2018. már 29.

Hit vagy szerelem?

írta: tolvajnorbert
Hit vagy szerelem?

A társkeresés célja, hogy megtaláld a társadat. Mi a helyzet akkor, ha van egy olyan számodra meghatározó feltétel, ami alapján úgy érzed, hogy szinte magadnak teszed lehetetlenné a társtalálást. A keresztény hit és értékrendszer megélése egy olyan feltétel lehet, ami megnehezíti, sokszor lehetetlenné teszi a társkeresést. De akkor most melyiket add fel? A hitedet, vagy a boldog párkapcsolatban élés esélyét azáltal, hogy nem keresel?

eberhard-grossgasteiger-398985-unsplash_480.jpg

Összeköt vagy elválaszt?

A keresztény hitet több vallásba, és persze azokon kívül is megélheti bárki, aki hisz benne. Az egyszerű, és logikus az lenne, ha úgy élnénk ezt meg, hogy ez inkább összeköt bennünket, hiszen hitünk alap megegyezik. De sokszor azt tapasztalom, amikor társkeresőkkel találkozom, hogy a mindennapokban a felekezeti különbözőséget úgy élik meg, hogyha a másik nem ugyan úgy éli meg a hitét, mint én, akkor az elválaszt!

A keresztény társkeresés nehézségei

Aki keresztény társkeresésre adja a fejét, az sokszor falakba ütközik. Most vegyük ki azt a tényezőt, hogy az egyházi vezetőd, a közösséged meghatározza, hogy kivel ismerkedhetsz. Vegyük sorra a leghétköznapibb kihívásokat:

Közösségben való társkeresés

A legkézenfekvőbb ez lenne, de sokszor ez már ott megbukik, hogy nincs senki, aki korban passzolna, vagy ha van is, akkor más gubanc adódik. Ha pedig nem tartozol egyetlen egy közösséghez sem, akkor ez eleve ki van lőve. Az átjárás különböző közösségek között, még ha az egyház ugyan az is, nagyon ritka, így ez olyan, mintha nem is lenne!

Kereszténynek látszó társkereső oldalak

Tetszik, nem tetszik, de a keresztény társkeresésnek is megvan az üzleti vonzata. Így sok nagy társkereső gyűjtő oldal magát keresztény társkereső oldalként hirdeti, mutatja be magát. De miután elkezded használni rá kell jönnöd hogy a tagok többsége nem is tudd arról, hogy az az online társkereső egy keresztény társkereső oldal. Így jön a csalódás. Mert (ahogy egy kedves barátom is mondta), amikor kiderül, hogy ő meg van „Jézusolva”, akkor nem azt veszik ki, hogy a számára ebben mi lehet a pozitívum, hanem jön a félelem, hogy egyrészt majd őt jól meg akarják hit téríteni (amiről az esetek 95%-ában szó sincs), vagy ugrott az összes vasárnap délelőtt, amikor is nem tudnak együtt mit csinálni.

„Klasszikus” keresztény társkereső oldalak

Velük kapcsolatban olyan érzésem van, még ha ez lehetetlen is, hogy a XVI. – XVIII. századból maradtak itt. Az oldalakon minimális a regisztráltak száma, és sokszor nehézkes vagy éppen lehetetlen a használata egy normál felhasználónak a többi online társkereső oldallal szemben. Bár ezek valóban azért jöttek létre, hogy a keresztény társkeresőknek segítsenek, valószínűleg az oldalak megjelenése, szolgáltatása miatt alacsony a felhasználók száma. A legjobb kezdeményezés, az Eliézer keresztény társkereső, ahol akár pásztori ajánlásodat is fel tudod tölteni, most országosa 706 társkereső elérhető, ami szerintem kevés, hiszen Budapesten összesen 20 férfi és 30 nő közül lehet válogatni.

 

Mi lehet a megoldás?

Semmi esetre sem az, hogy feladod! Az elmúlt időszakban az ügyfeleimmel megfordítottuk a kérdést! Nem az alapján kerestünk, hogy vajon találunk-e valakit, aki ugyan ahhoz a nyájhoz tartozik-e, hanem azt határoztuk meg, hogy melyek azok az értékek, amelyek az ő hitén alapulnak, és a leendő párkapcsolatának az alapjául szolgálna.

A legegyszerűbb persze az lenne, ha lenne egy olyan egyházak nélküli közösség, ahol a keresztény hittel rendelkezők találkozni, ismerkedni tudnak. Mi most ezen dolgozunk. Mert szükség van arra, hogy ne legyen az kérdés, hogy hit vagy szerelem, hanem természetes válasz lehessen az, hogy hit és szerelem!

A témát a kapcsolódó podcastben még alaposabban körüljárom:

 

Az idézet, amiről a podcastban beszéltem:

A kitartó ima. Azt mondom azért néktek: kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Közületek melyik apa ad a fiának követ, amikor az kenyeret kér? Vagy ha halat, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót ad neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.

Lukács 11

 

Ha úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged: bit.ly/2AmEkYD

fotó: https://unsplash.com/

Szólj hozzá

egyház társkeresés ismerkedés hit keresztény társkeresés keresztény társkereső