5 érv, miért boldogabbak azok, akik kalandokra költik a pénzüket

2017. április 30. 06:05 - Góra Dániel

Manapság már felsorolhatatlan mennyiségű tárgyakat tudunk vásárolni. Ma olyan társadalomban élünk, amely nagyban ki van téve a fogyasztásnak. Autó, ház, okostelefon mind olyan tárgyak, amelyeknek köszönhetően azt hisszük, hogy életünk kerekebb lett, mi pedig boldogabbak lettünk. Azonban ez nem teljesen igaz. Lássuk, miért is boldogabbak azok, akik kalandok megvalósítására költik a pénzüket, a tárgyak helyett!triangle35_7.jpg

1. A kalandok nem számszerűsíthetőek!

Az élményeket soha sem felejti el az ember. Lehet, hogy több tízezer forintot költöttél el koncertjegyekre, azonban azok az esték örökre az emlékezetedben maradnak majd. Újra és újra fel lehet idézni a legjobb pillanatait a barátaid társaságában, akár egy esti sörözés közben is. Az együtt megélt dolgok soha sem felejtődnek el, függetlenül attól, hogy hány szuperautó áll a garázsodban.

2. Az élményeken keresztül könnyebb kitűzni a célokat!

Ha csak értékes tárgyakra költesz és figyelmen kívül hagyod a kalandokat, akkor bizony a valós célodat is nehezebben fogod megtalálni az életedben. Nem feltétlen szükséges az élményekre milliókat költeni, a lényeg a lehető legtöbb tapasztalat megszerzése! Például, imádsz sportolni és eldöntöd, hogy szeretnéd ha a lehető legnagyobb részét az életednek a sport tenné ki. Akkor nincs más dolgod, mint a lehető legtöbbet olvasni és művelődni a kedvenc sportodról és számtalan sporttal kapcsolatos eseményre ellátogatni! nosurf.jpg

3. Élményeiden keresztül sajátíthatod el az élet néhány leckéjét!

Azért is érdemes az élményekbe is befektetni, mert általuk olyan leckéket tanulhatunk meg az életre, amelyet máshol nem tudunk megszerezni. Egy másik ország kultúrájával megismerkedni nem csak remek élmény, hanem egy óriási tanulás is egyben. Éppen ez az oka annak, hogy miért is tudja átformálni az életedet, ha számtalan kaland részese vagy. Élményeid révén válhatsz igazán alázatossá és körültekintővé.

4. Az élmények egy bizonyos szint után kihívást is jelentenek!

Azok a dolgok fognak a legjobban inspirálni az életben, amelyeket te is átéltél személyesen, feltéve ha áldozol rá megfelelő mennyiségű időt, erőt és pénzt. A Mount Everest megmászása egy olyan kihívás azoknak az embereknek az életében, akik már sikeresen végrehajtották azt, amit soha sem fognak elfelejteni. Azonban nem csak magadat tudod inspriálni, hanem a társaidat is! Lesíelni a fekete pályán fizikailag és mentálisan is igénybe vesz minden embert, ezáltal téged és a barátaidat is.

Az élmények segítenek megtalálni, majd leküzdeni a határaidat!

tumblr_ngwao7oov81u6p0l2o1_1280.jpg

5. Minden élmény egy felejthetetlen emlék marad!

Számtalan ember azért keres kalandokat az életében, mert mindegyik egy felejthetetlen momentum lesz, ha majd visszagondol rá. Ezen emlékek akkor is jól jönnek, ha épp az életed egy nehéz szakaszán gondolsz majd vissza rájuk. A későbbiek folyamán, lehet, hogy pont ezek az emlékek fognak olyan érzést kelteni benned, hogy a dolgok nem is annyira rosszak, mint azt eredetileg elképzelted.

komment
süti beállítások módosítása