Minden, amiről beszélnek és az, amiről nem!

Prominent

Prominent

Madonna rákattant a tetovált sittesre

2017. március 09. - prominent

madonna.jpeg

A popdíva tátott szájjal leste a legszexisebb rabot a kifutón. Jeremy Meeks elképesztő fizimiskájával még a világ egyik legismertebb nőjét is meghódította, aki le nem vette róla a szemét. A híresen férfivaló énekesnő szívesen haza is vitte volna, ha nem lenne egy kis bibi: a modellfiú nős.

Lényegében egy éjszaka alatt lett híressé Jeremy Meeks, 2014-ben illegális fegyvertartás miatt került letartóztatásra, majd pedig 27 hónapra a rács mögé került. Ez még mondjuk nem lett volna olyan nagy ügy. Ám a rendőrség közösségi oldalán megjelent a fotója és egycsapásra nők milliói kezdtek érte rajongani. Sőt, ajánlották azt is, hogy ilyen külsővel modellkednie kéne. Csakhogy éppen börtönben volt.

Idő előtt tavaly tavasszal került szabadlábra és ismét azonnal a figyelem középpontjába került. Nem kellett sokat várnia és a nagy modellügynökségek ölre mentek érte, így aztán szárnyai alá vette Jim Jordan, tapasztal modellügynök, a White Cross Management ügynökség alapítója.

 

@jmeeksofficial #LetsMakeNYFWgreatAgain - #NeighborHoodKingsNEWYORK

A post shared by Philipp Plein (@philippplein78) on

Röpke egy év alatt a harminckét éves fiatalember élete gyökeresen megváltozott, és az ügynökség vezető arcává vált. Olyannyira sikeres lett, hogy a családos, háromgyermekes apa néhány hónap után már luxusvillát, és luxux kocsit engedett meg magának és folyamatosan egzotikus helyekre utazik.

Nem kellett sokat várni, hogy a világ egyik legismertebb nője, a popikon Madonna is felfigyeljen erre a fess fiatalemberre és egy divatbemutatón olyannyira megtetszett neki a látvány, hogy tátott szájjal leste őt a kifutón. New Yorkban a Phillip Plein divatshowján ugyanis Jeremy Meeks is végigvonult, Madonna legnagyobb örömére.

 

És nemcsak Madonna leste tátott szájjal, hanem a bemutatón volt Kylie Jenner vagy Carine Roitfeld, a francia Vogue egykori főszerkesztője.

It was great meeting you and your team @carineroitfeld I so look forward to seeing you soon.

A post shared by JEREMY MEEKS (@jmeeksofficial) on

 

Úgy tűnik tehát, hogy Jeremy Meeksnek bejött az élet és csak idő kérdése, hogy egy nagy divatház arca legyen. Már nem kell sok hozzá!

Remenber #jeremymeeks From Jail to the Runway / De la Carcel a la Pasarela #nyfw Debut Official Para #phillipplein #mugshotguy

A post shared by Follow @3ndinstudioboutique (@3ndinrd) on

 

-prominent-

A bejegyzés trackback címe:

https://prominent.blog.hu/api/trackback/id/tr2512324709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása