Dalpremier! Hien x Ampzer: Be Mine

2017.01.12. 11:00, rerecorder

hien_2.jpg

Hien egyre csak jobb dalokkal jelentkezik! A vietnámi származású magyar r&b-pop énekes-producer 2015-ben kezdte tanulmányait a világ leghíresebb zeneiskolájában, a bostoni Berklee-n (néhány napja fejezte be negyedik szemeszterét) és fejlődése azóta is töretlen. Már a legutolsó itthon készített, 2015-ös, indie-r&b-s dala (Shapes And Colors) figyelemreméltó volt, akárcsak a 2016-ban klipet is kapó, elsőosztályú elektro-r&b-s Lullaby, de az első 2017-ben megjelent szerzeménye még azoknál is erősebb. Premier!

A 2016 során koprodukcióban készült Be Mine folytatja az elektro-r&b-s irányt, de meséljen a szám születéséről inkább Hien: „talán ez az első olyan dalom, ami már teljesen az egyetemen tanultakból inspirálódott. Olyannyira, hogy a dal első formájában egy iskolai házi feladathoz készült el, és én szinte teljesen biztos voltam benne, hogy nem lesz belőle soha olyan dal, amit majd itthon is megmutatok, rádióknak küldök.” Hogy hogyan lett belőle mégis készre csiszolt szerzemény? „Odaadtam kint Bostonban egy nagyon jó barátomnak, Ampzernek, akivel együtt tanulunk az electronic production and design szakon. Én magam is meglepődtem, hogy mennyire érdekes végeredmény lett abból, amikor kettőnk zenei világa találkozik. Ő sokkal harsányabb, vadabb, mint én, de egyáltalán nem bántam, hogy ezek a színek belekerültek az én zeneiségembe.”

HIEN ITT MESÉLT ARRÓL, HOGY MILYEN ÉLMÉNY A VILÁG LEGHÍRESEBB ZENESULIJÁBAN TANULNI.


hien_1.jpgMilyen volt Hiennek mással közös alkotni? „Ampzerrel amúgy is sok közös van bennünk, együtt járunk koncertekre, például Flume- és Gramatik-koncerten is voltunk együtt. Fontos volt, hogy a dalt olyan egységben, harmóniában készítsük el, hogy arról mindig a barátságunk, a kettőnk rengeteg közös élménye jusson eszünkbe. Nem is volt bennünk az az akarás, hogy most „slágert” kell írni. Inkább csak élveztük a közös alkotást, rengeteg verzióban újragondoltuk a dalt, mire mostani formáját elnyerte. Csak akkor, amikor így készen ráhallgattunk, merült fel, hogy ebből akár a következő Hien-dal is lehetne” A szerzeménynek további közreműködői is akadtak: „azért természetesen hazai vonatkozása is van a Be Mine-nak, a szöveget Johnny K Palmer írta, szintén egy jó barátjával, Dianával, de itt még nem volt készen, utólag belenyúlt még Celine is, aki meg a mi Berklee-s barátunk. Nem is értem, hogy sikerült ennyi szövegírót bevonni ebbe a pár sorba, de legalább több mindenkinek lett szívügye a dal, ha már úgyis a barátság szimbóluma számomra!” – mondja nevetve az énekesnő.


és akkor a szuper új dal, a Be Mine


Hien
Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2017/01/12/dalpremier_hien_x_ampzer_be_mine
Dalpremier! Hien x Ampzer: Be Mine
süti beállítások módosítása