Ezt a lemezt a lányom írta - dupla Boggie-dalpremier

2017.09.12. 10:34, RRRecorder

boggie_117139.jpg

Elkészült Boggie harmadik albuma, központi témája az elengedés. Két zongorás-popos, nagyívű dalt mutatunk be róla.

Elkészült Boggie harmadik, 3 című albuma, amelynek központi témája az elengedés: "elengedni a megfeleléseinket, a félelmeinket, a már nem fontos, vagy kifejezetten elengedni szükséges kapcsolatokat, a gyerekkort, a múltat." Az alkotás folyamatát is ez, vagyis a megfelelési kényszer elengedése jellemezte. "Régebben nem voltam ennyire koncepciózus, sokkal inkább voltam ösztönös" - mondta Boggie, aki a daloknak nemcsak énekesnője, de szerzője is; a szövegekben közreműködött Kemény Zsófi költő. A hangszerelések pedig a zenésztársakkal együtt születtek, akikkel 3-4 éve együtt játszanak. Ők a következők: Antal Gábor - zongora, Simkó-Várnagy Mihály - elektromos cselló, basszus gitár; Szakonyi Milán - gitár, ének; Szabó Tamás - dob.

HOL VOLT ELŐSZÖR LÁTHATÓ A PARFÜM KLIPJE? ITT A RECORDEREN!


Boggie lánya, Lenke 2016 decemberében született, és mint a lemez készítéséről szóló - alább látható - videóban mondja, kislányának köszönhető énekének "finomabb, viszont még dinamikus hangszíne"; sőt, olyan mértékben inspirálta a lemezt, hogy még azt is mondja az énekesnő, hogy "ezt a lemezt konkrétan Lenke írta, én csak... nem tudom, mit csináltam".

A 3 szeptemberben jelenik meg, a lemezbemutató koncert szeptember 23-án lesz az Akváriumban, Facebook esemény itt. Állítólag még a dancehall, a hiphop és az R&B is megjelenik az albumon a hatások között, a korábban is jellemző popos, franciás és akár klasszikus ízek mellett. Mindenesetre az először itt hallható két szám inkább nagyívű, a zongorát, illetve vonósokat kiemelten szerepeltető popdal. Az egyik magyar, a másik angol, és bár továbbra is a nyelvi sokféleség jellemzi Boggie-t, már a magyar szövegeké lesz a főszerep.

MIT ÉNEKEL BOGGIE A ZUHANY ALATT, MI A KEDVENC KÁROMKODÁSA? INTERJÚ

 


Ez pedig a werk videó:


Boggie honlapja ez, a Facebookon itt van fent.

A fenti fotót Emmer László készítette.

Címkék: premier boggie
https://recorder.blog.hu/2017/09/12/ezt_a_lemezt_a_lanyom_irta_dupla_boggie-dalpremier
Ezt a lemezt a lányom írta - dupla Boggie-dalpremier
süti beállítások módosítása