A rock and roll egyik alapfigurája 89 éves volt. Az ötvenes években volt a csúcson, és nagyjából mindenkire hatással volt, aki vele egy időben vagy utána zenélt.
Az 1928-ban, francia kreol családban, New Orleansban született Antoine Domino Jr. apósától tanult zongorázni. 1947-ben hívták meg először zenekarba zenélni, ekkor kapta a Fats becenevet. 1949-ben vette fel első kislemezét az Imperial Recordsnak, és rögtön egész Amerikában sikert ért el, aranylemez is lett. A Fat Mant az egyik első rock and roll-kislemeznek szokás tartani.
Ezt Dave Bartholomew trombitás-hangszerelő zenekarával rögzítette, akivel egy rövid mosolyszünet után állandó szerzőpárost alkottak, és Bartholomew volt a producere a következő számos slágernek is. A Rolling Stone-nak Dr. John a Lennon-McCartney szerzőpárossal felérő csapatként jellemezte őket. "Mindig volt egy egyszerű dallamuk, egy menő akkordmenet, és egy cool groove. És kulcsfontosságú, hogy nagyon egyszerű szövegeket írtak." "Dave producerként jó érzékkel választotta ki a legjobb hangulatú felvételeket. Lehet, hogy voltak ezeknél technikailag pontosabbak, de ezek adták vissza Fats különleges személyiségét."
Az 1955-ös Ain't That a Shame volt az első Fats Domino-dal, ami bejutott a top 10-be, ami akkor már csak azért is nagy szó volt, mert az első fekete zenészek egyike volt, akik a fehér közönséget is meg tudták hódítani. Vele egyidőben a szám Pat Boone-féle feldolgozása az első helyre is eljutott. Mint a Guardian alapos nekrológjában olvasható, Fats valójában egyszer sem jutott a slágerlista élére. Viszont eladott több mint 65 millió lemezt, az ötvenes években csak Elvis Presley volt nála sikeresebb e téren.
Bár a hatvanas években is számos előadó volt, akire nagy hatással volt - Paul McCartney például az ő stílusát imitálva írta a Lady Madonna című dalt, aminek a Fats Domino-féle változata volt az utolsó száma, amivel a top 100-ba jutott -, az évtized eleje után már nem volt olyan divatos az a fajta rock and roll, amit ő játszott. De még nagyon sokáig koncertezett, egy időben Las Vegasban játszott például sokat; a nyolcvanas években pedig már csak New Orleansban. Még az sem változtatta meg az elhatározását, hogy nem hagyja el szülővárosát, amikor a Fehér Házba hívták, vagy amikor az elsők között iktatták be a Rock And Roll Dicsőségcsarnokba. Fénykorán túl is megmaradt igazi showmannek, aki egészen addig a hasával tolta ki a zongorát a koncert végén, amíg 1995-ben egy ilyen után kórházba nem vitték.
A 2005-ös Katrina hurrikán az ő házát is lerombolta, helikopter mentette ki, és három kivételével számtalan aranylemeze is elveszett; néhány napig a nyilvánosság nem is tudta, hol van. 2007-ben lépett fel utoljára.
A Guardian azt írja: "Senki nem volt hozzá hasonlítható, és ha az a kérdés, hogy kire volt hatással, a válasz az: mindenkire."
FATS DOMINÓT MÉLTATTUK A ROCK AND ROLL-KORSZAK ELŐTTRŐL SZÓLÓ CIKKÜNKBEN ÉS AZ ÖTVENES ÉVEKET FELDOLGOZÓ SOROZATUNKBAN IS.
