Megalakulásának 45. évfordulója alkalmából ad február 16-án koncertet a Papp László Budapest Sportarénában az 1984-ben megszűnt Fonográf, azaz a hetvenes évek egyik vezető magyar zenekara, amely az Illés együttes és a Tolcsvayék és a Trió romjain alakult. Hat stúdiólemezükből kettő biztosan ott van a legjobb magyar albumok között. Halljuk a diszkográfiát!
Illésből Fonográf
Az Illés 1972-ben indult bomlásnak, igaz még csak a háttérben, Szörényi Levente és Bródy János már ekkor érezték, hogy nincs sok az együttesben. Nem is volt, 1973-ban megalakult a KITT-Egylet, azaz az Illés, a haveri Tolcsvayék és a Trió valamint Koncz Zsuzsa laza alkotóközössége, amely ebben a felállásban lépett fel az év nagy rockfesztiválján, Miskolcon. Csakhogy akkor már a Bergendy volt a legnépszerűbb zenekar és ott toporogtak a startvonalnál a reményteljes fiatalok, mint a Generál vagy a P. Mobil – Bródy pedig házi őrizetbe került a „magyar Woodstock” után, mert beszólt a rendőröknek. A KITT-Egylet azonban stúdióban még erős évet zárt, összehozták az Illés búcsúlemezét (a Ne sírjatok lányok! lényegében dögösen szóló önfeldolgozások sora), Koncz Zsuzsa később betiltott Jelbeszéd című albumát, Halász Judit Kép a tükörben című örökzöldjét és egy Szörényi-szólólemezt, amit 1972-es nyugati utazgatása ihletett, és amit már nem akart az Illéssel összehozni (leginkább a zenekarvezetővel, Illés Lajos billentyűssel való megromlott viszonya miatt).
Az év novemberében fel is oszlott a hatvanas évek legendás beatzenekara, hogy decemberben megjelenjen a lényegében a későbbi Fonográf-tagság által rögzített Utazás című Szörényi-szóló, amelyen már a countryrock az uralkodó zenei stílus. Csakhogy a Jelbeszédhez hasonlóan ezt is betiltották, ám ezt nem hónapok múlva, hanem kiadása napján, a borítója miatt (lásd erről Huschit Jánossal, a borító fotósával és Nádori Péterrel, a hanglemezgyár borítókkal foglalkozó munkatársával készült interjúinkat – a szerk.). A drogos utalást lecserélték egy rajzolt borítóra, 1974 elején így mehetett újra a boltokba, viszont addigra már létezett a Fonográf is, amely a Bródy által szerkesztett Illés-klubos újság nevét vette fel, ezzel is fenntartva egyfajta folytonosságot (volt még 1973 őszén egy intermezzo Motorock néven, majdnem Fonográf-tagsággal, NDK-s fellépéssel, de az tényleg csak lábjegyzet). A zenekarba a Szörényi-Bródy pároson kívül még Szörényi Szabolcs basszusgitáros vándorolt át az Illésből, a Tolcsvayék és a Trióból pedig Tolcsvay Béla és Czipó Tibor basszusgitáros kivételével mindenki: Tolcsvay László billentyűs, Móricz Mihály gitáros és Németh Oszkár dobos.
Fonográf-esszencia
Igazi szupergrup jött tehát létre, de az addigra már gyökeret eresztett más szupergrupok (LGT, Skorpió), a válságból megerősödő Omega, a slágergyár Bergendy, a feljövő fiatalok (Generál), a progjazz-héroszok (Syrius) és a popzenekarok (Neoton, Corvina, Apostol) között a Fonográf tagjainak is újra meg kellett határozniuk magukat (és már úgy nagy öregnek számítottak, hogy jellemzően még harmincon innen voltak). Ez az új irány a sokvokálos countryrock lett, ami lényegében már Szörényi szólólemezén is szól. Régebbről a Byrds, a Band, a Buffalo Springfield vagy a Creedence Clearwater Revival, frissebb hatásként a Crosby Stills Nash And Young, az Eagles, a Doobie Brothers, az Allman Brothers Band, a New Riders, a Nitty Gritty Dirt Band inspirálta a Fonográfot, amely persze egyáltalán nem volt tisztán countryrock-zenekar, mert emellett progresszív és rockosabb elemek (ezt Szörényi Levente erőltette), funkrock, hangsúlyosabb folkrock, sőt amerikai régizene (ragtime és swing) is beszűrődtek. Az egyedi hangütés tehát megvolt, amihez sok jó dalt szerzett a zenét gyakran együtt komponáló Szörényi-Tolcsvay-páros, Bródy pedig visszafogottabban társadalomkritikus szövegek helyett környezetvédelemről vagy épp női egyenjogúságról írt – na meg persze szabad szerelemről. A hetvenes években megjelent öt Fonográf-stúdióalbum mind jól végiggondolt, erős koncepciót vitt végig, a hozzájuk passzoló lemezborítók például simán az évtized legjobbjai közé tartoznak.
Ebben az évtizedben tehát a hazai élvonal megvolt nekik, de az Illést jellemző tomboló siker már nem feltétlenül. Igaz, cserébe külföldön is termett némi babér és egy röpke figyelemfelkeltés is összejött a MIDEM nemzetközi rockvásáron a „country & eastern”-nel. Ami nagyjából arra volt jó, hogy itthon beindítson egy country-hullámot (Bojtorján, 100 Folk Celsius, Sprint, Interfolk), és a Fonográfot rádöbbentette, hogy nem érdemes külföldön erőlködnie. A nyolcvanas évek már a szétforgácsolódás időszakával kezdődtek, de lazább alkotóközösségként (Kőműves Kelemen, István, a király rockoperák – és ahogy a hetvenes években, úgy továbbra is Koncz Zsuzsa-lemezek) még együtt maradt a társaság. 1984-ben egy sokak szerint legjobb Fonográf-lemezzel és egy erős – duplalemezen is megörökített – koncertsorozattal búcsúztak. 2004-ben, megalakulásuk harmincadik évfordulóján egyszer visszatértek, 2012-ben előadtak négy dalt egy Illés-klubos rendezvény meglepetéseként, most pedig a 45 éves jubileum az apropó. Nézzük, milyen életműből válogathatnak majd februári fellépésükön.
#
Fonográf
(1974)
Teljes fegyverzetben lépett elő a Fonográf, és nagy hirtelen csatát is nyert – új zenekarként egyből az élvonalba került ezzel a mai füllel is nagyon jól szóló, grúvos lemezzel. A steel gitárra váltó Bródy remekül játszott. Tolcsvay beszerzett egy Moog szintetizátort, és itt már egészen bátran és hatásosan használta (az Oszkár blues eleje egészen krautrockos). A sokszínűség uralkodik, szép a lemez íve, a funkos kezdés után jönnek a telítettebb, sokszólamos, countryrockos dalok és rengeteg a sláger. Ez bizony a hetvenes évek egyik legjobb magyar lemeze.
#
Na mi újság Wágner úr?
(1975)
A nehéz második album-szindróma? Lehet, bár Szörényi és Bródy is úgy meséli, hogy a hetvenes években könnyen születtek a dalok, minden sima volt. Mindenesetre ez az első felében némileg progrockosabb, a második oldalán határozottan countrysabb anyag határozottan gyengébb is a bemutatkozásnál.
MÉLYINTERJÚNK BRÓDY JÁNOSSAL, KÉT RÉSZBEN.
#
FG-4
(1976)
A borítójával talán a Supertramp által ihletett FG-4 a jövő lemeze, a korszakra jellemző, első komolyabb környezetvédelmi aggódás-hullám magyar lecsapódása, így úttörő anyag. Itt már tényleg tökéletes a borító, a koncepció, a lemez íve a szimfonikus nyitánnyal, a kongákkal színesített funkrockokkal, a progfolkokkal és a szép lezárással. Elég jó LP.
#
Edison Fonográf Album
(1977)
A hangrögzítés századik évfordulójára megjelent album meg persze, hogy a múltba megy vissza. A koncepció itt is okés, de a swinges, ragtime-os, folkos kollekció kissé halvány lett. Persze volt azért önirónia (Műkritika), az 1911 történelemleckéjében elrejtve az első magyar feminista dalcsíra, összességében meg egy csendesebb, melankolikusabb múltidézés.
#
Útközben
(1978)
Szörényi ismét úton: a zenekar legrockosabb, legegységesebb albumán a nyitódal (1978) totális new wave és végre az egész lemez teljesen jelenidő. Szövegileg is harapósabb Bródy (a Hunyd le a szemedben meg mondjuk nem annyira feminista). Realista, karcos dalok gyűjteménye és az Elveszett illúziókban a sosemvolt magyar hippiálmokkal is leszámolnak. A második legjobb Fonográf.
#
Jelenkor
(1984)
Az erőltetett countryzás, és az egók csatája (egyszerre kiadott Bródy-Szörényi-szólólemezek és Tolcsvay Koncz-LP-je 1981-ben) a rockmusicalek felé terelte a szerzőket; az István, a király minden korábbi sikerüket felülmúlta. De azért még egyszer összehoztak egy kompakt albumot (aminek az eredeti borítóját – a pusztuló tájat kémlelő vörös sisakos katonával – betiltották, csak hogy keretes legyen a sztori). Sokak szerint zenekari csúcsmű, szerintem meg kicsit megmosolyogtatóan new wave-eskedő, nem kiemelkedő dalok kollekciója.
És a többi
Fonográf… és vidéke! Country (1979) – korrekt válogatáslemez a „countrysabb” slágerekkel. Country & Eastern (1980) – angol nyelvű album régi dalokkal, akcentussal. A koncert (1981) – KITT-Egylet-koncertlemez Fonográf-dalokkal is, rendben van. A búcsú (1985) – az utolsó három, 1984-es koncert anyaga, Szörényi színpadi visszavonulása, jól szóló, erős koncertlemez. Használat előtt felrázandó (2000) – gyűjtői kincsesbánya ritkaságokkal, kislemezdalokkal, kiadatlan felvételekkel, ennek megfelelően hullámzó színvonalú, de ezen vannak a legjobb Fonográf-funkok (Használat előtt felrázandó, A kenguru, Rám vár az élet, Az ősember).
Dömötör Endre
