Megvolt a szavazás, elkezdtek politizálni a zenészek

2018.04.10. 17:33, RRRecorder

bobafett_a_vonaton.jpg

A PASO-ból kilépett az alapító dobos, Bobafett vonatról jelentkezett be, Fluor meg azt mondta: Soros György.

A napokban fejeztük be nagy sorozatunkat, amiben a legkülönfélébb műfajokhoz tartozó zenészeket kérdeztünk arról, hogy megnyilvánulnának-e politikai kérdésekben. A legtöbben azt mondták, hogy nem (és volt, aki menedzsmentje útján válaszolt). Ehhez képest most rövid idő alatt három ilyen ügy is adódott.

A legnagyobb sztár, aki politkai jellegűnek is tekinthető megnyilvánulással vétette észre magát, Fluor volt. Mint az a neten is megtekinthető (egészen pontosan 5:25-nél), a Petőfi tévén egy beszélgetés ment Másik Jánossal és Pásztor Sámuellel a filmzenékről, amikor Fluor odatévedt a mikrofon környékére, és belemondta, hogy Soros György. "Köszönjük szépen" - mondta a riporter, Másik János fintorgott egyet, aztán folytatódott a műsor.

Az esetért Fluor a Facebookon kért elnézést: "Kicsit hosszúra és hóbortosra sikerült a hétvége, szeretnék bocsánatot kérni a Petőfi Tv dolgozóitól, nem akarnám szándékosan megnehezíteni senki életét, illetve azt sem szeretném, hogy bárkinek az én idiótáskodásom okozzon fejfájást a melóhelyén. Szóval sorry és jó munkát a továbbiakban!"

Nagy port vert fel az is, hogy a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) alapítója-dobosa, Lipi Brown kilépett. Személyes Facebook-oldalán, ám nyilvános posztban írt arról, hogy nem tetszik neki, hogy a PASO zeneileg szerinte rossz irányba megy ("sikeres" akar lenni, a "lakájmédia szájízének megfelelő nótákat" erőltet, illetve eltávolodott a karibi gyökérzenéktől). Aztán ezt írta: "Nagyon szomorú vagyok (de inkább elkeseredett) azért, hogy gyávák voltunk és nem mertünk kellőképpen fellépni a regnáló elnyomó hatalom ellen a lehetőségeink maximális kihasználásával. Véleményem szerint minden magára valamit is adó underground (a ska és a reggae az) zenekarnak éreznie kéne, hogy felelőssége teljes tudatában a tőle telhető legmagasabb ellenállási szinten képviselje a véleményét ez ellen az embertelen kormány és a szervilis kiszolgálóival szemben. (...) Számos esetben szóltam, hogy legyünk határozottabbak, ellenállásba ütköztem sajnos és maximum halvány óvatos pukkantásokat értem el. Égett a pofám, hogy ezt nem tettük meg és nem fogok tovább gyáva nyúlként megbújni ebben a bokáig szaros bokorban, ahol tartózkodtunk. Ez már magában elegendő ok lenne a kilépésemre." Ugyanakkor, mint írja, a zenekart még így is "az elmúlt években politikai okokból leszedték számos színpadról". Lipi Brown végül bejelenti, hogy emigrál.

A zenekar válaszközleménye a Hvg.hu-n olvasható. A politikai kérdésről ezt írják: "A PASO zenekar által képviselt értékek megjelennek a dalszövegeinkben, ezen felül rendszeresen odaállunk olyan ügyek mellé, amik nekünk fontosak, sőt nyilatkozatokban is többször kifejtettük az álláspontunkat, direkt pártpolitikába viszont nem kívánunk belefolyni. Érkezett már minden oldalról felénk megkeresés pártrendezvényeken való zenélésre, ezeket sem vállaltuk soha, mert megállapodtunk, hogy nem veszünk részt az aktuálpolitikában. Lipi most mégis ezt várta el tőlünk és ezt kérte számon. A zenekar többsége arra szavazott, hogy tartsuk magunkat a korábbi megállapodáshoz."

Bobafett pedig, aki nemrég a Recorderen itt fejtette ki alaposan nézeteit a magyar valóságról, máris új videóval jelentkezett egy 130 kilométeres, három és fél órás vonatútról. Update: készült azóta egy sokkal hosszabb, egy és háromnegyed órás videó is, amiből sok minden egyéb mellett az is kiderül, hogy Bobafettet letiltották a Facebookról, és ha már így alakult, a videóban felolvassa a 13 ezer karakteres válaszát is a Recorderből.

https://recorder.blog.hu/2018/04/10/megvolt_a_szavazas_elkezdtek_politizalni_a_zeneszek
Megvolt a szavazás, elkezdtek politizálni a zenészek
süti beállítások módosítása