Filmrecorder. Lázár Jánoson járt az eszünk a melegfilm közben - Sorry Angel (filmkritika)

2018.05.15. 14:37, vferi

2718670_jpg-r_1920_1080-f_jpg-q_x-xxyxx.jpg

A 120 dobbanás percenként után egy évvel ismét egy olyan francia dráma került a cannes-i versenyprogramban, amiben HIV-pozitív meleg férfiak szeretnek és halnak meg a kilencvenes évek elején. Amilyen hiteles és megrázó volt a tavalyi film, olyan hamis és érdektelen a Sorry Angel.

Christophe Honoré a francia film nagy reménységeként, és az újhullám örököseként indította a karrierjét a kétezres évek elején. Az anya (Isabelle Huppert) és fia (Louis Garrel) vérfertőzős történetét feldolgozó Anyám jókora botrányt kavart, a Szerelmesdalok című musicalje bekerült a cannes-i versenyprogramba 2007-ben, de a közmegegyezés szerint a legjobb filmje még mindig az egy évvel korábbi Párizsban.

sorry.jpg 

Az elmúlt tíz évben is folyamatosan dolgozott, de az ebben az időszakban rendezett hat filmje nem sok vizet zavart. Most az 1993-ban, meleg közegben játszódó Sorry Angellel versenyzik megint Cannes-ban, de balszerencsére pont tavaly volt itt egy film (120 dobbanás percenként), ami nagyon hasonló témát dolgozott fel (az AIDS terjedésének második hulláma a francia meleg férfiak között), sokkal jobban.

Már az első jelenetben érződik, hogy valami nem stimmel. Elég ósdi az is, ahogy pörgős zene ütemére csak az alkotók vezetéknevét írják ki főcímben (ezt Godard már elsütötte úgy 50 évvel ezelőtt), de aztán megszólal a főszerepet játszó Pierre Deladonchamps (Idegen a tónál), és kizárólag papírízű, túlírt mondatot jönnek ki a száján.

Műmájer, hamis film a Sorry Angel, olyan elavult, mintha tényleg a kilencvenes elején készült volna, csak aztán méltán elfelejtődött (a vicc az, hogy Cyril Collard valóban akkoriban készült, HIV-pozitív főszereplőt követő Vad éjszakákja még mai szemmel is sokkal frissebbnek tűnik ennél a filmnél).

Honorénak nem sikerül hihető, hús-vér embereket formálni a karakterekből, a drámai szituációk kimódoltak és néha röhejesek, így az egyetlen szórakozást az nyújtotta a vetítés közben, hogy azt figyeltem, a homoszexualitással kokettáló fiatalabb főszereplő (Vincent Lacoste) az egyik jelenetben a 444-es Plankó Gergőre hasonlít megszólalásig, a másikban pedig Lázár Jánosra.

2737420_jpg-r_1920_1080-f_jpg-q_x-xxyxx.jpg 

szerző: Varga Ferenc

A cannes-i filmfesztivál ideje alatt a Recorder újságírói folyamatosan tudósítanak majd a helyszínről itt a site-on, a pillanatnyi benyomásaikat pedig a Twitteren (Onozó RóbertVarga Ferenc) közlik.

https://recorder.blog.hu/2018/05/15/filmrecorder_lazar_janoson_jart_az_eszunk_a_melegfilm_kozben_sorry_angel_filmkritika
Filmrecorder. Lázár Jánoson járt az eszünk a melegfilm közben - Sorry Angel (filmkritika)
süti beállítások módosítása