A valódi viták otthona

Reflektor

A Jobbikról

2018. március 05. - szénhidra

A jobbiknak nem csak a múltja, a jelene is erősen problémás. A múltat a többségnek nem kell ragozni, össze lehet foglalni röviden: véresszájú cigányozás, zsidózás, gárda, EU-s zászlóégetés mindenféle konstruktív szakpolitika nélkül. Ehhez képest mára a párt elvileg valami néppártosodásba kezdett, amivel egy új típusú politikát is képvisel: színes pulcsik, mosolygós gyerekek, állatvédelem, EU-ban maradás és ha néha-néha valami véletlen folytán kollektíve megbélyegez egy képviselőjük egy-egy embercsoportot , akkor az elmondásuk szerint csupán vadhajtás. Vona Gábor szerint  mára a jobbik egy nemzeti radikális pártból, egy a bal- és jobboldali megosztottságokon átlépő nemzeti néppárt lett. Mint a párt miniszterelnök-jelöltje kifejtette legutóbb a változást tökéletesen bizonyítja az is, hogy a Fidesz mennyivel vonalasabb álláspontot képvisel a migráció kérdésében: „gondoljunk csak Őcsényre..”  tette hozzá.

Vona Gábor utolsó mondata valóban egy kiváló kiindulópont arra, hogy a modern és új típusú Jobbikot elemezzük. Ha már kistelepülés, migráció és túlreagálás akkor gondoljunk csak Ásotthalomra. A valamivel több, mint 3000 fős településen a Jobbik alelnöke, Toroczkai László a polgármester. Vezetése alatt előbb betiltották a muszlim vallás gyakorlását és a homoszexualitás „népszerűsítését” majd létrehozott és önrendelkezéssel ruházott fel egy csapatott, ami – bár két képnél több soha nem bizonyította –elvileg illegális migránsokat fogott majd a fűbe fektetve megbilincselte őket, végül visszatoloncolta Szerbiába. Ha esetleg ezeket valaki pozitívan értékelné, akkor másképpen fogalmazva a polgármester úr: önhatalmúlag korlátozta a vallásszabadságot, a szólásszabadságot és mindenféle jogi eljárás lefolytatása nélkül önkezűleg rendelkezett emberek élete felett (más szóval önbíráskodott). De nemcsak a modern Jobbik alelnöke vezet kisebb nagyobb településeket Magyarországon. Érpatakot - amely, mint valamilyen modell is ismert lehet - azóta több korrupciós ügy után csődközelbe vitt települést is a jobbikhoz közeli Orosz Mihály Zoltán vezeti. Itt a helyiek bevallása szerint a hatalom legfőbb eszközei a megfélemlítés és az ellentétes vélemények erőszakkal való elhallgatatása. Ez az a modell és annak „vadhajtásai” amelyet később Tiszavasvári szintén jobbikos polgármestere hívott segítségre, hogy elősegítse a „cigány – magyar békés együttélést”. Az azóta Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányzati Hivatal által törvényen kívül helyzet megállapodás keretében a hátrányos helyzetű csoportokat és bűnözőket az egyesületen keresztül szigorral próbálták volna ,,rendre szoktatni". Majdnem egy évig tették is, az-az ismét önrendelkeztek és kisebbségeket félemlítettek meg. Ahhoz, hogy megértsük tehát, hogy a modern Jobbik milyen lenne hatalmon érdemes megnézni, előtte, hogy milyenek már most.

Azonban a Jobbik nemcsak önkormányzati szinten élvezi a hatalmat, de facto módon a kormányban is. Mint azt nemrég Tállai András elismerte egy napvilágra került beszédében, mindazt, amit a Jobbik képvisel/javasol előbb-utóbb az Orbán Viktor vezette kormányzat átveszi és törvénybe foglalja. Ez sokat elárul arról, hogy milyen mértékű változás lenne várható a politikában egy esetleges kormányra  kerülésük esetén a Fidesz leváltása után. Ha azonban ez nem lenne elég, akkor ott van a médiában talán csak kevés figyelmet kapott hatalmi átrendeződés, ami a jobboldalon az elmúlt 4 évben végbement, az-az a Putyin-Simicska csere. Mint annak idején sokan olvashatták erős jelek voltak arra nézve, hogy az oroszok jelentős befolyással bírtak a Jobbikban, amelyet többek közt csak KGBélaként elhíresült eset is bizonyított. Azonban előbb Paks2 majd a kormányon belüli fogékonyság a keleti nyitásra jelentős átrendeződést hozott magával: Putyinnak a jelek szerint Orbán Viktor és a Fidesz lett a hazai szövetségese, míg a Jobbik meg Simicska Lajos legújabb jobboldali projektje. Lévén hogy az utóbbi kormányzati befolyását megkapták az oroszok, közbeszerzéseit meg Mészáros Lőrinc nem is nagyon volt más választása, ha újra az ország vezető tendernyertese szeretne lenni egy nap. Nehéz ezek fényében azt gondolni, hogy a Jobbik nem egy az egyben lenne annak a jelenlegi kormánynak a folytatása, amely egyébként is a Jobbik politikáját ülteti gyakorlatba és amelyet ugyanaz az ember jutatott a hatalomba 2010-ben aki most őket próbálja. A Jobbik még egy napot sem volt kormányon, de már most több köztük és a Fidesz között a hasonlóság, mint bármelyik másik párt között: korrupció, embercsoportok elleni uszítás, oligarchák, pálfordulások, megfélemlítés és 20-ik századi szakpolitikák.    

Egy jelentős eltérés azonban mégis csak akad, valami olyasmi, amit legutóbb Trump és Hillary Clinton között éreztem. Mindkét jelölt messzemenőkig ellenszenves számomra, látszik rajtuk, hogy a hatalomért bármit képesek képviselni. Clintonnak csak a kampány alatt annyit változott a véleménye fontos kérdésekben, mint Orbánnak az elmúlt 28 évben, Trumpnak erre sokszor elég volt egy nap eltérés is. Ugyanakkor nem lehet közéjük egyenlőségjelet tenni, egyszerűen azért nem mert más a szavazóbázis és ezért –amikor Sanders már nem volt a versenyben – Clintont teljes mellszélességgel támogattam Trumppal szemben. A demokrata oldalon ugyanis mindenki hisz a globális felmelegedésben és sokkal erősebbek a progresszív baloldali politikát akarók lobbi ereje, mint a Republikánuson, ahol nem hogy ezek nem erősek, hanem a párt tulajdonképpen pont azért van, hogy azokat elnyomja a nagy gazdasági érdekek javára. Clinton tehát bármennyire is kétszínű, bármennyire kiszolgálja ő is a nagyvállalati érdekeket, muszáj a progresszív szavazóbázisának is eredményeket felmutatnia. Ugyanehhez hasonló helyzet az amiért téves lenne azt gondolni, hogy a mai Jobbik “csupán” továbbvinné a jelenleg ismert Fidesz politikáját és már nem olyan veszélyes mint régen. A Fidesz szavazóbázisa, némiképp radikalizálódott, de nagyrészt még mindig nem szélsőjobboldali világnézetű emberek gyülekezete, amíg a jobbiké továbbra is az. Mindkettőnek a sajátjához kell alkalmazkodnia. A különbséget a 444 újságírója írta le szerintem a legjobban,a Jobbik majálisáról - ahol egymás után léptek fel a Jobbik törzsszavazói előtt a politikai és etnikai tisztogatást propagáló zenekarok - beszámoló cikkének utolsó soraiban:

„Igaz, hogy az üzeneteiteket ma már nem nagyon lehet megkülönböztetni, de egy politikai közösség nemcsak kampánytechnikából, hanem például dalokból is áll. A Fideszt a hatalom korrumpáló ereje azzá tette, amilyen ma lett. Ha hazugság volt a polgári Magyarország, ha nem, a Fidesz-világ Cseh Tamás daloktól jutott el az államilag szervezett gyűlöletpropagandáig, a Louis Vuitton-tébolyig és a kurvaanyázás lovagkereszttel honorálásig. A Jobbik-világ viszont egészen máshonnan indulna neki a hatalomnak”

és a mostaninál is sötétebb jövő elé nézne ez az ország.

VM

fotó: 24.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr4413717680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.03.05. 18:05:03

Inkább XX. század. Semmint 20-ik... Amúgy szerintem jó öszefoglaló...

morph on deer 2018.03.05. 19:36:20

Azaz nyugodtan választhatnánk a pestis és a kolera között, ha ugyan egyáltalán...

Bár, ha garantáltan fideszmentes, akkor már a kolera is jobb!

vrana 2018.03.05. 21:48:14

Egyetértek, XX. század. Amúgy miért kellene egy blogolónak magyarul tudnia, ha amúgy is csak hülyeségeket foglal össze?

dare 2018.03.05. 23:47:53

Elolvasva ezt a posztot érzek némi zavart a miértekről, ezért egy pár mondatban reagálnék pár észrevétellel.

A Jobbik egy válasz volt 2002-2010 közötti politika által feltett kérdésekre.
Nem a konstruktív szakpolitika volt nekik a cél, hanem minél radikálisabb válaszok adása az akkori "kérdésekre".
Ezt a vonalat inkább csak most kezdték el képviselni, ezen nem akarok elidőzni,mert a poszt sem erről szól elsősorban.
Ezek a radikális válaszok a kisebbségpolitika ellen születtek, a zászlóégetés szintén a köszönjük nem kérjük erősebb változatot képviselte náluk, és a gárda ötlete sem azért született meg, amiért azt nagyon sokan gondolják a mai napig, nem erőszakszervezet létrehozása volt a cél vele.
Ezeket azért tudom, mert nagyon sok Jobbikos ismerősöm van, akikkel beszélgettem régen nagyon sokat, és sokukkal mind a mai napig szoktam még leülni társalogni.
Nagyon határozott elutasítás volt a párttal kapcsolatban sokáig nálam, mert olyan személyek voltak a párton belül és a támogatók soraiban, akiktől nekem az egész párt úgy volt kuka, ahogy van.

Nem értettem soha egyet a radikális válaszokkal velük, de amikor nekem szegezték ismerőseim a kérdést, hogy mégis mit lehet tenni a jelen helyzetben, bevallom nem tudtam rá értelmes választ adni, csak megpróbáltam az indulatukat csillapítani.
Nem fognak senkit se bántani se most, se a jövőben, és ezt onnan tudom, mert ha annyira hatni tudna rájuk a Fidesz propagandája, akkor már rég azt a szavazótábort erősítenék.
Az elvileg néppártosodás tehát őket nem riasztotta el a párttól.
Színes pulcsikat hordanak, mosolygós gyerekeik vannak, és talán némelyiküket az állatvédelem is érdekli, mivel vannak háziállataik.

A Vona által mondott új típusú Jobbik elemzése remélem nem fog kimerülni Toroczkai és Orosz nevével, a vadhajtásokat alaposabban ki kell beszélni, és minél kevesebb ilyen személy tartózkodik a párt környékén, remélem annál jobban tudjuk majd a pártot ezekkel a személyekkel összefüggésbe hozni.
Tiszavasvári polgármesterének a munkáját meg szerintem bárki bármikor átveheti tőle ha kedve tartja, és segíteni akar és tud az ott élő megfélemlített lakosságon.
Ezzel pesze nem azt akarom mondani, hogy bármelyik olyan döntésükkel is egyetértenék velük, amit az elmúlt időszakban ők meghoztak, de úgy érzem addig nem illethetem éles kritikával őket, amíg nem mutattam meg hogyan csinálnám ezt másképp a helyükben.
Nem vadásznék bevándorlókra a határon, és nem tiltanák be semmit mindaddig, amíg az ott élő emberek biztonságát nem veszélyeztetné.
Nem fokoznám a hangulatot muszlim fejkendő betiltásával és homoszexuálisok riogatásával, mert nagyon távol áll tőlem a hergelés mások ellen.

Hergelés azok ellen, akik mást képviselnek mint én, vagy egyszerűen csak különböznek tőlem. :D

Tállai András amit állított a pártról, annál a legnagyobb tanulság a Fidesz népszerűségi adatain mérhető.
Biztos lehet másként is, de azért nem ártana néhány apróságot meghagyni az egészből, talán nem akkora hülyeség mindegyik.
Putyin és Simicska között van pár lényegbeli különbség, ha választanom kell a kettő között (bár egyik se szimpatikus) akkor sikerül választanom.
Simicska elképzelési azért nem állnak teljesen összhangban a Jobbik elképzeléseivel, ezt meg kell majd nekik beszélni ha együvé tartoznak, mivel a korrupció és az uniós ügyészség nehezen fog majd megférni egymás mellett.

"A Fidesz szavazóbázisa, némiképp radikalizálódott, de nagyrészt még mindig nem szélsőjobboldali világnézetű emberek gyülekezete, amíg a jobbiké továbbra is az."

Nagyon erősen kell hinni benne, és ezt akár tényként is kezelhetjük.

Egy kérdés maradt csak.
Elhiszük a Jobbiknak az ország jobbátételéért való politizálását és megváltozását, vagy csak egy újabb hatalommániás rabló, tolvaj bandát tisztelhetünk személyükben, akik etnikai tisztogatásokat akarnak a lehető leghamarabb megvalósítani a lakosság köreiben?

Amíg Vona Gábor a pártelnök, addig nem a párton belüli képviselőkkel foglalkoznék elsősorban, mert ennyi idő alatt lehetetlen lenne bárkinek azt a pártot szalonképessé tennie, mindenki tudja miket vagy kiket tartalmaz még a csomag.
Nagyon sok szereplőt nem tudok elfogadni a pártból, és vannak olyanok is persze, akiket igen.
A sötétebb jövőt azok a képviselők akiket elfogadok, nekem kicsit világosabbá teszik.
Ha azokat nézem viszont, akiket nem fogadok el, akkor már kicsit bennem is árnyaltabb a helyzet.
Ilyenkor jön nálam az említett Hillary és Trump hasonlítás, ami ugye ez esetben Orbán és Vona.
Orbánnak korlátlan hatalom jelen pillanatban, Vonának egyedül erre semmi esélye nincs.
100-szor inkább Vona, mint Orbán, ez nálam ha így nézzük nem kérdés.
Egyedül viszont őt se juttatnám hatalomba, sőt senkit a mostani Me jelöltek közül.

A legközelebb Szél Bernadett áll hozzám, de még őt se engedném, pont az ilyen "vadhajtások" miatt.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.06. 06:35:06

A Jobbik ma eszmementes párt, csak a hatalmat akaró gépezet.

De korábban, amikor voltak még eszméi, azokban egyfajta infamtizált, szappanoperásított reformnyilasság volt. Sose láttam bennük semmilyen szellemi erőt. A ballibeket utálom, de bennük van szellemi erő.

bontottcsirke 2018.03.06. 07:58:33

Ez egy nagyon buta, katyvasz írás, amolyan fideszes reakció a lopás tussolására. Igazi fájadlom volt belekezdeni, szerencsére nem olvastam végig.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.03.06. 08:34:42

@dare: A Jobbik nem a válaszokat képviselte akkor, hanem a parlamentben fel nem tett kérdéseket.

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A Fidesz ma eszmementes párt, csak a hatalmat akaró gépezet.

mojszipupi 2018.03.06. 08:57:38

Sokan komolyan veszik ezeket az írásokat az a baj. Most persze, hogy ez lmp üti a jobbikot, mert választások előtti utolsó napokban vagyunk, ez a dolguk. Miközben pontosan tudja lmp től dk ig mindenki, hogy ha lesz többség a választások után Orbán ellen, az csakis a jobbikkal együtt lesz. Ott pedig ha jobbik miatt Orbánnak adják vissza a hatalmat mégis egy ilyen helyzetben, akkor az lmp, dk, mszp abban a pillanatban megszűnik létezni és szavazóik 80% a dobni fogja őket, amiért a tolvaj Orbán maffia mellé álltak

István Bendula 2018.03.06. 10:44:55

Gyere JOBBIK és tegyél rendet ebben a politikai,gazdasági,erkölcsi és etnikai fertőben!

Gleccsertetű 2018.03.06. 11:06:18

gratulálok az esetleges lmp-maszop koalícióhoz. szánalom a köbön.

szepipiktor 2018.03.06. 11:41:22

A reflektor.blog kié?
Mert a ma kikerülhetetlen jobbik negatív színben feltüntetése a fidessznek és a balos ellenzéknek az érdeke, mindkettő retteghet, hogy a jobbik nehogy hatalomra kerüljön.
Ezért nem értem miért a jobbik "manőverei" zavarják a szerzőt?
A fidesz történelmi köpöneygforgatása nem? A ex mszpm-seké nem?

Kivlov 2018.03.06. 11:54:18

Kár, hogy a jobbik nem tart ki alapgondolatai, -értékei, és bázisa mellett. Eladva ezzel magát. Az szdsz-nek ezért 15 év után a megszűnés lett a jutalma...

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.03.06. 12:00:08

Jobbik jön. Baloldal megy! Felesleges ezen vitázni. Ha valaki rendet szeretne az nem szélsőséges - max a bűnözőknek!

laci_52 2018.03.06. 12:11:24

A Jobbik néppártosodási fordulata nagy hiba volt: a Fidesztől reméltek szavazókat szerezni, ehelyett rengeteg radikális szavazójukat vesztették el, sokkal gyengébb lesz az eredményük, mint '14-ben.

Négy éve azt reméltem, rövidesen a Jobbik egy versenyképes ellenzéki párt lesz a Fidesszel szemben. Nem lett az, ezt a lehetőséget ők maguk b*ták el.

werinter 2018.03.06. 12:24:40

A Jobbik egy radikalizálódott világban adott válaszokat (?), de leginkább KÉRDÉSEKET, olyan témákra amelyek (szinte) minden embert érintettek.

Hagyjuk már ezt a "kisebbség megfélemlítése" dumát. Ezt tipikusan olyan "liberális értelmiségiek" terjesztették akik életükben nem láttak még ÉLŐBEN cigányt. A Jobbik azoknak az embereknek a véleményét, kérdéseit tette fel, akiknek nap mint nap el kellett viselnie a "megfélemlített, szegény, hátrányos helyzetű kisebbséget".
Ezért volt a gárda, ezért volt a "radikalizmus".

Igazából egy egyszerű, talán sokszor tényleg primitív gondolatok fogalmazódtak meg bennük. Anno sok lakossági fórumukról készült videót megnéztem, aktívan követtem szinte napi szinten a párt körüli fejleményeket és egyáltalán nem voltak unszimpatikus személyek a párt körül. Persze vannak és voltak akkor is olyan emberek akik a problémákat túlzottan leegyszerűsítve adták elő, ezért a válaszuk is túlságosan leegyszerűsített volt.

Ettől függetlenül a Jobbik alapvetően egy értelmes párt, értelmes kérdésekkel és legtöbbször értelmes válaszokkal.

A "néppártosodás" meg nyilván azért kellett, hogy növeljék a szavazóbázist, amely egyébként elérte a maximumát akkoriban (2010 körül), tehát kellett a az olyan emberek támogatása is akik számára a Jobbik által felvázolt problémák ismeretlenek voltak. Elsősorban a NEM vidéki szavazókra gondolok most, mivel a Jobbik alapvetően egy erősen a vidéki emberek problémáit felkaroló szervezet volt. (Egyébként anno a Fidesz is.)

Hasonlítsuk össze a mai Fidesszel: "STOP SOROS", megvédjük a határainkat, bevándorlás, migráció, Magyarországnak csak ellenségei vannak, mindenki minket akar elpusztítani, illiberális demokrácia, NER stb. NA ezek primitív és szörnyen szélsőséges gondolatok, amelyek egy magát "néppártnak" tartó politikai erőtől származnak.
A szavazók totális hülyének nézése, az ország lejáratása az EU és a világ előtt. Ezt hozta a Fidesz. A legszélsőségesebb párttá vált, amely valaha volt az országban.

Csaba Szikora 2018.03.06. 12:38:08

@morph on deer: hajrá.Senki sem tart vissza hogy megdögölj.

flydomi 2018.03.06. 12:39:04

Fidess már bebizonyitotta,hogy ő legszélsőségesebb párt.Szinte náci felfogással építi ezerrel a fasiszta diktatúrát,amit majd lassan a hívők is megéreznek a saját bőrükön. :) Igaz Birka? :) Lógni fogsz hamarosan kétszínű napraforgó senki. :)

röf 2018.03.06. 12:44:12

@dare:
"A Jobbik egy válasz volt 2002-2010 közötti politika által feltett kérdésekre. "
Nem nem... a politika úgy tett, mintha nem léteznének azok a kérdések, amelyek a keleti országrészben fontosabban törtek felszínre, mint bármi más.
Ergo a politikai sunnyogás segítette világra a Jobbikot és a Gárdát.

gigabursch 2018.03.06. 12:50:47

Továbbra is csak azt a szellemes mondatot tudom mondani:

"Szerintem egy demokratikus választási versenyben győzzön a jobbik".

Mondjuk aki ezt kitalálta, az nagyon ügyes volt.

n3spr3ss0 2018.03.06. 12:59:04

Fidesz-jobbik, egykutya.

kalbász 2018.03.06. 13:39:54

" A múltat a többségnek nem kell ragozni, össze lehet foglalni röviden: véresszájú cigányozás, zsidózás, gárda, EU-s zászlóégetés mindenféle konstruktív szakpolitika nélkül."

Ez egyszerű hazugság. Ja hogy neked az index meg a többi ballib propagandalap az egyedüli forrásod - na így már érthető.

Meg az is, hogy a Simicska indexes hatalomátvétel után a ti kis butus fejetekben is próbálják átállítani a sok szennyet amit előtte a jobbikra hordtak.

Szánalmasak vagytok.

dare 2018.03.06. 13:50:34

@Online Távmunkás: Átvitt értelemben értettem a politika, és az arra adott reakciókat a lakosságból kérdéseknek és válaszoknak.
Ezért is tettem idézőjelet a kérdések szóra.
Senki nem kérdezett meg senkit arról, hogy tetszik-e vagy nem tetszik neki a rendszer, ezért persze, fel nem tett kérdések volt azoknak a zöme.
A Fidesz kerūlt ki abból a helyzetből győztesen, és élvezi ki máig a learatott gyūmölcsöket.
Gyurcsánynak volt egy önironikus vicces mondata a Fideszről, valami ilyesmi hogy ezek hazudnak kora reggel, tízórakor, délben, uzsonnaidőben, vacsorakor, és késő este is hazudoznak kicsit.
Ez a mondata jól példázza szerintem, mennyit is változott a helyzet.
Most is rengeteg kérdés van sok embernek a fejében, de válaszokat megint nem kap senkitől az itt lakó.

N. Barbie 2018.03.06. 13:56:06

Osszegezve ezt a szanalmas cikket, a Jobbik-rol meg mindig csak a szokasos ragalmakat tudja mantrazni a ballib oldal. A szokasos, semmit nem jelento muszavak ismetelgetese (ciganyozik, zsidozik), a soha senki altal nem bizonyitott oroszok penzelik a Jobbik-ot duma (ami mostanaban atvaltozott Simicskara), a szinten semmit nem jelento gardazas, a 4. eve megrekedt es meg csak egy megvadolasig sem juto KGBelazas es a tobbi es a tobbi.

Na, amig csak ennyitek van, addig nyugodt lelkiismerettel fogok rajuk szavazni.

Ja, persze jo ballib szokas szerint meg csak veletlenul sincsenek kifejtve a kenyes reszletek, hogy mondjuk mi az a "ciganyozas", mire volt valasz a Garda stb. Igy konnyu vadaskodni, hogy mantrazzuk a megbelyegzo szavainkat, a kinos reszletekrol meg kussolunk.

Cinkes 2018.03.06. 16:30:31

Alapvetően liberális beállítottságú ember vagyok de a Jobbikra fogok szavazni. A baloldali liberális pártok is kb annyira liberálisak mint a Jobbik. (arról nem is beszélve, hogy nem a liberalizmus nem alapvetően baloldali dolog)
Az mszp fidesz bérenc, lmp, momentum dettó, gyurcsányról ne is beszéljünk. A fidesz meg vérkommunista és most begyűjtötte a Jobbiktól a csalódott nácikat.

morph on deer 2018.03.06. 16:54:05

@Cinkes:
Az biztos, hogy a fideszhez képest a Jobbik már alig tud a ‘náci’ labdába rugni.

Viktorka már nyiltan a cigányokkal ijesztget, és konkrétan rasszista kijelentéseket tesz, mert ugye igény az lenne rá, és a hatalomért bármit,- a gombvarrással bezárólag, ahogy Hofitól ismerjük.

repuloske 2018.03.06. 19:09:22

Kisebbségeket félemlített meg. 1. Tudjuk
2. ????

élveteg 2018.03.06. 20:09:59

Vonának sikerült a nagy ugrás Eljutott az Árpád-háztól a Spinóza házig

==T== 2018.03.06. 21:03:56

"mindenféle jogi eljárás lefolytatása nélkül önkezűleg rendelkezett emberek élete felett (más szóval önbíráskodott)"

Ebből a mondatból - és annak előzményéből - tökéletesen leszűrhető, hogy a bejegyzés írójának halovány lila gőze nincs sem az önbíráskodás jogi tényállásáról, sem a mezőrség jogi lehetőségeiről.

élesi 2018.03.06. 21:37:30

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A ballibeknek gazdasági erejük van, nem szellemi. A nyugati tőke mögöttük áll, de már az sem tudja győzelemre segíteni őket.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.03.06. 22:05:48

a cukisodo jobbik szerintem egy hosszas atalakulasi folyamat kellos kozepen tart es mint igy nehez velemenyt alkotni a jovojerol, igy Vona Gabornak hasonloan fontos dilemmakkal kell megbirkozni, mint egykor a fidesznek es OV-nak, amikor hirtelen jobboldali manoverrel a szebb napokat latott, lassan agonozalo MDF altal hagyott legures terbe iranyitotta es pozicinalta a partjat, jelesul: hogyan tudja megtartani a korabbi szavazoit ugy, hogy kozben ujabb hiveket is szerezzen. Lenyeges kulonbseg kettojuk kozott azonban a fordulat iranya. Vagyis: valahogy a liberlisbol torteno jobboldali neppartosodast a kozvelemeny jobban el tudta fogadta, mint a jobbszelrol torteno jobboldali neppartosodas hitelesseget. es mivel ugyanazt a szavozo reteget celozta be, amit a fidesz ma is kepvisel (ergo nem egy legures teret) sokkal nehebb helyzetbe kerult ujabb szavazoat szerezni. Egy extrem peldaval elnek, tegyuk fel, hogy a fidesz mint az MDF egykor hirtelen eltunne a politkai szinterrol. Sok ketsegem nem lenne affelol, hogy ez a jobbik peldatlan megerosodesehez vezetne.

Meg egy dologot tennek az egeszhez. Tok mintegy, hogy ki hogyan erteleli az jobbik neppartosodasi torekveset, teny, a legtobb valasztoban valahogy meg mindig ugyanaz a radikalis jobboldali part kepe el, ahonnan elindultak. Tehat a fidesz a jobboldali szavazobazisobol igy nem tudja kiszakitani azt a mersekelt jobboldali gondolkodasu reteget, akiket eredetileg megcelzott es akik egyebkent ertekkozosseget valalnanak a jelenlegi jobbikkal.

VáradiJános 2018.03.06. 22:19:29

@n3spr3ss0: akkor fájni fog a harapás, cucika

Alick 2018.03.06. 22:46:30

@Hungarian Geographic: "Ha valaki rendet szeretne..."

Oké, de Vona ehhez kiskutyázó puhapöcs, Toroczkai legalább következetesen próbálkozik.

Alick 2018.03.06. 22:50:33

"A demokrata oldalon ugyanis mindenki hisz a globális felmelegedésben és sokkal erősebbek a progresszív baloldali politikát akarók lobbi ereje,"

Mindez Hillary szájából csak üres szlogen volt, Trump abban az értelemben progresszívabbnak mutatkozott, hogy a konkrét változtatásokra helyezte a hangsúlyt. Hogy ez most "jó" vagy "rossz", azt majd a történelem eldönti... de Clintonnének nem volt kézzelfogható programja.

moonlight777 2018.03.07. 03:47:11

Az egész nem más mint nettó hiszti a Jobbik körül, tudomásul kellene már venni azt a kőkemény tényt, hogy a Jobbik az egyetlen épkézláb és épeszű alternatíva, a többi a fasorban sincs, no meg nem kérünk azokból akik az országot az elmúlt 27 évben idáig juttatta...

moonlight777 2018.03.07. 03:49:48

@mathuska:

De még így is, még mindig a Jobbiknak van a legtöbb szavazója az ellenzékből, a többi a fasorban sincs.... nem megkerülhetőek.

chrisred 2018.03.07. 05:13:46

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Dehogynem. A neoliberális gazdaságpolitika konkurrenciát teremt.

chrisred 2018.03.08. 05:35:08

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A belső gazdaságban monopóliumokat, világgazdasági szinten meg konkurrenciát a többi nagyvállalatnak.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.08. 06:40:48

@chrisred:

Ehhez nagyon nagyra kell nőni, ami nem adatott meg az esetek 99,99 %-ában.

chrisred 2018.03.08. 12:14:48

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: De annál nagyobbra, mintha piaci versenyben alakult volna ki, és nem az állam támogatásával.
süti beállítások módosítása