RockStation

Dereng - A műsorellenőrzés egyik formája feltűnően ritka (Szerzői Kiadás, 2016)

Szélesre terpeszkedő holttér. Ahol Feri él...

2016. december 01. - csubeszshuriken

14718631_1363768936996790_153854802802366257_n.jpgBár buzgó tudásszomjam csak egy ideig tágította teológiai ismereteimet - amik aztán annak az utolsó mondatnak a végén lévő egy pontban sűrűsödtek össze, ami végképp csordultig töltött a divatos ismeretlennel - mégis ezek alapján úgy emlékszem Isten Háta Mögött nem történhet semmi. Azonban a logika ennek ellenére azt diktálja, hogyha ez a rafinált helymeghatározás valahogy mégis meg kellett szülessen, az talán épp egy nem elhanyagolható utalás a valóban ott terpeszkedő holttérről, ami most úgy Dereng, lehet párhuzamos valóság akár. Ami olyan, ahol például A műsorellenőrzés egyik formája feltűnően ritka.

Ez azonban könnyebben elképzelhető., mint A szén-dioxid összegyűjtése és visszasajtolása földalatti szerkezetekbe. Mert az engem elsőre maradéktalanul eltántorított. A meghallgatásától is. Viszont azt, hogy ez csak is az én saram, őszintén beismerem. Ugyanis volt magammal egy megállapodásom korábban, miszerint a szokatlan nevű zenekarokból, akiknek számszövegei is módfelett bontják a formát, már csak egy lesz az, ami elfér ebben az életben. Ami ugye az enyém. Nincs több időm azon gondolkodni, hogy honnan jön az, hogy Korog? Meg az, hogy Telet Ácsol? Vagy például, hogy milyen már az, hogy Neurotrend?Ezekkel a kérdésekkel tudniillik elment egy kis időm. Így az említett egyességem evidensnek tűnt. Mint ahogy egy darabig az is, hogy arra a maradék egy helyre mostanában az Uzipov együttes fut majd be. Azonban egyik reggel minden megváltozott, ahogy egykedvűen szemléltem a budilámpa fényében tenyerem hosszú életvonalát - miközben a Strand című számot küldtem - mert rájöttem végül, hogy időm sem oly kevés és a szívemben is maradt még hely.

Azelőtt viszont, hogy a leplet lerántanám a lágyabb részekről, először megpróbálom a fentebb olvasható, néhol megfolyt sorok kódolatlan értelmét lecsepegtetni alább valahogy. Ezt azonban egyvalami azért had előzze meg még. Méghozzá egy gondos intés. Ami azoknak érvényes főleg, akiket azután illet először a még némiképp ismeretlen Dereng zenekar új lemeze, akik azt leginkább az Isten Háta Mögött oldaláról közelítik meg. Tudván, hogy Bokros Csaba gitáros onnan érkezett ebbe a bandába. Ők ugyanis kezdjék ennek a lemeznek a hallgatását a negyedik, Önmaga számára is váratlanul nemet mond című szám ízlelgetésével. Ahol az ezt megelőző daloknál is sokkal markánsabban lehet érezni, hogy mivel több és hogyan más a Dereng zenéje. Tűhangokkal tűzdelt, elmésen zaklatott gitárja szerintem ugyanis sokkal nyersebb, agresszívebb, mint a gitáros korábbi bandája. Egyértelműen felvállalva azokat a hatásokat - és ezt a kínnal üvöltő ének is tükrözi - amik főleg onnan jönnek, ahova a hardcore evolúció mára eljutott. A zihálásban, szövegfoszlányokban megpihenő, s majd újra ismétlődő feszes téma, majd váltás után egy másik téma, mintha a szakadék széléről táncolna újra és újra vissza. Ami, mint a szám szövege maga, kellően meredek.

derengfoto.jpg

Míg az első három tételben - Amore, Strand, Progresszív magyar kesergő - inkább érezni az Isten Háta Mögött rigmusaival és kifinomult drámaiságával közeli rokonságban álló elemeket. Már csak abban a megnevezhetetlen tekintetben is, ahogy kísérletezve elegyíti az elektromos gitárban, dobban lakó szörnyet az árnyékkal, a dicsfénnyel és magával a poéta lelkével akár. Bár ez nyilván megfoghatatlan így leírva, szóval a lényegre térek: Abban a bizonyos megnevezhetetlenben, azért több itt a lemez elején a jellegzetesen metál elem is. Amik egy szintén kiismerhetetlen, de másik poétának hoznak - Siklósi Örs - masszív alapul olyan először stabil, de kiszámítható, majd mégis teljesen megveszekedett témákat, mint az első tételben is. Ahol a finom ének előbb csak fájdalommal mesél - s végül annyira felajz - mert Feri él...

Máskor pedig úgy metál ez a lemez, hogy sehogy sem az. Erre remek példa a Progresszív magyar kesergő dobjainak laza pattogása, már - már andalító, de technikás gitárjával és a tiszta, érzékenyebb énekhangjával, amiről utoljára jutna eszedbe a fémes íz, de mire észbe kapsz egy váltás után mégis azt csattan a füledben. Hasonlóan a Felfele végződik című utolsó nótához, amit egy szintén játékos dob és az ének először teljesen más irányba visz, majd vastag csíkot húzó rombolásba szánt bele, s csak azután enged fel derűs fülbemászással megint. Amely könnyebb részek közben simán köthetőek ahhoz a vonalhoz, amit mondjuk Örs az AWS együttesben énekelt és játszott vonalból is hozhat.

Amiről viszont a rendhagyó hangzású hazai Neurotrend zenekar eszembe jutott a kilencvenes évek végéről úgy igazán, az a Váltok című szerzemény, melynek refrénje ugyan ellágyul és más hangulatot is csempész a dalba, de az őrlő, mégis virgonc dob és basszus esszencia, megküldve azzal az aljas gitárral és a darálva hadaró, frusztrált szöveggel, az ő kísérletező megoldásikat juttatta eszembe. Míg a szintén egyedi hangvételű Korog lemezeinek vélt hatása, vagy hasonlósága több helyen is, de főleg a Ránk, rám szaggatottan lüktető, valahol groove alapú, mégis végtelenül neurotikusnak ható hangszeregyüttesének és ismét kínban üvöltő énekének hallgatásánál ütött be. Nem kevésbé sajátos szövegvilággal, mint a párhuzamba állított zenekar számaiban.

Pontosan ezekért lett ez a kilenc számot felsorakoztató Dereng lemez az, ami akár egy dalon belül is képes úgy hangulatot váltani, mint egy korrekt disszociatív személyiségzavar. Használva ehhez a zenei hatások azon kavalkádját, amitől végül azzá a megnevezhetetlen masszává olvad össze sajátos stílusa, ami magát a kritikust is kicsalja komfortzónájából. Ezért jobb ötlet híján a skatulyák nélkül elanyátlanodva, ezt az anyagot is a vájtfülűeknek ajánlja majd. Mert az a biztos. Ez azonban - mint legtöbbször ilyen esetben - csak annyit jelent, hogy ez a zene is kísérletező. Bár nem kísérleti zene. Ami a bátraké és a türelmeseké. Hiszen én is először az apró részleteket figyeltem - mert még nem állt össze - hogy a Golfjátékos és az Alice in Chains között vajon van-e párhuzam az énekstílus okán, meg a szokásos fontoskodó kapaszkodók. Aztán két hét múlva egy nem túl zenei szituációban azt vettem észre, hogy a fejemben keményen ott zakatol: Hogy Feri él! És ez az egész anyag szerintem olyan, ami igazán csak később jön meg. - Még ha pillanatokra szinte slágeresen azonnal is hat. - Így nem tudom most még azt mondani, hogy ez az év egyik legváltozatosabb, magas színvonalra pakolt hazai lemeze. Viszont ez nem jelenti azt, hogy hamarosan nem ezt fogom. Azt viszont érzem, hogy a szívemben maradt még neki hely...
4/5

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9312013512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum