RockStation

Hivatalosan is nemi erőszak a vád a Decapitateddel szemben

2017. október 13. - theshattered

decapitated_2017_1.jpgA lengyel Decapitated valószínűleg már úgy van vele, hogy bárcsak el sem indultak volna az USA turnéra. A korábban kirobbant pereskedés ugyanis hivatalos szintre emelkedett, mind a négy zenekartag ellen él a nemi erőszak vádja.

A zenekart még augusztus 31-én tartóztatták le a Santa Anaban tartott koncertjük után, ahol állítólag először emberrablással, majd csoportos nemi erőszakkal vádolták az északiakat.

Így, hogy hivatalos szintre emelkedett az ügy, a vádak a következők: első fokon mindenkinek az emberrablási eljárással kell szembenéznie, majd jön a nemi erőszak tárgyalása. Waclaw Kietlyka és Rafal Piotrowski esete másodfokon, Michal Lysejko és Hubert Wiecek harmadfokon lesz tárgyalva a nemi erőszak ügyében.

A tárgyalássorozat miatt a január 26-i Kreatorrel és a Dagobával közös magyarországi koncertjüket is le kellett mondaniuk, helyettük a Vader ugrik majd be.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4612967347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum