Hogyan készítsünk slasher filmet? - Második rész
2016. október 25. írta: AldoWinnfield

Hogyan készítsünk slasher filmet? - Második rész

chucky95201214-e1351186065249.jpeg

Hölgyeim és Uraim! Üdvözlöm Önöket az immár hagyománnyá váló Smoking Barrels horrorhét első cikkénél. A következő napokban a pokol legmélyebb bugyrának mozgóképes megtestesítőivel fogunk foglalkozni: kultfilmek, jó alkotások és pocsékul sikerült horrormozik egyaránt a kínálat részét fogják képezni. Tartsanak velünk eme rémisztő utazáson!

Az első írás, melyet lent olvashatnak, egy régen megjelent cikk folytatása. Ennek megfelelően kérem Önöket, hogy ha nem emlékeznek az előzményekre, erre a linkre kattintva frissítsék fel emlékezetüket!

Kollégáimmal együtt  jó szórakozást kívánok mindannyiuknak!

Tisztelettel:

Aldo Winnfield

Író, Smoking Barrels blog

Utóirat: a jövőben azért nem leszünk ennyire formálisak...

Most, hogy végre bent vagyunk az események sűrűjében, egy kicsit felpöröghet a tempó. Pár óra elteltével, és néhány sör elfogyasztása után a házban maradtak már egy kicsit aggódnak a két 'dezertőr" miatt. A legnyugodtabb talán Jessica, aki az egésszel mit sem törődve festegeti a körmeit, s suttogva, de magabiztosságot sugározva csak annyit mond a többieknek, hogy James és Jennifer biztosan csak elpilledtek egy fa alatt a szex után. James úgy alszik minden aktus után, mint egy kisbaba! - jelenti ki. Nancy és Michael ennek ellenére már mentőexpedíciót szervez, s a pár kicsivel később egyedül hagyja Benjit és álomnőjét a faházban. A geek kölyök és Jessica nem nagyon tud mit kezdeni a helyzettel, s látványos kínjukban ( 'awkward" szituációk tömkelege után) kutakodni kezdenek a pincében. Ó, igen, a pince! Az a csodálatos hely, amelyet nem sokkal korábban találtak meg egy elguruló sörös üvegnek hála, szinte bevonzza őket a sötétségbe: Benji nem tud ellenállni kíváncsiságának. Tipikusan eltúlzott kocka karakteréről a későbbiekben fog kiderülni, hogy igazából bátor és nemes lelkű, de egy apró jelzéssel már itt a néző tudtára lehet adni, hogy nem egy gyáva alak. Ő lesz az, aki elsőként elindul lefelé a poros és nyikorgó lépcsőkön, kezében egy petróleum lámpással. Jessica minden mindegy alapon követi, hiszen ki nem szarja le ezt az egészet? Ebben a viskóban még egy sztárfodrász sincs, nemhogy egy jó szolárium! A kivilágítatlan helyiség elsőre nem sok érdekességgel kecsegtet, a gyenge fényben csak korhadó gerendák és lepusztult falak sejlenek fel. Aztán megpillantanak egy ajtót, s mikor kinyitják, feltárul előttük egy....

Új jelenet következik, hogy a néző egy kicsit találgathasson, mit pillantottak meg Benjiék. A nagy szerelmes párt látjuk, ahogy botladoznak az erdőben és az eltűntek nevét kiabálják. Ők még nem tudják, de ezzel tulajdonképpen lakomára invitálják a farkast, s ezúttal ők lesznek az étlapon. Hogy mekkora veszély fenyegeti őket, azt nyugodtan jelezhetjük néhány képpel, amikor a gyilkos szemszögéből figyeljük a sötét erdőben botladozó duót. Az ütemes szuszogással kísért pillanatok növelik a feszültséget, s ha mégsem akarjuk, hogy (egyelőre) névtelen horror ikonunk megtámadja a final girlt és nemsokára csúnya véget érő barátját, bármikor bedobhatjuk ismét a már ismertetett macska trükköt. (Bár arra épeszű magyarázat még nem született, hogy mit keres ennyi 'cuki cica" éjnek évadján a világ végén lévő erdőkben.) Michael és Nancy mindenesetre nem érzékeli a veszélyt, s továbbra is kiabálnak. Kissé becsípve csináltak már ennél nagyobb marhaságot is emberek... A gyilkos is érzi, hogy ezek ketten most nem jelentenek ellenfelet neki (meg kell is a cool pózolás), így kiáll eléjük. Csak a körvonalai látszódnak, egy sötét árny, ennek megfelelően a nagy szerelmes pár természetesen úgy gondolja, hogy elveszett társukkal, a menő amerikai focistával találkoztak szembe, s ő szívatja őket. (Mert ugye egy slasherben mindenki hülye.) A páros férfi tagja lassan közelebb megy, s csak akkor döbben rá, hogy hatalmas hibát vétett, amikor felpörög a láncfűrész, és megpillantja a gyilkos maszkkal eltakart arcát. Hátranéz, odakiált Nancynek, hogy 'Fuss!", s máris egy fejjel rövidebb. A láncfűrész és görbe kard egyszerre éri el a nyakát, az ütköző elemek pedig hatalmasat szikráznak, s nagy, ijesztő zajt csapnak. Michael elguruló fejét a gyilkos lassan felemeli, s megmutatja a földbe gyökerezett lábakkal álló Nancynek. Ha tudna beszélni (nem tud, mert nem jut eszembe semmi frappáns egysoros), valami rémisztőt/vicceset biztosan mondana. A final girl sikolt egy nagyot, majd életbe lépnek nála az ösztönök, elönti az adrenalin és gyorsabban fut, mint bármikor egész addigi életében. Persze három lépéseként elesik, hogy működjön a feszültség, de egyelőre még nem jött el az ő ideje, szóval a gyilkos ott marad valahol a sötétségben. 

pieces.jpg

Visszatérünk a faházba. A pincében Benji felfedezett egy naplót. Vagy egy oltárt, rajta megsárgult papírokkal, amin kézzel (s talán vérrel) írott szöveg látható. Egy magnószalagot, amit a szintén helyben lévő kazettás rádión meghallgatnak Jessicával. Teljesen mindegy. A lényeg, hogy fény derüljön a titkok, a homályban hagyott részletek egy szeletére. (Nem az egészre, ez fontos! Mi maradna a folytatásokra?) Benjiék persze semmit nem értenek az egészből. Milyen gyerekről beszélnek, aki gyerekkorában már békákat boncolt, az árvaházi társait folyamatosan terrorizálta, s megszállottja volt a 80-as évek horrorfilmjeinek? (Megjegyzés: mivel a slasher film, amelyről most írok, napjainkban játszódik, így nyugodtan megengedhető némi utalás a klasszikusokra, vagy hogy azokból építkezzünk. Reális továbbgondolása ez 'alapoknak", a Cabin in the Woods nagyon szépen játszott el ezzel: én nem leszek ennyire 'merész".) Mi az, hogy egy brutális páros gyilkosság elkövetése után megszökött, és soha nem találták meg? Legalábbis addig, amíg nem kezdtek el hullani az ebbe az erdőbe látogató kempingezők, nyaralók... Teljesen mindegy a háttértörténet, nagy újdonságot úgyis nehéz kitalálni. Sokkal inkább ideje van annak, hogy kiessenek a csontvázak a szekrényből... Szó szerint. Benji és Jessica nem veszik túl komolyan az egész történetet (de legalábbis ezt próbálják elhitetni egymással), egészen addig, amíg a lány ki nem nyitja a pince egy sarkában porosodó szekrényt. Onnan nagy robajjal két ember csontváza esik ki. A rovarok és földi csúszómászók által felzabált, félig felélt húsdarabokat még tartalmazó testek pont ráesnek a tisztaságmániás, 'cuki" Jessicára, akinek ezzel legnagyobb rémálma válik valóra. A hősies Benji csak nagy nehezen tudja lenyugtatni a lányt és felcipelni a biztonságosnak vélt ház kanapéjára. Az esemény azonban arra kiváló volt, hogy lehulljon a tökéletesség máza Jessicáról, s kivillanjon alóla az igazi énje. Benji előtt most egy esendő lány fekszik, aki igazából szerelmes focista barátjába, rohadtul elege van annak kicsapongásaiból és... Á, ezt én nagyon unom! Lényeg a lényeg, ők ketten most fura barátságot kötnek, Jessica bocsánatot kér a geek sráctól, jöhet a paradicsomszósz, a sikítozás, a futás. Máshogy mondva: Nancy visszaérkezik a házhoz, arcán és ruháján vérfoltokkal, hisztérikus állapotban. Most megint nem értenek semmit. Mármint Benji és a lány, aki az utálat tárgyából a friendzone állapotába emelte(?) őt. Nancy tudja, hogy szarban vannak. Elmondása alapján mindössze öt percbe telík, mig összerakják a képet: a gyilkos valószínűleg az a (közben persze felnőtt) gyerek lesz, akiről szó volt a kazettán/naplóban/megsárgult papírfecniken. Amúgy Freddy Voorhees a neve. (Utalás emberek, utalás, értiteeeeeek?)

evildead1_1.jpg

Pipáljunk ki gyorsan egy újabb közhelyes filmes megoldást! Benji előkapja a mobilját, hogy hívja a rendőrséget, de nincs térerő. A lányokén sincs. Bukta, és nem a nagyi baracklekváros műremeke. Miközben a leendő áldozatok bénáznak, a gyilkos kiszúrja a furgonjuk kerekeit és a biztonság kedvéért lecsapolja az üzemanyagot is. Ráér, úgyhogy (képen kívül, mert meg kell őrízni a misztikusságot) elszív egy cigit, bár ez majdnem felgyújtja a maszkját. Lassan odasétál az ajtóhoz, s amikor a triónak végre eszébe jut, hogy az autóval akár el is menekülhetnének, már felkészülten várja a csapatot. Az ajtót feltépő Jessicának esélye sincs a rémmel szemben. Kap némi ízelítőt a görbe kardból, s mire társai visszahúzzák a házba, beleinek fele a földön lóg. Jó móka ez! - gondolja Freddy Voorhees, s elkezd dörömbölni az ajtón. Kicsivel később a láncfűrésszel kezdi rombolni azt. Csak percek kérdése, hogy bejusson az életben maradottakhoz. Amíg ez megtörténik, Benji szerelmet vall a haldokló Jessicának (szuper romantikus jelenet volna, ha a belek normális tartózkodási helyükön lennének), Nancy pedig használható fegyverek után kutat. Nem talál semmit, csak a fa függönytartókat szedi le. Közben a sebesült lány meghal, és épp amikor a gyilkos berontana  házba, kéken villogó lámpák tűnnek fel. Egy rendőrautó érkezik az úton. Freddy Voorhees eltűnik, a két túlélő pedig odarohan a rendőrökhöz. Egyikük természetesen egy fiatal fekete bőrű újonc, a másik pedig öregebb, kövérkés, 'hófehér" alak. Benji és Nancy rémült kiáltozása utóbbit nem nagyon hatja meg: Kérem nyugodjanak meg! - mondja, s az ezernyi bizonyíték ellenére sem hiszi el a páros mondandóját. (Itt mindenki hülye? Igen, mindenki!) A színesbőrű rendőr éppen bemegy a faházba, amikor társának átszabja a hasát a gyilkos által halál pontosan (értitek, halál pontosan!!!) eldobott görbe kard. Az ember szájából vér bugyog elő, elnyom egy döbbent bazdmeget, majd elterül a földön. A túlbuzgó helyettese közben kilövi a sötét erdőbe az egész tárat. Benjiék visszarohannak a házba és a rendőr parancsára elbarikádozzák magukat. A gyilkos ennek örömére belevágja a láncfűrészt a rendőrautó motorháztetejébe, működésképtelen állapotba hozva azt. Itt lehet hagyni némi pihenőt a nézőknek. Egyrészt, hogy kipihenjék magukat, másrészt hogy a politikai korrektség jegyében a színesbőrű karakter is kapjon néhány percet. Után úgyis meg kell halnia. Eleve a rendőri jelenlétnek általában csak annyi haszna van a slasher filmekben, hogy növekedjen velük az áldozatok száma. Itt is így lesz! (Még szép!)  A rettegő hármas hiába próbál meg mindent, a gyilkos bejut a házba: áttöri az elbarikádozott ajtót, s a láncfűrésszel nekimegy a zsernyáknak. Hopp egy kéz mínusz, hopp egy láb mínusz, hopp egy fej mínusz... Benji egy elkeseredett támadással belevágja a rém hátába az egyik függönytartót (aminek valami fura okból éles a vége), de az meg sem érzi az egészet. Lazán kettétöri a fadarabot és megindul a srác felé. Most jön el a geek hősies pillanata. Ő is hátrapillant, mint korábban Michael, s azt mondja Nancynek: Fuss! A lány egy picit tétovázik, nem akarja ott hagyni a jószívű gyereket. Benji azonban még egyszer kiált: Most! És a final girl fut. A geek felkészül a csatára, de esélye sincs: a halhatatlan gyilkos a kezével és a láncfűrésszel könnyedén satuba fogja a fejét, és összeroppantja azt. sleepaway_camp_ending_10_21_12.jpg

Elérkeztünk a fináléhoz. Jöhet tíz perc teljesen felesleges, csak a 80 perces játékidő kitöltésére szolgáló futkározás. Freddy Voorhees követi a lányt, aki akármennyire gyorsan is szalad, soha nem tudja lehagyni. Persze itt sem menekülünk meg a kliséktől. Egyrészt Nancy mindig megbotlik, elesik, a végén még a bokája is kimegy. Másrészt meg a gyilkos mindig képes a teleportálásra. Aranyszabály. (Egy másik verzió szerint hopponálnak a rémek, de az tulajdonképpen a teleportálás varázslónyelven.) Szóval, miután lementek ezek a kötelező körök, a lány valahogy visszakeveredik a faházhoz. Előbb kétségbe esik, majd összeáll a fejében egy terv. Eszébe jut, hogy a halott fehér rendőrnek még megvan a fegyvere. Felkapja, és elbújik az autók között. Ekkor fut be a kék-zöld pulóvert viselő, Spock maszkos, műanyag és szivacs karral megáldott gyilkos. Nancy rálő. Egy a fejbe, egy a szívbe. (texasi leány az aranyom, megtanult lőni...) A rém lassan hátradől. 

Öröm és boldogság. Nancy arca ragyog a megkönnyebbüléstől. Elindul az úton, ki az erdőből. Mi látjuk, amit ő még nem. A gyilkos lassan felemelkedik és elindul felé. A lány csak akkor veszi észre, hogy még nem végzett az életére törő alakkal, amikor az bekapcsolja a láncfűrészt. Nancy megijed, majd dacosan visszafordul. Gyorsan felméri a telepet. Freddy éppen az autók mellett van. A rendőrautó motorja füstöl, a furgonból leengedett benzin pedig ott folyik a földön. Egy jól irányzott lövés, és hatalmas robbanás rázza meg az erdőt. F. Voorhees több darabra szakad az őt érő erőhatásoktól. Nancy köp egyet, elnyom valami menő szöveget, aztán bicegve elindul az úton. Utoljára akkor látjuk, amikor tetőtől-talpig véresen és mocskosan, a felkelő nap fényében kiér az országútra, és sírva stoppolni kezd. Egy lassító autó még éppen látszik, s a kép elsötétül. Zúzós rockzene...

A stáblista első perce után aztán újra az erdőben találjuk magunkat. Először csak a műanyag és szivacs kezet látjuk, amint megmozdul. Aztán ehhez csatlakozik a borzalmas állapotban lévő láncfűrész. Pontos jelzése annak, hogy a gyilkos csak megpihent, s a folytatásban visszatér. A slasher nagyjai soha nem halnak meg. A biztosan elkészülő következő részek egyikében meg kell ölni az első film final girljét. Be lehet hozni még ezer meg egy természetfeletti jelenséget. A rémet el lehet vinni természetes közegéből, s akár az űrben, vagy egy nagyvárosban is randalírozhat. A lényeg az, hogy a kevés pénzből készült, de tisztes haszont hozó első felvonást megfejeljék még legalább három folytatással, amelyek egyre rosszabb minőséget képviselnek. A producerek számolják a millióikat és örülnek, hogy hülyére vettek mindenkit. Eladták ugyanazt a szart (legalább négyszer!), amit előttük rengeteg kolléga. Az ostoba, horrort kedvelő nézők meg örülnek, hogy láthatták ezredszer is ugyanaz a filmet. És ne, kedves olvasó, ne nézz rám csúnyán! Én is pont ezt csinálom. Meg fogom nézni a Péntek 13 második feldolgozását is, és rohadtul vágyok egy új Rémálom az Elm utcában filmre is!  

Csak egyet ne felejtsen senki! Ha olyan szituációba kerültök, hogy egy halhatatlan rém üldöz titeket, egyetlen kiút van. Szűz final girlnek kell lenni. Így sem menekültök meg sokáig, de lesz néhány jó évetek még.

Most már csak egy kérdés van: mi legyen a címe ennek az elképzelt slasher mozinak? A döntés a tiétek! 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr917688210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AldoWinnfield 2016.10.26. 20:26:55

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Egy komment! Köszi! A te javaslatod áll nyerésre!

Ó, 444!!!444!!!! :D

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2016.10.26. 23:38:08

@AldoWinnfield:

kicsit hezitáltam, ne legyen inkább vasárnap 15, de ezt végül túlságosan didaktikusnak találtam.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2016.10.26. 23:38:46

a kettévágott hölgy a klotyóba milyen filmből van?

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2016.10.27. 23:30:31

Legyen a címe "Bloody Night of the Chainsaw". Valakinek másodiknak is lennie kell :)

AldoWinnfield 2016.10.28. 00:18:41

@Werewolfrulez: A második rész alccíémének jó lesz;)
süti beállítások módosítása