FilmBaráth kritikáját itt olvashatjátok
A szépség és a szörnyetegben a legizgalmasabb, hogy miközben egy olyan kornak a terméke, ahol a Disney röpke egy évtized alatt a óriási sikerektől az animációs részleg teljes kudarcáig eljutott, valójában semmit nem képvisel ebből a változékonyságból. Egy biztos pont a filmtörténelem sodrásában, amely inkább mutat kontinuitást a stúdió első nagy klasszikusaival, mint a közvetlenül utána érkező darabokkal. A Disney azt hozta benne, amit a Disneytől szeretünk, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy efelett mennyire járt már el az idő.
A szépség és a szörnyeteg ugyanis egy hagyományos, szépelgő és minimális kockázatot vállaló mese, amely éppen azt a vagányságot nélkülözi, amely alig néhány évvel később az Oroszlánkirály és a Pixar megszületése révén az egyetlen életképes fejlődési iránnyá vált a stúdió számára. A tipikus musicalbetétekre, klasszikus keringő-motívumokra épülő zene (a főtéma kivételével) nemcsak a korszak egyik legjelentéktelenebb Disney-dallamvilágát adja ki, hanem sok esetben éppen, hogy a történetmesélés megakasztásával nyer csak teret, értékes perceket rabolva el a játékidőből. A LeFou, illetve a Lumiere-Cogsworth páros vonalán behozott slapstick humor is kimondottan egysíkú, ritkán fut ki a hasra eső és egymást ütlegelő karaktereken kívül másra, és a film nem is igen talál mértéket ezeknek az eszközöknek az alkalmazásában.
Pedig A szépség és a szörnyeteg alapvető gondolatai és motívumai egyáltalán nem konvencionálisak, sőt, az egyik legértettebb Disney-mese alapjait fektetik le: a számos szépségéről híres hercegnő sorából bár külsőre Belle sem lóg ki, a film üzenetével összhangban nem ez jelenti elsődleges értékeit. A bevezetés helyenként igencsak sarkosan megfogalmazott dalszövegei ráadásul ezt egy új szintre emelik, egyfajta középkori értelmiségi-proli szembenállást vetítve fel, ahol főhősünknek gyakorlatilag modern nőként kell kezébe vennie élete irányítását. Sajnos pont ezeket az elemeket nem marad idő végigvezeti a film második félidejére, a kötelező jelleggel (azonban mégis érzékletesen) egy este alatt lezavart szerelmi történet, illetve a Szörnyeteg karakterépítése eleve máshová helyezi a hangsúlyokat, de leginkább ekkor jelennek meg azok a kötelező körök, amelyek mellett az eredeti próbálkozások számára már nem jut levegő.
Ugyanakkor látszik az összképen, hogy napjainkban jelentkező utódaival ellentétben A szépség és a szörnyeteg nem azért dolgozik rutinból, mert ezzel képes előállítani a legtöbb kapcsolt terméket eladó, mindenkit kielégítően polkorrekt végeredményt, hanem mert igazán fel sem merült alkotóiban, hogy ezt máshogy is lehetne. Egy hamisítatlan dinoszaurusz, egy faj utolsó képviselője, abból a korból, amikor még még nem ölte egymást tucatnyi animáció a filmszínházakban a gyerekek kegyeiért versenyezve és amikor emiatt még nem is kellett egymást kényszeresen túllicitálni. Mintha egy míves vintázs-modellt látnánk, amelyben egyszerre érezni a nosztalgikus romantikát és ahogy készítője kétségbeesetten próbálja befogni a fülét, nehogy meghallja az idők szelét.
7/10
A szépség és a szörnyeteg teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
