Ha hetvenes évekbeli magyar sci-fi sorozat, akkor Pirx. Az első magyar greenbox technikával készült űrkaland hatalmas kedvencem volt egykoron, miközben halvány lila gőzöm sem volt róla, hogy készült egy másik darab is a műfajban, de talán jobb is, hogy felnőtt fejjel találkoztam a Zsoldos Péter könyvéből készült minisorozattal, mert ebben egyáltalán nem a kaland dominál, a kapitány sem túl jóképű, viszont annál több erkölcsi kérdést feszeget, ez inkább egy gondolkodós, filozófáló sci-fi, amelynek az utolsó 5 perce olyan gyomrost visz be a nézőnek, hogy eltart egy ideig, amíg magához tér belőle. Aki űrcsatát vagy látványos akciókat vár, az csalódni fog, ez egy kamaradráma, amely a Galatea űrhajón játszódik, és az emberek közötti kapcsolatokról, a hatalomról, az egyéniségről, és még nagyon sok minden másról szól, lassan bontakoznak ki az események, a párbeszédek sem tűnnek elsőre nagyon izgalmasnak, de egy kis idő elteltével, ha már megszoktuk a stílust, hamar rájövünk, hogy nagyon is fontos dolgokról esik szó. Racionális közgazdászként nem igazán vagyok egy filozofikus alkat, de ez a sorozat nagyon tetszett, mert nem mindennapi kérdéseket feszegetett, és ahhoz képest, hogy a hetvenes években készült és vélhetően eléggé alacsony költségvetésből, egyáltalán nem tűnik gagyiknak a kivitelezés még mai szemmel nézve sem. Mivel akkoriban még nem létezett CGI, a feszültség fenntartása a jó forgatókönyvön múlt (maga az író dolgozta át a könyvét tévére) és a színészeken, akik tökéletesen hihetően alakították a szerepeiket (igaz, eltartott néhány percig, amíg felismertem a fiatal Rajhona Ádámot, Kállay Borit vagy Tolnai Miklóst). Bár egy kicsit nehezen indultak be az események, néhány perc után mégis azon kaptam magam, hogy kíváncsian figyelem a fejleményeket, és nagyon drukkolok, hogy a legénység visszatérjen a Földre, arra viszont egyáltalán nem voltam felkészülve, ami ott várt rájuk. Nem vagyok egy nagy sci-fi fan, ezért eddig egyetlen Zsoldos Péter-könyvhöz sem volt szerencsém, de ezek után biztosan sort kerítek valamelyik alkotására előbb-utóbb. A sorozatot inkább az ínyenceknek ajánlom, akik szeretnek elmerülni filozófiai problémákkal foglalkozó történetekbe, és nem zavarja őket a fapados látvány, amelyet azonban bőven ellensúlyozni tud a súlyos mondanivalókat hordozó tartalom.
A Galatea űrhajó tudományos kísérleteket végezni érkezett egy olyan bolygóra, ahol emberszerű lények élnek, azonban egy műszaki baleset miatt a legénység négy tagja azonnal meghal, a parancsnok és az orvos-biológus Gill (Rajhona Ádám) halálos adag sugárzást kap. Gill úgy dönt, lementi a tudatát a számítógépbe, amelynek megparancsolja, hogy 200 év múlva, amikor a sugárzás már nem veszélyes, ejtsen csapdába egy primitív őslakost, és adja át neki az ő emlékeit, azzal a feladattal, hogy vigye vissza az űrhajót a Földre. Azonban a jó szándékú tervbe nem lett beleszámolva az emberi természet, ami hamarosan tragédiák sorához vezet...
Hány embernek kell meghalnia ahhoz, hogy a feladat teljesítésre kerüljön? Hogyan élhet két tudat egy testben, vajon melyik identitás lesz az erősebb, illetve mennyire etikus kiiktatni az emberi érzéseket a programból annak érdekében, hogy a feladat minél hatékonyabban megvalósításra kerüljön? Tényleg van olyan fontos visszajuttatni az űrhajót a Földre, hogy ki lehet szakítani emberi értelemmel bíró lényeket a saját életükből és rákényszeríteni őket, hogy részt vegyenek egy olyan küldetésben, amelyhez alapvetően semmi közük sincs? Egy ember akarata egy gép technikai lehetőségeivel az erősebb, vagy az emberi természet? Bármi áron végre kell hajtani a feladatot, vagy van szabad akarata a félklón állapotban létező személyeknek? Tényleg humánus meghagyni a saját személyiségét annak, akire rákényszerítenek egy másik személyiséget, csak azért, hogy egy régen halott ember által kitalált terv megvalósuljon? Izgalmas kérdések ezek, amelyeken jól el lehet tűnődni, miközben a néző elborzadva figyeli az egyre jobban elfajuló eseményeket.
Mivel egy nagyon kis helyen játszódik a történet, ezért a dráma is jóval sűrűbb, jóval koncentráltabban kerülnek felszínre a problémák, mintha több helyszínen játszódnának az események, a szabadban forgatott jelenetek nem is sikeredtek olyan űtősre, mint azok az elősorban lelki folyamatok, amelyek az űrhajóban játszódtak le. Rémes belegondolni, hogy mindig egy sugárfegyver lesz a "megoldás" kulcsa, az emberek inkább erőszakhoz folyamodnak, mint megpróbálnának megegyezésre törekedni. Továbbá arra is fény derült, hogy valahol még mindannyian primitív ősemberek vagyunk, hiába a tudás, a saját korlatainkon nem tudunk átlépni. Egy másik érdekes momentum, hogy az értelem és az érzelem belső harcából hiába kerülnek ki győztesen a logikus döntések, azokba bele vannak kódolva azok az emberi vonások, ami miatt tragédiába fulladnak az események. Vajon a fejlettebb elme megfelelő ok arra, hogy egy alacsonyabb létforma elpusztításán keresztül vezessen az út "haza", egy olyan világba, amelyet csak a tudat ismer, a "gazdatest" egyátalán nem. Mihez lehet kezdeni, ha az űrben utazva kitör az előre látható lázadás, ami abból ered, hogy egy élő ember és egy régen halott tudat keveredése után sohasem lehet békére a lélek?
A kicsit nehézkes kezdet után mindvégig fenn tudja tartani az érdeklődést a sorozat, habár a primitív őslakókról szóló résznél akad néhány üresjárat, de aztán az utolsó felvonásnál már visszafojtott lélegzettel várja a néző, mi lesz a végkifejlet, hogy aztán utána percekig csak nézzen ki a fejéből, és próbálja feldolgozni a letaglózó utolsó perceket. A látványvilág meglehetősen szürke, de hát ez a történet nem a külsőségekről szól, hanem egy nagyon összetett erkölcsi problémáról, amelynek nincs megoldása, csak vesztesei vannak. Kicsit talán szájbarágós a szöveg, de ahhoz képest, hogy a hetvenes években készült, nem olyan vészes a helyzet, egy nagyon különleges darabról van szó, amelyhez kell egy bizonyos hangulat, nem egy könnyed kikapcsolódás, de minőségi szórakozást tud nyújtani.
Nagyon kellemes meglepetés volt a számomra ez a minisorozat, amelyre egyáltalán nem emlékeztem gyerekkoromból, de szerintem nem is értékeltem volna, ehhez a sztorihoz kell egy bizonyos érettség, nem éppen habos-babos történet, az űrhajó belseje sem túlságosan karakteres, mégis egy nagyon emlékezetes darab, amit egyszer mindenképpen érdemes megnézni. Ismét bebizonyosodott, hogy a jó film (sorozat) nem pénzkérdés, elég egy jó forgatókönyv, és jól kiválasztott színészek ahhoz, hogy egy igazi szíven ütős alkotás szülessen. Kicsit szürke, kicsit már megrágta az idő vasfoga, de kicsit sem tucatdarab, és a miénk.
8/10
A feladat teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
