Rendkívül érdekes film a Caligula, ezt pedig hányattatott sorsával, polgárpukkasztó mivoltával, és nem utolsó sorban három kiváló színész felvonultatásával érte el. Mind a film elkészülési folyamatáról, a filmről magáról, vagy az általa kiváltott botrányokról esszéket lehetne írni, én egy kevés információgyűjtés után úgy gondoltam, mindenképp meg akarom nézni, és a vége után pedig első gondolatom volt, hogy írnom is kell róla.
A Gore Vidal tollából származó mű alapján készült filmet a hírhedt római caesarról Roberto Rossellini és Tinto Brass olasz rendezők álmodták meg még 1972-ben, azonban financiális gondok miatt fel kellett keresniük a Penthouse magazin alapítóját és hardcore erotikus fotóst, Bob Guccionét. Bobnak nagyon megtetszett a film ötlete, meg is kereste vele magát Vidalt, hogy segítsen a forgatókönyv megírásában. Guccione hátszelével és pénzügyi lehetőségeivel megnyíltak a kapuk; leszerződtettek több Oscar-díjas szakembert, valamint a korszak három nagyágyúját is: Malcolm McDowellt a főszerepre, Peter O’Toole-t a korábbi császárként, valamint Helen Mirrent Caesonia, azaz Caligula jövendőbelijének szerepére. A film hányattatott elkészülte rettentően érdekes és egyszeri történet, nem akarok nagyon belemenni (akit érdekel, itt remek írás található róla), legyen elég hozzá annyi, hogy Guccione titokban pornójeleneteket is forgatott, amelyeket a stáb többi tagjának tudta nélkül belevágta a végleges filmbe, a premier után pedig a három színész és maga Vidal is azon nyomban kijelentette, hogy elhatárolódik ettől a botrányos alkotástól, sőt Vidal odáig is elment, hogy beperelte a stúdiót, hogy a nevét ne szerepeltethessék a stáblistában.
A hozzávágott, masszívan 18-as karikás részeket úgy kell elképzelni, hogy például az egyik jelenetben a színészek mögött egy orgia zajlik, a snitt végén pedig kapunk plusz 10 vagy 15 percet, ami közelről, kendőzetlenül mutatja be magát az orgiát (nyilvánvalóan a híres színészek nélkül, hasonló világítással igyekezve tovább vinni az eredeti jelenetet). Ezeknél a részeknél Bob Guccione nem fukarkodott; van itt lány-lány, fiú-fiú, fiú-lány „akció”, erotikus segédeszközök, de még vérfertőzés, nemi erőszak és szülés is premier plánban. Mondanom sem kell, hogy ezek a részek egyrészt teljesen öncélúak és indokolatlanok, másrészt egy történelmi filmben (még ha az ilyen téren híresen szabad szellemű római korban is játszódik is) teljesen kirántják a nézőt az élményből. A "nyers" anyagban is vannak meredek részek, ezeknek viszont valamelyest a történetben helyük van.
Élmény viszont szerencsére van a filmben, ha valaki az utóbb említett dolgokon túl tud lépni. A díszletek fantasztikusan lenyűgözőek és monumentálisak, a látványvilág pedig Caligula szelleméhez hűen őrült hatást kelt, néha mintha egy Lynch-filmet nézne az ember. A kosztümök és a zene is végtelenül autentikus, tényleg úgy érzni magát az ember, mintha visszarepült volna abba a korba. A három neves színész is jól alakít, bár ez az átlaghoz képest nézendő, a saját tehetségük fényében talán csak McDowell játszik nagyot, de ő sem éri el a Mechanikus Narancsban hozott szintjét.
A történetről nem lehet sokat elmondani; Caligula életét veszi végig a film nagyapjához Tiberiushoz fűződő viszonyától a hatalomra kerülésén át a megőrüléséig és bukásáig. Ezt az őrületet azonban remekül végigviszi a film, három „felvonásban”. Az elsőben, Tiberius mellett egy esetlen, elnyomott figurának tűnik a főszereplő, miután viszont megtörténik a trónra kerülése, szépen lassan elkezdi felfogni, hogy milyen hatalom is van a kezében, a harmadik „felvonásban” pedig már (egy trauma hatására) totálisan megőrül, ilyenkor jön például a Kiscsizmának becézett császárhoz kapcsolódó leghíresebb motívum: Incitatus, Caligula kedvenc lova, akit majdnem konzulnak is kinevezett.
Nehéz ajánlani ezt a filmet. Annak ellenére, hogy nem adtam rá rossz pontszámot, mivel vannak remek jelenetei és a többi is legrosszabb esetben egy jó középszernek nevezhető, ott vannak a tripla X-es részek, amik sok embernél le fogják verni a biztosítékot. A filmtörténelem egy érdekes és megosztó történetéről van szó (mármint a filmen kívül, nem benne), engem ez vett rá, hogy megnézzem, és nem bántam meg, bár a hozzávágott epizódokat legtöbb esetben áttekertem. A háttér azonban egy igazi, klasszikusan epikus (és nem mellesleg 2 és fél órás) történelmi film.
A filmből több verzió is létezik; az „Imperial Edition”-ből például ki vannak vágva az explicit jelenetek, de ha valaki mindenképp a hozzávágott részek nélkül akarja megnézni, annak ajánlom, hogy várjon még, ugyanis idén februárban jelentették be, hogy Alexander Tuschinski német rendező egy új vágást készít, amelynek célja, hogy az eredetileg megálmodott alkotás fényében állítsa helyre a produktumot, maga Tinto Brass közreműködésével.
6/10
