Az egyik első randim volt a fővárosban, mikor szingli lettem. Nem pont a legelső, de az elsők egyike. Azért emlékezetes, mert akkoriban még úgy próbáltam ismerkedni, ahogy egy vidéki srác tenné, lassú víz partot mos módszerrel. Többször lettem lepattintva azért, mert túl lassú tempót diktáltam. Emese volt egyike azon nőknek, akik felnyitották a szemem, hogy nagyobb tempóval kell ma már ismerkedni.

Nem volt még tinder, azt hiszem épp az egyik fővárosra specializált oldalt próbáltam ki (ami szerintem már nem is üzemel azóta).

Azzal keltettem fel a figyelmét, hogy olyan hangnemben viccelődtem vele, ami pont bejött neki. Nem sokkal később a Széll Kálmán téren (ex Moszkva tér), találkoztunk. A randi leszervezése nagyon gyorsan ment, szinte ő irányította ide a beszélgetést. Szebb volt, mint a képeken, fekete haj, kék szem, szép arc, jó test, gyönyörű nő volt. Annyira, hogy abban a pillanatban azt éreztem, hogy esélyem sincs, nem az én kategóriám. Ez volt a mázlim. Ugyanis, átváltottam az esélytelenek nyugalmával csatába vonuló katonára, azaz sokkal lazább lettem. Gondoltam, ez maximum egy kis gyakorlásra lesz jó. De olyan jól ment a lazaság, hogy egy órát ültünk ott egy kávézóban, majd az enyhén csepegő esőben összebújtunk az ernyőm alatt (néztem az időjárás előrejelzést és tudtam, hogy esni fog).  Lesétáltunk a Dunáig, majd vissza a Széll Kálmánra. Búcsúzásnál hosszan nézett a szemembe és ezt még az akkori, rutintalan fejem is tudta, hogy csókot jelent. Megcsókoltam, majd hosszan csókolóztunk. 

És itt jött elő a rutintalanságom. Persze, utólag már tudom, hogy mit kellett volna tennem. A csók közben rendesen beindultunk, de jelezte, hogy ő nem olyan lány. De ezt olyan hangnemben, amit ha ma hallok, akkor tudom, hogy csak a lelkiismeret és a női hiúsága mondatja vele, de a puncija már nedves. Azaz, ilyenkor pár jó mondat és haza lehet vinni a csajt. Ezt akkor persze nem tudtam, ezért elintéztem azzal, hogy én sem akarom elkapkodni (hahaha, nem akarom elkapkodni, ezt a vidéki hülye faszt). Elköszöntünk, de napokig dumáltunk, egészen a második találkozóig.

Moziba mentünk, egy aranyos humoros filmet választottam, tipikus randizós filmet. Előtte még beszélgettünk, mivel óvónő volt, elmesélte, hogy milyen gondjai vannak az ostoba szülőkkel, és hogy előző nap, majdnem elvesztettek egy gyereket (jó jel). :P Sajnos dohányzott, ami csak annyiból zavaró, hogy nem árt, ha utána rágózik is, ha csókra számít. :D

Megnéztük a filmet, végignevettük, majd sétálni indultunk. Megint előjött a rutintalanságom és nem vettem azokat a rohadt jeleket. Sokszor felemlegette a lakását, általában igyekezett véletlenül szóbahozni úgy, hogy az ne lógjon a levegőben, hanem kapcsolódjon ahhoz, amiről épp beszélünk. Ez amúgy egyértelmű jelzése annak, hogy haza akar vinni. Én persze akkor még vidéki üzemmódban működtem és abban a tudatban voltam, hogy egy normális kapcsolat esetén, leghamarabb a harmadik randin lehet szex. :P

Emese viszont megunta a töketlenkedésem, érthető is, és másnap telefonon kitette a szűröm. Annyit mondott, hogy ez nem fog menni, mert túl lassú vagyok. :P Sok hibát vétettem, de sokat tanultam, szerencsére. Emese az egyik, a régebbi randijaim közül, amit a mai napig bánok. Ha kellő rutinom van, akkor már első találkozásnál megdughatom, és most ő lenne a virtuális falamon az egyik legszebb trófea. Kár érte (kiváló ügynök volt). :D

Lesz még olyan poszt, amelyben hasonló randikról írok. Nem egyedül Emese volt, aki elültette a bogarat a fülemben azzal kapcsolatban, hogy lassan közelítek a nőkhöz.  Ezek apró dolgok, de összeadódnak és faragják az ember jellemét és viselkedését. Részben ő is szerepet játszott abban, hogy ma olyan tempóban csajozom, ahogy....