Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Így lettünk swingerek
2017. január 27. írta: Siklósi Botond

Így lettünk swingerek

 
wedding-1770860_960_720.jpg

 Fotó: Pixabay

 

Már több, mint egy éve elkezdtük írni ezt a blogot, de nagyon sokan csak most találtak ránk, s bízunk benne, hogy a jövőben is egyre többen fedeznek fel minket. A velünk szimpatizálók többsége nem swinger, de érdeklődnek az életformánkkal kapcsolatban. Hihetetlen, hogy mennyien vagytok!

Most térjünk vissza a kezdetekhez. Időutazásra hívlak, ezért repüljünk vissza a múltba egy kicsit. Gyakran eszembe jutnak a húszas éveimben történt szexuális kalandjaim. Két fiatal és szép lánnyal szexelhettem két alkalommal is. Tudom, mázlista vagyok! Abban az időben lehetőségem lett volna egy párral is együtt lenni, de ez engem szinte taszított.

A többes szex lehetősége nem vonzott, de Vandával való megismerkedésem után számtalanszor gondoltam arra, ha mellette egy szép lánnyal a hármasszexet megélhetnénk, én lennék a világ legelégedettebb embere! Sok év telt el a dupla lányos kalandjaim óta, de a lelkemben ott tombol ennek a különleges érzésnek a hiánya.

Vandának több, mint hat évig beszéltem erről, de még hallani sem akart a lányos hármasunkról. Nem vesztünk össze, de minden alkalommal láttam, felzaklatja ez a téma. Én őt szeretem, és ez soha nem fog változni! Viszont szerettem volna vele és együtt megélni a lányos hármast. Tudtam, nem vihetem túlzásba és erőltetni sem akartam semmit, de nem adtam fel. Gondolataimban számtalanszor megfordult, hogy ez a vágyam soha nem fog teljesülni és együtt nem élhetjük meg ezeket a kitüntetett pillanatokat. Tudatos ember vagyok, de akkor nem volt ötletem, hogyan érhetem el célomat.

Évekig nem néztünk pornót, de eljött az a pillanat, amikor valami hirtelen megváltozott bennünk. A libidónkkal soha nem volt problémánk, szexelünk mi akár reggel, délben vagy este, amikor csak kedvünk és lehetőségünk van. Nem tartom magunkat szexfüggőknek - mert a napi szex teljesen normális dolog -, de érezhetően szenvedélyesebbek lettünk. Megismertük az évek alatt egymás testét és kísérleteztünk ahhoz eleget, hogy Vanda az orgazmus új dimenzióját is átélheti ma már. Ez most így nagyképűnek hangzik, pedig nem annak szánom. Sikerül együtt fejlődnünk, őszintén és bizalommal, egészen addig, hogy a "G" pontos örömöt is megélhetjük. Ez tényleg egy másik dimenzió és kimondhatatlan boldogság ezt együtt csinálni. Nekünk ezek nagy dolgok és az eddig sem átlagos kapcsolatunk még szorosabbá válik. Erről az időszakunkról olvashatsz a SZEXháló illetve a HÁLÓszex című posztjaimban is.

Sok év telik el, nyitunk végre. Jönnek a fehérneműs fotózások élményei és a szexpartner kereső oldalakon való regisztrálásunk után, az ott megszerezhető tapasztalataink magukkal ragadnak minket és élvezzük életünk minden percét.

Egy pártól ezt az üzenetet kapjuk 3 évvel ezelőtt: "Sziasztok! Mi egy győri szenvedélyes pár vagyunk. Nem kávézgatunk, csak klubban ismerkedünk!"

— Ez a pár milyen klubról beszél? És mi közünk a kávézási szokásaikhoz? — kérdezem Vandát.

Még az is lehet, hogy golfoznak? — folytatom.

A pár kérésünkre megadja a klub nevét és a világhálón meg is találjuk. Ez egy swinger klub! Ilyen is van? Szinte nem hiszünk a szemeinknek! 

Ez egy új és titkos játék, de van egy szépséghibája! Erről nem tudunk senkinek sem beszélni. Miért? Hogyan mondjam el a barátaimnak? "Szia! Képzeld el! Vandával egy szexpartner kereső oldalon azzal a céllal ismerkedünk pasikkal, lányokkal és párokkal, hogy együtt szexelhessünk!"

 

fotozz_219051_1.jpg

Fotó: Filep László

 

Ezt így senki sem vállalja be! Mi sem! Ketten maradunk ezzel a titkunkkal és amikor a pornó oldalakon eljutunk a swinger klubos videókhoz, megállapítjuk, hogy nem tetszik, amit látunk. Mindenki mindenkivel kufircol és csak így, érzelmek nélkül? Azt megbeszéljük, hogy ez az, amit mi soha nem fogunk csinálni. De akkor mit is keresünk itt? Én azt szeretném, ha egy lányt találnánk, összebarátkoznánk és kölcsönös szimpátia alapján együtt szexelhetnénk. Vanda közli velem, hogy ő nem akar lányokkal lenni. Én ezt nem értem! Nekünk pasiknak nincs is annál szebb látvány, amikor két nő egymásra talál. Vanda hajthatatlan! Ő hetero! Ezt most itt, ebben a pillanatban nem értem és mellbe vág kijelentése. Hiszek neki, mert tudom, mindig azt mondja, amit érez és gondol. Viszont az is eszembe jut, hogy a lányos leszbikus pornó soha nem zavarta. Még az is lehet, hogy ez változik nála? Mit tudom én? Már teljesen össze vagyok zavarodva!

Amiben benne lenne, ha egy jó pasival hármasban csinálnánk, de egy szimpatikus pár sem lenne ellenére. Párral? Ez talán még nekem is menne, ha menne! De pasival és hármasban? Egy másik pasi az én Vandámmal? Kizárva! Ő az én párom és az enyém. Még mit nem!

Párcsere! Igen! Ez kell nekem. Mindketten megélhetünk egy új élményt és lehetőségként pontosan azt kapjuk, amit a másik. De mi van akkor, ha Vanda beleszeret a másik pasiba? Hát ez az! Én tudom, hogy nem szeretek bele senkibe. De Vanda egy szép nő. Biztosan kell ez nekünk?

Azon gondolkodunk, hogyan fog lezajlani a leendő párokkal a találkozó? Ezt most úgy kell értelmezni, hogy egymás bőrét visszük a vásárba? Nem merem Vandának mondani - és lehet ő sem nekem -, de én félek. Féltem a kettőnk kapcsolatát és attól is félek, hogy olyan dolgot teszünk, ami miatt többet már nem tudunk egymás szemébe nézni. Érted, miről beszélek? Viszont az a gondolat a vágyaink mellett szól, hogy történjék is bármi, úgysem megyünk bele olyan helyzetbe, amit mi nem akarunk! Elég karakteres emberek vagyunk, amit mi nem akarunk, azt nem lehet lenyomni a torkunkon. Mondjuk ez a gondolat egy kicsit megnyugtat.

Ami viszont nagyon zavar, az a rossz érzés a gyomrom tájékán, amikor arra gondolok, hogy Vanda mást fog ölelni, sőt másnak a farkát is a szájába fogja venni és akkor arról még nem is beszéltem, hogy másik pasival fog dugni! Ezt nem tudom, hogyan fogom elviselni. Még az is lehet, hogy sehogy.

Egy párral elkezdünk beszélni a facebook-on és néha skype-on is. Itt hallunk először olyan kifejezéseket, hogy: "Csak az történhet, amit mindenki akar! Ez nem férj és feleség kereséséről szól! Felejtsük már el a birtoklási vágyat! Együtt megélhetjük egymás vágyait! Ez csak a vágyakról szól! Nem az önző emberek játéktere! Szereted annyira a párodat, hogy képes vagy őszintén megélni az ő vágyait?"

Önzés és birtoklás? Itt kezdek először ezen gondolkodni. Engem szeret Vanda? Igen, érzem és tudom. Akkor mitől félek? Sokszor használom azt a kifejezést, hogy "mindent megtennék érted!" Itt a lehetőség! Szeretem és együtt akarom megélni a vágyainkat. Párkapcsolatban csak vele tudom elképzelni az életem. Bízom benne és tudom, ezt ő is így gondolja. Ez egy önismereti próba is, ahol kiderül, szeretem-e annyira, hogy az önzésem és a birtoklási vágyamat levetkőzve vágyainkat megélhessük. Elég gyorsan jön ez a felismerés, de ennek a gyakorlati kivitelezése azért várattat magára. Ez egy három hónapos folyamat.

Két párral beszélgetésünk alatt tapasztaljuk, hogy egészen addig minden zökkenőmentesen megy - arcképes fotócsere, telefonbeszélgetés -, amíg felmerül egy kérdés: "Szexeltetek már másokkal?" Természetesen őszinték vagyunk, hogy még nem, de többet nem beszélnek velünk. Úgy tesznek, mintha ez bűn lenne és érezhetően nem kérnek a swinger szüzek beavatásából. Ez rosszul esik!

Ezekben a hetekben és hónapokban az a fő kérdésünk, hogy amikor párok találkoznak - vagy mondjuk ilyen bulikban összejönnek - hogyan kerül le a ruha a résztvevőkről? Ennek az egésznek a lelki és érzelmi folyamatát keressük, de erre nem találjuk a választ. A videókból - főleg a profikból - ez egyáltalán nem derül ki. 

Már április közepe van és egy párral találkozunk Pesten. Nem akarom magamat ismételni, mert ezt az élményünket elolvashatod az "L"ső több "S" avagy Ádám és Éva című posztunkban.

 

 

Fantasztikus élménnyel vagyunk gazdagabbak! Nagy mázlink van, mert érzékeny és intelligens emberekkel sikerül megélnünk életünk első többes élményét. Ez egy tipikus két ismeretlenes önismereti egyenlet, amit sikerül megoldanunk jeles osztályzattal. Büszkeség és adrenalin keveréke kavarog bennünk és egymás csodálata. Így kerülünk ágyba és otthonunkban órákig szexelünk. 

Évek teltek el és már nem számoljuk, hányszor voltunk swinger klubban. Minden alkalom más és más és a várakozás illetve készülődés izgalma még mindig bennünk dolgozik. Megélhetünk új dimenziókat és folyamatosan új kapukat nyitogatunk. Hamarosan klubba megyünk és hidd el, most is izgulunk. Miért? Mert szeretnénk úgy adni és úgy kapni, hogy a résztvevők számára felejthetetlen élmény maradjon.

Talán következő posztunkban erről fogunk írni. Érdekel? 

 

Botond

 

FONTOS! Amennyiben már like-oltad a Facebook-os oldalunkat vagy most szeretnéd ezt tenni, légyszíves először nézd meg rövid videónkat! 

A Facebook-os oldalunkat itt találod: kattints ide

Ugyanitt létrehoztunk egy titkos csoportot is, ahol ebben a témakörben mindenki kölcsönösen megoszthatja tapasztalatait, véleményét és természetesen kérdezhet, ismerkedhet is. Nem csak swingereknek javasolt csoport! Amennyiben szeretnél a csoport tagja lenni, like-old a Fb-os oldalunkat és privát üzenetben jelezd ezt az igényed!

A bejegyzés trackback címe:

https://swingerpar.blog.hu/api/trackback/id/tr7412148307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fifthelement012 2017.01.28. 20:16:05

Kedves Vanda és Botond! Távol álljon tőlem az ítélkezés, de egyszerűen nem tudom ép ésszel felfogni (persze ki számít épeszűnek), hogy ez az egész miről szól... A "felejtsük el az önzést, a birtoklást, szeressük annyira a párunkat, hogy megéljük a vágyukat" kijelentések azok, amiket nem szabadna elfelejteni amikor az ember fejében körvonalazódnak a swinger klubhoz vezető gondolatok. Pontosan az önzésről, a kisajátításról szól ez az egész: más párokkal, nőkkel, férfiakkal szeretnék szexuális élményt átélni úgy, hogy közben van párom, feleségem, férjem... Hogy a fenében merül fel egyáltalán a harmadik, vagy negyedik egy boldog kapcsolatban? Amikor erre kerül a sor, valami nem stimmel, akárhogy is csűrjük- csavarjuk. Átéltetek már ketten, együtt minden szexuális "tevékenységet", annyira kiismertétek már egymást, hogy csak új emberek bevonása hozhat izgalmat a szerelmi életetekbe? Ez szerintem sekélyesség és felületesség... Tényleg mindenen túl vagytok már, hogy ebbe az irányba mozdultok? Ez szomorú véleményem szerint. Én mindent a párommal szeretnék megélni és azt hiszem nagyon messze vagyunk még a végétől, a végtelen mennyiségű lehetőségek kimerítésétől... Hogy ez önzőség és kisajátítás-e? Szerintem nem... Inkább tiszteletnek hívnám, de ez most nem is fontos. Hogy önzőség-e más emberekkel szexelni, úgy hogy van párunk, hogy önzőség-e másról/hármasról álmodni úgy hogy van párunk, hogy kisajátítás-e valakit úgy és annyira szeretni, hogy mással/másokkal is akarunk szexelni párunk jelenlétében, vagy mellette, vagy vele úgy, hogy azt valljuk szeretjük? Szerintem pontosan ez az önzőség, a kisajátítás. Valóban szeretjük annyira a másikat, vagy csak önzőek vagyunk, nem akarjuk elveszíteni Őt, de nem vagyunk elég tökösek felvállalni, szembe nézni a valósággal, hogy másokkal is ki akarjuk próbálni? Őszinte dolog-e egyszerűen csak "nyitottsággal", szándékosan tévesen "önző" és "kisajátítás" szavakkal takarózni, hogy a bizonytalanságunkat elfedjük? E mögött tényleg valódi vágy áll, vagy egy hazugság és gyengeség kimondani, hogy másra is vágysz? Valóban szereted a másikat? Valóban őszintén teszi a párod, amit tesz önzetlenül, Érted teszi, vagy magáért/magadért, vagy kettőtökért? Tényleg boldogok vagytok ettől, vagy ez csak egy újabb kötelék ami még összetart? Kötekedés nélkül írom amit írok, de azért kicsit felháborít, hogy lényegében, aki nem swingerezik vagy nem akar hármasban szexelni, az kisajátítja a másikat,az önző, sőt majdnem maradi és fantáziátlan, hogy nem jut el erre a szintre. Persze ez nem volt így megfogalmazva, de bennem ezt a hatást keltette. Bocsánat, ha bántó voltam, de amikor elolvastam a cikk címét, egy kicsit felháborított! A legjobbakat kívánom!

fifthelement012 2017.01.28. 21:38:43

Bocsánat, még egy dolog "megütötte a fülem" Ezt írod: "Szeretem és együtt akarom megélni a vágyainkat. Párkapcsolatban csak vele tudom elképzelni az életem." Párkapcsolatban vele és szexben???? Ott már mással is? Ezek szerint jól összeilletek, minden szuper a hétköznapokban mint egy pár, de a szexben azért más is örömet tud okozni, más is örömet okozhat? Ez szerintem válasz a kérdésemre, mégis van valami probléma köztetek és pont a szexben. Ez mégsem 100% sajnos... NINCS 99, 98... A szerelem mindig 100%, ha nem, akkor jönnek mások akik pótolják a hiányt és azt hiszem innentől kezdve inkább magyarázat a swinger klub, mint fejlődés. Elnézést, nem akarok még mindig kötekedni, egyszerűen agyalok...

Pajszer Művek 2017.01.28. 21:39:41

@fifthelement012: arról szól hogy pár, swinger klubot üzemeltető kamu posztokkal próbálja fellendíteni az üzletet.

Siklósi Botond · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.01.28. 21:59:35

@Pajszer Művek:
Szombat éjszaka van. Az interneten megtalálhatóak a swinger klubok oldalai. Nyugodtan vedd a bátorságodat és nézd meg, mennyien vannak a klubokban. Amennyiben szeretném valamelyik klub forgalmát fellendíteni, akkor azt megnevezném és azokat hirdetném. Vannak hirdetőink, de egyik sem klub!

A mi posztjaink nem kamu posztok, hiszen ebben a zárt világban már régen kiderült volna, ha valami nem stimmel az írásaink valódiságával kapcsolatban. Te csak vagdalózol egy olyan témáról, amiről halvány lila fogalmad sincs! Gratulálok!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.01.29. 08:32:07

Meg van ideologizálva keményen hogy már nem elég a másik.

Jakab.gipsz 2017.01.29. 08:32:15

Ez a swinger ügy érdekes lehet egy darabig, biorobotok szexelnek, nincs benne különleges, ámde egy swinger bigének tuti nem csinálnák gyereket.

Beowulf... 2017.01.29. 09:36:02

Kívánom nektek, hogy ne így legyen de sajnos a biokémia törvényei nem sok jót jósolnak nektek. Az orgazmuskor felszabaduló oxitocin játszik szerepet a kötődés kialakulásában, ez a "birtoklási vágy". Talán átmenetileg működhet ez a nagy fokú bizalom, de a realitás az, hogy minden egyes alkalommal egy apró lépéssel távolabb kerültök majd egymástól érzelmileg, hiszen az együttlétek nem az egymással szerzett élményeket mélyítik tovább. Ti egészen biztosan nem fogtok egy életet együtt leélni, ez már most nyilvánvaló. De további 1-2 évet is nehezen tudnék elképzelni.

Siklósi Botond · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.01.29. 09:51:52

@fifthelement012:
Megértem a véleményed, hiszen néhány éve én is így gondolkodtam. Ez a negyvenhetedik posztunk. Amennyiben szeretnél választ kapni a kérdéseidre, akkor olvasd el a posztjainkat az elejétől kezdve és nagy eséllyel mindenre választ kapsz. Amennyiben mégsem, akkor az azt jelenti, én most hiába győzködnélek Téged. Ráadásul nem is a győzködés szerepét szántam magamnak illetve magunknak.

Összes posztunkat egy helyen itt találod: swingerpar.blog.hu/2017/01/29/osszes_posztunk_egy_helyen

Nem gondolom és soha sem fogom gondolni, hogy a nem swingerek kevesebbek vagy, hogy mi bárkinél többek lennénk. Mi úgy működünk, ahogy leírjuk és maximális tisztelettel elfogadjuk, hogy mások máshogy működnek.

A monogám kapcsolatokról és azok buktatóiról illetve a társadalmunk képmutatásáról már írtam a Swinger öli a lelket? című posztomban. Amennyiben érdekel, itt elolvashatod: swingerpar.blog.hu/2016/12/29/a_swinger_oli_a_lelket

Siklósi Botond · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.01.29. 10:13:27

@Beowulf...:
Tiszteletben tartom a véleményed, viszont szeretném arra felhívni a figyelmedet, hogy a többesszex a mi esetünkben csak a "fűszer" és a "főétel" mindig is mi önmagunk maradunk.

Ezenkívül kívül ismerünk párokat - nem keveset -, akik már több tíz éve ezt az életformát élik. Tőlünk nyugatabbra már tradíciója van a swingernek és a szexualitásról sokkal nyitottabban tudnak és mernek beszélni.

A Swinger öli a lelket? című posztomba betettem egy weboldalt, amire ha rákattintasz, a világ összes országában megtalálható említésre méltó swinger klubját megtalálod. Nem fogsz keveset találni. Ebben a posztomban arról is beszélek, hogy tíz esküvőre hat válás jut, mégis a rosszul beidegződött mintákat követjük.

Rengeteg kutatás eredménye igazolja, hogy a több évtizedet együtt élők között csak kis %-ban találni olyan párokat, akik egész életükben hűségesek voltak egymáshoz. Ezekben az esetekben mi történik az oxitocinnal?

Ismeretségi körömben - most a férfiakról beszélek elsősorban - legalább a fele hűtlen a párjához és sok esetben viszonyt tartott vagy tart fent most is. Azt gondolom, hogy ezzel nem mondtam újat, de kérlek ne legyünk képmutatóak. Mi emberek így működünk, hogy vannak vágyaink és bizony szeretünk hódítani, flörtölni és imádjuk az adrenalint.

Ajánlom figyelmedbe az említett Swinger öli a lelket? című posztomat: swingerpar.blog.hu/2016/12/29/a_swinger_oli_a_lelket

Siklósi Botond · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.01.29. 10:29:26

@Jakab.gipsz:
Honnan veszed ezt a biorobotos zagyvaságot? Úgy látom beakadt nálad ez a lemez és ezzel a - biorobotos - fogalommal úgy játszol, mint csecsemők a kifli csücsökkel. Azért jó lenne, ha úgy mondanál véleményt valamiről, ha legalább tudnád, miről van szó!

Siklósi Botond · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.01.29. 10:32:40

@enpera:
Mivel Benned a birtoklási vágy elég magas szinten van, ezért gondolod a természetességet ideológiának! Nem baj!

sunabajnok 2017.01.29. 11:03:54

Mindenféle ítélkezés nélkül azt kell mondanom,hogy nem értem. Ezt az életformát egy vusszalépésnek tartom az egyedfejlődésben. Komolyan. Mint az állatok. Hiába kufircoltok úgy,hogy a másik tudja,látja,attól még ha mást nem,az intimitást megcsaljátok. Mi monogám kapcsolatban élünk,és bármit kérhetünk a másiktól pl szexuális téren. 12 év után,két gyerek után még mindig van izgalom,szenvedély stb... Sajnálom,hogy ti ezt csak úgy tudjátok megélni,ha olykor mások által szorultok segítségre.

Siklósi Botond · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.01.29. 11:10:54

@sunabajnok:
Semmi probléma nincs azzal, hogy ezt Te nem érted. Az már nagy dolog, hogy ezt a véleményedet normálisan tudod közölni. Nem akarom magamat ismételni, hogy pár éve nekem is pontosan ez volt a véleményem, mint Neked. Mi ezt továbblépésnek éljük meg, de természetesen ez sem való mindenkinek. Én azt kívánom Neked, hogy így, monogám párkapcsolatban találjátok meg egymásban azt, ami boldoggá tesz Benneteket és ne essetek bele abba a bizonyos hatvan százalékba. Most a válásokra gondolok!

2017.01.29. 12:41:02

@Siklósi Botond: mind a monogám, mind a szvinger kapcsolat elbukHAT. Nem garancia semmire semmi. Láttam egymással nagyon jól működő szvinger meg SM kapcsolatokat, ahol pár év alatt kifújt a téma és szétmentek.
Mert megváltoztak, elegük lett, más prioritásaik lettek.
Mert sérült emberek vagyunk mindannyian.
Neketek perpillanat bejött ez az élet. De semmi garancia a mindörökkön örökkére. Szóval hiába linkelted be a monogám kapcsolatok bukását, a szvinger kapcsolatok IS bukhatnak.

sorbacsillag 2017.01.29. 12:41:10

kurvábul lesz a legjobb feleség

sunabajnok 2017.01.29. 12:41:14

@Siklósi Botond: A válások 90%-át kommunikációs bakinak tartom. Számtalan ismerős egyszerűen nem beszél a társával a gondokról, a bajokról. Mi például sosem veszekszünk a párommal, mert ha az egyikünk pipás, és emeli a hangját, a másik otthagyja egy kis időre. Amikor lecsillapodtunk, egy kávé mellett átbeszéljük értelmes felnőtt emberek módjára. Sokat tesz a kapcsolatért, hogy haragban sosem fekszünk le aludni. A válást én a könnyebbik útnak tartom. Mi egymás terapeutái vagyunk. :)

Siklósi Botond · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.01.29. 12:48:31

@sunabajnok:
Én azt is kommunikációs bakinak tartom, hogy ha vágyainkról nem beszélünk. Ezzel nem azt mondom, hogy szükségszerű a többes felé a vágyakozás. A vágyaknak ezer és ezer típusa van. Mi Vandával a mi szexualitásunkat mutatjuk be és úgy tűnik, elég sokan gondolkodnak hasonlóan.

Ha valóban egymás terepeutái tudtuk lenni, az nagyszerű dolog és csak gratulálni tudok ehhez! ;)

Siklósi Botond · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.01.29. 12:55:22

@Kulics:
Egyetértek Veled, nincs garancia semmire!
Én arról beszélek, hogy a monogám kapcsolatokat favorizálja a vallás, a társadalmi elvárások és szokás alapon is ezt várják el tőlünk, pedig ha megnézzük a statisztikákat, akkor azt látjuk, hogy a házasságok több mint a fele válással végződik. Ezzel nem fogom soha azt mondani, hogy azért, mert nem mentek swinger klubba. Ez így hülyeség lenne! Szerintem és szerintünk sok párnak egy jó alternatíva lehet, mint fűszer!

Siklósi Botond · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.01.29. 12:56:52

@sorbacsillag:
Így gondolod? Ezt a tudás tapasztalati úton szerezted meg vagy csak egy jó szlogent idéztél? :)

CoolKoon 2017.01.29. 13:27:14

@Beowulf...: "...hiszen az együttlétek nem az egymással szerzett élményeket mélyítik tovább." - Olvastad te a posztot egyáltalán? Nem azt írta, hogy csak mással kefélnek, egymással sosem, hanem hogy ezt egyfajta "előételnek" használják, hogy otthon még jobban egymásnak essenek. De neked ennyi elég is, hogy egészen magabiztosan kezdj el jósolgatni...
"Ti egészen biztosan nem fogtok egy életet együtt leélni, ez már most nyilvánvaló." - Kristálygömböd is van? Emeltdíjas hívásokat is szoktál fogadni elkeseredett nyugdíjasoktól? Mert ez így azért egy elég magabiztos kijelentés...

incognito ergo sum 2017.01.29. 14:41:59

Nagyon jó írás, csak az nem derült ki belőle számomra, hogy a más emberek megismerése, a nyitottság, az új dimenziók stb miért szorítkozik erre a dimenzióra, a szexre...?

Van egyfajta varázsa annak, amikor először szeretkezek egy nővel, de azt figyeltem meg, hogy az élvezet minősége a többedik alkalom után éri el az optimimát, részben technikailag (megismerjük egymás testét, mi az, amit finoman szeret és mi az, amit erőteljesebben, hol vannak a legérzékenyebb pontjai), és emellett egyfajta lelki intimitás is felépül.

ludwigvan 2017.01.29. 14:43:32

Most akkor van többes szex, vagy csak párcsere? Mert a hármasnak látom értelmét, hiszen abban a felállásban olyan dolgok valósíthatók meg, amik kettesben nem. Persze nem árt egy erős biszex beállítottság annál a félnél, akivel azonos nemű a harmadik. Különben a legtöbb póz, ami most hirtelen eszembe jut, nem fog menni. De a párcsere, az tényleg csak megfilozofált megcsalás.
Szóval, ha különleges szexuális élményeket akartok megtapasztalni, amihez be kell vonni egy plusz főt (vagy többet), akkor azt meg tudom érteni. Erre a helyzetre - csúnya szó, de - illik is a biorobot kifejezés. Szeretem a feleségem/férjem, de fogunk egy biorobotot, és élvezkedünk vele. Aztán hálából mi is leszünk az ő biorobotjuk. Persze a biorobotnak is jó - tehát abszolút nem kurváról van szó!
Viszont a párcserének egyáltalán nem látom az értelmét. Így, habár erősen konzervatívnak tűnik fifthelement012 véleménye, mégis neki lehet igaza.

Siklósi Botond · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.01.29. 14:55:25

@incognito ergo sum:
Ez egy blog és az olvasóinktól jobb esetben csak néhány perc figyelmet kapunk, ha kapunk. Nem férhet bele egy posztba minden és ha igazán kíváncsi vagy, hogyan és miként ismerkedünk másokkal, hogyan nyílnak meg előttünk új dimenziók, miért szorítkozik a swinger a szexre, a válaszokat megtalálod a többi negyvenhat posztunkban.

Összes posztunk egy helyen: swingerpar.blog.hu/2017/01/09/osszes_posztunk_egy_helyen

incognito ergo sum 2017.01.29. 15:10:25

@Siklósi Botond:

Nem szeretném, ha félreértenéd, nem a koporsóig tarató monogámia bigott híveként kérdeztem az imént, de (ha nem is az utolsó betűig) átolvasom a blogot, választ keresve a kérdésre :-) A nyitottságotok (mármint az olvasók irányába) mindenképpen értékes, szóval köszönöm.

Burgermeister 2017.01.30. 18:03:54

A swinger szüzek ezt nem értik! Hajrá tovább, jó írás volt.

Kismora (törölt) 2017.01.31. 08:11:02

Olvasva a hozzászólásokat, érdekes, mennyire elítélően tudnak nyilatkozni. Nem gondolom, hogy aki ezt az életet választja, elítélendő. Ennél a megcsalás pl. sokkal erkölcstelenebb. Lehet, hogy egyszer a kapcsolat rovására megy, hogy más emberekkel is szexeltek, de ez korántsem biztos. Azzal is egyetértek azért, hogy egy tökéletes kapcsolatba nem fér bele egy harmadik. De ti megtaláltátok a megoldást, és működik. Ezért kár pocskondiázni, mint ahogy itt többen teszik.
Ráadásul ki tudja mit hoz az élet. Ami ma tökéletes, holnap már lehet, hogy nem lesz az. Addig, amíg nincs igazi rálátásunk a dolgokra, igazán meg sem érthetjük. Én is tapasztaltam ezt. Olyasmikről gondoltam, hogy soha, amit most megteszek.
Úgyhogy nem kövezni kell, ki tudja nem kerül a most elítélő olyan élethelyzetbe, amikor rá is követ dobálnak.
Engem több minden is visszatart, hogy a swingert kipróbáljam. De a gondolat MÁR nem áll távol tőlem. Főleg, ahogy ti csináljátok, ha jó az a szó rá, hogy értelmesen :) nem az ész nélküli gruppen szex, hanem a partner megválogatásával.
Tudjátok mire jöttem rá? Picit (egyszeri) tapasztalat is ;) mindig kételkedtem abban, hogy lehet jó idegen emberekkel a szex, elsőre. Hisz nem ismerem, nem tudom hogy működik, mit szeret. Itt főleg a nőkről van szó......
Arra, hogyha a saját párunk jól beindít előre, akkor sokkal könnyebb áthangolódni a másik párra.
Tudom fanyalgók, fúúúúúúj :D :D
Ja és még valami. Ha valakinek ez az életforma ANNYIRA taszító, ezer más téma forog a neten, tessék azokat olvasgatni :D
süti beállítások módosítása