Mit tenne Jézus? Kérdezzük sokszor, amikor útelágazódáshoz érkezünk, vagy éppen olyan sötét van körülöttünk, hogy moccanni sem merünk.

Mit tenne Jézus az én helyemben, sokszor keresem én is így a jó irányt, remélek bölcs tanácsot. Minden fájdalmunkat és minden kínunkat magára vette, nincs, amit ne oszthatnánk meg vele, vagy amit ne értene belőlünk. Mégis van az életemnek egy olyan területe, ahol nem tudok igazán közösségbe forrni az Úrral, pedig a legnagyobb szükségem ott van rá.

Amikor a szerelem nem játszi és könnyed, hanem kín és keserv, hogyan tegyem fel azt a kérdést, hogy mit tenne a helyemben Jézus?

Jézus és a szerelem kapcsolatának van irodalma kultúránkban, de nem kánoni. Furcsa módon legsúlyosabb blaszfémiák közé emeltetett, és tabuvá vált. Holott kimondatlanul ugyan, de ikonográfiánkból és művészetünkből nem tűnt el. A Kálvária jelenetének híres festményein Mária és János zárkózottabb alakja mellett Mária Magdolna gyászában rendre szenvedélyességet kap. Még akár a mi kis jászjákóhalmi templomunkban is, szokatlanul nőies alakot ölt: fedetlen vállal, majdnem fedetlen felső testtel omlik össze Jézus keresztje tövében. De nem csak Mária Magdolnával mint nővel kapcsolatban ábrázolják különös érzékenységgel Jézust. Michelangelo Pietájában Mária egy fiatal nő, így egy elszemélytelenedő, egyetemes, de gyönyörű és tiszta női alak.

A történeti Jézus kutatás a hit Krisztusának alakját számos ponton bírálja, kritizálja, írja felül, abban mégis visszafogottan, alázattal nyilatkozik, vagy elfogadja a kanonikus képet, hogy Jézus cölebszként élt. Bár a zsidó vallásban nem volt szüzesség kultusz, az éppen a Jézus korában élő esszénusok önmegtartóztató életet éltek (közéjük tartozhatott Keresztelő Szent János is), ahogy más zsidó próféták, mint Jeremiás és Illés sem éltek házas életet. A történész tehát készséggel elfogadhatja azt a hagyományos Jézus képet, amivel a különböző evangéliumok sehol nem vitatkoznak, hogy Jézus nőtlen volt. A kialakuló kereszténység számára pedig teológiai megfontolások szerint ez már nem is merült fel kérdésként.

A dogmatikától függetlenül művészek és gondolkodók körében azonban rendre felmerül a gondolat, hogy Jézus talán mégis megélte a szerelmet. Eltekintve attól, ha ezt a felvetést kasszasiker reménye vezeti, nem tartom istenkáromlónak. Hiszen azt, ami az embert boldoggá teszi, és talán a legmélyebb élmény az életében, nem rossz szándékból kívánja másnak. És talán így társaságra lel Jézusban akkor is, amikor azt a kánoni kép nem engedi. A szerelem mélyen emberi, az Úr Jézus pedig egész és teljes ember is volt, tehát a felvetés is mélyen emberi.

Ugyanakkor, kissé mindazzal ellentétben, amit eddig leírtam, mégsem marad magára a megoldást kereső házas ember, ha Jézusnál keres tanácsot. Nemcsak azért nem, mert János evangéliuma szerint első csodáját is egy esküvőn vitte végbe, és mert a házasság felbonthatatlanságának kimondásával annyira felemelte ezt az intézményt, hanem Jézus és az egyház misztikus kapcsolatának felfestése miatt. Pál az Efezusiakhoz írt levelében beszél gyönyörűen arról, mi a kötelessége a férjnek feleségével szemben, szavait pedig Jézus és az egyház kapcsolatának párhuzamával pecsételi meg. „Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben szavával megtisztítva megszentelje. Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen.” János evangéliumában pedig a kereszten halála után Jézus oldalából vér és víz folyik ki, amely szimbolikájában rokon a teremtéstörténetben Éva megalkotásával. Az új Ádámból új Éva születik.

Az antik kereszténység Orfeusz és Euridiké történetének allegóriáját használta fel ahhoz, hogy Jézus megváltói munkáját elmesélje. A hasonlat szerint az egész emberiség Jézus szerelme, akinek megváltásáért az alvilágba indult, majd a mitikus történettel szemben képes volt az életbe visszahozni jegyesét.

A 17. században élt ferences szerzetesnővérnek, Maria Agreda-nak számos látomása volt az evangéliumi történetekről, amelyek természetesen nem váltak kötelezően elfogadandó tételekké, egy közülük mégis tükrözi e misztika fontosságát. Egyik látomása szerint amikor a feltámadt Jézus az emmauszi tanítványoknak a kereszthalált mint a megváltás aktusát a Biblia fényében magyarázta, akkor Sámson és Delila történetét is példaként hozta, mondván: Sámson jegyeséért vállalt halála is a kereszthalál előképe volt.

Ezen értelmezések fényében a szerelem a megváltás belső mozzanata. A krisztusi arc akkor rajzolódik ki rajtunk leginkább, ha tetteinket a szerelem motiválja Isten, az emberiség, az egyház, vagy hazánk iránt. A házasság szentsége is felsejlik így előttünk. Gyarló világunkban szerelem nincs gyötrelem nélkül – aki ez elől menekül, a másikról mond le, a szeretetnek mond ellent. A gyötrelmeket vállalva viszont nem vagyunk egyedül, újra és újra elbukó emberi mivoltunkban Krisztushoz válunk hasonlóvá, a Megváltó munkatársaivá leszünk. Ez a leggyönyörűbb hivatás.

Lukácsi Katalin

(A nyitóképen Max Švabinský: Lelkek egyesülése című festményének részlete látható.)