Politikai kampány a templomban, sok kérdőjellel
Gégény István 2018. január 13.

Politikai kampány a templomban, sok kérdőjellel

Polgármesteri választáson indul Hódmezővásárhelyen egy katolikus egyházközség képviselő-testületének elnöke, a plébános nyíltan buzdít ellene.

vasarhely.jpg

– Az év miséje lesz – e szavakkal harangozta be a hazai sajtó azt a január 14-én tartandó szentmisét, amelynek keretében Németh László plébános "ki fogja hirdetni iránymutatását". Merthogy szerinte a Fidesz jelöltjére kell szavazni, nem pedig a függetlenként induló Márki-Zay Péterre, a Szent István templom egyházközségén képviselő-testületi elnökére, aki a katolikus pap szerint "otromba hazugságokat és rágalmakat" terjeszt. Utóbbi személy közösségi oldalán azt is megtudhatjuk, hogy az a bizonyos mise 9:30-kor kezdődik a helyi Szent István templomban, viszont információink szerint nem Németh László lesz a főcelebráns. Vagyis vélhetőleg nem a szószékről hangzik majd el a politikai jellegű szónoklat, inkább a mise végén esedékes hirdetések környékén reális az "iránymutatás".

Hogy kinek jó ez a hercehurca, nehéz megállapítani, az viszont nem kérdés, kinek árt az egyházi beavatkozás a politikai csörtébe: magának az egyháznak. Szerettünk volna személyesen érdeklődni a két félnél, mit gondolnak a kialakult helyzetről, ám a polgármester-jelölt azzal hárította el a megkeresésünket, hogy ő nem szeretne ártani az egyháznak, ezért lelkiismereti okokból eltekint a válaszadástól. Pedig semmi bántó nem szerepelt a felvetett témákban: kettejük kapcsolatáról, a plébános reakciójának okáról kérdeztük. Egyértelműnek tűnik, hogy a jelölt jót nem tudna mondani, rosszat pedig nem szeretne. Ahogyan pedig a Heti Válasznak nyilatkozott, nem sok kétség marad felőle, hogy kivételesen korrekt indulóról lehet szó.

A plébános személye sem mellékes ebben a szomorú történetben. A Vásárhely24.com az alábbiakat idézi az esperestől: "A római katolikus hívek folyamatosan csörgetik a plébánia telefonját, mindenki szeretné tudni, ki ez a fiatalember". Ez nem csupán azért fura, mert a 7 gyermekes "fiatalember" történetesen a két plébánia egyikében a hívek legfőbb képviselője – nagyjából ezt jelentené a képviselő-testületi elnöki poszt –, hanem azért is, mert próbáltuk elérni az adott plébánia telefonján Németh Lászlót, de nem jártunk sikerrel. Egyik munkatársától megtudtuk, hogy ez nem véletlen, hiszen ritkán elérhető vonalas számon, leginkább csütörtöki napokon érdemes próbálkozni. Szaporodnak a kérdőjelek, és még nincs vége a furcsaságoknak: egyik egyházmegyés paptársa Németh Lászlót öntudatos, nem éppen csapatjátékos karakternek ismeri, ezért számára annyira nem meglepő, hogy se nem túl közvetlen, érzékelhetően se nem szívélyes a viszonya a képviselő-testületi elnökkel.

Az mindenképp elmondható, hogy a híveket megosztotta Márki-Zay Péter személye és szerepvállalása. Az nem derült ki, mik azok az "otromba hazugságok és rágalmak", amelyekkel a plébános vádolja a képviselő-testület elnökét, de lehet, hogy akik ott lesznek "az év miséjén", választ kapnak majd erre a kérdésre. Ám az, hogy ilyesmire sor kerülhet, mindenképpen elszomorító.

– Egészen biztosan semmi keresnivalója a templomban, pláne szentmise keretében bármely jelölt ellen vagy mellett való megszólalásnak – erősítette meg az egyébként is nyilvánvalónak tűnő alapállást egy magyar katolikus pap a SZEMléleknek.

Csak remélni tudjuk, hogy nem ez lesz az év miséje. Például azért, mert a plébános jobb belátásra tér... Lehetnek viták emberek között, akár egyházon belül is, de vannak kifejezetten alkalmas helyek és módszerek a nézeteltérések rendezésére. A templom nem ilyen hely, a szentmise nem politikai rendezvény.

(Kép forrása: Márki-Zay Péter közösségi oldala)

süti beállítások módosítása