A ma és a holnap üzletembereiért

The Business

A Fanta a saját rajongói kezébe adta a márka jövőjét

2018. április 06. - Müller.Péter

Nagyon ritka az, amikor egy márka úgy dönt, hogy a vásárlóinak a kezébe ad egy, a cégre nézve fontosnak mondható döntést. Nemrég azonban éppen ez történt a Fantánál: a márka Facebook követői kiválaszthatták, hogy milyen ízváltozattal jelenjen meg az új üdítőital.

fanta_wallpaper_hd_by_samuels_graphics-d60eut3.jpg

Kevés márka meri olyan szinten bevonni a vásárlóit a döntési folyamatokba, mint a Fanta a mostani akciójával. Pedig a világ nagyon arrafelé mutat, hogy egy márka a legjobban úgy építhet egy elkötelezett fogyasztói bázist, ha minden alkalmat megragad arra, hogy még közelebb hozza magához a vásárlóit - például a döntésekben való részvétel felajánlásával.

Könnyen beláthatjuk, hogy azok az emberek, akik résztvettek ebben a szavazásban (nagyjából 32.000-en), szívesen fogják megvásárolni az új eper-kivis üdítőt és valahol kicsit magukénak is fogják érezni a leadott szavazatok miatt, arról már nem is beszélve, hogy tudat alatt a márkának is adni fognak egy nagy piros pontot és sokkal közelebb fogják érezni magukhoz - az érzelmi kötődés tovább erősödik.

Az erős érzelmi kötődés pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember hosszú távon is az adott cég vásárlója maradjon.

A Fanta más, újszerű módszerekkel is megpróbál a célközönségére hatni: a fiatalok körében ismert vloggerekkel és influencerekkel próbálják népszerűsíteni az új terméküket, ami egy nagyon okos lépés, hiszen így a fogyasztóik fejében össze tudják kötni az ő általuk kedvelt és követett személyeket magával a Fantával, ami egy újabb kapcsolódási pont lehet számukra.

Mit tanulhatunk mi a Fanta marketingfogásaiból? 

Törekedjünk arra, hogy a célközönségünket közelebb hozzuk a vállalkozásunkhoz, vagy, amennyiben influencerek vagyunk, akkor a személyünkhöz! Ezt már azzal is megtehetjük, hogy kikérjük a közönségünk véleményét bizonyos dolgokról, például a következő termékünk, vagy szolgáltatásunk elnevezéséről. Még jobb, ha konkrét lehetőségek közül választhatnak, mint például a Fanta szavazásán.

Az előző gondolattal összefügg, hogy ténylegesen odafigyeljünk a közönségünk elképzeléseire és gondolataira, hiszen ők tudják a legjobban, hogy milyen termékeket, vagy szolgáltatásokat szeretnének kézhez kapni. Rendkívül hasznos lehet például a szolgáltatásaink tökéletesítésénél az ő véleményüket felhasználni, hiszen végeredményben így válhatunk egyre jobbá.

 

Kapcsolódó cikk:

- A startup, ami meghódította a férfi divatvilágot

►►►►

Szeretnél üzleti kapcsolatba kerülni velünk? Írj nekünk az info@thebusiness.hu email címre!

A bejegyzés trackback címe:

https://thebusiness.blog.hu/api/trackback/id/tr8513811900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása