English

Egy nap a városban

Újragondolták a legendás budapesti karácsonyi kisfilmet

simon mondja 2017 december 02.
Címkék: reklám hirdető

Kevés annyira jól eltalált reklám van, mint az Unicum tavaly karácsonyi “Az én hősöm az apám” című. A két percben három idősíkot mutatnak be párhuzamosan, egy Ikarus gyári munkás 1964-ben, egy 1988-as figura egy panellakásban, Trabanttal, valamint egy elgyötört arc a jelenben, készülődnek a karácsonyra. Két perc alatt hangulatképek mutatják be három kor Budapestjét, miközben a végére összekötik a figurákat: kiderül, hogy nagyapáról, fiúról és unokáról van szó, akik a végén együtt karácsonyoznak.

Az eredeti videó zenéje Charlie Könnyű álmot hozzon az éj című dala volt szaxofonnal megspékelve, idén azonban arra gondoltak, a Velveten közönségszavazásra bocsátják a kérdést. A nyertes pedig ez lett:

Lerch István és Demjén Ferenc dala időnként annyira harmóniában van a képekkel, meg úgy általában az ünneppel, hogy azt gondolom, érdemes volt újragondolni ezt a dolgot.

Egyébként a videóban az is zseniális, hogy annak idején három nap alatt vették fel az egészet, hat helyszínen. Persze a helyszínlistára nézve látszik, hogy a budajenői ház kivételével sikerült is elég közel hozni elérés szempontjából a különböző hangulatokat, rengeteg felvétel készült a 16. kerületben és az onnan fájdalommentesen elérhető Városliget környékén:

  • Ikarus Gyár (1964) - 1165, Budapest, Sasvár utca 130.
  • Játékbolt (1964): 1071 Budapest, Damjanich utca 39.
  • Kisföldalatti (1964): 1052 Budapest, Deák Ferenc tér aluljáró
  • Lakás (1964):  1071 Budapest, Dózsa György út 54.
  • Utcajelenet, Trabant (1988) - 1161, Budapest, Körvasút sor 32.
  • Panel (1988) - 1162, Budapest, Orsika tér 9., fszt. 2.
  • Családi Ház (ma): Budajenő, Pátyi utca 48.

Nem megúszósra játszottak tehát: minél távolabb megyünk az időben, annál több felvételt készítettek, megpróbálva a képi világ minden részletében igazodni az adott korhoz. A Trabant Aszófőről érkezett a forgatásra, a tulajdonosa, Farkas László személyesen utazott fel ezért, és a havat digitális utómunkával vitték fel rá (kevés esély volt arra, hogy fél méteres hó hull a forgatás három napjában). A kedvencem 1:02-nél az ajándékbolt a Damjanich utca egyébként elhagyatott üzlethelyisége körül (egyébként Zwack Sándor jön ki a boltból épp), 1:24-nél a függöny mintája, illetve 0:30-nál a fenyőfaárus hölgy ruhája, ugyanis én arra tippelek, hogy ott nem kellett öltöztető. A mai napig így festenek a fenyőfaárus nénik, hasonló színösszeállítást használva. 
 
Egyébként itt az ajándékbolt ma:

Itt pedig az Ikarus gyártelep:

 

Ez utóbbi sajnos a kétezres évek végétől teljesen elhagyatva áll, itt találtok egy fotósorozatot a jelenlegi és a korabeli állapotáról. 

Disclaimer: a Zwack az Egy nap a városban blog hirdetője

süti beállítások módosítása