2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Nácimport?

2017. március 19. - Városi Kurir
35ed50cd7e53ce08767a157ef08bcad5.jpeg
Ne ijedjen meg a nyájas olvasó, nem az van, hogy e kies hazában, ami mindig jól el volt látva minden földi jóval, így nácoid érzelmű magyarokkal is, mindannyian belátták, hogy eddig vallott nézetük ez-ügyben felülvizsgálatra szorul, és átváltoztak “emberré”. Nem. Annyi történt csupán, hogy - hála a regnáló hatalomnak és személyesen a főhatalmat gyakorlónak - kis ékszerdoboz-országunkat kinézték maguknak korunk szélsőséges eszméinek apostolai.
Történt ugyanis, hogy a László Balázs vezette, nemrég párttá alakult valami, az Identitesz a Magyarok Világszövetsége székházában “Stop Operation Soros!” címen rendezett összeröffenésére, melyre már a meghívó szövege is léleksimogatóra sikeredett:
„megannyi magyar és különböző európai politikai szereplő felszólalásával üzenünk hadat a Soros György nevével fémjelezhető nyitott társadalmi modell ellen, mely az egyenlőség és a nyitottság nevében fokozatosan polgárháborús övezetté alacsonyítja Európát"
vendégül látta Nick Griffint, a hírhedt brit szélsőjobboldali British National Party (BNP) volt vezetőjét, akinek annyira megtetszett Magyarország, és már annyi jót hallott kuruc vezetőnkről, hogy úgy döntött, ide is költözik.
„Magyarország már most is egy nagyon jó központ, van egy közösség emigrált nacionalistákból, akik itt építik magukat. Vannak franciák, olaszok, svédek és britek is csordogálnak. Egy pillanatnyi kétségem sincs, hogy amikor az igazi balhé elkezdődik a Nyugaton az Al-Kaidával és az ISIS-szel, akkor ez a mostani csordogálás igazi árhullám lesz.”
- nyilatkozta a 444.hu-nak.
A konferenciának csúfolt handabandán az előadók között nagy volt az egyetértés, és mind a 60 megjelent - akiknek nagy része újságíró, vagy érdeklődve borzadó volt - végigülte a felszólalók mocskolódásait. A téma elég egysíkúra sikeredett: ki tudja rosszabb színben feltüntetni Soros Györgyöt, a liberalizmust, az európai értékeket, és persze az Uniót.
Griffin belebegtette, hogy ha tovább megyünk az Orbáni úton - kerítés, civil szervezetek ellehetetlenítése, a nacionalizmus, a mély-magyar családok támogatása - akkor bizton számíthatunk arra, hogy sok hozzá hasonló antiszemita vágyik majd csodás hazánkba.
„Nagyon remélem, hogy Magyarország, a magyar kormány és a magyar emberek befogadják majd ezeket a Nyugat-Európából érkező valódi menekülteket, és a liberálisokat viszont nem engedik be, akik ezt az egész helyzetet előidézték Nyugaton.”
Szerencse ez ebben a “nemzet-tragédiában”, hiszen hová is lennénk kellő számú kék szemű, szőke hajú neonáci nélkül? Még elterjedne rólunk, hogy van nálunk remény, lehetünk még igaziból Európa része! Pfújjjjj! - már a gondolatra is összerándul a gyomrom.
A magyar felszólalók örömmel nyugtázták, hogy van még reményük, lesznek ők még többen is, bár kissé rontott a képen, hogy a mondatonkénti angolra fordítás picit döcögött, - mondjuk ki: nem sikeredett - de minek is az a fránya idegen nyelv! Ahogy az orbáni oktatáspolitika is tartja, nem kell a kiművelt fő, mert az a végén még gondolkodni kezd! Aki meg akar érteni minket, az tanuljon meg magyarul, nehogy már emiatt ne erősödjön a nácizmus a világban!
Orbán az idei évértékelőjében már megpendítette még ugyan kicsit bátortalanul, a rá jellemző humorfóliába csomagolva, a “nyugatról Magyarországra menekülő Európaiak” problémakörét, akkor most összedumáltak, vagy mindkettő külön-külön néztek egyazon varázsgömbbe?
Szóval, ideje végiggondolni, hogy mikor és, merre!
Mátrai Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://varosikurir.blog.hu/api/trackback/id/tr1912351239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dez01 2017.03.20. 15:09:38

Pedig a dologban van valami.... Meglátjuk.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 15:31:18

Te kevered.

A nácikat, akik a várban paroláznak februárban, és "Heil Hitler" köszöntéssel üdvözlik egymást, azokat Gyurcsányék importálták minden évben 2002-2010 között.
Meg is indokolták, hogy szólás szabadságuk az import náciknak is van, és csak azokat verik rommá beazonosíthatatlan karhatalmistákkal, akik Gyurcsány ellen tüntetnek, vagy ellenzékiek.
A nácikat nem bántották.

Ezek az emberek csupán látják, hogy hazájukat tönkrebassza az import muszlimok végeláthatatlan honfoglaló serege.
Én speciel boldog vagyok, hogy az elkúróknak nincs esélyük se hazánkra erőltetni a migráns muszlimok tízezreit Soros tervei szerint, mert az agybeteg ballib lázálomkkal csak a lakosság 10%-a van megfertőzve.

ISIS CIA projekt 2017.03.20. 15:47:27

Nem ragad már a csodabélyeg: "antiszemita", "náci", "fasiszta"..
A terrorista- pátyolgató, illegális betolakodó simogató CIA- és Szorosz- ügynököktől...

Akkor is megdöglesz ha a fára mászol 2017.03.20. 15:54:23

nyilvánvalóan nem a nácik hanem a hazaáruló ballibek fognak először meglógni az általuk tönkretett nyugat európai országokból

úgyhogy kösz de ide ne jöjjenek

bkkzol 2017.03.20. 16:07:17

A tehetősek elmennek dél-amerikába. Ott már kitaposott út van a náciknak. Csak a nagyihoz költöznek tulajdonképen, család egyesítés.
A középosztály próbál őrzött lakóparkokba, kerületekbe koncentrálódni.
A szegények meg szívnak. Mint mindig. Majd lapátolják a szart a muszlimok juh akoljaiból.

Akkor is megdöglesz ha a fára mászol 2017.03.20. 16:08:13

Egy jó népirtásnak/kitelepítésnek mindig az igazságtalanság plusz a nélkülözés az oka. Az egyik ok nem elég.

A nácik megadták a németeknek az igazságot, csak azért nem voltak eleinte sikeresek mert jólét volt, a gazdasági válságig. Nyugaton most is jólét van, az emberek keveset foglalkoznak a politikával, kevesebbet mint mi keleten. Majd ha össze kell húzni a gatyát, mert kiderül hogy a migrik semmit sem tesznek a rendszerbe, csak kivesznek belőle tökmind1 hány generációja élnek germoney-ban, akkor majd meglesz a népirtás is, nem kell aggódni.

Minnél később jön az igazság, annál drasztikusabbak lesznek a megoldások.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 16:16:21

@Akkor is megdöglesz ha a fára mászol:

Ez nem egészen igaz, hogy "tökmind1 hány generációja élnek germoney-ban".
Minnél régebben él ott a családjuk, annál követelődzőbbek és agresszívabbak, lesznek.

A franciáknál, belgáknál, svédeknél is a másod, harmad generáció kategóriákkal agresszívabb és veszélyesebb, mint az első.

Ők már pontosan tudják, hogy az őslakosok jogrendszerét hogyan lehet kihasználni, és visszaélni azzal saját javukra, az erőszak érdekében, városrészeket tartva terror alatt.

Akkor is megdöglesz ha a fára mászol 2017.03.20. 16:22:18

@Ballib cenzúrázók réme 25: Igy van, és a nyugatiak többsége pontosan tudja, látja, naponta megéli hogy amit a média mond neki a multikulitról, meg amit maga körül lát, az kicsit sem stimmel. Pontosan tudja a többség hogy etetik ezzel, és megfélemlítik a lakosságot, hogy gondolni se merjen mást.

De az ilyesmi csak tüneti kezelés, a probléma elodázása, mert ma még müködnek a nyugati elosztórendszerek és a jóléti szolgáltatások. Azt azonban zokon fogják venni amikor nekik 80 év lesz a nyugdíjkorhatár míg a migrik közül senki sem fog soha dolgozni, ha a drogterítést és a strici-bizniszt nem számítjuk munkának.
süti beállítások módosítása