Kajakkal a Szent Márk téren?
2016. október 14. írta: fische

Kajakkal a Szent Márk téren?

Most szombaton, azaz október 15-én akár ez is lehetséges! De kezdjük az elején:

Update október 15-én 11:30-kor – lásd a poszt végén

Valamikor júliusban, a Megváltó ünnepével kapcsolatban már írtam a velencei webkamerákról, és szó esett a Szent Márk tér székesegyház előtti részét mutató kameráról is: a kamera linkje  Ezt a múlt év vége felé fedeztem fel, és ez be is van mikrofonozva, és amely néhány hónap alatt majdnem 2 millió látogatót könyvelhetett el. Volt olyan eset, hogy egyszerre ezernél több látogató volt online – nem is csodálható.

venedig-hochwasser-bild-6200.jpg

Forrás: http://www.venedig.com

És persze vannak alkalmak, nem csak vasárnapokon, amikor a teret úgy kitölti a Szent Márk székesegyházba bejutásra várók tömege, hogy szinte mozdulni sem lehet. Vasárnaponként pedig akár a térre kihelyezett egyházi rendezvényt is figyelemmel lehet kísérni, amihez a harangszó biztosít hatásos kíséretet. A hanggal együtt az lehet az ember érzése, mintha a nyitott ablakon nézne ki. Az érzés fokozása érdekében volt már, hogy a számítógép képét a tévére kapcsoltam át – csodás hangulat!

Ha Szent Márk tér. akkor a kamerától persze képeket lehet várni a híradókban már biztos látott magas vízállásról is, amikor is az emberek állványokra rakott pallókon járnak. Az állványok általában a téren vannak egymásra rakva, de néha teljesen eltűnnek. Hogy aztán esetleg másnap újra ott legyenek. 

De mégis mikor lehet számítani magas vízállásra, és mitől függ a mértéke?

Rákeresve hamar kiderült, hogy a várost és a teret is elöntő magas vízállás neve: Acqua Alta. Magyarul nincs róla külön Wikipédia szócikk, csak a Velence-cikk említi röviden, ezért itt a német szócikkből idézek:

Említésre érdemes magas vízállás főleg ősztől tavaszig fordul elő, és mértéke az asztronómiai árapály-viszonyoktól - vasárnap telehold!!! - , és különleges meteorológiai körülményektől függ, pl. az erős sirokkó okozta alacsony légnyomás hatására alakul ki, mely a vizet a lagúnába tereli. És mivel az árapály viszonyokkal függ össze, csak néhány óráig tart.

A város információs oldaláról származó adatok szerint 90 cm vízállásig normál viszonyok uralkodnak, ha ennél magasabb a víz, akkor az már „Acqua alta“. Az alábbi táblázatból az is látható, hogy az egyes vízállásoknál a város mekkora hányada kerül víz alá:

Vízállás A város elöntött hányada
+90 cm 2 %
+100 cm  5 %
+110 cm 12 %
+120 cm 28 %
+130 cm  46 %
+140 cm 59 %
+150 cm 70 %


A városi honlap egyik oldalán közölt grafikon pedig három napra előre mutatja a várható vízállásokat (alább a poszt írásakor talált állapot).

aalta_elorejelzes.jpg

A poszt aktualitását az adja, hogy a fenti előrejelzés szerint most, október 15-én nagyon magasnak tekintendő, 125 cm-es  vízállásra lehet számítani, és mindez délelőtt 11 óra körül! Tehát mind a hullám felfutását, mind pedig lecsengését jól meg lehet majd figyelni. A közlekedést szolgáló állványok nyáron nem voltak a téren, mostanában viszont már minden nap felállítják őket. Ha valaki ide utazik, annak hasznos az adatok ismerete, hiszen ilyenkor érdemes valami vízálló lábbelit, esetleg fóliacsizmát magával vinnie, mert a helyszínen 15 euróért lehet ilyet kapni.

Ha a tényleges vízállás 100 cm, akkor a város legmélyebben fekvő pontján, a Szent Márk téren már mintegy 20 cm magasan áll a víz. A városi honlap képe így ábrázolja a vízmagassági viszonyokat:  
riferimernti_altimetrici.png

A jelenségekről találtam egy jó Youtube videót is, mely érdekes részleteket mutat a jelenségről.



És akkor hol a kajak? Ott a kép közepén!

vel_kajak.jpg

Magas vízállásnál tehát elvileg lehet kajakozni a Szent Márk téren, de mint olvasom, tilos!

*************************************

Update október 15-én 11:30-kor

Így van az, ha az ember bízik a előrejelzésekben...
Sajnálom, ha most valaki csalódott, mert bár van víz a Szent Márk téren, de kajakozáshoz bizony nem elég mély, hiányzik az a jelzett +20 centi. Velem együtt most 1300-an vagyunk online, más is várta az "eseményt".  

Hogy így lesz, azt már reggel sejteni lehetett, mert a posztban fentebb megadott előrejelzés helyett ma már csak ezt lehetett látni: a csúcs 11:30-kor és 125 cm helyett már "csak" 105 cm.

aa_kesobbi_elorejelzes.jpg
Hogy mi miatt nem jött be a jóslat, nem fogom keresni, a következő magas-magasabb vízállás biztos csak várat magára. Én továbbra is figyelem, ha kérsz róla értesítést, adj valami elérhetőséget.

Szép napot mindenkinek: fische

A bejegyzés trackback címe:

https://vizek-hajok.blog.hu/api/trackback/id/tr9111805819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása