2017: 500 éves a reformáció

Éppen idén 500 éve, azaz 1517. október 31-én tűzte ki Luther Márton követeléseit és tanításait a wittenbergi vártemplom kapujára - innen számoljuk a reformáció kezdetét. 

Az nevezetes évfordulóra Németország alaposan felkészült: a reformáció emlékhelyeiből 8 különböző útvonalat alakítottak ki. Ezeken végigjárva bebarangolhatunk minden olyan állomást, mely fontos szerepet töltött be a protestanizmus történelmében. A Luther-úton ez a helyes kis Playmobil figura is végigkalauzol minket:

Szeretsz utazni? Kövess a Facebookon is!

Berlin, Wartburg, Jüterborg, Brunswick, Essen és természetesen Wittenberg; csak néhány helyszín azok közül, ahol a reformációval foglalkozó kiállítások várják a téma iránt érdeklődő látogatókat. Lesz zene is bőven: helyszíntől függően 1 500 - 2 500 fős kórus adja majd elő a Luther című pop-oratóriumot, műsorra tűzik Giacomo Meyerbeer két operáját, az 1572-es Szent Bertalan-éjen játszódó "A hugenottákat" és az anabaptisták történetét feldolgozó "A prófétát". A teljes programot nem sorolnám fel - nézzétek meg itt >>>

 

Az ünneplésből természetesen nem maradhat ki a kálvinista Róma, Debrecen sem: éppen ma, január 31-én ünnepi istentisztelettel vette kezdetét az emlékév. A városba érkezett az Európai Protestáns Egyházak Közösségének interaktív kiállítóre egy vándorkamionban: a kiállítás a reformáció történetében meghatározó európai városokat mutatja be. Összesen 19 ország 68 városát köti össze: Genfből, Kálvin városából indult el november 3-án és 2017. május 20-án ér majd Wittenbergbe.

dscn1152.JPG


Az emlékévnek tiszteleg a Kossuth téren látható díszkapu. A Tiszántúli Református Egyházkerület 450. születésnapját üli idén: a dupla kerek évforduló alkalmából vándorútra indítják a Szentírást, amely az év során bejárja mind a 414 tiszántúli gyülekezetet. Az emlékév alkalmából Debrecenben református tematikus útvonal is kialakításra kerül a Reformációhoz köthető épületeknél, helyszíneken kihelyezett információs táblákkal. Részletek itt: iranydebrecen.hu >>>

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr7212169894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása