A 10 legjobb Vostok férfióra

2017. január 19. 06:42 - Phone Fanatics

2003-ban, Litvánia fővárosában, Vilniusban a Koliz-Vostok és a ChystopolWatchFactory óragyártó manufaktúrák egyesítésével jött létre a Vostok-Europe karóra márka. A márka célkitűzése egy olyan karóra kollekció létrehozása volt, mely egyesíti a modern, robosztus, erőteljes design-t és a klasszikus, megbízható „orosz” minőséget. Így született meg a Vostok-Europe karóra márka, mely jelen pillanatban semmihez sem hasonlítható a piacon.  Az első VOSTOK-EUROPE kollekciót a 2004-es bázeli kiállításon mutatták be a közönségnek, amely egyben a márka siker történetének első állomásának is bizonyult. A kiállított órákhoz pedig olyan érdekességek is kapcsolódtak, minthogy az egyik bemutatott óramodellt (K3 Submarine) egy néhai szovjet tengeralattjáró után kapta. A bemutató óta folyamatosan bővülő kollekció minden tagja az erőteljes eleganciát sugározza magából, aminek következtében egy igazán különleges óramárkát ismerhetünk meg. Következő cikkünkben bemutatjuk ennek az igen népszerű és érdekes brand-nek a legjobb modelljeit. Lássuk, melyek is ezek:

vostok-europe-anchar-nh25a-5105143-054-600.jpg1. Vostok-Europe Gaz-14 Limouzine 5619133 

A Limouzine egyértelműen a férfias, elegáns vonalat képviseli a Vostok órák sorában. A rózsaarany tok és a hozzá társuló bőrszíj egy igazán érdekes és lenyűgöző kompozíciót alkot. Elsősorban üzleti megjelenéshez ajánljuk, de természetesen a hétköznapi élet során is jó szolgálatot tehet. Az óra ráadásul funkcióiban is rendkívül gazdag. Találhatunk rajta stoppert, dátum kijelzést és fluoreszkáló mutatókat is, amelyek segítségével, előnytelen fényviszonyok között is könnyedén ellenőrizhetjük rajta az időt. A számlapot természetesen masszív kristályüveg védi a külső rongálódástól. A minőségre biztosan nem lehet panaszunk, amennyiben erre a modellre esne a választásunk. Kiváló ár érték arányban juthatunk hozzá, már nagyságrendileg 85.000 Ft – tól megrendelhetjük.

1.jpg2. Vostok-Europe Gaz-14 Limouzine Dualtime

A soron következő óránk, egy igazán érdekes többlet funkcióval rendelkezik. Az óra indexein trícium gázzal töltött üvegkapszulák vannak, amiknek köszönhetően világít a sötétben ezzel is hozzásegítve minket, hogy minden körülmény között megismerjük a pontos időt. A „teli fekete” design rendkívül jól mutat ehhez a robosztus megjelenéshez. Funkcióit tekintve, dátum kijelzést és stoppert is találhatunk az óra számlapján. Elegáns és hétköznapi viselet mellé egyaránt remek választás lehet és ráadásul két év garanciát is kapunk a termékre. Akinek erre az órára esik a választása az egy elegáns mégis rendkívül erős szerkezethez juthat hozzá, amelynek időtállóságát a rozsdamentes acél tok is biztosítja. A prémium minőség mellé jelen esetben egy kicsit magasabb ár tartozik, nagyságrendileg 135 ezer Forintért juthatunk hozzá.

2.jpg3. Vostok-Europe Gaz-14 Limouzine 5601057

Ez a modell már inkább a hétköznapi vagy munkahelyi viseletre lehet kiváló választás. Ennél a szerkezetnél is megkapjuk a Vostoktól már megszokott fluoreszkáló index funkciót, emellett dátum kijelzést és zónaidőt is állíthatunk. Az váltás pedig egyáltalán nem bonyolult. Egyszerűen csak el kell tekernünk az óra lünettáját és ezt követően máris be tudjuk állítani a kívánt zónát. Az automata orosz óraszerkezet, melyet tetszetős design rejt, biztosan hosszú évekig hű társunk lesz és nem fogunk csalódni a minőségben. Az óra stílusát pedig csak még inkább erősíti a bőrszíj, amely még elegánsabb megjelenést kölcsönöz a viselőjének. Alapvetően két évre vállal garanciát a gyártó, hasonlóan a többi Vostok órához, amihez körülbelül 87 ezer Forintért juthatunk hozzá.

3.jpg4. Vostok N-1 Rocket Automatic 2255146 férfi karóra 

A VostokRocket egy igazán lenyűgöző és különleges formatervet kapott és elsősorban a sportos kategóriát célozták meg vele. Természetesen ez a modell is örökölte a hamisítatlan orosz eleganciát, tehát bátran hordhatjuk a hétköznapi viseletünkhöz is. SuperLuminova világító indexek segítik, hogy a sötétben is ellenőrizni tudjuk a mutatók állását, amelyet a Vostok masszív kristályüveggel véd a káros behatásoktól. Szintén két év gyári garanciát kapunk a termékre, csak úgy, mint a korábban bemutatott modellek esetében is. A már jól megszokott bőrszíj is része a lenyűgöző megjelenésnek, továbbá egy gyönyörűezüst színű tokot is kapunk. Az óra nem tartalmaz kronográf funkciókat, mindazonáltal dátum kijelzést találunk a számlapon. Körülbelül 86000 Forintért már büszke tulajdonosai is lehetünk ennek a modellnek.

4.jpg5. Vostok-Europe Almaz 320h371

Az Almaz modellnél egyértelműen a funkcionalitás volt az elsődleges célja a gyártónak. Megtalálhatjuk rajta a fluoreszkáló mutatókat, dátum kijelzést, naptárat, háttérvilágítást, sőt még elemmerülés-jelzőt is. Ezen kívül, figyelemre méltó tulajdonsága, hogy akár 200 méterig is képes megőrizni vízállóságát. Ezek a tulajdonságai pedig rendkívül sokoldalúvá teszik a Vosztok termékét. A funkcionalitás mellett a minőség is garantált, amely miatt kiváló választás a sportos megjelenést kedvelők számára. Mindemellett természetesen a hétköznapi viselethez is opcionális választás lehet. Még akkor is, hogy ha funkciói és stílusa miatt alapvetően sportos jellegű óraként is szoktak rá gondolni. Az ár ebben az esetben is magasabb az átlagnál, de még így is remek az ár-érték aránya. Nagyságrendileg 180.000 Forintért már bárki meglepheti magát ezzel a hasznos mégis stílusos órával.

5.jpg6. Vostok-Europe World Timer 5604240

A World Timer talán az egyik leginkább ikonikus és jól ismert tagja az elegáns Vostok kollekciónak, aminek már maga a számlapja is lehengerlő kialakítást kapott. A közepén elhelyezkedő földgömbhöz csatlakoznak az óra mutatói, aminek következtében a világ különböző nagyvárosaiban is könnyedén megtudhatjuk az aktuális időt, köszönhetően ennek a precíz és pontos mérőeszköznek. Szintén alapfelszereltség a fluoreszkáló mutatók és a korábban említett zónaidő mérési lehetőség is. A cseppálló, rozsdamentes acél ebben az esetben is garancia az óra tartósságára. Nagyjából már 120 ezer Forintért elérhetővé válik ez a remek szerkezet, amely rendkívül népszerűségnek örvend a márka rajongóinak körében.

6.jpg7. Vostok N-1 Rocket Chrono 2255253 

A RocketChrono már inkább a hétköznapi vagy sportos viselet mellé kiváló választás. Természetesen a Vostok eleganciája nem marad el ebben az esetben sem, viszont lényegesen sokrétűbb, színesebb az óra megjelenése. Funkcióit tekintve itt is találkozhatunk a SuperLuminova világító indexekkel és mutatókkal. Érdekesség, hogy összesen 48 különböző darabot fedezhetünk fel belőlük az órán. A tok anyaga rozsdamentes acélból készült, a számlapot pedig egy keményített, edzett kristályüveg védi. Az óra vízállóságát tekintve 200 méterig megbízható, de ez bőségesen elegendő lesz, ha nem tervezzük a mélytengeri búvárkodást a közeljövőben. Lényegében egy sportosan elegáns óra, amely nem maradhat ki a márkakedvelők gyűjteményéből. Körülbelül 99000 Forintért juthatunk hozzá.

7.jpg8. Vostok-Europe Anchar 5104144 férfi

A Vostok Europe következő óramodellje egy igazán strapabíró és stabil szerkezet. Elsősorban sporthoz és olyan munkákhoz ajánlatos a használata, amelyek megkövetelik, hogy egy erősített óraszerkezetet használjunk. Természetesen a hétköznapi viseletünkhöz is jó választás, hiszen a lenyűgöző és egyedi megjelenése különlegessé teszi az Anchar kollekcióban. Keményített, edzett kristályüveg nyújt védelmet a különböző külső megrongálódások elkerülése érdekében, a csuklónkon maradását pedig egy minőségi, szilikon szíj biztosítja. Érdekesség, hogy alapértelmezetten egy csavarhúzó szettet is kapunk az óra mellé, ami egy nyomásbiztos dobozban van elhelyezve. Megközelítőleg 165 ezer Forintért szerezhetjük meg ezt az óraremeket.

8.jpg9. Vostok-Europe Anchar Submarine 5109246

A Submarine, ahogy a nevéből is kikövetkeztethetünk, elsősorban búvárkodáshoz és a sportos megjelenéshez ajánlott óramodellek közé sorolható. Trícium gáz fényforrást helyeztek el a mutatókon és indexeken és egy cserélhető szilikon szíj csatlakozik az óta rozsdamentes acél tokjához. Plusz funkcióként dátum kijelzést és akár 300 méter mélységig terjedő vízállóságot is kapunk. Az automata órát egy szintén vízálló bőröndben kapjuk meg. A modell funkcióiból adódóan az ára is magasabb a megszokottnál, ami körülbelül 190 ezer Forint. Viszont a fent említett tulajdonságai miatt garantáltan imádni fogják a sport szerelmesei, ha ezt a modell mellett választják. Hiszen a kategóriáján belül az egyik legjobb modell.

9.jpeg10. Vostok-Europe Gaz-14 Limouzine Tritium

Az utolsó Vostok modellünkben a minimalista és az elegáns stílusvilág ötvöződik. Üzleti tárgyalásokra, meetingekre kiváló választás lehet ez a termék. Körülbelül 50 méterig vízálló, a számlapja kristályüveggel fedett és a tok természetesen rozsdamentes acélból készült. A láthatóságról jelen esetben is Trícium gáz fényforrás gondoskodik, amelyet az indexeken és a mutatókon egyaránt elhelyezett a gyártó.Az óra rózsaarany színű tokja kiválóan harmonizál az elegáns bőrszíjjal egy kifejezetten üzleti megjelenést prezentálva. Szintén két év garanciát kapunk a termékre, és megközelítőleg 127 ezer Forintért juthatunk hozzá, amely igazán nem mondható soknak egy ilyen remek és népszerű óramodellért.

10.jpg

 

Tetszett a cikk? Lájkolj minket Facebookon!

Rólunk

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://watchandfashion.blog.hu/api/trackback/id/tr2312136143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pobeda 2017.01.20. 11:02:57

Remek, köszi. A Rakéta órákról is írni kellene, megújultak ők is.

Maxxrally 2017.01.20. 11:03:11

Hiányzik az egyik legszebb tipus!

Luighi 2017.01.22. 07:37:22

Szépek, és minden bizonnyal jók is.
Ám ha a legtöbb tudású drágább mint 10USD akkor bukovári.
Mert annyiért marad az ugyanannyit tudó kínai. Ahol a 10 dodó már sok egy óráért!
KVillanyos már bőven van 3-4 dodóért is.

XXL 2017.02.17. 09:56:09

Én a kilences modellt birtoklom, a cikkből nem derül ki, hogy ennek a modellnek kék, zöld és fekete színű, és gyöngyházból készült a számlapja. A kéknek ( ilyen van nekem is) napfényben úgy néz ki a számlapja mint a háborgó tenger. Csodálatosak a Vostok Europe órák.
süti beállítások módosítása