Milyen fejlesztések várhatók MacBook fronton 2019-ben?
2018. november 08. írta: Almás Jóska

Milyen fejlesztések várhatók MacBook fronton 2019-ben?

macbook-pro-concept-3.jpgIdén két dolog történt laptop fronton az Apple-nél. Egyrészt szó nélkül frissítette a Touch Bar-os MacBook Pro-kat, érintetlenül hagyva a hagyományos billentyűs változatait. Illetve nagy csinnadrattával bejelentette az Air-t, amit az update nélkül maradt Pro-k szintjére hozott fel. Ami maradt: néhány érdekes gép, legalább ugyanennyi unalmassal, sőt feleslegessel. A kérdés nem az, hogy ezen változtat-e jövőre az Apple, hanem hogy hogyan.

A szokásosokon túl is több fejlesztés érkezéséről tudunk: érintőkijelző trackpad helyett, Face ID és keretmentesebb kijelző. A kérdés az, hogy melyik termékbe mikor érkeznek ezek. Ez alatt csak a Pro és a 12 colos vonalat kell érteni, mert az Air legfeljebb szélesebb processzor választékkal gazdagodhat, de izgalmasabb technológiai újításokkal semmiképp.

Az is biztos, hogy 2019 őszét az Apple a Pro vonalnak szenteli, így mérget vehetünk rá, hogy majd egy külön eseményt a szokásos szeptemberi iPhone-Watch-TV kombó után. És ha a Pro vonal ekkora szerepet kap, akkor a keretmentesítő trend követésében is biztosak lehetünk. A trackpad lecserélése talán kissé nagyobb falatnak tűnik a kelleténél egy munkára szánt gép esetében, viszont a Touch Bar továbbfejlesztése igencsak szükségszerű, mert attól még nem lesz népszerűbb a technológia, hogy kiirtják azokat a gépeket, amikbe nem implementálták eddig.

Míg a keskenyedés magában foglalja valószínűleg a Face ID érkezését is, a trackpad helyetti érintőpadot valószínűbb, hogy csak a 12"-os MacBook-on látjuk majd eleinte. Ez szükséges lépés lenne az Apple részéről, tekintve az Air és a mostani 12" gépek ár-érték arányát, meg azt, hogy a jelző nélkül maradt árva gyerek mindig is egyfajta prototípusnak számított, amolyan nyilvános kísérletezése volt az Apple részéről. Van, aki szerint magát a billentyűzetet is lecserélik majd, de kétlem, hogy egy butított iPad érkezne majd egy második kijelzővel és ezt merné az Apple MacBook-nak nevezni. Az Apple Pencil támogatás viszont cseppet sem kizárt, csak kérdés, hova tapaszthatnánk, amikor épp nem használjuk.

A Pro-k egyébként mást is örökölhetnek a legkisebb tesótól: az akkumulátor lépcsőzetes felépítését, ami miatt tovább növelhető a kapacitás, feltéve, hogy az alaplapot és a hozzá való processzort is kompatibilissá tudják tenni az új mérettel. Mivel jövőre még Intel agyat kapnak a laptopok, lehetséges, hogy ez a belső átalakulás váratni fog magára plusz egy évet, még ha a külső átalakításnál már erre is oda fognak figyelni.

Még az év vége előtt össze fogom szedni a jövőévi bejelentések legvalószínűbb menetrendjét. Ha ez is érdekel, kövess Facebookon, hogy ne maradj le róla!

A bejegyzés trackback címe:

https://almasjoska.blog.hu/api/trackback/id/tr1814360393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása