B1 blogcsalád



Kétségbeesetten keresi a Fidesz Botka kihívóját, de nem találja

2019. január 12. - nickgrabowszki

13 ellenjelöltet próbáltak ki eddig, de mind elbukott. Köztük Lázár, Spöttle és a püspök is. bllj.jpg

Vicces sztorit közölt a szegedi Hírhatár: nem talál olyan embert a Fidesz, akit eséllyel tudna kiállítani októberben a szegedi polgármester-választáson. Akárkire kérdeztek rá eddig a saját, házi közvélemény-kutatásaikban, mind kikapna Botka Lászlótól.

Ezért van, hogy a Fidesz nem nevezte még meg szegedi emberét, Botka ellenfelét.

Pedig az akkori város elnök, B. Nagy László országgyűlési képviselő nyáron a Magyar Időkben azt sürgette, még őszre legyen meg a polgármester-jelöltjük:

Szegeden kizárólag úgy lehet önkormányzati választásokat nyerni, ha időben megtaláljuk a jelöltünket,

azt, akit a legalkalmasabbnak tartunk a város élére. Azért is tartanám előremutatónak, ha őszre kiderülne, kit indítunk jövőre polgármesternek, mert akkor az adott személy választhatná ki, kikkel szeretne dolgozni a szegedi közgyűlésben, azaz már egy évvel a választás előtt megnevezheti a képviselőjelölteket is.

Ehhez képest nemcsak  nyár múlt el, meg az ősz, de még az év is, és a Fidesznek nemcsak képviselő-, de még csak polgármester-jelöltjei sincsenek Szegeden.

Pedig mindent megpróbáltak, aki csak szóba jöhetett, mindenkire rákérdeztek a kutatásokban. A Hírhatár egy listát is készített róluk, a lap szerint

eddig 13 jelölt-jelöltje volt a Fidesznek:

  • B. Nagy László országgyűlési képviselő
  • Kothencz János korábbi polgármesterjelölt,
  • Biernacki Karol levéltári igazgató,
  • Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés fideszes elnöke,
  • Vadász János, a Szegedi Ifjúsági Egyesület vezetője,
  • Bartók Csaba volt kézilabdázó, november óta a városi Fidesz elnöke,
  • Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég kuratóriumi elnöke,
  • Dux László volt helyettes államtitkár,
  • Molnár Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó,
  • Szabó Bálint, a kalandos múltú ügyvéd. (Az ő bejelentkezéséről itt írtunk, akkor még a Fidesz jelöltjeként számbavéve.)

De mindegyikük simán kikapna Botkától. ljkrl.jpgA Hírhatár ugyanakkor 3 meglepő nevet is bedobott, szerintük

  • Lázár János volt kancelláriaminiszter,
  • Georg Spöttle, a kormánypropaganda ún. "biztonságpolitikai szakértője"
  • és Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök

is a potenciális jelöltek között volt, Lázár jelöltségét először a Fidesz-sajtó dobta be, még a nyáron. Kiss-Rigó sem lett volna teljesen elképzelhetetlen, a Fidesz melletti elkötelezettsége nemcsak Szegeden közismert, bár a polgármesterkedés miatt meg kellett volna válnia a püspöki széktől.

De erre nem kerül sor, mert se Kiss-Rigónak, se Lázárnak (nem beszélve Spöttle-ről) sem lenne esélye Botka ellen.

Ezt amúgy maga Lázár is elismerte egy novemberi interjújában, ahol úgy nyilatkozott, "a korábbiakhoz képest jóval körültekintőbben" kell polgármester-jelöltet állítaniuk, amivel alighanem valóban azt írta körül, hogy nem találnak megfelelő embert. Decemberben már lemondó volt atekintetben, hogy talál-e ilyen embert a Fideszben; ezért szélesítette a kört, és már köztiszteletben álló lokálpatriótáról beszélt,.

Az évvégén már nyíltan el is ismerte:

nem tetszik a szegedieknek a szegedi Fidesz. Ez kétségtelenül így van.

Lázár nyilván alapos okkal, megfelelő adatok birtokában mondta, amit mondott; minden bizonnyal a fent idézett kutatások eredményeire gondolt.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1014556900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.01.12. 23:13:04

@Dickon:

Azt hiszem abban megegyezhetünk, hogy Orbán egy brand. Nagyon sokan dolgoztak azon, hogy felépítsék. Természetesen kellett hozzá saját tehetség is, amelyik kiemelte az átlagból.
A jelenlegi időszak legnagyobb hibáját abban látom, hogy hagyta maga mögül /nem vitás, hogy ő az alfahím/ kigolyózni a tehetséges politikusokat. Lázárt pl, bár én nagyon utáltam simlissége miatt.
Mert ugye Kósa-Szijjártó-Tálai-Semjén-Németh Szilárd csak arra való, hogy elmondja a szájába adott mondatokat. Havas Bertalan védi, de Kovács Zoltánt sem tudom elképzelni, ahogy élénk vitába keveredik a főnökkel.
Ezek az emberek csak belpolitikai szinten használhatók bizonyos feladatokra.
Viszont meg kellett volna hagynia Navracsicsot a külügyi tárca élén. Legalább is uniós színtéren, mert mindig jól jöhet egy mérsékelt arc.
Nem tudom jelenleg ki alkotja Orbán szakértői csoportját. Az év végével visszavonult egyik legrégebbi külpolitikai szakértője, Cukor József, aki az észak-amerikai ügyekért felelt.
Nem vitás, Orbán jelenleg sikeres politikát folytat. Viszont nincs mellette olyan kvalitású fideszes, aki kezelni tudja a krízishelyzeteket.
Ez pedig sok gondot fog okozni a jövőben.

paraszthajszal 2019.01.12. 23:16:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: „migráncsos konteóját kurvára beszoptátok”

Te szoptad be azt a ballibbant tündérmesét, hogy a migráció nem is létezik; de ha mégis, akkor nem jár hátrányokkal; de ha mégis, akkor hozzánk úgyse jönnek…

A németek is gondlltak hasonlókat egy ideig, meg azt is, hogy ha van is gond a sok ember egyszerre történő befogadásával, integrálásával, majd megoldják („Wir schaffen das”), aztán szembejött velük a valóság – egy teherautó képében.

„Anis Amri, who drove a lorry into a crowded Berlin Christmas market and murdered 12 people, was illegally registered under 14 aliases, according to German officials. (…)

Anis Amri, a 24-year-old Tunisian, had initially been registered in Kleve, North Rhine-Westphalia, but Mr Jaeger said he had moved to Berlin in February 2016.

His request for asylum was turned down in June, 11 months after he had arrived from Italy where he had served four years in jail.

But Tunisia refused to take him as he had no valid papers and he apparently took advantage of Germany's fragmented security apparatus to avoid scrutiny.”
www.bbc.com/news/world-europe-38516691

Aztán valamiért a korábban nagyon népszerű Bundesmutti szerencsecsillaga leáldozott. Hogy van-e összefüggés, én nem tudom…

„az agyadat kimosta”

Tudod kik mossák ki Európában az emberek agyát?

Az ide a PC, a multikulti, a rosszul értelmezett vallásszabadság nevében beengedett szélsőséges imámok, már a gyerekeknél:
„A 12-year-old German-Iraqi boy tried to blow up a Christmas market in the town of Ludwigshafen, prosecutors say.

He left a rucksack with explosives which failed to detonate in November, and put another explosive device by the town hall a few days later, they say. (…)

The boy was born in Ludwigshafen to Iraqi parents in 2004.

Prosecutors said no formal proceedings would be launched against him, because he is below the age of criminal responsibility.

Last Thursday, German police arrested two teenagers aged 15 and 17, accused of plotting a terror attack on a public institution in Aschaffenburg, in north-western Bavaria. Police found Islamic State flags and propaganda material in their homes.” www.bbc.com/news/world-europe-38343124

És ezek a fiúk már Európában születtek. Megdöbbentő.

2019.01.12. 23:31:40

@paraszthajszal:

Mi lenne, ha egyszer az életben hasonló kritikus szemmel néznél körbe Magyarországon is????
A Putnok- Miskolc vonalon már decembertől egészségtelen a levegő . Gyermekeknek, kismamáknak és asztmásoknakveszélyes a szabadban tartózkodni. Ugyanis az ott élők bármit eltüzelnek amivel fűteni lehet, nehogy megfagyjanak. Az önkormányzatok már kimerítették az erre a célra fenntartott keretet.
A migránsokkal kell mindenképp foglalkozni, mikor hatalmas problémák vannak az országban????

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.12. 23:38:44

@rdos: " ... A radikalizálódó közhangulatnak, az esetlegesen növekvő, tüntetéseken, netán sztrájkban megjelenő elégedetlenek számának a növekedése nyilván segíti az újabb módszerváltást ... "

A radikalizálódás jelenti azt, hogy Bangóné felszólítja párttársait, hogy talkóra tett kézzel hasaljanak le a földle, vagy az amikor Kunhalmi Ajtónindzsa Ágnes lekaratélyozza a vasajtót? Esetleg az hogy a biztonságiőrök megröptetik a Varnyút?

Amúgy meg a tüntikék nem növekednek esetlegesen, mert inkább a tervezettnél korábban érnek véget, de van úgy hogy az ígérgetett több ezer fő is otthon marad szappanopera ismétlést nézni.... Sztrájkok meg simán nincsenek, a fidesz kilóra megvette a nagyobb szakszervezeteket.

Mikor megy már önként a történelem szemétdombjára a 2006-os népség? Ideje lenne, hogy átadja a helyét egy hiteles és vállalható kormányképes ellenzéknek.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.12. 23:42:52

@Gábris szomszéd: " ... Inkább az a kérdés, hogy abban a kampányban, mivel akarja majd a geci elterelni a figyelmet a közpénz milliárdokból üzemeltetett hazugsággyáraival. ... "

Bármivel megteheti, elég egy fordított kés, a Gundel menza, egy CEU ÜGY, bármi... Az ellenzék meg örömmel asszisztál hozzá, önfeledten rágja a neki odavetett gumicsontot....

2019.01.13. 00:05:29

@Magánvéleményem:

A nyugdíjak átutalása körülötti balfaszságokat figyelve egyre erősebb a gyanúm, hogy az ellenzéknek nem kell egy szót sem szólnia. Ugyanis a fidesz saját magának generálja a problémákat.
A menzafotókkal öngól rúgtak, nem a kormányfő szerénységére figyeltek fel az emberek. A késleltetett átutalásokat csapnivalóan kommunikálták, össze-vissza nyilatkoztak. Kapkodás kapkodás hátán!
Mi a fene folyik kormányzat helyett?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.13. 00:48:08

@paraszthajszal: "tündérmesét, hogy a migráció nem is létezik"

Igenis, a migráció létező probléma. Magyarországon kb. a századik fontosságú probléma. Sokkal nagyobb baj, hogy az EU legszegényebb országa lettünk a geci uralkodása alatt, no-go zónák a kórházak, az oktatást tönkretette a geci, stb.stb.

Boldogan halsz meg kórházi fertőzésben, miközben arra gondolsz, ahogy a geci megvédett attól, hogy egymillió migráncs megerőszakoljon. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.13. 00:49:30

@Ms.Cunnesburry: "kellett hozzá saját tehetség"

10% tehetség, 90% gátlástalan pszichopataság.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.13. 00:51:20

@Dickon: "a még 300 forintos vizitdíj miatt berágó agyhalottakat sem tudja az ellenzék az utcára vinni"

Miért vinne az ellenzék fideSS szavazókat az utcára???

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.13. 00:53:39

@Ms.Cunnesburry: "csapnivalóan kommunikálták, össze-vissza nyilatkoztak"

Ez a Kádár rendszer. Gondolkodni képtelen pártkatonák vannak vezető pozícióban, csak a felsőbb utasításokra várnak.

rallus 2019.01.13. 08:27:37

@rdos:
Kifelejtetted:" Egy kilencéves fiú fotózta le a „Loch Ness-i szörnyet”, ez volt a legendás Nessi nyolcadik „észlelése” az idén."

Helga Beauty Salon. 2019.01.13. 08:55:10

@Ms.Cunnesburry:" Mi lenne, ha egyszer az életben hasonló kritikus szemmel néznél körbe Magyarországon is????
A Putnok- Miskolc vonalon már decembertől egészségtelen a levegő . Gyermekeknek, kismamáknak és asztmásoknakveszélyes a szabadban tartózkodni."

Ettől a gyerekek kismamák, asztmások dumától már eleve egy nagy szar amit írsz és a lélegeztetőgépeseket még ki is felejtetted! Amúgy felesleges írnod hogy a "szabadban" mert a szobában is az a levegő van ami a szabadban, úgyhogy tökmindegy.
És ebből természetesen az következik hogy az Orbán kormány hibája? Naná, egy Bangóné Varjú, Kunhalmi kabinet alatt azonnal tüdőszanatóriumi lenne ott a levegő, egyéb vélelmezhető jótéteményeikről nem is szólva mi?

6.Lenin 2019.01.13. 09:33:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Milyen legszegényebb? Te írtad, hogy mindenki szegényebb tőlünk.
Még azt sem érted, amit te írsz?

"A szegénységben meg EU utolsók vagyunk. "= ha mi vagyunk az utolsók, akkor mindenki más megelőz ebben minket, vagyis szegényebbek.

Helga Beauty Salon. 2019.01.13. 09:53:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Sokkal nagyobb baj, hogy az EU legszegényebb országa lettünk"

Ne baszd meg! Most vettünk tankot meg festményt, van egy csomó kedvezményes menza és Orbán is új kecót kapott arra az időre amikor nem éppen repülőzik az új Falconnal!
És még így sincs a küszöbön az IMF és nem mondták hogy elkúrtuk!

Helga Beauty Salon. 2019.01.13. 09:54:29

@6.Lenin: Nem az első eset hogy belekavarodik, légy elnéző, nem könnyű a dolga! :D

6.Lenin 2019.01.13. 09:57:48

@rdos:

Én 70-ben itt indítottam Mo-on, és megéltem belőle. De leállították. Aztán 80-as években ismét, és jól megéltem itthon is.
az USA-ban se fox megélni belőle, ha hülye vagy hozzá. Nem a hely az elsődleges, de nyilván van valamilyen hatás rá annak is.

Grönlandon befuccsolnál egy bikini bolttal, pedig a tiéd lenne a legszebb jégkunyhó.

6.Lenin 2019.01.13. 10:01:14

@Helga Beauty Salon:

Már nem gondolkodnak, csak csapkodnak össze-vissza. és nem csak ő.

A végjátékuk biztos jele ez.

rallus 2019.01.13. 10:10:57

@rdos: Az tagadhatatlan, hogy a fészbuk "Vakmajom" rovata közgazdasági kérdésekben etalonnak számít, de a "futottak még.." kategóriából néhány vélemény:

"Tavaly a teljes adósság 20 százaléka alá csökkent a deviza részaránya, a lemorzsolódás pedig az idén folytatódhat, hiszen a tervek szerint nem bocsát ki devizakötvényt Magyarország."

"Magyarország világszerte a hetedik legkedveltebb befektetési célpont az IBM Global Location Trends legújabb, 2017-es adatokat tartalmazó jelentése szerint "

"A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke szerint, hogy tavaly 121 külföldi befektető által végrehajtott beruházás valósult meg Magyarországon összesen 17 500 munkahelyet teremtve, ami az évente készülő felmérés 2002-es indulása óta a legmagasabb érték."

Ha ezek megtudják, hogy a "Tavaly a teljes adósság 20 százaléka alá csökkent a deviza részaránya, a lemorzsolódás pedig az idén folytatódhat, hiszen a tervek szerint nem bocsát ki devizakötvényt Magyarország."

"Magyarország világszerte a hetedik legkedveltebb befektetési célpont az IBM Global Location Trends legújabb, 2017-es adatokat tartalmazó jelentése szerint "

"A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke szerint, hogy tavaly 121 külföldi befektető által végrehajtott beruházás valósult meg Magyarországon összesen 17 500 munkahelyet teremtve, ami az évente készülő felmérés 2002-es indulása óta a legmagasabb érték."
Ha ezek megtudják, hogy a ballib zsenik intellektusához méretezett "Vakmajom" megcáfolta őket, összeomlanak!

6.Lenin 2019.01.13. 10:40:48

Döbbenetes hír látott napvilágot!!!

Ausztriában egy mentésre indult helikopterről észrevettek egy köpcös pacákot, aki havat görgetett a hegy csúcsán, miközben szotyizott és egy hajrá Felcsút feliratú sállal takarta el sátáni arcát.
A magyar ellenzék rögtön tüntetés szervezett volna környékbeli csehókban, de jelenleg zárva vannak, mert valószínűleg a kis köpcös havat görgetett az utakra is, de amint beköszönt a jó idő, és nem felejtik el, rögtön tüntetni fognak, valakik, valamiért.

2019.01.13. 10:42:06

@Helga Beauty Salon:

Igazad van, mindenki számára veszélyes a szennyezett levegő.

Nem ciki a 9 évvel ezelőtti kormány hibáival takarózni? :D:D

taga20 2019.01.13. 10:44:41

@6.Lenin: papa, igya meg a cukrostejét, asztán fekügyön vissza, me még mindig félrebeszél!:)))

6.Lenin 2019.01.13. 10:57:32

@taga20:

Miért? Nem Orbánt látjátok mindben, minden mögött?
Ő csinálja a szelet, a szélcsendet, a hetet- havat, mindent, a kis senki.
Hiába küzd ellene az egész haladó világ, mind a 20-an, eddig nincs kézzelfogható látszatja (közben kiderült azt nem is lehet kézzel megfogni, pedig sokan szerették volna a ballib oldalon)

rallus 2019.01.13. 11:04:08

@Ms.Cunnesburry:
Idejét múlt dolog "friss levegőzni"
Dr Horváth Ágnes megszüntette a Svábhegyi Gyermekkórházat. A kórház országos központként elsősorban gyermek allergológiával és fejlődésneurológiával foglalkozott. A beteg gyermekek jó része elmaradott régiókból, vagy éppen szennyezett levegőjű ipartelepek közeléből került Budára, a jó hírű és jó levegőjű intézménybe.
Egy interpelációra a" DR " miniszterasszony így válaszolt::
„nagyon határozottan úgy gondolom, hogy 2007-ben a tüdőbetegségeket már nem jó levegővel gyógyítjuk”,

Nem létezik, hogy azóta változott volna a tudományos ismeret...

Helga Beauty Salon. 2019.01.13. 11:04:30

@Ms.Cunnesburry: Nem ciki a 9 évvel ezelőtti kormány hibáival takarózni? :D:D

Akiket említettem, azok nem voltak a tagjai semmilyen kormánynak. :D Ezt nem tudni a ciki! :D
Áruld már el, hogy ilyen felkészültséggel és háttértudással mi a bánatnak állsz le itt vitatkozni bármin is?

6.Lenin 2019.01.13. 11:14:34

@taga20:

Ha csak ez egy kivont, és valójában a soxorosát lopták el, miközben az ország fejlődik, épül, emelkednek a jövedelmek, akkor csak így tovább.
A ballib zsenik mindent a népért, miközben belebukott az ország, akkor még egy olyan agyatlannak se kéne, hogy problémát okozzon, kit is választ ibnkább. B+.

6.Lenin 2019.01.13. 11:17:32

@Helga Beauty Salon:

Írtam már, hogy csak csapkodnak össze-vissza, ne keres benne gondolkodásra utaló nyomokat. Nem fox találni.

taga20 2019.01.13. 11:23:11

@Helga Beauty Salon: akinek van egy kis esze, az vágja, hogy mire akart utalni.

te folyamatosan előadod, hogy egy fasz vagy.
szerintem már mindenki vágja rólad, hogy egy fityeszcsicska vagy. leállhatsz!

6.Lenin 2019.01.13. 11:28:12

@taga20:

És rólad ki nem tudja még.? Szerintem egy vaknak is világos még háttal is, pedig egy betűt se ismer, mégse állsz le.

taga20 2019.01.13. 11:33:14

@6.Lenin: te pofázol fityeszzombi? te olyan vagy, mint egy elszabadult hajóágyú!

se füle, se farka, amit idehánysz, nap mint nap!

neked már le kéne pihenned, mert csak kolonc lehetsz a környezetednek.

6.Lenin 2019.01.13. 11:37:39

Drága "liberális" Véreim!

Miért is nem lehet másnak is véleménye? Még, ha az el is tér a tiétektől?
Ki is a diktátor?
Miért nem meggyőzni szeretnétek másokat?

Már nincs mivel? Kifulladt az ideátok? Vagy kisiklott már régen, csak még nem vettétek észre? Az miért is mások hibája?

6.Lenin 2019.01.13. 11:43:07

@taga20:

Van egy rossz hírem a számodra, te nem érted, de ez a te problémád.

Próbálkozz, állítólag volt, akinek sikerült kitörnie, igaz elkapták, és le kellett ülnie mindent + a kitörésért kapottat is.

Apropó, bent milyen a kaja? Vagy attól vagy ilyen?

Jó étvágyat!

taga20 2019.01.13. 11:44:45

@6.Lenin: erről beszélek veled kapcsolatban!

össze-visszapofázol. döbbenet, hogy öreg korára, mennyire meghülyül az ember.

itt vagy élő példának!

2019.01.13. 11:49:33

@Helga Beauty Salon:

A ballibezők, migráncsozó, sorosozók milyen különleges képességekkel és háttértudással rendelkeznek? :D :D

@rallus: kollégád rögtön előhúzott egy mszp-s egészségügyi miniszteri kijelentést- érvként.

Vagdalkozás helyett inkább arra adhatnál magyarázatot, miért nem kezeli a jelenlegi helyzetet a kormány?
"Évente 8-10 ezer ember korai halálozásához vezet a légszennyezettség Magyarországon" - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap.

A légszennyezettség oka nagyon egyszerű. A mélyszegénységben élő emberek mindenféle szeméttel fűtenek, így védekeznek a fagyhalál ellen.
Az önkormányzatoknak elapadtak forrásaik, állami segíségre lenne szükség. De a kormány sorosozik, migráncsozik, levélkonzultál, késlelteti a nyugdíjak kifizetését.
Az Emmi vezetője Magyarságkutató Intézetet alapít.
Ezek a prioritások.

Helga Beauty Salon. 2019.01.13. 12:09:38

@Ms.Cunnesburry: @rallus: kollégád rögtön előhúzott egy mszp-s egészségügyi miniszteri kijelentést- érvként.

Akkor azt rallus kollégánál tedd szóvá.

A légszennyezettség oka nagyon egyszerű. A mélyszegénységben élő emberek mindenféle szeméttel fűtenek, így védekeznek a fagyhalál ellen.

Erre pedig azt tudom válaszolni, hogy Borsodban ugyanabban a faluban tudnak élni nem mélyszegény emberek is, nem csak autógumival fűtő link cigányok, ennek a titkos magyarázata pedig a munka!

6.Lenin 2019.01.13. 13:01:41

@taga20:

Te eddig mindenre csak személyeskedéssel válaszolsz. Tudnál valamit cáfolni, vagy tényeket a kifogásaidra?
Azt őszintén mondva nem várom el tőled, hogy jobbat kínálj, mert az talán sokkolna még engem is, pedig sok mindent átéltem már.

6.Lenin 2019.01.13. 13:09:46

@Ms.Cunnesburry:

Én Szlovákiában láttam jó megoldásokat az ilyen problémákra.Pl Nagymihályban falat emeltek a kórház és a cigánytelep közé, vagy 1xűen ledózerolták a putrikat más településeken.

Láttam ott is a mélyszegénységben élőket (?) amint lepusztítottak egy új lakótelepetnéhány hónap alatt. Ezek emberfüggő dolgok.

Lapos tv, méregdrága HiFi az nem hiánycikk, csak a szappan, seprű és a szándék.
Királyhelmecen,Nagykaposon, vagy Kassán, de sorolhatnék más településeket is. Cseheknél is.
Nem a kormányt hibáztatom ott sem.

2019.01.13. 13:17:02

@Helga Beauty Salon:

Nem sűrűn ismerheted ezt a vidéket amennyiben azt állítod, hogy mélyszegénységben csak a cigányok élhetnek.
A Sajó-mente veszélyes légszennyezettségének több oka van.

"Az utóbbi években viszont visszarendeződés indult meg: egyre-másra kapnak engedélyt kis “felugró” felszíni lignitbányák, amelyek helyi munkahelyeket nem, vagy alig, viszont légszennyezést és más környezeti-társadalmi problémákat annál inkább okoznak rövid, néhány éves működési idejük alatt.
Egy kis Sajó-völgyi borsodi falu, Sajókápolna mellett két ilyen lignitbánya is működik, és már tervezik a harmadikat. A környéken ez, a helyi alacsony minőségű lignit a háztartási fűtés egyik legfontosabb energiaforrása a kisebb településeken, ami jelentősen ront a levegőminőségen."
mtvsz.blog.hu/2018/12/19/borsodi_falvak_fuldokolnak_a_helyi_lignit_tuzelese_miatt

"A mérést végzők között volt F. Nagy Zsuzsanna, a Zöld Kapcsolat Egyesület munkatársa is.

Mint mondja, tetézi a problémát, hogy az idén sok településen lignitet, daraszenet osztott a rászorulók számára néhány önkormányzat, szociális tűzifa helyett.

A Sajó-völgyében szükség lenne kormányzati programra, amely egészségügyi, környezeti szempontok alapján kidolgozza a lehető legoptimálisabb tüzelőanyag ellátást, illetve kazánok vásárlását jelentős támogatással tenné lehetővé a kifejezetten hátrányos helyzetűek számára.

„Itt, ahol jelentős erdőségek találhatók, és nagymértékű természeti csapások voltak, szerintem lehetne időben kitermelni megfelelő minőségű, és árú tűzifát” – mondja F. Nagy Zsuzsanna. Száraz fával fele annyi tüzelőanyag is elegendő lenne, és a levegőszennyezés is csökkenne – magyarázza. Ezen túlmenően, egy asztalhoz kellene ülniük és beszélniük a Sajó-völgy légszennyezettségi problémáiról (fűtés, ipar, közlekedés kibocsátásai) az érintetteknek, az egészségügy résztvevőivel is kiegészülve, hiszen a megbetegedések száma és a közegészségügyi kiadások térségünkben a legmagasabb – tette hozzá."
www.boon.hu/erosen-szennyezett-a-borsodi-levego-dobbenetes-adatokat-mertek/4092005

Ebben a hatalmas gazdasági szárnyalásban talán juthatna egy kis kormányzati figyelem az egyik leghátrányosabb helyzetben lévő megye lakosságának.
Talán az ő egészségük is van annyira fontos, mint a közelgő EP választás.

6.Lenin 2019.01.13. 13:30:02

@Ms.Cunnesburry:

Igazad van, a Sajó- völgyben néha borzalmas minőségű a levegő, főleg, ha Kassa irányából ide fúja a szél a szennyezett levegőt, sőt, ha köd is van, akkor nagyon érdemes lehet mérni a légszennyezettséget. Katasztrófális lesz, biztosra lehet menni.

Helga Beauty Salon. 2019.01.13. 13:36:09

@Ms.Cunnesburry: F. Nagy Zsuzsanna, újságíró, barlangász, fotós, tanító, környezetvédő,
szervezetfejlesztő, civil, anya és még sorolhatnánk számos szerepét, :D

Látom sikerült megtalálnod a tipikus idealista dilettáns civilszervezetes hülyepicsát akinek természetesen azon kívül hogy nincs téma amibe ne tudna beleugatni, minden esetben a még több állami költségvállalás a megoldása. Ismerjük már ezt a hajléktalan kérdésnél, ha menhelyre "kényszerítik" őket akkor miért nem kapnak lakást! Itt meg az ingyen lignit a probléma, van egy csomó erdő, irtsuk ki, izé.....irtsátok ki, majd én megmondom a tutit!
Eleve először a szeméttel fűtést írtad, most az idézetedben már más van, mit variálsz, építsd fel az érvelésedet mielőtt leírod, mert így gyenge a muzsikád.

2019.01.13. 13:46:03

@6.Lenin:

Tudod, csak azért dózerolhatták le a putrikat, mert az állam szükséglakásokat épített helyükbe. Na nem az én adómból, hanem direkt erre a célra lehívott uniós támogatásból. A télen is leégett már néhány putri, azokat átmenetileg konténer lakásokkal helyettesítették.
2019 és 2010-ben 2 helyen épült fal Szlovákiában a cigánytelepek köré. De annak az időnek már vége.:)

Van számtalan rossz és jó példa is.
De a kormányzatnak kutya kötelessége fogalkozni a leszakadó rétegekkel, pl a romákkal. Főleg akkor, ha uniós euromilliók állnak a rendelkezésére, amelyeket csak erre a célra lehet felhasználni.
Ebből működtetik Szlovákiában az integrációs programokat, az inkluzív oktatást, a roma polgárőrséget stb.
Nálunk az oktatáspolitika egyik célja, hogy minél több hátrányos helyzetű és/vagy roma tanuló szerezzen szakképesítést.
Az állam egy tanévben kétszer ingyenes tanszercsomagot biztosít, havonta kifizeti az útiköltségüket, a középiskolákban bizonyos átlag felett stipendiumot folyósít nekik
Szeptembertől teljesen ingyenessé teszik az iskolai étkeztetést óvodától a középiskoláig minden tanuló számára.

Helga Beauty Salon. 2019.01.13. 13:49:30

@Ms.Cunnesburry: De zárjuk rövidre, mit akartok, mennyit dolgozzunk hogy eltartsuk ezt a sok mélyszegény gecit, és melengessük őket gázfűtéssel természetesen ingyen azt is, mert semmi nem jó, semmi nem elég, ugyanakkor dolgozni, tanulni nem akarnak, basszák garmadával a világra a kölykeiket, akik ugyanazt folytatják mint a szüleik, de persze hibás csak a társadalom lehet!

2019.01.13. 13:50:00

@Helga Beauty Salon:

"építsd fel az érvelésedet mielőtt leírod, mert így gyenge a muzsikád"

Jó, legközelebb beleszövök egy kis soros-migráncst is, hátha könnyebben megemészted .:D :D:D

2019.01.13. 13:55:23

@Helga Beauty Salon:

Mint írtam, nem kell eltartani. Külön uniós források léteznek a felzárkóztatásra, amiket okosan felhasználva eredményeket lehet elérni.
Itt nem a Farkas Flórián- féle gigalopásra gondoltam.

De sorsukra is hagyhatjuk őket, kirekesztve a közoktatásból, a társadalomból.
Aztán 10 év múlva sápítozhatunk, a kialakult katasztrofális helyzeten.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.13. 13:59:24

@Ms.Cunnesburry: "a kormányzatnak kutya kötelessége fogalkozni a leszakadó rétegekkel, pl a romákkal."

Két dolgot tehet a társadalom.

1. Erősíti a szegregációt, a szegény gyerekek 16 évesen félanalfabétán kerülnek ki az "iskolából", és a társadalom vagy hagyja éhenhalni, vagy haláláig segélyezi.

2. Javít az oktatáson, minden gyereknek egyenlő esélyt ad.

Magyarország az elsőt választotta. Gyűlölködni a legolcsóbb. Nehogy már a koszos cigány egyetemre járjon. Garantált Magyarország további lecsúszása a következő két évtizedben.

Nincs semmilyen befektetési forma, ami közel annyi hasznot hozna, mint az oktatásba való befektetés. MOL részvény, közmű cégek, multiknak adott kedvezmények, arany vásárlás, stb, HA egyszer esetleg valami hasznot is hajt, a kanyarba nincs az oktatáshoz képest. Persze az oktatásba való befektetés haszna a cikluson túl realizálódik.

Helga Beauty Salon. 2019.01.13. 14:01:30

@Ms.Cunnesburry: Jó, legközelebb beleszövök egy kis soros-migráncst is, hátha könnyebben megemészted .

Most volt elég belőled idióta.

6.Lenin 2019.01.13. 14:03:57

@Ms.Cunnesburry:

Látom nem értetted, nem a kormányt hibáztattam. ezek nem így működenek.

Te rögtön véded a saját kormányod, mialatt simán letámadod a jelenlegi magyar kormányt.
Ismerem a témát, mert voltam olyan helyen önkormányzati képviselő, ahol elég sok cigány, de más mélyszegénységben élő is lakott. A szocik alatt, és tudod kik ellenezték a jó előterjesztéseket? A szocik, és a liberálisnak magukat vallók. A segély mellett érveltek, mert ők, vagy a családjukban, rokonságukban olyanok is felvették, akik feketén milliomosok voltak. Papíron jogosultak voltak a segélyre, ezen keresztül a tb-re is.

A hobbimból kifolyólag (filatelia, póstai dokumentumok gyűjtése) A környező országokat (a Monarchia részeit) bejártam, nagyon sokféle emberrel beszélgettem, szinte minden rétegből ( a kastélyokból hazahordott-lopott- értékes dolgok miatt).
Sok mindent láttam, hallottam, közelről Pozsonytól-Eperjesig, kisebb és nagyobb településeken. A többi országot most nem sorolom.
Az emberek szinte mindenhol egyformán gondolkodnak, jól, és rosszul is.
Mindenre, és annak az ellenkezőjére is lehetne példák ezreit sorolni, attól függően, mit szeretnék vele elérni, csak rosszat, jót, vagy csak tényeket közölni.
Rossz irány a másikat hülyének nézni.

Helga Beauty Salon. 2019.01.13. 14:18:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Erősíti a szegregációt, a szegény gyerekek 16 évesen félanalfabétán kerülnek ki az "iskolából",

Ha valaki 16 évesen félanalfabétán kerül ki az iskolából az menjen a kurva anyjába.
Akármilyen szegregáció mellett is meg lehetne tanulni olvasni, meg a négy alapműveletet, ne mondd nekem hogy nem! A szegregáció is azért volt mert nem valók emberek közé, amióta nincs, verik a tanárt meg a társaikat a túlkoros kannibálok!
Itt vannak, nézd meg hogy megy ez azután ugass!
www.youtube.com/watch?v=U1Ia_3N36EQ

2019.01.13. 14:22:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Mióta Balogh meghirdette a szeretettel szegregálni kormányprogramot, a magyar közoktatás lejtmenetben van.
Ez azért is szomorú, mert az integrált-inkluzív nevelés része a tehetséggondozás, a kimagasló képeségú tanulók oktatása.
Egyetértek, a következő évtizedekben mutatkozik meg a dilettantizmus hatása.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.13. 14:31:31

@Helga Beauty Salon: "Ha valaki 16 évesen félanalfabétán kerül ki az iskolából az menjen a kurva anyjába. Ha valaki 16 évesen félanalfabétán kerül ki az iskolából az menjen a kurva anyjába."

A gyerek egy üres könyv. Azt írsz bele, amit akarsz. A magyar társadalom ezt akarja.

6.Lenin 2019.01.13. 14:34:58

@Ms.Cunnesburry:

"Egyetértek, a következő évtizedekben mutatkozik meg a dilettantizmus hatása. "

Vagyis az előző évek dillettantizmusának a hatása az, ami most érződik.

rallus 2019.01.13. 14:35:40

@Ms.Cunnesburry: A leszakadt rétegek felemelkedését ott kellett kezdeni 2010-ben, hogy újra iskolalátogatáshoz kötötték a családi pótlék kifizetését és megszüntették a 20000 forintos "megélhetési bűnözés" privilégiumot. Le sem merem írni, kiknek a "vívmányát" számolták fel ezzel.
Azóta nem éri meg gyereket csinálni úgy, hogy csak az általa kapható sörök, pálinkák és csodatévék képe lebeg a "dolgozó" szeme előtt.
Megnézheted, mennyivel nőtt a szegényekre fordított összeg 8 év alatt...

6.Lenin 2019.01.13. 14:38:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"A gyerek egy üres könyv. Azt írsz bele, amit akarsz."
Tévedésben vagyol. Senki nem születik "üresen". Benne vannak az elődök (génjeiben rögzült információk által)

2019.01.13. 14:40:38

@6.Lenin:

Nézd én oktatással és szociális ügyekkel foglalkozom már elég rég. Napiszinten találkozom romákkal. Ismerem őket, a gondolkodásmódjukat, az életvitelüket. Havonta-kéthavonta kint vagyok terepen is.
Közöttük is hatalmas különbségek vannak. A putriban élőkkel azok, akiknek sorsán alig lehet változtatni. Nagyrészt hozzáállásuk miatt. Viszont ők vannak kevesebben.
De a többiek lassan megértik, hogy vége a sült galamb a szájba világnak.
Szerintem a szlovák kormány helyes úton jár.
Most, mikor tart a gazdasági fellendülés és mikor uniós források állnak rendelkezésünkre, most kell öszötnözni mindenkit a továbbtanulásra. Arra, hogy egyre kevesebben fejezzék be tanulmányaikat a 8.- nálunk 9.- osztály előtt.
Egyre többen tanuljanak valamilyen szakmát, aztán dolgozzanak, különben 10-20 év múlva nem lesz aki fizesse a járulékokat.
Nem nézek senkit hülyének.
Csak azt mondom, a magyar kormány homokba dugja fejét. Ami még szomorúbb, nem használja ki effektíven a rendelkezésre álló forrásokat.
A napi hittan vagy testnevelés órák ezeket a problémákat nem oldják meg.

6.Lenin 2019.01.13. 14:46:02

@Ms.Cunnesburry:

Az unióban Mo-nak van a legjobb programja a cigányok felzárkoztatására. Van cigány képviselője az eu-ban. Kinek másnak?

Évtizedekig voltál Ausztriában ápoló, otthon meg az oktatásért felelős valaki.

Vonatot vezettél már néhány évtizedig?

2019.01.13. 14:46:15

@6.Lenin:

2010 után valódi ok nélkül szüntették meg az integrált oktatás intézményét, a sajátos nevelési igényűek, halmozottan hátrányosak és a kimagaslóan tehetséges tanulókkal való speciális törődést.
Egy adminisztratív intézkedés eredményeképp csökkent a számuk, de a valóságban nem.
Ezt neveztem dilettantizmusnak.

Helga Beauty Salon. 2019.01.13. 14:52:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A gyerek egy üres könyv. Azt írsz bele, amit akarsz. A magyar társadalom ezt akarja.

Ne légy hülyébb a szokásosnál, mi a szarért akarná a társadalom hogy hülyék maradjanak és el kelljen tartani őket? Te tényleg már azt sem tudod hogy milyen hülyeséget hozz elő kínodban.
És egy példa, cigányok véleménye a cigányokról, amelyiknek elege van ebből az életmódból az azzal kezdi hogy szegregálja magát tőlük, elköltözik minél távolabb, mert ezek lehúzzák egymást.

2019.01.13. 15:00:23

@rallus:

"Azóta nem éri meg gyereket csinálni úgy, hogy csak az általa kapható sörök, pálinkák és csodatévék képe lebeg a "dolgozó" szeme előtt. "

Dehogynem! És a cehhet a magyar kormány fizeti.
Ugyanis minden évben a Bethlen Gábor alap 70/fő eurót fizet azoknak a családoknak, akiknek gyermeke magyar iskolába jár.
2010-ig ezt a pénzt a szlovákiai magyar oktatási intézmények kapták. Az iskola szigorú elszámolási szabályzás alapján költötte diákjaira az összeget, értelmes dolgokra. Pl. tanszer, tornacipő, tornaruha, tanulmányi kirándulás, stb.
A szavazati jog-kettős állampolgársági törvény megszavazása után átalakították a rendszert. A pénz azóta a szülők bankszámlájára fut be. Aztán a szülők életviteléhez mérten sok esetben cigaretta, sör, bor, pálinkává alakul.
Pl. 5 gyerek után 350 euró több mint 100 ezer forint, élvezeti cikkekre.

2019.01.13. 15:01:42

@6.Lenin:

3,5 évig dolgoztam kint. A többit a szakmámban töltöttem. :)

6.Lenin 2019.01.13. 15:07:44

@Ms.Cunnesburry:

Azoknak a szülőknek, akik most pálinkára költik, 2010 előtt kicsit macerásabb volt, mert előtte el kellett adniuk a tanszert, tornacipőt, tornaruhát.

Kannásbory, te kamuzol itt elég nagyokat, és rendkívül rosszindulatú szándékkal.

Szerintem te egy soros által fizetett civil szervezetben végzel szarkeverő tevékenységet. Hol sikerült ezt a szarkeverési kurzust elsajátítanod?

rallus 2019.01.13. 16:42:08

@Ms.Cunnesburry: Az a gyanúm, jobb ha meghagylak taga beszélgetőpartnerének...

2019.01.13. 16:54:44

@6.Lenin:

Nyugodtan fáradj át Szlovákiába, keresd fel bármelyik magyar tanítási nyelvű általános iskolát és érdeklődj náluk, ha nekem nem hiszel. :)
2010 előtt az iskolák az elszámolási szabályok betartása mellett szabadon gazdálkodhattak a támogatással. Arra fordíthatták, amire szükségük volt.
2010 után sok esetben egy fillért sem látnak belőle.
Tedd fel magadnak a kérdést, vajon miért kelett átirányítani a pénzt a szülők zsebébe?

2019.01.13. 16:59:31

@rallus:

Nehezen viseled, ha szembejön a valóság?
Ez történt tavaly is, nem lesz másképp az idén sem.
Tavasszal nyújtják be a szülők kérvényeiket. Az iskolák összegyűjtik, igazolják a tanulók létszámát. Szeptember második felében kezdődnek a kifizetések. Arrok napokig sorok kígyóznak a helyi OTP bankok előtt.

6.Lenin 2019.01.13. 17:06:57

@Ms.Cunnesburry:

Nem azt a részét nem hiszem. A szándékod rendkívül rosszindulatú, ezért csúsztatsz.
Nem hiszem, hogy értelmes vitára alkalmas forma ez.
Ha valóban ezekkel a kérdésekkel, emberekkel foglalkozol, akkor nyilvánvaló lenne, hogy van köztük ilyen is, olyan is. Általánosítani nem lehet, csak valamilyen irányba, de szándékosan. A cigánykérdés meg még bonyolultabb, hiszen belekevernek oda nem illő fogalmakat is.

Talán pont azért irányították át, mert az iskolák nem arra használták, amire kapták.

rallus 2019.01.13. 17:08:44

@Ms.Cunnesburry:+Az iskolák összegyűjtik, igazolják a tanulók létszámát"
Ergo :A gyerekek magyar iskolába járnak...
Varga Mihály kegyetlen szigorúsággal ügyel rá, hogy a kifizetett pénzek a magyarság érdekeit szolgálják....

2019.01.13. 17:44:35

@6.Lenin:

"Talán pont azért irányították át, mert az iskolák nem arra használták, amire kapták."

Mit nem értesz a szigorú elszámolási szabályok kifejezésből? Az iskolák minden évben elszámoltak a támogatás összegével tételesen, határidőre.
Pályázati rendszer működött. Eleve meg sem ítélték a kért összeget, ha az iskolák nem teljesítették a feltételeket.
Amennyiben problémák merültek fel, a Szövetség a Közös Célokért helyi szervezetének munkatársai azonnal jelezték. Ők koordinálták a támogatások folyósítását.

Aztán 2010 után egy kormányrendelettel, minden indoklás nélkül eltörölték ezt a rendszert. Azóta a szülők számláján landol a pénzt.
Szerinted érdekel valakit mire használják? Nem kell számlával igazolniuk semmit.

"A szándékod rendkívül rosszindulatú, ezért csúsztatsz."
Mondd! Érdekel téged egyáltalán a valóság?

6.Lenin 2019.01.13. 17:54:36

@Ms.Cunnesburry:

Már hogyne érdekelne, főleg a hazai. A szlovák mai helyzet valóban nem annyira.
Néha-útközben- azért láttam olyan cigány ellenes választási plakátokat, hogy a Jobbik simán irigyelhetné. De én sem szeretnék általánosítani, pedig találékoztam Kassán olyasmivel is, hogy aláírást gyűjtöttek, hogy ne lehessen beszélni magyarul Szlovákiában, igaz ez régebben volt.

2019.01.13. 18:03:34

@rallus:

"Varga Mihály kegyetlen szigorúsággal ügyel rá, hogy a kifizetett pénzek a magyarság érdekeit szolgálják...."
Gondolom, ott áll minden zsákfaluban és gondosan felügyel arra, hogy a szülők tanszereket vegyenek a pénzen.

Ha már szóba került a nemzetpolitika, kérlek magyarázd meg nekem, miért pont Szili Katalin miniszterelnöki megbízottnak kellett elmondani a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen az alábbi szöveget:

"Emlékeztetett, hogy az idén lesz a 15 éves évfordulója a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról tartott népszavazásnak is, amikor “a magyarországi balliberális közösség kiszolgáltatta a határon túli magyar közösséget a társadalom gúnyának”.
www.erdely.ma/szili-katalin-elsodleges-cel-a-karpat-medence-es-a-magyarsag-megerosodese/

Pont egy volt MSZMP-tag, MSZP alapító tag szájából hiteles ez a kijelentés, aki 2004-ben mszp-s színekben parlamenti elnök volt?
Jobbat nem találtak nála? :D

2019.01.13. 18:13:02

@6.Lenin:

Az a Szlovákia, mint erős nemzetállam korszakban volt. Remélem, nem tér vissza soha.

6.Lenin 2019.01.13. 18:21:44

@Ms.Cunnesburry:

Ez talán 3-4 éve volt, de lehet annyi sem.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.13. 19:22:02

@Helga Beauty Salon: "mi a szarért akarná a társadalom hogy hülyék maradjanak és el kelljen tartani őket?"

Ti vagytok a fasiszták, ti mondjátok meg. Szerintem puszta gyűlölködésből.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.13. 19:28:11

@rallus: "Varga Mihály kegyetlen szigorúsággal ügyel rá, hogy a kifizetett pénzek a magyarság érdekeit szolgálják."

Kevered, fideSSfasszopó a geci gazdád vagyonosodását a magyarság érdekeivel. A kettő egymás ellentétei.

Mad Marx 2019.01.13. 21:56:39

"Kétségbeesetten keresi a Fidesz Botka kihívóját, de nem találja"
Köszönöm, bearanyoztátok a napom, rég nem röhögtem ennyit egy mondaton :D

taga20 2019.01.13. 22:00:38

@Mad Marx: te most az istent, a csuti gecit kineveted?

elmész a kurvaanyádba!:)))

Sir Galahad 2019.01.13. 22:14:40

Szegeden tényleg nehéz a Fidesznek labdába rúgni. Nem azért, mert Botka olyan jó, hanem mert a városháza volt már fideszes, és akkor a párt renoméját sikerült nagyjából évtizedekre eljátszani.

Ettől függetlenül azt gondolom, már megvan a jobboldal jelöltje, van is tippem, hogy ki az. Az itt felsoroltak között nincs a neve. Azért nem hozzák nyilvánosságra, mert nem szeretnék, ha idejekorán elkopna a népszerűsége.

Persze ezzel együtt is szinte lehetetlen küldetése lesz.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.01.13. 22:34:19

Ne báncsátok geciszájú taga 19+1 et, ő hozza a legtöbb szavazót a Fidesznek a mocskos pifájával.

Mad Marx 2019.01.13. 22:38:49

@taga20: kompletten leszarom mindkét oldal vergődését, szánalmas, ahogy a fityiszes és az ellenzékes(70-80%-ban orbi által pénzelt gittegyletek) hülyeségek szétkúrnak minden értelmes irányvonalat

bpbp78 2019.01.13. 22:51:16

@paraszthajszal: "Elios-ügyben a rendőrség még bűncselekményre utaló erős bizonyítékokat sem talált. " - ezt csak viccnek szántad ugye? HA nem keresnek nem is fognak találni...Elég szar lenne ha le kéne sittelni a vajkót...melyik rendőr merné ezt megtenni?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2019.01.13. 23:48:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: a sajátjai fúrták meg,az olyan kis gecik mint te :-D
Te mindig besétálsz a faszerdőbe tátott szájjal, kicsihuszár :)

Ellenzéki Tüntető 2019.01.14. 00:08:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A gyerek egy üres könyv. Azt írsz bele, amit akarsz. A magyar társadalom ezt akarja. "

A szülője ír bele elsősorban, hagyjuk már ezt a társadalom a hibás maszlagot. Másnál nem hibás a társadalom, csak pont ott?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 00:11:23

@Ellenzéki Tüntető: "szülője"

És ha szülője neked nem szimpatikus, akkor nem engeded tanulni. Náci fideSSfasszopó.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 00:13:11

@enpera: "a sajátjai fúrták meg"

Miért fúrták volna meg az EGYETLEN esélyüket? Mindhalálig véded a geci gazdádat, fideSSfasszopó?

Ellenzéki Tüntető 2019.01.14. 00:14:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

bocsi bocs ha a TÁRSADALOM TEHET RÓLA hogy a cigók egy része úgy él ahogy, akkor nyilván arról is a TÁRSADALOM TEHET, hogy mi meg ilyen rohadt fasiszták vagyunk. A TÁRSADALOM HIBÁJA ez, nem a miénk. Javítson meg minket a TÁRSADALOM, pl. adjon azért pénzt, hogy ne legyünk annyira fasiszták.

Ellenzéki Tüntető 2019.01.14. 00:15:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "És ha szülője neked nem szimpatikus, akkor nem engeded tanulni."

Lol na idáig is eljutottunk, NEM ENGEDIK TANULNI szegény cigókat, hiszen ma már nem bemondásra megy a segíly hanem iskolalátogatás után. Botrány.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 00:20:07

@Ellenzéki Tüntető: "NEM ENGEDIK TANULNI"

Igen, ez a szegregáció eredménye.

Egy gyerek nem tehet róla, hogy milyen bőrszínnel hova született. Egy demokráciában megadják neki az egyenlő esélyt. A náci fideSS persze nem.

Ellenzéki Tüntető 2019.01.14. 00:24:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: bocsi bocsi én nem tehetek róla hogy fasiszta vagyok, a társadalom tehet róla! Adjál nekünk, fasisztáknak több pénzt, hogy ne annyira legyünk fasiszták!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 00:27:32

@Ellenzéki Tüntető: "nem tehetek róla hogy fasiszta vagyok"

Részben te is tehetsz róla, de a fő bűnös a geci gazdád, aki szítja a gyűlöletet.

A kasszakulcs a geci kezében van, őt kérdd, de amennyit neked ad, annyival kevesebbet lophat, ne számíts sok jóra. :))

Ellenzéki Tüntető 2019.01.14. 00:36:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem érted a lényeget, hiszen akkor orbán se tehet róla, hogy geci, hanem a társadalom tehet arról is! Miért pont arról ne a társadalom tehetne! Adj több pénzt az orbánnak, hogy ne legyen geci!

"Részben te is tehetsz róla"

Nem én egyáltalán nem. Én sem tehetek arról, hogy fasiszta vagyok, pont ugyanúgy ahogy a lusta munkakerülő cigányok se tehetnek róla hogy azok. Ezek csak úgy megtörténtek. A társadalom nem-fasiszta részének több pénzt kéne adnia nekünk fasisztáknak, hogy ne legyünk fasiszták.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.14. 00:47:37

@Ellenzéki Tüntető: "orbán se tehet róla, hogy geci"

Hát az apjának nagy része van benne, bőrszíjjal verte gyerekkorában. De szabad akarat van, a felnőttek felelősek a saját tetteikért. Azzal se takarózhat a geci, hogy antiszociális pszichopata.

midnightcoder2 2019.01.14. 07:05:15

@Ellenzéki Tüntető: "A társadalom nem-fasiszta részének több pénzt kéne adnia nekünk fasisztáknak, hogy ne legyünk fasiszták."

Már az is nagy eredmény lenne, ha kevesebbet vennének el, hogy eltartsuk a nem fasisztákat.

midnightcoder2 2019.01.14. 07:10:36

@Ms.Cunnesburry: "Az a Szlovákia, mint erős nemzetállam korszakban volt. Remélem, nem tér vissza soha."

Ja, akkoriban amikor megmondták hogy Gyurcsány micsoda és mekkora, amikor nem engedték be a Sólyom Lászlót a határon, erősítették meg a faji/származási alapon diszkrimináló Benesi-féle dekrétumot - mindezt persze az EU szomorú bólogatása mellett. Ja, és nem mellesleg amikor úgy húztak el mellettünk gazdaságilag mint a versenyautó a trágyásszekér mellett.

Helga Beauty Salon. 2019.01.14. 08:40:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:" Egy gyerek nem tehet róla, hogy milyen bőrszínnel hova született. Egy demokráciában megadják neki az egyenlő esélyt. A náci fideSS persze nem."

Mert a bőrszíne! Ha szerinted a bőrszíne az ok, akkor sétálj fél órát az általam kijelölt helyen és rájössz hogy a bőrszín az utolsó ok amiért kerüljük ezt az etnikumot! :D Mondjuk a megváltozott nézeteidről nem fogsz tudni beszámolni, mert az lesz az utolsó élményed! :P

szepipiktor 2019.01.14. 16:20:24

Kétségbeesetten??????
Baszki ezt most úgy írod, mintha 50-50% lenne az arány és ezen múlna a fidesz többsége.
Aminek itt még lényege sincs, hiszen ez lokális választás csupán.
Fogadjuk el, hogy botka kb. olyan, mint az angyalföldi tóthjóska, nincs értelme ellene potens jelöltet állítani. Még pár hasonló ilyen van az országban és pár helyen a függetlenek.
A döntő többség esetében meg az ellenzéknek nincs mérhető alternatívája.
Ez a realitás, senki sincs kétségbeesve, esetlen az ellenzék sokadszorra.

szepipiktor 2019.01.14. 16:22:24

Egyébként valahol az ország szégyene, hogy botka megmozdíthatatlan.
A fickó egy orbán klód!
Soha nem melózott, érettségi után lett képviselő, aztán polgármeseter, azóta is a politkáBÓL él.
Régen ezek voltak a kitenyészett függetlenített KISZ titkárok.
2019-ben pedig még tényező lehet valaki értékelhető munka és eredmények nélkül, hiszen a politika nem munka.

rallus 2019.01.14. 17:39:36

Botka mellett szól, hogy az egykori Pol Pot megyében a Komócsin klán olyan méretű kommunista diktatúrát és tisztogatást valósított meg, aminek az utóhatása még ma is érezhető.
Remélhetően lassan oda is visszaszivárognak a gondolkodó emberek és helyreáll a normális állapot.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.15. 20:49:12

@szepipiktor: Valamit csak tud.

@rallus: Szar ügy ,hogy az idióta telhetetlen gazdát nem tud vele mit kezdeni.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2019.01.16. 10:49:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: itt csak neked van gazdád, akit szopkodsz. Ennyi az összes érved. A tények magukért beszélnek, megfúrták a széthúzó saját emberek. Mert ennyit tudnak.
süti beállítások módosítása