B1 blogcsalád



Brüsszelben elkezdődik az eljárás az Orbán-rezsim ellen

2019. június 11. - nickgrabowszki

A finn soros elnökség nem kegyelmez.orb_2.jpeg

Háromnegyed éve már, hogy az Európai Parlament felszólította az állam- és kormányfők testületét, folytassa le az ún. 7-es cikkely szerinti eljárást az Orbán-kormány ellen. Ez volt az emlékezetes Sargentini-jelentés, amelynek minősített többséggel való elfogadása ellen minden eszközt bevetett a Fidesz, de nem sikerült megakadályoznia, mert saját pártcsaládjának egy jelentős része is ellen fordult. (Például Manfred Weber is megszavazta.)

Orbán ezután arra játszott, hogy elkerülje az elkerülje az eljárás megindítását. Ebben segítségére voltak az Unió soros elnökei, akinek joga összeállítani a Tanács üléseinek napirendjét, és valahogy mindig lemaradt róla az Orbán-rezsim elleni eljárás elindítása.

  • 2018 őszén Ausztria volt a soros elnök: Kurzot Orbán (akkor még) mindkettejük szövetségesével, az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárttal tudta zsarolni.
  • 2019 első felében Románia a soros elnök. A kisebbségben kormányzó román (valamint populista és korrupt) szociáldemokraták a magyar autokrata az RMDSZ külső támogatását szállította, mert nem vették napirendre az ügyet.

Ezúttal viszont elfogytak az eszközei: július elsejétől Finnország veszi át az elnökséget, és őket Orbán nem tudja befolyásolni (zsarolni, fenyegetni, megvásárolni). Ennek megfelelően

a finn kormánynak elhatározott célja, hogy elindítsa az eljárást az Orbán-rezsim ellen annak kiderítésére, jogállam-e még Magyarország.

Erről az Euronews írt, miután a hírügynökségnek megerősítette egy diplomáciai forrás, hogy erre utal a kormányprogram vonatkozó részlete:

Finnország elnöksége alatt közös eszközöket kell kifejleszteni azért, hogy megerősítsük a jogállamiság alapjait az unióban. Az uniós forrásokat össze kell kötni a jogállamisági normák betartásával. A civil szervezetek és független bíróságok jogállását garantáljuk.

Az eljárás eredménye borítékolható.

A finnek nem pusztán elvi-eszmei elkötelezettségből fogják megindítani az eljárást, hanem reálpolitikai számításból. Az EP-választáson elmaradt a fenyegető szélsőjobboldali áttörés, és

a nagyhatalmak is eltökéltek atekintetben, véget vetnek Orbán ámokfutásnak.

Erre utalt már áprilisban a német-francia közös nyilatkozat, amelyik az eljárás lefolytatására szólította fel a román elnökséget (mint láttuk: sikertelenül). Figyelemre méltó, hogy ez közlemény a Fidesz Néppártól való felfüggesztése után történt.

Így már rendszerré kezd összeállni az Orbán elleni európai offenzíva:

Orbán és rezsimje a helyzetet minden bizonnyal két módon is megpróbálja majd kezelni.

1.  A saját - egyre csökkenő csökkenő számú - szavazói felé. 

A következő hónapokban alkalmasint a finn nagykövet veszi majd át a svéd, a román és az ukrán helyét Szijjártó irodájában, és fogja még ordítani a kormánypropaganda, hogy a finnek álnok, gonosz és rosszindulatú népek, továbbá hogy a magyar nyelv egyáltalán nem rokon a halszagú szaunázókéval.

2.  Ha már napirendre kerül a Tanácsban, akkor meg kell akadályozni a 7-es cikkely szerinti javaslat elfogadását.

baborb.jpgEhhez egyetlen voks is elegendő, de Orbán saját maga értelemszerűen nem vétózhat. Mivel azonban Salvini pillanatnyilag nem esélyes arra, hogy egymaga átvegye az olasz kormányt, és az úzvölgyi események se arra utalnak, hogy Románia támogatása megmarad, csak a lengyel kormány vétója jöhet szóba.

Ugyanakkor nem teljesen elképzelhetetlen, hogy a németek-franciák nyomást tudnak gyakorolni Varsóra (ugyanúgy, ahogy Zágrábra és Pozsonyra is), ezért Orbánnak egy másik támogató után kellett néznie, hogy csökkentse a kiszolgáltatottságát.

Nemigen tévedünk nagyot, ha úgy látjuk, az akció már el is kezdődött, és a cseh kormány vétóját akarják megszerezni. Alighanem ezt a célt szolgálja a Bige László elleni rendőrségi-hatósági akció:

a milliárdos iparbáró cégeinek átadásával akarják biztosítani Andrej Babis cseh miniszterelnök majdani jóindulatát és vétóját.

Ha kérte Bige cégeit Babis, ha nem - a rezsim vezetésének nincs már másik eszköz a kezében.

A Bige elleni eljárás valójában mondvacsinált, már korban koncepciósnak neveznék. Nem más, mint tárgyalási stratégia: a műtrágyamogul adja el, vagy adja olcsóbban a cégeit, amiket valamelyik fideszes strómanon keresztül átjátszanak a mezőgazdaságban érdekelt Babisnak a vétójáért cserébe.

Ennél a mentőakciónál szemléletesebb módon mondjuk nem is tudná megindokolni az Orbán-rezsim, miért van szükség a jogállamisági eljárásra vele szemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4214889320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

törppicur 2019.06.13. 11:20:59

@Orbán veje: engem ugyan nem szólítottál meg, de egyszerű matek szerint a 90-es váltás utáni 20 évben Orbán 4 évig volt kormányon, sőt az utolsó 8-at a szélballib követte el.

midnight coder 2019.06.13. 11:22:49

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: Most õszintén szólva, ha valahol konzervatív kommunista, zöld kommunista és szoci kommunista között lehet választani, az mennyire demokrácia ? Kb. mint a Kádár-rendszer volt ahol választhattál a Hazafias Népfront összes jelöltje közül.

antiinternáci 2019.06.13. 11:23:25

@ZX:

Azt írtam, hogy "Gyurcsányék". Szóval nem kell szólnod.
Mivel Bajnai az előző országromboló, LQró kormány kulcsembere volt, és mivel a szadeszmp-s oldal politikai vezetője továbbra is Gyurcsány volt (és maradt), így a "Gyurcsányék" megfogalmazás helyesen írja le a helyzetet. Helyesen abban az értelemben is, hogy Bajnai pont ugyanúgy felelős volt az LQrásban mint Gyurcsány (nem ám az alienek dobták őt le ide közénk, hanem Gyurcsány Apró Vadaival együtt énekelte az Intetnacionálét).
Helyesen abban az értelemben is, hogy teljesen felesleges és kártékony minisztetelnökségével, kegyetlen lakossági megszorító csomagjával akadályozta, elodázta rémuralmuk következményeinek a felszámolását, hiszen 2010 közepére tolta el a szükségszerű változást.

Orbán a népszerű internáci interpretációval ellentétben a magyarokat dícsérte, akik a szörnyű megszorítások ellenére sztrájkok nélkül tűrték a szadeszmp-s ostorcsapásokat.
(Pedig igazság szerint csak azoknak kellett volna a felelősséget viselni, akik szavazatukkal hatalomba segítették az LQrókat. Akik nem tanultak semmit a közel 70 éves szadeszmp uralomból, hiszen minden kormányzásuk után csődöt kellett menedzselni. Lásd '90, '98, 2010...)

6.Lenin 2019.06.13. 11:24:17

@konrada:

Nem harctér? (keveseknek talán tényleg nem, nekem sem). Én is csak válaszokat keresek sok miértre (igaz, ehhez néha provokálni is kell, meg ha túl 1hangú a "társalgás", vagy nagy az unalom)

Nagyon sokaknak ez itt igenis egy harctér(nek hitt felület), harcolnak is, valamiért. Mondjuk egy elbaszott élet okainak a másra kenéséért, vagy csak simán a tehetségtelenség kompenzálására tett kísérlet kedvéért. Mindenkinek másért.

Sajnos a miértekre kevés a valódi válasz, de nem szabad csüggedni, hátha 1x bejön, vagy nem.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.13. 11:24:28

@6.Lenin:
"Azt látom, hogy ezerrel küzdesz azért, hogy lejárasd a Momentumot, de szerintem ott tévedsz ebben (is), hogy erre szükség lenne."

ez most a hamis nick Linyin elvtárs??
Én mikor sértegettelek, személyeskedtem veled???
Mind a tíz mükörmöm lekopott a kommenteléstöl a kampányban mire meglett a gyözelem!! Ha tudni akarod, külön dicséretet kaptam az elnökségtöl a túlóráim miatt!!!
Egy világ dölt össze bennem Linyin elvtárs, remélem a hamis nick irta ezt a szörnyüséget!!!

Cycmen 2019.06.13. 11:24:31

@Orbán veje: "Haver! Jól szétverte a jogállamot a gazdád! 1990-ben végre megszabadultunk a kommunista diktatúrától,"

Igen, 94-ben már Horn kormány volt, a legújabb hírek szerint pedig Apró Antal és Donáth Ferenc komcsi funkcionáriusok unokái képviselik ezt a szerencsétlen országot!

midnight coder 2019.06.13. 11:26:05

Amúgy egyébként maga a nicklopás lehetõsége leginkább azt bizonyítja, hogy a blog.hu programozói finoman szólva nincsenek a szakma élvonalában.

6.Lenin 2019.06.13. 11:28:59

@midnight coder:

Miért? Az elferdült lélekkel született honfitársainkat is megilleti némi öröm, az elbaszott életükben. Ne sajnáld tőlük.

midnight coder 2019.06.13. 11:30:31

@Cycmen: Na ja, megszabadultunk majd 4 évre. Persze ez sem annyira igaz, mert egyrészt az elvtársak már 86 óta kezdték szétlopni az országot, ergo pontosan tudták hogy itt 89-ben gengszterváltás lesz, másrészt Antallék alatt is vígan folyt az ország szétlopása a jóelvtársi kapcsolatokon keresztül. Az már Antallék marhasága volt, hogy asszisztáltak mindehhez, sõt még adták is alájuk a lovat a kárpótlási jegyekkel és az MRP-vel.

6.Lenin 2019.06.13. 11:32:40

@R.V.J.:

OK!OK! Nem szándékom belerondítani a kis örömödbe. Csináld csak, nekem tetszik, de feleslegesnek tartom, ennyi.
Hajrá Momentum !

antiinternáci 2019.06.13. 11:35:03

@törppicur:

Miért nem volt köze Ferinek a 2006-os hiányhoz?

Cycmen 2019.06.13. 11:35:28

@ZX: "Csak szólok, hogy akkor már Bajnai volt nem Gyurcsány, és Orbán is elismerte, hogy jó munkát végzett."

Persze, sőt megbízható források szerint Orbán kormányt sem akart alakítani, annyira meg volt elégedve Bajnaival és megkérte hogy maradjon, csak Bajnai a közismert szerénysége miatt nem vállalta! Viszont titokban azóta is tanácsokat ad Viktoréknak és ez az oka a fejlődésnek!

Cycmen 2019.06.13. 11:41:30

@midnight coder: Csak a hülyéknek írtam a legnyilvánvalóbbakat, azzal már nem akartam őket terhelni, hogy a komcsi struktúra a rendszerváltás ellenére gyakorlatilag zavartalanul üzemelt tovább teljes gőzzel.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.13. 11:46:50

@6.Lenin:
Semmi gond, nem haragszom, mindenkinek lehet egy rossz napja. Július 6-án majd jól megbeszéljük egy frappé fölött. El ne felejtsd el hozni a karódat - de keményfából ám, mert a Robi leellenörzi!!

Eltiltott Vélemény 2019.06.13. 11:50:03

@antiinternáci: " ... Olyanok, mint a tüdőgyulladás, amely megtámadja a rák ellen küzdő, legyengített szervezetet. ... "

Azaz, segíti a természetes szelekciót :-)

antiinternáci 2019.06.13. 11:52:34

@Cycmen:

Igen, az a baj, hogy az MDF-kormányt sokan a jobboldali kormányzáshoz sorolják, holott Antallék idején a régi apparátus ezerrel szabotált, a gazdasági hatalom a kezükben volt. Antallék pedig balekként asszisztáltak ehhez, hagyták a vadkapitalista viszonyok terjedését, amivel a szadeszmp járt jól, hiszen a pénz, a kapcsolatok mind náluk voltak.
Éppen ezért szoktam két évet ebből a ciklusból is beszámítani, amikor a csaknem 70 éves szadeszmp-uralkodásról írok.

ZX 2019.06.13. 11:52:48

@Cycmen: Vitatkozhatsz, de elég nehéz akkor amikor kép és hangfelvételek bizonyítják. Jó fideszkutya módra tagadj le mindent!

konrada 2019.06.13. 11:55:50

@midnight coder:
Szvsz. ez a fajta még nem is durva, hamar kiugrik, és eleve az eredeti kezdte a froclizást a névadással, ő meg csakazértis magára vállalta: respect.

...az már idegesítőbb, ha egy buta troll humorérzék nélkül machinál a névvel, és tud úgy regisztrálni, hogy két darab kis l helyett 2 nagy I-t, vagy nagy O helyett 0-val operál, amik például telefonon nem is lehet kiszúrni.
...na azok egyenek sünt a blogmotorral együtt! ;)

Eltiltott Vélemény 2019.06.13. 12:00:15

@6.Lenin: @ben2: A MKKP nem más, mint egy indikátor párt, ami a "politikai elit"-et minősíti. Az 1% feletti támogatottságuk azt jelzi, hogy a politikai elit egy kalap szar. Ha bejutnak a parlamentbe az pedig azt jelenti, hogy már nem egy kalap szar a politikai elit, hanem abszolút alkalmatlan a vezetésre.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.13. 12:08:27

@Kitiltott Vélemény:
Szerintem az MKKP a fidesz kottájából játszik!!! Szívesen megnézném a párt cash-flow-ját.
Aki ebben a kritikus helyzetben nem a legjobb ellenzéki pártra szavaz (Momentum) az európai értelemben vett hazaáruló, irredenta és fasiszta!!!

Eltiltott Vélemény 2019.06.13. 12:15:08

@R.V.J.: " ... Szerintem az MKKP a fidesz kottájából játszik!!! ... "

Azt hiszem igazad van, főleg ott látszott, amikor megtrollkodták a "kátyúvisszaállítási ügyiratot", vagy amikor nyilatkoztak a köztévében a savköpő menyétekről...

Cycmen 2019.06.13. 12:15:09

@ZX: Jaj öreg, minden relatív, a Fletóhoz képest úgy, hogy az IMF diktált, talán végezhetett jó munkát annak a csődhelyzetnek az elkerülésére, amiben kormánytagként bőven részes volt, de Orbán biztosan nem volt elájulva a gazdaság láttán.Megmondták hogy elkúrták, mit bizonygatsz degenerált?

törppicur 2019.06.13. 12:15:43

@antiinternáci: vicceltem, de nem sikerült
Igazamvan kolléga olyan hevülettel védte a 2007 évi minuszt, hogy utána kellett néznem 2006-nak.
Az volt Ferink csúcséve (választás, Öszöd, ősz, bizalmatlansági, stb), persze, hogy köze volt hozzá.

antiinternáci 2019.06.13. 12:16:39

@R.V.J.:

Hú, ez kemény.
Én már sok bírálatot írtam Gyurcsányról. Az, hogy faszista meg irredenta, még nem jutott eszembe.
De végül is, minden segítség jól jön...

konrada 2019.06.13. 12:17:32

@ZX:
No persze.
...és ezt olyan komolyan is kell venni, mint ahogyan te veszed azt, amikor Meggyessy mondta anno a választási kampányban, hogy "jól mennek a dolgok"*
;)

*"de lehetne jobban is csinálni" (azért szedtem szét az idézetet, mert te is. A kettő között a különbség az, hogy a főhadnagy elvtárséknak ez nem sikerült.)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.13. 12:21:32

@Kitiltott Vélemény:
Erröl beszélek!!! Nem látsz át a szitán???
Amikor a felelös ellenzék sorba hozza a zseniálisabbnál zseniálisabb politikai megoldásokat az ország bajaira, egy ilyen "savköpö menyéttel" az MKKP lenullázza az eröfeszítéseinket!!!
Biztos vagyok benne, hogy a Lendvai Ildikó utcából whatsup-polnak az MKKP-nek, hogy mikor kell trollkodni!!!!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.13. 12:26:07

@antiinternáci:
A Gyurcsányt lehet kritizálni, csak a Dobrjeva Klárit hagyd békén!!

ZX 2019.06.13. 12:28:00

@Cycmen: Elkúrták, elkúrták.... a hazaáruló kisgömböc is elkúrta, csak még nem volt válság ami ezt felszínre hozná.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.13. 12:29:56

@Veszéjben a lyogállamiság !: ""lopik a Zorbány". A bárhová beilleszthető"

Persze, mert lop orrba, szájba. Mondj valami újat.

"A devecseri károsultak kaptak egy házat."

És közadakozásból milliárdokat. Amit a geci gazdád ellopott tőlük.

"Gyurcsányod"

Semmi közöm az elkúróhoz. Ti szoptátok a faszát, míg az őszödi beszéd után ki nem szerettetek belőle.

konrada 2019.06.13. 12:36:14

@ZX:
Ja.
...és nem is csináltak, mint anno a szagértőkből álló kormány 2006-ban...;)

pioneer2016 2019.06.13. 12:41:33

@Ballib vagyok mert rettegek: "Miután az összest kirúgta beveszi Salvint és Lepent és akkor ők hárman végre egy megtisztult néppárt lesznek."

Ehhez viszont kéne, hogy legyen Ő valaki az EU-ban. Jelen pillanatban most egy senki, azon kívül, hogy a Te gazdád.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.13. 12:41:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Még az öszödi beszéd csak csak.Én úgy voltam vele,hogy nem baj gyerekek,majd helyrehozzátok.
Na,az ami az után jött,nekem az nem tetszett.
Még úgy voltam vele,hogy ennél még vikiék is jobbak lesznek,pedig rühelltem őket.
Aztán nem sikerült nekik sem de attól még itt maradtak a nyakunkon.

Cycmen 2019.06.13. 12:47:43

@ZX: ..." a hazaáruló kisgömböc is elkúrta, csak még nem volt válság ami ezt felszínre hozná."

Nyíltan válságban reménykedsz te szar hazaáruló mocskos libsiproli? Ez a válságduma azért is jó, mert már a válság előtt elkúrták és emiatt lett majdnem csőd! Látom kezded fényezni az "elmúltnyolcévet", az alternatív valóság mellett nem árt egy alternatív múlt is, ahol Orbán megköszöni Bajnainak az aranytól és gyémánttól roskadozó kincseskamrákat!

6.Lenin 2019.06.13. 12:50:08

@Kitiltott Vélemény:

" A MKKP nem más, mint egy indikátor párt, ami a "politikai elit"-et minősíti. "

Szerintem ehhez az "elit"-nek nem sok köze van. Egy ilyen pártra is vannak " vevők" egy 8 milliós választásra jogosult tömegben. És még sok másikra is. Színes a tömeg, és van is lehetőségük-működik a demokrácia- rájuk szavazni, feleslegesen.

Már csak annyi hiányzik, hogy egy hiteles vezető, hiteles vízióval elhitesse velük, összefogva érnének valami, így szart se.

pioneer2016 2019.06.13. 12:57:55

@Cycmen: "Nyíltan válságban reménykedsz"

Nyugi Orbánt is eléri a gazdasági válság szele. Már elég közel jár.
Apropó: Varga Mihály azt üzente nektek (fidesznyikok), hogy ha drága az euró, nem muszáj külföldre menni nyaralni, itthon is lehet. A szar forintra ez volt a válasza.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.06.13. 13:04:06

Na mi van ballibsik, kedd van , ma megint megbukott Stráhe, megint kizárták Orbánt a Néppártból, megint nem állított meg Orbán Viktor 100 millió afrikai migránst Röszkénél, Mészáros Lölö megint átutalt egymillió eurót Orbán Viktor titkos svájci számlájára vagy egymillió svájci frankot a titkos euró számlára, már magam sem tudom követni a lippsiii hazudozást és fék news gyárat.

Orbán Viktor egyébként aranykorszakot hozott el Magyarországra amikor bevezette hogy a magyar GDP legalább 50%-át a magyar nemzeti nagytőkés osztálynak kell megtermelnie. Ez nem tetszik a lippsikknek hogy most nem ők lopj´ák a kasszát, hanem az megy annak az 2-3 megbízható magyar nemzeti érzelmü nagyvállakozónak a kezébe.

Bige egy Soros bérenc lipppsii aki szerint Magyarországra be kell vezetni a jogállamot és hasonló NEMZETHALÁLT hozó ötletei vannak. Az a minimum hogy a cégeit át kell adnia a nemzeti magyar nagytőkés osztálynak, Mészáros Lölönek vagy Narancsi istvánnak. Vagy Vajna Timinek, aki továbbviszi Andi Vajna NER örökségét.

Az origo.hu egyébként kiderítette hogy Bige összejátszik a finnekkel, azok pénzelik őt, ezért akarják a finnek Orbán Viktort kirúgni az néppártból. Csak hogy ez fordítva fog történni, Orbán Viktor fogja a finneket kirúgni az Euból.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.13. 13:04:37

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nem akarlak elkeseríteni, de már 2006 előtt elkúrta. A 2006-os választási csalások már annak a következménye volt. Az meg hogy a nép a csalásokra nem figyelt fel, csak az azokat bevalló őszödi beszédre, a plebs bűne.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.06.13. 13:05:57

@pioneer2016:

megnyugtatlak lippsikém hogy mi nem is akarunk külföldre menni nyaralni, sose voltunk ott, így szarunk rá hogy Orbán Viktor alatt akár 3000 forint is lehet az euró. A lényeg hogy a migrik ne jöjjenek, meg a Soros se.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.13. 13:09:57

@pioneer2016:
Szerintem a válság megoldása már a Nagy Finn Beavatkozás utáni szakértöi kormány feladata lesz. Szerencsére a Momentumnak már van kész árnyékkormányprogramja!!

A varga engem is felhúzott ezzel a megjegyéssel!! Különösen, mert én soha nem veszek hazai árút csak importot, ezért nagyon megnöttek a költségeim :'(((

konrada 2019.06.13. 13:10:45

@Ballib vagyok mert rettegek:
Nyugtathatod, látod mennyi esze van!;))

ZX 2019.06.13. 13:12:25

@Cycmen: Miután nekem sem jönne jól egy válság, így nem reménykedem ebben. Az meg aki egy nyíltan magyarellenes és hazaáruló büdös patkányra szavaz az csak fogja be a pofáját.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.13. 13:14:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem hiszem hogy kellett csalnia.Bár mi is úgy voltunk ,hogy bukni fog.
De akkor a fidesz kúrta el az ellenzékeskedést.
Még ahhoz is segghülyék voltak és bazdmeg most ők vannak 9 éve kormányon.
Ez borzasztó.

Cycmen 2019.06.13. 13:17:53

@ZX: Az meg aki egy nyíltan magyarellenes és hazaáruló büdös patkányra szavaz az csak fogja be a pofáját.

Akkor kussolj libsi.

pioneer2016 2019.06.13. 13:20:12

@Ballib vagyok mert rettegek: "hogy Orbán Viktor alatt akár 3000 forint is lehet az euró"

Azt gondolom, hogy gazdaságpolitikai kérdésekben ne merülj el, mert ingoványos talajra tévedsz a tudatlanságoddal. A korábbi hozzászólásod meg teljesen értelmezhetetlen.
Javaslom más, hasznosabb elfoglaltságot keress magadnak. Mondjuk részt vehetnél egy ároktisztítási közmunka programban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.13. 13:23:29

@pioneer2016: Ne vedd már be öccse!
Ő csak az egyik(?) fideszbirkát trollkodja!

ZX 2019.06.13. 13:23:42

@Cycmen: Te szavaztál a patkány fideszre nem én.

Minden ballib bérretteg 2019.06.13. 13:23:58

@pioneer2016:

Mondtam már a ballib nickhamisító haverodnak, hogy csak a magadfajta agyatlan Gyurcsnyista előszopókat képes átverni, és ti rendre bizonyítjátok is.. :DD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.13. 13:25:27

@Cycmen: Hámostmér?! A gazdád is libsiként kezdte!
Még bármi lehet!:))

Homo sorosensus · http://magyarhirlap.hu/cikk/111053/Homo_sorosensus 2019.06.13. 13:25:38

Mi homo sorosensusok diktálunk az EU-ban, és megszopatjuk Magyarországot.

Ha majd az ország azokat választja, akiket mi is elfogadunk, akkor majd levseszük a kis tetű magyarokat a szopó rollerről.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.13. 13:27:42

@Minden ballib bérretteg: Pedig titeket figuráz ki,mert pont ilyenek vagytok.
De amíg vagytok,vikiéknek nem kell vécépapír.

midnight coder 2019.06.13. 13:31:34

@konrada: Én már olyan nicklopást is láttam itt, ahol az két nicket szövegszerkesztőbe másolva sem láttam a különbséget, pedig nyilvánvalóan lopás volt az is.

midnight coder 2019.06.13. 13:35:40

@Homo sorosensus: "Ha majd az ország azokat választja, akiket mi is elfogadunk, akkor majd levseszük a kis tetű magyarokat a szopó rollerről."

Fletó idején voltunk csak rajta igazán, pedig az MSZP eléggé az ő kottájukból játszott akkortájt. Ha a migriválság idején is hatalmon vannak, akkor biztos leadott volna a TV2 egy olyan Tényeket is, ahol a hõs Fletó megment egy a Keletiben eltévedt szír kisgyereket és mindjárt állampolgárságot is ad az egész családjának.

konrada 2019.06.13. 13:37:25

@midnight coder:
...hát vannak módszerek... (direkt írtam a nehezen, de láthatókat. Azt észre nem veszed egy szövegszerkesztőben, ha karaktert cserél mondjuk cirillre..)

6.Lenin 2019.06.13. 13:38:01

@midnight coder:

A B1 kezdetén úgy másolták a nickemet, hogy a mondat hossza, a szótagok száma, minden egyezett, csak a szöveg értelme volt más. Ki is zártak utána vagy 3x.
volt olyan poszt, ahol szinte egész este "egymással" beszélgettünk.
Aztán törölték még a böngészőből is az előzményeket.

Cycmen 2019.06.13. 13:39:14

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Hámostmér?! A gazdád is libsiként kezdte!
Még bármi lehet!:))

Értem. Ellenőrzésképpen ismertetnéd az akkori Fidesz legjellemzőbb liberális vonásait? Már csak hogy lássam tudod e miről beszélsz. :D
Mondjuk nem számítok hosszas és értelmes előadásra!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.13. 13:44:48

@midnight coder:
Jaj de unom ezt a nemzetek európája meg önrendelkezéses maszlagot!!!
Én például egyetértek a Dobrjeva Klári Egyesült Európai Államával. Egyrészt, mert akkor nem tudnak feltenni minket arra a rollerre amröl homó ír, mársrészt meg jobb lemondani bizonyos feladatokról (külügy, hadügy, ásványikincs stb) amik meghaladják a képességeinket.
Csak nézd meg a Monarchiát, ott nem stresszeltünk ezeken a dolgokon és mégis milyen jól alakultak a dolgok!!! Aranykor!!!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.13. 13:52:41

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Nem hiszem hogy kellett csalnia"

Szerintem se kellett. De csalt. Törvényt fogadott el 5 éves adócsökkentésről. A választások után adót emelt. A gazdaság kifulladt, azt hazudta hogy dübörög a gazdaság. Visszatartotta a Nemzeti bankot attól, hogy a szokásos gazdasági jelentést publikálja.

Cycmen 2019.06.13. 14:11:42

@ZX: Nem tőled kérdeztem, mindenesetre leírni te sem tudtad. Az emberi jogokat favorizálták, az a Kádár korszak után még nem a mostani libsi értelemben jelentette az anarchiát. A Fidesz akkori liberállisságának mértékére meg a legjellemzőbb Fodorék kilépése.

ZX 2019.06.13. 14:19:39

@Cycmen: Nálam ezt jobban leírták. Amúgy meg hülyeségeket beszélsz. Egyfajta liberalizmus van. Nincs más értelmezés, csak ti akarjátok ezt elhitetni, hogy legyen ellenségkép és lipsizhessetek. Akárhogy takargathatjátok a dolgot, ti megmaradtatok büdös komcsinak és az sem számít nektek, hogy tönkreteszitek az országot meg a társadalmat, csak ti legyetek hatalmon.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.06.13. 14:21:10

@midnight coder: Persze hogy nem. Cirill betűkkel hamisítottunk, nem lehetett észrevenni. De erre rájöttek, azóta nem tucc ilyen karaktereket alkalmazni.

Célkereszt 2019.06.13. 14:37:45

@antiinternáci: Te azt hiszed mindenki hülye Európában? Hogy nem látják mekkora veszélyt jelent Orbán antidemokratikus, nacionalista politikája. A nemzetek Európája a legnagyobb ostobaság vagy gonoszság. Ebből csak újabb háborúk származhatnak. Tanulj a történelemből!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.13. 14:56:47

@Célkereszt:
Ezt próbálom én is elmagyarázni ezeknek szerncsétleneknek, hogy pl. amikor a Putyini Oroszország nem tartja be a neki szegezett ultimátumot, akkor jobb vállvetve, az Europai Egyesült Államok (USE?) zászlaja alatt megelözö csapásként végigszáguldani az ukrán sztyeppén és megverni Putyin hadait Voglográdnál, mint megint a rossz oldalon állni!!!!

Nem beszélve arról, hogy a terrorista Irán elleni elkerülhetetlen megelözö csapásban is jobb az USE részeként részt venni, mert így nagyobb ásványkincs szelet jut nekünk is a rezsimcsere után!!!

Albert Ejstejn 2019.06.13. 15:35:42

@Célkereszt: Tevedsz, ostoba demagog hazugsagokat szajkozol.
SOHASEM a nemzetek miatt tortek ki a haboruk, hanem mindig az olyan birodalmak miatt, amive, Europat szeretnek atalakitani a lipsik.

Sancho12 2019.06.13. 15:54:55

@midnight coder: Ebben igazad van.De ugye a geci már akkor is kaszált antallal együtt.Nem 9 éve kezdte.Akkor még nem kellet stoman,nefelejtsd el az igazságot.Pl.,a tiszti kaszinó.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.06.13. 15:58:02

@Albert Ejstejn: a háborúk azért voltak, hogy bizonyos körök tudjanak hadi kölcsönt adni az uralkodónak, plusz hadianyag szállítók is voltak
ezek a körök sosem a longobárdok vagy a druidák voltak

Célkereszt 2019.06.13. 16:03:51

@Albert Ejstejn:
Ha Európa egyesül, akkor marad ellenfélnek Oroszország, de mi okból támadnánk meg. Ha az európai hatalmak az elmúlt 75 évben a konfliktusokat keresték volna, akkor már rég kitörtek volna háborúk. Bizonyosan a sokat szidott liberalizmus eredménye, hogy csak kisebb konfliktusok voltak Európában a II. vh. óta. Nincs semmi oka, hogy uszíts a liberalizmus ellen. E fajta beszéd járta a II. vh. előtt is Európát. Nem kell a fasiszta-náci propaganda.

taga20 2019.06.13. 17:18:56

@midnight coder: én mesélhetnék.

van egy szargerincű fityesz bandatagotok, aki fullra lemásolja az avatarom, a nivcknevem.

onnan lehet tudni, hogy egy szardarab közületek, a kamu dumáján kívül, hogy ha rákattintasz a nicknévre. ott látod, hogy mikor regisztrált és hány hozzászólása van.

ennyi.

Cycmen 2019.06.13. 17:26:39

Na látom megjött a Gáspár Győző négyosztályos Általános Iskola magántanulója is! Szeva taga 20!

Cycmen 2019.06.13. 17:29:43

@taga20: Monnyuk én elsőre elképzelhetőnek tartottam hogy leszopnád a migránsokat, végül a helyesírási hibák hiánya vált gyanússá!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.13. 17:32:10

@Cycmen:
Nem helyesírási hiba az hanem a nógrádi dialektus fonetikus átírása. Szerintem cuki. Olyan kőkorszaki.

taga20 2019.06.13. 17:36:24

@Cycmen: te, aki egy kecskével él, az nekem ne vagánykodjon itt nekem!

látom ma is itt basztad a rezet egész nap.

ja és ha má nyelvtannáciskocc itt nekem, akkor hogy előtt vessző. jó napot kívánok itt vannak az érdi huszárock!:)

zenét bírod retek? nesze!:)))

www.youtube.com/watch?v=hd_6_I-pPz8

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.13. 17:59:01

@törppicur: azért, szeretnénk azt a 65%-ot...ja, és a hiányt a tartalékfelhalmozás, valamint a manyup okozta. Szintén a jelentésből...tudod, az a manyup, amiből visszafizettük a hitelt az imf-nek.

Orbán veje 2019.06.13. 21:53:29

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: @Cycmen: @midnight coder:

Haver! Képzeld nagyon jó hírem van! Rogán propagandaminiszter gyakorlatilag annyit költhet a fideszes hazugságokra a magyar adófizetők pénzéből, amennyit csak akar. És mivel te szarházi trollként szokás szerint végighazudtad a napot, hát legalább havi 500 kemény magyar forint fizetésemelésre számíthatsz.

Ezzel is kifejezik azt, hogy a hozzád hasonló hasznos idiótákra most nagyobb szükség van , mint valaha.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.13. 22:05:12

@Célkereszt: Igen tamuljunk belőle,a szu igájának levetése után ne kerüljünk egy másik unio igájába.A kollaboráns magyar politikai bal most is érdekelt az alávetésben..

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.06.13. 22:05:31

@Orbán veje: nálam az 500 az óradíj emelés volt, mióta Tóni barátomnak így megfutott
el sem tudod képzelni hogyan dőzsölünk
te meg maradsz irigy proli
örökre

Belzebubo 2019.06.13. 22:20:00

@Veszéjben a lyogállamiság !: akkor ki kell lépni belôle, amig lehet. Csak az a k. pénz ne kéne annyira...

Orbán veje 2019.06.13. 22:50:26

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Haver! A helyzet az, hogy neked ezen a szép napon itt kellett izzadnod húsz nicken, miközben én két koktél között úsztam egyet a medencében.

Viszont mos még erősebb légy. A fizetésemelésed 500 forint/hó, s nem pedig 500Ft/óra. A Tóni átbaszott alaposan, a hozzád hasonló hasznos idiótáknak ez a sorsa. Szóval itt fogsz rohadni szépen a neten egész nyáron.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.13. 22:54:58

@Belzebubo: Még nincs európai egyedült államok.Csak a dk-s balfaszok szeretnék..

ember100 2019.06.13. 22:57:50

@Ballib vagyok mert rettegek:
Helló !

A Bige ügyről csak annyit hogy a Lölő nemrég vett egy műtrágyagyárat , meg vegyi üzemet .
Szerinted kell neki a konkurencia ?
Tiszta maffia módszer :)

Belzebubo 2019.06.13. 23:12:31

@Veszéjben a lyogállamiság !: meg a németek meg a franciák meg a többi európai ország. Vagy mondhatnám úgy is, a normálisak...

ember100 2019.06.13. 23:19:54

@Albert Ejstejn:
Helló !

És milyen lipsik lehettek az Osztrák-Magyar monarchia meg Németország , és később a hitleri Németországban ??????

Blogolo Blogi 2019.06.13. 23:27:01

@Veszéjben a lyogállamiság !: "Igen tamuljunk belőle,a szu igájának levetése után ne kerüljünk egy másik unio igájába.A kollaboráns magyar politikai bal most is érdekelt az alávetésben."

Inkabb ugy tunik Viktor csinal magabol egyre nagyobb csicskat, hogy visszakeruljon a klubba. Melto kis udvari bolondja vagy.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.13. 23:36:31

@Belzebubo: "meg a németek meg a franciák meg a többi európai ország"

Akarod mondani, a német meg a francia ipari lobby, meg az általuk megvett politikusok...

Ténylegesen amúgy e két országon kívül nincs számottevő tömegtámogatottsága az USE-nek:
www.express.co.uk/news/world/897467/martin-schulz-united-states-of-europe-european-union-eu-poll

Belzebubo 2019.06.14. 00:07:12

@Szergej Szergejevics Szergejev: na, a megvehetô politikusok körét jól mutatja a Strache affér (meg a Gruevszki ügy) és hát madarat tolláról... meg aztán melyik külügyminiszter akarja megvédeni a német autóipart a „túlzó“ környezetvédelmi elôirásoktól, meg a nôvekvô bérektôl? (Nem a nèmet - hogy segitsek)

Cycmen 2019.06.14. 06:31:37

@taga20:" ja és ha má nyelvtannáciskocc itt nekem, akkor hogy előtt vessző. jó napot kívánok itt vannak az érdi huszárock!:)
zenét bírod retek? nesze!:)))"

Nem! Zenét ne! Inkább átnézem kétszer amit írok megígérem, de zenét nem kérek!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.14. 13:36:52

@Cycmen: Sajnos én is felejtek,majdnem úgy,mint a fidesz szavazók.:))

Tivadar Romhányi 2019.06.15. 14:08:14

Ne szépítsük !
EGY BŰNSZERVEZET SZABADON RABOLJA SAJÁT NEMZETÉT...
„Mikor a rezsim Istenre és a kereszténységre hivatkozik, akkor a kormányt bírálókat próbálja kirekeszteni a kritikai pozícióból, azt sugallva, hogy a bírálatuknak istennel szemben eleve nem is lehet morális alapja...Amikor Orbán, nemzetek Európájáról, nemzeti szuverenitásról beszél, csak azt akarja, hogy az EU fizesse a fogadott politikai családot, az ő személyes gyarapodását, anélkül, hogy beleszólna a pénzek felhasználásába. A nemzeti szuverenitás számára annak biztosítéka, hogy egy bűnszervezet szabadon kirabolhassa saját nemzetét....” (Magyar Bálint)

Cycmen 2019.06.15. 14:50:14

@Tivadar Romhányi: Magyar Bálint Polgári származású családban született. Apja, Magyar Bálint (1910-1992) film- és színháztörténész, színházigazgató, anyja, a kolozsvári zsidó származású Siklós Olga (1926-2006) dramaturg (1947-ig Schwarcz) volt.
Magyarország oktatási minisztere
Hivatali idő
1996. január 1. – 1998. július 8.
Szabad Demokraták Szövetségének 5. elnöke
Hivatali idő
1998. május 31. – 2000 decembere

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. –) magyar jogász és politikus. 1988-ban a Fidesz egyik alapító tagja,A harmadik magyar köztársaság
8. miniszterelnöke
Hivatalban a mai napig.
Hivatalba lépés: 2010. május 29.

A harmadik magyar köztársaság 4. miniszterelnöke
Hivatali idő
1998. július 6. – 2002. május 27.

Politikai pályafutása
Párt Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (1988–) Pártelnök.

Íme a véleménymondó és a kritizált karrierje. Mit akarsz ezzel a senkivel akinek szétesett régen a pártja?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.15. 15:39:57

@Cycmen: "Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. –) magyar jogász és politikus."

... tolvaj, maffiózó, hazaáruló, gazdasági analfabéta, kormányozni impotens.

Íme a kritizált karrierje.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.17. 17:35:23

@Cycmen: Vajon Petőfi vagy Arany mikor lesz népellenség nálatok?

Hungry horse 2019.07.03. 14:21:59

Az eljárás vége borítékolható: lengyel vétó. Minimum. De lehet V4-es vétó, a románokkal, horvátokkal közösen.

A korábbi jóslataitokat is buktátok.
Ezt is bukjátok.
Akkorát zakózott buktor, hogy elzavarta a tetves kurva anyjába webert, timmermanst és az őket protezsáló stasimamit, meg bandáját is:

www.magyarhirlap.hu/kulfold/20190702-weber-macron-es-orban-kivegezte-a-csucsjelolti-rendszert

mindenszo.hu/kiakadt-martin-schulz-ez-orban-gyozelme/

Én meg - miután kiröhögtem magam rajtatok - ide is leírom, a reményeiteket ismét elbuktátok, az EP választással, ami a 11. országos választási bukásotok volt.
Nem kicsit, nagyon, ahogy a kedvenc elqrótok mondta nektek.

Most pedig az ET és EP tisztségviselői választásokat elbuktátok, a többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzötök nincs, ahogy itt a b1 gyűlöletblogon jól olvasható, évekre visszamenőleg.

Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon, a V4-ekkel, a V4-ek harcra kész szövetségeseivel, az epp-ben és az ep-ben is.

A döntések pedig a tanácsban születtek, ahol, tényszerűen kiderült minden normális ember, sőt még az érettségi nélküli bukott komancs kutya sulc számára is, hogy nem weber, timmermans és mürkül szopatja orbánt, hanem fordítva, orbán és a V4-ek, a horvátok, bolgárok, lettek, litvánok, olaszok szopatják mürkült, timmermanst és a webert. Orbán mellett durva koalíció sorakazotott fel és tartott ki a zsarolások, megvesztegetések, fenyegetések ellenére is.

Hazudozhattok, majomkodhattok még évekig, de minden egyes alkalommal ugyan így beégtek, mint szoktatok.
Ezt soha nem lehet megunni. :)

Amikor már a népszara, a zindex és a 444 is a b1-et és a ballbbant trollokat cáfolják, akkor nagy a gáz nálatok, az tuti.

András Gráner 2019.07.29. 13:34:50

Ha valaki vagy valakik a jogállamisággal akar megfogni bárkit is, az valóban nem ismeri az uniós alapító okiratot, de az egyezményeket sem. Az unióban a jogállamiság egy nagy baromság. Az összes tagállamot meg lehet büntetni az alapító okiratban foglaltakkal. Kezdve Merkellel, a videója miatt, amikor az egyezményt felrúgva utasította a határ átlépés törvénytelenségére. A jogállam olyan állam, ahol a közhatalmat a nyilvános és írott jogszabályok tartalmának megfelelően, és a jogszabályokban meghatározott eljárások keretében, arra feljogosított szervezetek és személyek gyakorolják. A jogállamiság a legáltalánosabb értelemben a közhatalom jognak való alávetettségét jelenti.
Az angolszász politikai rendszerben a joguralom (rule of law) kifejezés használatos, ami azt fejezi ki, hogy a hatalommal felruházott emberek sem állnak a jog felett.
Az önkényes döntésekkel szemben a jogszabályok által előre meghatározott döntések születnek,
a bíróságok előtt és a törvények előtt minden ember egyenlő,
az alkotmány az emberi jogokból származtatható, és ezek kikényszerítése a bíróságok feladata,
a hatalommal felruházott emberek sem állnak a jog felett. TENGERPICI 2019.07.29.

András Gráner 2019.07.29. 13:35:34

Ha valaki vagy valakik a jogállamisággal akar megfogni bárkit is, az valóban nem ismeri az uniós alapító okiratot, de az egyezményeket sem. Az unióban a jogállamiság egy nagy baromság. Az összes tagállamot meg lehet büntetni az alapító okiratban foglaltakkal. Kezdve Merkellel, a videója miatt, amikor az egyezményt felrúgva utasította a határ átlépés törvénytelenségére. A jogállam olyan állam, ahol a közhatalmat a nyilvános és írott jogszabályok tartalmának megfelelően, és a jogszabályokban meghatározott eljárások keretében, arra feljogosított szervezetek és személyek gyakorolják. A jogállamiság a legáltalánosabb értelemben a közhatalom jognak való alávetettségét jelenti.
Az angolszász politikai rendszerben a joguralom (rule of law) kifejezés használatos, ami azt fejezi ki, hogy a hatalommal felruházott emberek sem állnak a jog felett.
Az önkényes döntésekkel szemben a jogszabályok által előre meghatározott döntések születnek,
a bíróságok előtt és a törvények előtt minden ember egyenlő,
az alkotmány az emberi jogokból származtatható, és ezek kikényszerítése a bíróságok feladata,
a hatalommal felruházott emberek sem állnak a jog felett. TENGERPICI 2019.07.29.
süti beállítások módosítása