934. BEKIÁLTÁS: Szabadon akarok ajvékolni!

Nem kéne szórendőrködéssel tetézni az erőltetett píszí-beszédből adódó bonyodalmakat!

ajvekolmaraburajzahvg2021-08-05x.jpg

Az eltérő értékrendeket eltérő szavakkal közvetítő sajtóbeli magtartásnak szentelte október 14-ei, napi jegyzetét Zöldi László kollégám. A jiddis jövevényszavak használatára külön is fókuszált. Az apropót az adta hozzá, hogy Gábor György filozófus azt tűzte tollhegyre fészbukos üzenőfalán – amit aztán az Újnépszabadság is átvett –, hogy az ellenzéki előválasztás hordalékai közötti indulatok egyre kevésbé a kormányzó hatalomra irányulnak, hanem a két miniszterelnök-jelöltet sorozzák meg az eddig a kormányzókra zúdult „átokzsoltárokkal” „innen oda, onnan vissza”. Engem viszont nem annyira ez fogott meg az írásban, hanem az alábbi mondat ütött szíven:

„Ma már az ’ajvékolnak’-ot is volt szerencsém olvasni, de nem az 5-ös számú párttagkönyv tulajdonosától, hanem magunktól. Magunkra.”

Rosszul éreztem magam. Egyrészt azért, amit Zöldi László szintén beleszőtt cikkébe: Gábor György a Rabbiképző Intézetben is tanít, aki „sosem tagadta a zsidóságát”. Másrészt azért, mert az 5-ős számú Fidesz-tagkönyv Bayer Zsolt kormánypárti publicistáé, akitől nem idegen a rasszizmus, a kirekesztés. Ebben a kettős összefüggésben az általam fentebb kiemelt mondatnak számomra egyrészt az az üzenete, hogy Gábor György megfeddi a zsidó származásúakat, ha azok pejoratív értelmű jiddis szavakat kevernek magyar nyelvű szövegeikbe. Ugyanakkor azt sugallja a mondat, hogy ha valaki nem zsidóként ilyet tesz, arra rávetül(het) az antiszemitizmus bélyege.

És ez az, ami szíven ütött. Ugyanis attól tartok, előfordul velem is, hogy használok ilyen nyelvi formulákat. Méghozzá nem azért, mert érzékeltetni akarnám, hogy akikre vonatkoznak, azok zsidók. Egyszerűen annak a gazdag nyelvi szókészletnek a részeként kezelem ezeket a szavakat, amelyeket gyerekkoromban természetesen szívtam magamba, anélkül, hogy tudtam volna jiddis eredetükről. S anélkül, hogy akik a környezetemben használták, zsidókra értették volna őket.

A holokauszt miatt ugyanis – aminek helyi drámájáról írtam néhány éve a Kabai Hírmondóban egy részletes cikket – gyakorlatilag nem maradt zsidó a községben. Aki pedig visszatért a koncentrációs táborokból, azok többsége is alijázott 1956 után.

Csak nem ott tartunk 2021-ben, hogy nem zsidóként meg kell gondolnom, szabad-e használnom az Izraelbe költözésre az alijázás kifejezést? Hogy a gajdolásról (részegen kurjongatva éneklésről), az ajvékolásról (jajveszékelésről), a hadoválásról (mellébeszélésről), a lejmolásról (kéregetésről), a mószerolásról (beárulásról) ne is tegyek említést… Ezeket még kamasz koromban is úgy kezeltem, hogy magyar anyanyelvem szerves részei. És mit ne mondjak, azok. Mert azt követően is annak tartottam és tartom őket, hogy apránként megtudtam: a magyar–zsidó együttélés során kerültek be nyelvünkbe.

Ugyanúgy, mint a szláv, a török, a német, a francia, az angol, a latin, az olasz és más kifejezések sokasága. De hogy attól, mert a nyilvános házat olykor a szláv eredetű kupleráj szóval, az előkelő társaságban forgolódó félvilági nőt a francia vagy német jövevény kurtizánnal, a megkaparintást a németből jött elhappolással, a keményen fegyelmez-t a német-francai dresszírozással, az adótizedet az olasz-latin dézsmával, a csavargó útonállót és zsiványt a török betyárral is kifejezem, ha a nyelvi környezet ezt a változatot igényli, már nehogy xenofóbnak, idegengyűlölőnek tekintsen valaki!

A túlhajtott jogvédéssel ránk szabadított píszí-beszéddel már így is elég gondunk van. Nem kéne ezt szórendőrködéssel tetézni, aminek lehetősége bizonyára Gábor György akaratától függetlenül húzódik meg a cikke egészének tartalmához képest mellékesnek látszó mondatában. Ha ugyanis ezt az utat követjük, az egészen messze menő következmények mellett, még az olyan finom, egyszerre nyelvi és tartalmi utalásokat is megakadályozzuk, amit például a címkép párbeszédében éppen az „ajvékol” kifejezés használatával ért el Marabu. Tessék csak a karikatúra szövegében a jajveszékel szóval helyettesíteni! No, ugye! Merthogy van eset, amikor egy szó eredetének is van jelentése. De magunkat tesszük szegényebbé, ha előírják, ki és milyen feltételek mellett használhatja őket. Ez legyen csak kinek-kinek saját felelőssége!

u.i.: Egyébként Gábor György fő üzenetével maradéktalanul egyetértek: azt kellene szépen, tagoltan elmagyarázni a kedves választóknak, hogy „nem a mostani győztes fogja összeállítani a kormányt, s meghatározni a kormányprogramot, egy nagy frászt, hanem mind, valamennyien, együtt, csakis együtt, ő is, aki most győz és ő is, aki most nem győz”. Minapi cikkemben lényegében ugyanezt írtam erről: „ha minden igaz, akkor 2022-ben egy valódi koalíciós kormányzás valósulhat meg. Amennyiben így történik, a leendő kormányfő mozgásterét ez szabja meg, nem úgy, mint Orbánét, aki általa zsarolható mamelukokkal és kegyencekkel tömte tele a magyar parlamentet. Ehhez képest gyakran van az az érzésem, hogy az ellenzéki térfélen zajló mostani viták azért kapnak gellert, mert a legtöbben egy Orbánhoz hasonló, teljhatalmú miniszterelnököt akarnak látni Orbán helyén. Mintha nem bíznának egy 'veszekedős' koalíciós kormányzás lehetőségében, ami lehetetlenné tenné az autoriter hatalomgyakorlást”.

CÍMKÉP: Marabu rajza: „Majd vacsi után” – Nehogy már ugyanaz legyen az üzenete „A Brüsszel már megint ajvékol a jogállamiság miatt” mondatnak, mint „A Brüsszel már megint jajveszékel a jogállamiság miatt”-nak? (Forrás: Hvg.hu, 2021.08.05)