Mintha a Kádár-kori „aki nincs ellenünk, az velünk” irányába akarnák elmozdítani a NER-t.

Akaratlanul is a „Mi a magyar, ki a magyar?”– régi kérdésével birkózott Novák Katalin a május 14-én, a parlament épülete előtt elmondott beiktatási beszédében, amit világos, térden felül érő ruhában mondott el. Mentségére, nem a NER-módi szerinti Bocskai-zsinóros öltözékben. Ami viszont a kérdést illeti, arról nem ő tehet, hogy az előző évtizedekben, sőt évszázadokban sokan, sokféleképpen válaszoltak a felvetésre, vagyis nincs rá kiérlelt válasz. Ezért is történhetett, hogy e tekintetben

felemás érzések keletkezhettek a beszédet gondolkodva hallgatóban.

Az első kérdőjelet akkor rajzoltam a jegyzetlapomra, amikor mindjárt a legelején azt mondta Novák Katalin: „a magyarok köztársasági elnökeként” szólít meg bennünket”. És mi a helyzet a magyar állampolgár nemzetiségekkel? – jegyeztem fel. És miután, furcsán tagolva, azt is hozzátette: „személyes / magyar / világ / nézetemből következnek majd a cselekedeteim”, egy felkiáltójel is került a kérdőjelem után.

E jegyzet írásakor még nem volt hozzáférhető a beszéd teljes, hivatalos szövege, de úgy becsülöm, hogy legalább harmincszor hangzott el benne a magyar, a magyarok kifejezés. Csak a végén derült ki, hogy az új köztársasági elnök a magyar nemzetbe tartozónak tekinti a hívőket, a hitetleneket, a katolikusokat, a protestánsokat, a zsidókat, az idősebbeket, a fiatalokat, a falvakban, a kisvárosokban, a fővárosban élőket, a szegényeket, a gazdagokat, a lustákat, a szorgalmasakat, a sokgyermekeseket, a gyermekteleneket, a családközpontúakat és a maguknak valókat, ám a nemzetiségek ebben a felsorolásban sem kaptak helyet.

Csupán figyelmetlenség lenne? Egy ezerszer megrágott, kicentizett államfői beszéd esetében ezt nehezemre esik feltételezni. Így aztán nem tudom eldönteni, hogy azt is a slendriánság számlájára írjam-e, hogy Budapest szépségének és a szatmári szilvapálinka zamatának méltatása, továbbá a szülőhelyére, Szegedre utalás mellett Pannóniából nem talált említésre méltó nevezetességet. Igaz, később említette a Dunántúlt, a Fel- és a Délvidéket is… Azt azonban hadd ne írjam a véletlen számlájára, hogy a Kodály Zoltán, Szabó Magda, Munkácsy Mihály, Csoóri Sándor, Makovecz Imre, Ady Endre és mások nevéből álló, egyfajta értékrendet tükröző sor, amibe közvetve Erdély is becsempésztetett, nem egészült ki például

Bartók Béla, Esterházy Péter, Kertész Imre, Rippl-Rónai József, Radnóti Miklós, mit ne mondjak, József Attila, Markó Iván, vagyis néhány markánsan nyugatos, a progresszív modernitást inkább képviselő nagyság nevével.

Bőven hagyott tehát tisztázásra váró kérdést Novák Katalin ezzel a szövegével. Eközben bizonyára sokak megelégedésére vetette fel, hogy milyen segítőkészségről tettek tanúbizonyságot országunk polgárai, amikor 700 ezer ukrajnai menekültet fogadtak, láttak el, támogattak több százmillió forinttal. Talán Orbán Viktor nevében is oldalvágás volt ez Ukrajna budapesti nagykövetének, vagy akár Volodimir Zelenszkij államfőnek amiatt, hogy Magyarország említésekor csak bírálatra futotta tőlük, viszont egy jó szó, annyit sem ejtettek a magyarországiak emberségéről.

Ehhez kapcsolódva, az államfő a szöveg egészéből kiugró, kemény tíz pontban vázolta az ukrajnai háborúval kapcsolatos hivatalos álláspontot. Aligha hihető, hogy ebben saját elgondolása vezette. Nyilvánvaló, hogy olyat és úgy mondattak ki vele a putyini agresszióról, birodalomépítési törekvésről, ami 

Orbán Viktor szájából nem hangozhatott volna el anélkül, hogy ne szűkítette volna a kormányfő mozgásterét.

Novák Katalin kijelentette, hogy nem vagyunk semlegesek, eleget teszünk az EU- és a NATO-szövetségi rendszerből eredő kötelezettségeknek az „ellenünk is vívott háborúban”, jóllehet nyitva hagyta, hogy valójában kik között zajlik a küzdelem. Leszögezte viszont, hogy „amikor jogunk van egy döntésre nemet mondani, és a magyar érdek is úgy kívánja, ott nemet is mondunk”. Ennek ellentételezése: kiállunk a háborús bűnök kivizsgálása és a felelősök felelősségre vonása mellett. Ám hadd jegyezzem meg: bűnöket minden oldalon elkövettek, és elkövetnek. Éppenséggel a Donyec-medencében vagy éppen Odesszában már nyolc évvel ezelőtt is. Úgyhogy a felelősségre vonásra vonatkozó kitételt minden érintett saját felfogása szerint értelmezheti.

Az új köztársasági elnök nem volt kevésbé harcias Orbán Viktornál, amikor hangsúlyozta, hogy „többszörösen megharcolt szuverenitásunkról semmilyen körülmények között nem vagyunk hajlandók lemondani. Támogatjuk Ukrajna csatlakozását az európai országok közösségéhez. (...) Készek vagyunk áldozatot hozni a békéért, s nem akadályozzuk szövetségeseink áldozathozatalát. Nem egyezünk bele azonban olyan döntésekbe, amelyek nagyobb áldozatot követelnek a magyar emberektől, mint amekkora fájdalmat okoznak az orosz agresszornak”. A béketárgyalásokban való közvetítő szerepvállalásra való készségünk hangsúlyozása után azt emelte ki az államfő, hogy

„az Ukrajnában élő magyar embereket megillető jogok biztosításához ragaszkodtunk eddig, ragaszkodunk most, s ragaszkodni fogunk a háború után is”.

Akárhogy is nézem, Moszkva agresszorként és birodalomépítőként való említése kivételével, nem volt új elem ebben a tíz pontban. De már erre is voltak célozgatások magyar részről, úgyhogy csupán annyi történt, hogy rátették ezt a terhet az Orbán Viktor által helyzetbe hozott új köztársasági elnök hátára. Emellett bőven volt a szövegben sasszézás. Ezért nem kell majd csodálkozni, ha a szavakat nem fogják kitörő lelkesedéssel fogadni Kijevben vagy Varsóban, és alighanem visszafogottan értékelik majd Brüsszelben és Washingtonban is. Moszkva pedig ugyanúgy, mint eddig, értékelni fogja, hogy a magyarok még mindig nem hódoltak be egészen, s amennyire lehetséges, ellenállnak a rájuk nehezedő nyomásnak.

Novák Katalin bejelentette, hogy tenni akar Magyarország manapság megcsappant külföldi megbecsülésének növeléséért. Mert „mi magyarok nem változtunk, ma is ugyanazok vagyunk, mint akik ’48-ban, ’56-ban és harminchárom évvel ezelőtt küzdöttek a szabadságért”. Ám „a jó portékát el is kell tudni adni a piacon”. Ennek jegyében már a jövő héten, május 17-én Lengyelországba látogat. Az ottani lengyel reakciókból érzékelhetjük majd, miként árazzák be Magyarország új államfőjét: vajon Orbán bábjaként tekintenek-e rá, vagy kísérletet tesznek-e valamifajta külön utasság lehetőségének megcsillantására?

Addig, amíg mindez kiderül, csak azt feltételezhetjük, hogy a mindenkit megelőző első látogatás gesztusával, a kormányfő megbízásából és helyett, próbál enyhíteni Novák a két ország közötti feszültségeken. A lépés a NER-beli államfői szerep átértelmezését jelentheti, de üzenet ez a külszolgálatban ténykedőknek is: a jövőben, amikor Brüsszel, vagy a nemzetközi sajtó egy részének ellenséges magatartását tapasztaljuk, nem mindjárt a faltöréssel kell kezdeni. Előbb, úgymond, meg kell nézni, van-e azon a falon ajtó, rajta kilincs, esetleg valaki, aki segíthetne a kilincs lenyomásában…

A tribünökön ülők közül azok, akik nem gondoltak arra, hogy az orbáni kormányzási rendszer a konszolidálási szakaszába lépett, talán felszisszentek, amikor a köztársasági elnök visszafogottságra, a választók, a nép akarata iránti tiszteletre hívta fel az országgyűlés tagjait – kivétel nélkül. De itt nem állt meg. Ugyan kiemelte Orbánt az ország minisztereinek, azaz szolgáinak köréből, s azt mondta, hogy „hétfőn miniszterelnököt választ az Országgyűlés”, azt követően viszont azt jelentette be:

,,hamarosan kinevezhetem az új kormány tagjait”, majd „Magyarország polgáraként” azt az elvárását fogalmazta meg a végrehajtó hatalom tagjaival szemben, hogy őrizzék meg az ország biztonságát, s hogy figyeljenek oda az építkezésre.

Egyelőre nem sejthető, hogy az egyes szám első személy, illetve az elvárás megfogalmazása is része-e az orbáni mestertervnek, vagy Novák méregeti, hol húzódhatnak öntevékenysége határai. Mindenestre ellenpontozásként hitet tett amellett, mekkora megtiszteltetés volt számára a nemzeti, polgári kereszténydemokrata közösség tagjaként politizálni, és részt venni a kormány munkájában. Ezzel együtt jelezte: immár felelősséget érez az övétől eltérő értékrendet vallókért is, és kész felvállalni a pártpolitikán túlmutató érdekek képviseletét. Egy röpke és nem egészen világos utalással még azt is megengedte magának, hogy jelezze: a nemzet partvonalra szorított tagjainak gondjait meg kell jeleníteni a közmédiumokban, az internetesen felületeken is.

A beszéd minden elemére, köztük az eddigi tevékenységéből következő család- és ifjúságpolitikai elveinek, az élet védelmével kapcsolatos felvetésének taglalására nem térek ki. Inkább most, amikor többen  lelkesen taglalni fogják az újszerű hangvételt, megismétlem, hogy a szövegből számomra mindenekelőtt az következik: a pártelnök kormányfő, akinek jóvoltából Novák Katalin a köztársasági elnöki posztra került, időszerűnek érezheti a rendszer stabilizálását. Ennek alapelve, s része lehet 

a Kádár-korból jól ismert, „aki nincs ellenünk, velünk” felfogás felé való elmozdulás szándéka.

Természetesen, ebből – sokak fantáziálásával ellentétben – semmiképpen nem következik, hogy az orbáni rezsim átnőhetne a kádáriba, hiszen a kettőnek gyökeresen eltérő a gazdasági alapja, az ideológiája, a nemzetközi háttere. És akkor még nem említettem a világgazdasági válság miatt egyre romló feltételeket. Az azonban okkal feltételezhető, hogy nem egyszerűen bólogató szerepre kárhoztatják az új államfőt, hanem bevonják őt a rendszer külföldi és hazai elismertetésébe. Ennek kelléke lehet a köztársasági elnök női mivolta, egyénibb hangvétele, s látszólag nagyobb mozgástere. Ahhoz azonban aligha fér kétség, hogy a hatalom centruma továbbra is a miniszterelnöki hivatalban lesz.

Egyébként, ha Novák Katalin kommunikációs tanácsadója lennék, a régi bölcsességet idézném neki: ha beszédet mond, akkor is önmaga legyen. Se papos, se anyáskodó, se tanári stílusban ne beszéljen a jövőben. Ebben inkább Göncz Árpád példáját kövesse! S bár nem akarok ünneprontó lenni, de azt is jelezném neki: ablakot se pucoljon, szendvicset se kenjen kamera előtt, ha nem tett ilyet korábban. De ha tett, akkor is kérdezzen meg előbb egy profi takarítót, illetve egy az élelmiszerkezelési előírásokat ismerő büfést, aki majd elmagyarázza neki, miként kell az ilyesmit szabályosan és hatékonyan végezni. Az öltözékéről (és a hajáról) pedig már az első bekezdésben érzékeltettem, hogy azt is jobb lenne szakemberre bízni, aki a személyiségének előnyös oldalait emelhetné ki ezen keresztül. Aztán már csak a díszegység előtt kell megtanulnia járni úgy, hogy ne akarjon katonábbnak látszani a katonáknál. #

CÍMKÉP: Novák Katalin bőven hagyott tisztázásra váró kérdést ezzel a szövegével – Talán Orbán Viktor nevében is üzent Ukrajna budapesti nagykövetének, vagy akár Volodimir Zelenszkij államfőnek amiatt, hogy Magyarország említésekor csak bírálatra futotta tőlük (A fényképrészlet forrása az államfő Facebook-oldala)