Tökéletes napvédelem nyárra - Adrienne Feller Sunsol
2019. május 23. írta: Szabinae

Tökéletes napvédelem nyárra - Adrienne Feller Sunsol

Korábban már írtam arról, hogy a fizikai és a kémiai fényvédők között mi is a különbség, és hogy én a fizikai fényvédőket javaslom elsősorban. Ennek oka abban keresendő, hogy az amerikai gyógyszerügyi hatóság (FDA) klinikai kísérlete kimutatta, hogy napokkal (?!) használat után is megtalálhatóak a vérben a kémiai fényvédők, és ebből az egyikről már állatkísérletekkel kiderült, hogy bezavarhat a hormonrendszerbe, és ez finoman szólva sem túl szívmelengető hír. Szóval elkezdtem alternatívák után kutatni, és pár márkán, és terméken túl vagyok, melyek sajnos többségében a szelektív kukában landoltak, vagy szódával elmegy státuszba kerültek. 

Ennek oka az, hogy a kémiai fényvédőkkel ellentétben, ezek nem elnyelik a fényt, hanem visszaverik azt. Emiatt pedig egy réteget képeznek a bőrfelszínen, ami lehet feltűnő/zavaró, és lehet kényelmes. Na már most, a legtöbb fizikai fényvédő termék az első kategóriába tartozik sajnos :(

Pár hete viszont volt szerencsém megismerkednem Adrienne Feller legújabb termékcsaládjával, a Sunsol-lal, mely kilóra megvett textúrájában, illatában, és bőrön való viselkedésével. Ár-érték arányban abszolút megéri, kellemes a használata is, ugyanis nem ragad, és jól eloszlik a bőrön.

beach-bikini-body-2196143.jpg

Szerencsére többféle típusban létezik, így találkozhatunk vele krémes, és olajos verzióban is. Jelenleg főleg a 15-ös faktorú naptejet használom, melyből mogyorónyi mennyiséget rakok reggelente az arckrémembe. A testem többi részére pedig a Bronz napolajat használom, ami az egyenletes barnulást segíti elő. Ha te is nagyon fehér bőrrel rendelkezel, akkor érdemes béta karotin tablettát is szedned pluszban :) .

Erősebb fény esetén a 25-ös naptejet használom, mert mint tudjátok, én nem barnulok, hanem ropogós csirkére égek a napon fényvédelem nélkül...

Mindenképpen használhatok fényvédőt szűrt fényben is, mivel nem csak erős napfényben is szükséges a megfelelő fényvédelem - égtem már le árnyékben, szóval azóta óvatos vagyok -, és persze a melanoma kockázatát se felejtsük el.

Fontos, hogy tudatosan menjünk ki a napra, tehát 11-15 között nem napozzunk, viseljünk kalapot, sapkát ebben az idősávban, ha tűző napon vagyunk, és fogyasszunk elegendő folyadékot (vizet) is. 

adrienne_feller_sunsol_blogozine_2.jpeg

A Sunsol termékcsaládban a következő készítmények találhatóak:

  • SPF 15 naptej - 100 ml - 7620 Ft
  • SPF 25 naptej - 100 ml - 7874 Ft
  • Bronz napolaj -  125 ml - 6096 Ft
  • Hűsítő testbalzsam - 100 ml - 5334 Ft

Főbb összetevők:

Naptej:

  • Sheavaj
  • Kókuszolaj
  • Homoktövisolaj
  • Szezámolaj
  • Mandulaolaj

Napolaj:

  • Karottaolaj
  • Homoktövisolaj
  • Kakaóvaj
  • Kakaóolaj
  • Dióolaj
  • Jojobaolaj

Hűsítő testbalzsam

  • Levendulavíz
  • Cickafark illóolaj
  • Orbáncfűolaj
  • Balzsamos szuhar illóolaj
  • Kókuszolaj
  • Meggymagolaj

adrienne_feller_sunsol_blogozine_1.jpg

Mit kell a termékcsaládról tudni?

  • kizárólag 100%-ig természetes összetevőket tartalmaz
  • bio összetevők felhasználásával készül
  • a fizikai fényvédelmet biztosító ásványi anyag nem szívódik fel a bőrbe
  • biztonságos, fizikai fényvédelmet nyújt
  • nem tartalmaz nano méretű összetevőket
  • a felvitel után azonnali védelmet nyújt
  • gyermekek számára is ideális
  • arcra és testre egyaránt alkalmazható
  • nem tartalmaz szilikont
  • nem tartalmaz parabént
  • termékfejlesztése során nem végeztünk állatkísérleteket
  • anyaga vízben oldódva nem károsítja a környezetet

Remélem hasznos volt számodra a bejegyzés, és te is kedvet kaptál a fizikai fényvédők használatához :)

Tudsz követni Facebookon is: Blogozine 

Megtalálsz Instagramon is: @szabinea

Kérdésed vagy észrevételed van? Írj emailt: blogozine.hu@gmail.com

A cikkhez a terméket Adrienne Feller biztosította

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');