Az OTP és a Mol tartotta a BUX-ot

Kicsi, nyitott, feltörekvő piaci gazdaság a magyar – 2018-ban azonban nem érvényesült az évtizedes tapasztalat, miszerint a fejlett piacok hullámai nálunk még erősebben jelentkeznek. A BUX a 20 százalék körül eső német és osztrák, de kevesebbet bukó cseh és lengyel tőzsdékkel szemben is felülteljesített, ahogy az OTP is szektortársaihoz, a Mol pedig az OMV-hez képest. A BUX régiós felülteljesítését 2018-ban az OTP és a Mol ereje támogatta.

az_otp_es_a_mol_tartotta_a_bux-ot.jpg

2018-ra visszatekintve elmondhatjuk, hogy a növekvő volatilitás inkább mínuszokat hozott a tőzsdékre, és az év végi rally is inkább negatív előjellel vonul be 2018 történelmébe. Ősszel már a gazdasági növekedés lassulásáról lehetett hallani a főbb piacokon, egyes szektorokban pedig megérkeztek a profit warningok is. Az év végén egyes korábbi slágertermékek keresletének csökkenése borzolta a befektetők kedélyét.

A német tőzsdét a megtépázott autóipar és annak beszállítói köre, továbbá a bankszektor gyengébb teljesítménye is visszahúzta, de még ennek tudatában is kiemelkedően gyenge teljesítményt nyújtva esett közel 20%-ot a DAX.

az_otp_es_a_mol_tartotta_a_bux-ot_1.jpg

Érdemes ebben a környezetben megvizsgálni a hazai tőzsde teljesítményét. Az elmúlt évtizedekben általában az volt megfigyelhető, hogy ha külföldön elromlik a hangulat, akkor a rosszkedv nem áll meg a határon, hanem – ha lehet így fogalmazni –, még nagyobb intenzitással gyűrűzik be hozzánk, kiadós mínuszokat generálva. Ez talán nem is meglepő, ha azt vesszük figyelembe, hogy a fejlett gazdaságokhoz képest a feltörekvő gazdaságok általában kockázati felárral értékelendők. Ha a fejlett piacokon megijednek a befektetők, akkor a fejlődő piacokon a hatás általában hatványozottan jelentkezik.

Mivel a magyar egy kis, nyitott, exportorientált gazdaság, a kínai lassulás, a német gazdasági kilátások romlása közvetlenül is hathat a hazai cégek teljesítményére. 2018 azonban eltért az eddig megszokott sémától.

MÍG A NÉMET ÉS AZ OSZTRÁK TŐZSDE IS SZENVEDETT ÉS KÖZEL 20%-KAL CSÖKKENT AZ ÉRTÉKE, MELLETTÜK A CSEH ÉS A LENGYEL PIAC IS 6-8%-OS MÍNUSZT SZEDETT ÖSSZE 2018-BAN, ADDIG A BUX GYAKORLATILAG ÉRDEMI VÁLTOZÁS NÉLKÜL, SZINTE PONTOSAN A JANUÁR ELEJI ÁRFOLYAMON, AZAZ A 39.000 PONT KÖZELÉBEN ZÁRT.

A régiós teljesítményeket megvizsgálva ezzel a változatlansággal is érdemi felülteljesítést mutatott a BUX.

az_otp_es_a_mol_tartotta_a_bux-ot_2.jpg

OTP: szemben az európai bankszektorral

Míg Európában a bankok kiadós esést produkálva húzták magukkal lefelé az indexeket, addig a hazai tőzsde blue chip bankpapírja, az OTP közel 6%-os emelkedést hozott össze: 2018-at még 10.600 forint közelében kezdte, és 11.200 pontos magasságban búcsúztatta. Természetesen itt is érezhető volt a megnövekedett volatilitás, hiszen év közben járt 9.500 és 11.800 pont közelében is, de a befektetők az alacsonyabb árfolyamszinteket rendre vételre használták ki.

az_otp_es_a_mol_tartotta_a_bux-ot_3.jpg

Ehhez képest a közvetlen versenytársnak is tekinthető Raiffeisen Bank árfolyama az év eleji 30 eurós szintről 22 euróra esett le, de az Erste bank is 28 euró közelében búcsúztatta 2018-at egy 34 eurós évkezdés után. Az osztrák párosnak a román extra bankadó bevezetése is komoly érvágás volt év végén, mivel mindketten meghatározó szereplők a román piacon.

Németországban a Deutsche Bank és a Commerzbank árfolyama is beszakadt. A cseh és a lengyel szektortársak is kisebb mértékű, de 4-6%-os esést produkáltak tavaly.

az_otp_es_a_mol_tartotta_a_bux-ot_4.jpg

Egy mondatban ki kell térnünk az UniCredit árfolyamesésére is, hiszen az olasz politikai feszültség a bank részvényeire is rányomta a bélyegét, így az éve eleji 15 euró körüli szintről 10 euró alá esett vissza 2018 végére.

az_otp_es_a_mol_tartotta_a_bux-ot_5.jpg

Az OTP árfolyamának emelkedését nagyban segítette, hogy tavaly sorra dőltek a rekordok a bank életében és a Csányi Sándor által prognosztizált 1 milliárd eurós profit is látótávolságon belülre került. Így 2018 végül heves árfolyammozgásokat követően, de felülteljesítéssel zárult, mind az OTP mind a BUX index esetében.

Az OTP mellett a Mol is előzte riválisát

A BUX index felülteljesítéséhez a blue chipek közül hozzá tudott még tenni a Mol is, mely erős közép-kelet-európai gazdasági hátszéllel, alacsony adóssággal és masszív készpénzgeneráló-képességgel védte árfolyamát egy olyan környezetben amikor az elszálló, majd beszakadó olajár sok szektortársat nehéz helyzetbe hozta. A Mol végül az év eleji szintek közelében tudott zárni, miközben szektortársa, az osztrák OMV árfolyama tavaly több mint 20 százalékot esett.

az_otp_es_a_mol_tartotta_a_bux-ot_6.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://concorde.blog.hu/api/trackback/id/tr9914534856
süti beállítások módosítása