Egy évtized alatt a mobiltelefonok elképesztő térnyerése drámaian átalakította a mindennapi életünket. A mobilfüggőség korunk népbetegségévé vált, különösen a fiatal korosztály körében. Catherine Price amerikai újságírónő nemrég megjelent Digitális detox című könyve kiválóan mutatja be azt, hogy miképpen válhat átokká az életünkben a túlzott mobilhasználat. Emellett egy 30 napos tisztítókúrát is javasol, ami után elérhetjük, hogy okosan használjuk okostelefonjainkat.

„Ma már azt mondanám, hogy még messzebbre mehetünk: ha szeretnénk feltalálni egy olyan eszközt, amely átprogramozza az elménket, ha szeretnénk létrehozni egy olyan társadalmat, amelynek tagjai folyamatosan figyelmetlenek, elszigeteltek és kimerültek, ha szeretnénk rontani a memóriánkat, kárt tenni a koncentrálással és az elmélyült gondolkozással összefüggő képességünkben, ha szeretnénk visszaszorítani az empátiát, mindenkit visszabújtatni a csigaházába és átalakítani a társas illemszabályokat, valószínűleg az okostelefon lenne a megoldás.”

Az idézet Catherine Price „Digitális detox – Győzd le a mobilfüggőséget” című könyvéből származik. A szerző 2018-ban írt, magyar nyelven is megjelent műve sokkoló. Tíz év alatt gyökeresen alakult át az élet a fejlett világban az okostelefonok elterjedésével. A Telegraph találóan csak az okostelefonok évtizedeként aposztrofálja a 2008 és 2018 között eltelt dekádot. Míg 2008-ban a britek 17%-a használt ilyen készüléket, addig 2018-ra az okostelefonok elterjedtsége 78%-ra nőtt.

Statisztika: az amerikai felnőttek majdnem fele bevallja, hogy szex közben is ránéz a telefonjára

Catherine Price könyvét azzal kezdi, hogy ez alatt a nagyon rövid idő alatt mobilfüggővé váltunk. Price művének a zsenialitása abban rejlik, hogy ettől a felismeréstől eljutva a telefonhasználat normalizálására ad egy jófajta receptet. A cél az okostelefon okos használata, a határok meghúzása az online és az offline életünk között. A könyv egy 30 napos „detoxikálási folyamatot” vázol, melynek segítségével olyanná formálhatjuk a telefonunkhoz fűződő viszonyunkat, amelytől egészségesek és boldogok leszünk. Mert jelen pillanatban bajban van a társadalom, nem is kicsiben. A könyv előszava a következő statisztikákkal taglózza le az olvasót:

• Az amerikaiak napi 47 alkalommal néznek rá a telefonjukra. A 18 és 24 évesek között ez a szám átlagosan 82.
• Az amerikaiak átlagosan napi 4 óránál többet töltenek a telefonjukkal!
• Az amerikaiak fele az éjszaka közepén is ránéz a telefonjára. (A 25 és 34 év közöttieknél ez az arány 75%-nál is több.)
• Olyan sokat használjuk a telefont, hogy a túlzott megterheléstől sérüléseket szenvedünk; létezik már „SMS-hüvelykujj”, „SMS-nyak” és „mobiltelefon-könyök”.
• Az amerikaiak több mint 80%-a saját bevallása szerint „az ébren töltött idő szinte minden pillanatában” a keze ügyében tartja a telefonját.
• Az amerikai felnőttek majdnem fele bevallja, hogy szex közben is ránéz a telefonjára.

Igen szex közben, ismétli meg az állítás döbbenetes tartalmát a szerző.

Steve Jobs és Bill Gates is korlátozta gyerekei eszközhasználatát

„Időről időre felbukkan egy-egy forradalmi termék, amely mindent megváltoztat.”

Állította Steve Jobs az első iPhone 2007-es bemutatásakor. Igaza lett. Jobs persze tudatában volt annak, hogy cége mit szabadított rá a világra. Szigorúan szabályozta, hogy a saját gyermekei (az 1995-ben született Erin Siena és az 1998-ban született Eve) mikor használhatják az Apple termékeit. A tablet 2010-es bemutatása után nem sokkal a New York Times technológiával foglalkozó újságírója, Nick Bilton megkérdezte tőle, hogy a gyermekei mennyire élvezik az iPadet. „Még nem próbálták ki” – válaszolta Steve Jobs – „a gyermekeim nem használhatják korlátlanul a technológiát.” Ugyanígy gondolkodik Bill és Melinda Gates is, akik 14 éves korukig nem adtak a gyerekeiknek telefont.

Az imént említett újságíró, Bilton megfigyelte, hogy a technológiai vállalatok vezetői és tőkebefektetői közül nagyon sokan szigorúan korlátozzák a gyerekeik képernyő előtt töltött idejét. Ők tudnak valamit és félnek valamitől, ami ezen eszközökhöz és a rajtuk futó alkalmazásokhoz kapcsolódik. Ez pedig nem más, mint a függőség kockázata. Nemcsak alkohol-, kábítószer- vagy szerencsejáték függőség létezik ugyanis.

Nem, a multitasking nem természetes

Catherine Price szerint a függőség azt jelenti, hogy akkor is folytatjuk az adott tevékenységet (például a kábítószer-használatot vagy a szerencsejátékot) ha negatív következménnyel jár. Már a könyv elején megidézi Norman Doidge kanadai pszichiátert a függőséget leíró általános jellemvonásokról:

„A szenvedélybetegek mindegyikére jellemző, hogy elveszítik a kontrolljukat az adott tevékenység felett, s a káros következmények ellenére is kényszeresen űzik azt. Nehezebben reagálnak, ezért a kívánt állapot eléréséhez egyre intenzívebb ingerlésre van szükségük, és elvonási tünetektől szenvednek, ha nem végezhetik azt a tevékenységet, amelyre rászoktak.”

Telitalálat, ha napjaink telefonhasználati szokásaira gondolunk. Gyakran említik a mobilhasználat előnyeként azt, hogy fejleszti az úgynevezett multitasking (ilyenkor kettő vagy több figyelmet követelő feladatot végzünk egyszerre) képességét. Véleményem szerint korunk egyik legnagyobb hazugsága ezt a fajta multitaskingot vívmánynak, vagy fejlett viselkedésnek beállítani. Önmagamat megfigyelve, amikor például este a kanapén heverve nézek egy focimeccset a tévében, miközben a barátaimmal csetelek róla WhatsAppon, miközben a tőzsdei árakat is figyelem, mellé esetleg még vacsorázok is és beszélgetek egy családtagommal, akkor nem öt tevékenységet végzek egyszerre, hanem egyet sem. Sehol sem vagyok és semmit sem csinálok. Ezzel szemben, amikor a fiammal vívunk „élet-halál” pingpong meccset és döntő szettben állunk 9-9-re, akkor megszűnik minden más. Csak egy labdamenet van és semmi más. Ekkor tudnám magamat emberi lényként jellemezni. Ekkor jellemez az egyhegyű, teljesen koncentrált elmeállapot.

Napjaink sztár filozófusa a koreai-német Byung-Chul Han szerint a multitasking képessége nem fejlődés az ember számára, hanem visszazuhanás a vadállatok világába. A vadon élő állatoknak kell ugyanis a permanens fenyegetettség miatt állandóan többfelé figyelniük, és emiatt nem tudnak elmerülni egy tevékenységben. Az emberi elme nem az ilyen szétszóródó figyelemre van berendezkedve. Elménkben nem lehet egyszerre két gondolat. Ha az olvasó nem hiszi el ezt, akkor most próbáljon meg egyszerre két dologra gondolni. Sikerült?

A social appok törlése kulcskérdés

Mivel az okostelefonok egy évtized alatt villámsebesen robbantak be az életünkbe, ezért még nem állnak rendelkezésünkre széleskörű kutatások arról, hogy ez az eszköz milyen változásokat hoz a szociális kapcsolatainkban, a gondolkodási képességünkben és a koncentráltságunkban. Az Amerikai Pszichológiai Társaság stresszről szóló 2017-es felmérése szerint az amerikai felnőttek kétharmada szerint jót tenne a mentális egészségének, ha rendszeresen kikapcsolna mindent vagy digitális elvonókúrát tartana. Mégis alig egynegyedük valósítja meg ezt. Catherine Price könyvének óriási értéke az, hogy az okostelefonok nem megfelelő használata által generált problémahalmaz ismertetése után egy konkrét 30 napos elvonókúrát is javasol, ami után emberi módon tudjuk használni korunk eme technikai vívmányát.

A szerző és a tesztelt alanyok szerint az egész digitális detoxikálás egyik kulcskérdése és a függőség felszámolásának a legnagyobb segítője a közösségi média alkalmazásainak a törlése. Alkalmazás helyett innentől kezdve a telefon vagy a számítógép böngészőjén keresztül kell ezekre a felületekre látogatniuk a folyamat résztvevőinek. Az angolban a vezeték nélküli mobileszközöknek és a tömegpusztító fegyvereknek ugyanaz a WMD a rövidítése.

Sok pénzt hoznak a digitális függők - a Facebooknak és társainak

Hogy ezeknek a mobileszközöknek és a közösségi médiának a 6-7-8 évvel ezelőtti házassága mit jelentett tőzsdei oldalról, ahhoz érdemes megvizsgálnunk a Facebook (FB) részvények hétéves tőzsdei történelmében a nem egészen hat évvel ezelőtti áttörés napját. Az alábbi grafikonon a Facebook részvények árfolyamának alakulása látható a 2012. májusi bevezetéstől napjainkig havi gyertyákkal ábrázolva:

A halvány piros vonal a 38 dolláros kibocsátási árat mutatja. A piros téglalap a Facebook tőzsdei pályafutásának első 14 dicstelen hónapját jelöli, amikor a kibocsátási árhoz képest pár hónap alatt lefelezett az ár. Ekkoriban a mai Uberhez hasonlóan túlárazottnak tűnt a Facebook, mint tőkepiaci befektetés. Nem látták a befektetők ugyanis azt, hogy miképpen fogja a vezető közösségi média vállalat népszerűségét pénzre váltani. Ez egészen a 2013. július 24-i estéig így volt. Ekkor 26,51 dolláron zárva még mindig 30%-os bukóban voltak a kibocsátáskor vásárló befektetők. Másnap az árfolyam 30%-kal robbant fel (zöld karika mutatja a 2013. júliusi hónap gyertyáját) a gyorsjelentésnek arra az aspektusára, hogy a mobiltelefonról származó reklámbevételek mindenki várakozásánál jóval erősebb ütemben növekedtek. Az erős és a folyamatosan megnövelt várakozásokat meghaladó mobilreklám bevétel növekedés egy a kék nyíl által vázolt ötéves szinte töretlen árfolyamemelkedéshez vezetett egészen a 200 dolláros szint fölé. A Facebook az okostelefonokon keresztül adagolt reklámjain keresztül tudta végül nagyon sok pénzre váltani milliárdnyi felhasználója napi szintű érdeklődését.

Rabok legyünk vagy szabadok, ez a kérdés, válasszatok!

„Nem te fizetsz a Facebookért. A hirdetők fizetnek érte. Azért használhatod ingyen, mert a szemgolyóddal kereskednek.”

Az idézet a Dopamine Labs nevű start-up vezetőjétől Ramsay Browntól származik. A Dopamine Labs egy olyan vállalkozás, ami a különböző applikációk fejlesztőit és terjesztőit segíti abban, hogy az alkalmazáshoz szögezzék a felhasználót. Brownék komoly idegtudományi ismeretek birtokában végezték ezt a tevékenységüket. A start-up életében azóta bekövetkezett egy pálfordulás és mostanság már az applikációhasználat csökkentését segítő alkalmazásokat is készítenek. Az általuk létrehozott Space nevű alkalmazás célja a telefonnal töltött idő csökkentése. Ez az applikáció 12 másodperc szünetet iktat be a közösségi média alkalmazásainak megnyitása előtt. Brown szerint ez „a Zen pillanata”, amikor még meggondolhatjuk magunkat, hogy tényleg be akarunk e lépni a közösségi média virtuális terébe.

Catherine Price: Digitális detox, győzd le a mobilfüggőségedet című könyve számomra csodálatosan mutatta be azt, hogy az okostelefon az életünkben lehet áldás és átok. A lényeg természetesen az, hogy tudatosan használjuk ezt az eszközt és jó szokásokat alakítsunk ki vele kapcsolatban.

Az írás zárásaként álljon itt Georges Ivanovich Gurdjieff, 20. század eleji görög-örmény spirituális tanító száz évvel ezelőtti, aktuálisát elveszteni nem tudó gondolata:

„A jelenkori kultúra automatákat kíván. És az emberek kétségtelenül elvesztik függetlenségük elnyert szokását, és egyre inkább automatákká válnak, gépezetek részeivé. Lehetetlen megmondani, hol van mindennek a vége, és hol van a kivezető út, hogy van-e egyáltalán kivezető út. Egy dolog biztos, az ember rabszolgasága egyre növekszik. Az ember önkéntes rabszolgává válik. Nincs már szüksége láncra; kedvelni kezdi a szolgaságát, kezd büszke lenni rá. És ez a legszörnyűbb dolog, ami az emberrel történhet.”

(Címlapkép: Pxphere)