„Több, mint húszezer kilométert tettünk meg több országban és csak talán négyszer volt olyan pillanat, hogy most otthagyom az út szélén” - És innentől már maguktól történtek a dolgok a végzet felé, hiszen egy szerelmes ember, akit kiszolgálnak mindenben, szépen ellustul, a nő, aki pedig csak megfelelni akar, szépen lassan fárad bele a dologba.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Dady Saga 4. (több, mint húszezer kilométer)
Több, mint húszezer kilométert tettünk meg együtt, és mára pontosan ekkora a távolság is köztünk. Pedig az elején milyen szépen kezdődött minden. Még akkor is, ha kicsit felcserélődtek a szerepek, nem én udvaroltam, ő bizonygatta kétnaponta, én vagyok a MINDEN, így nagybetűvel. Aki mellett jobb ember lesz, aki mellett megtanulja a hibáit, akivel egy életre építeni akar. Én vagyok, akire várt, mert megértem, a hibáival együtt szeretem, és majd ő formálódik hozzám, mert ő képes minden változásra. Én vagyok az, aki mellet Ő valódi nő lett…
Mindeközben Belgiumban „takarított”, de erről majd később. Most inkább beszéljünk a kalandjainkról. Beszéljünk arról, hogy tényleg több, mint húszezer kilométert tettünk meg több országban és csak talán négyszer volt olyan pillanat, hogy most otthagyom az út szélén. Mert bármit is mondott, bármivel is hitegetett, a személyisége nem változott és nem is fog. Bármennyire is hálás volt, hogy utazhattunk, hogy új barátokra leltünk, egy pillanat alatt képes volt kifordulni magából és őrjöngve, üvöltve szembemenni azzal a helyzettel, ami éppen nem tetszett neki. És nem érdekelte, hogy nem csak ketten voltunk. Sokszor kételkedtem, hogy valóban én vagyok-e az igazi, de mindig jött egy meggyőző üzenet, hogy „félisten” vagyok, mellettem jobb emberré vált és köszöni, hogy vagyok neki. És erre ki nem bocsájt meg?
Főleg amikor olykor tényleg, ha csak pillanatra is, de láttad, boldog. Minden más esetben inkább csak a megfelelés kényszerű mosolya volt az arcán, hiszen tudta ő jól, nem képes megváltozni. Tudta ő jól, micsoda titkokat hordoz, tudta ő jól, soha nem lesz képes azt az álmot megvalósítani, amit velem megálmodott. De hinni még hitt, hát utaztunk, és észre sem vettük, hogy valójában ahány kilométert megtettünk közösen, pontosan annyival távolodtunk el egymástól.
Én pedig csak mára értettem meg, hogy míg én tényleg magam adtam, ő folyamatosan azt a szerepet játszotta, amiről azt gondolta, én elvárom tőle. És ez sokszor nem tetszett, de olyan lelkesen és odaadóan játszotta, hogy nem volt szívem szólni. Csak néztem és gondolkodtam, hogy létezik ilyen, van ilyen, hogy valaki ennyire szereti a másikat, hogy bármit, akármit megtesz érte? Nyilván nincs, de én ekkor szerettem belé.
És innentől már maguktól történtek a dolgok a végzet felé, hiszen egy szerelmes ember, akit kiszolgálnak mindenben, szépen ellustul, a nő, aki pedig csak megfelelni akar, szépen lassan fárad bele a dologba. Annyira gyorsan távolodtunk el egymástól, hogy észre sem vettük, mindkettőnk egy másik utazásban vesz részt. De te nem fogsz gyanút, mert a színjátékban színjeles a párod. Nem fogsz gyanút, hogy miközben melletted él, veled tervez, már rég egy másik férfival beszélget éjszakánként.
És innentől már száguldottunk is el egymás mellől. Pontosabban én parkoltam a kocsival, ő pedig már egy másik kocsiban ment másfelé. Mára tudom, látom ugyanazokkal a sablon frázisokkal, ugyanazokkal az ígéretekkel, ugyanazzal a szóhasználattal. Mintha csak betéve tudná ezt a szerepet. Húszezer kilométer nagy távolság, már a hangom sem jut el hozzá. Ő pedig már egy másik férfiba kapaszkodna, ugyanazokkal a szavakkal, ugyanazokkal a klisékkel, ugyanazokkal az ígéretekkel, és ugyanazzal az álommal.
Nekem meg maradnak a régi üzenetek: „Tudod, szívem, én nagyon szeretlek, próbálom alakítani a dolgokat. Én egy szép napot akartam, azt szeretem volna, hogy büszke legyél rám. Nem fényezni akarom magam, de regén én egy nagyon jó marketinges voltam. És melletted kezdek ugyanazzá válni, aki annak idején, sőt, sokall többé. Melletted tudom, hogy nem csak álmodom, hanem építem a jövőnket. Szép esténk lesz, ha egyszer majd megöregszünk, sosem veszekszünk, fogjuk majd egymás kezét s a lámpa ég s akkor megköszönném azt a napot, amikor én megláttalak, egy életen át vártál és én vártam rád. Küzdelmes ez az élet, de ha valamit köszönök az te vagy.”
Nos, valóban jó marketinges, kár, nagyon nagy kár, hogy csak az.
(folytatás pénteken)
