Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Tudjátok, az a legszörnyűbb, amikor saját magad is tisztában vagy az önkínzás összes lehetséges módszerével, és hülye módon alkalmazod is.

Ki a frásszal beszéljem meg, hogy hülye vagyok? Ki érti meg? Tudom: pszichológus…Most akkor kiírom magamból, azaz megpróbálom egy részét. Boldognak kellene lennem. Pont. Jó életem van, szuper férjem, egészséges, jó képességű, önálló életet élő gyerekeim. Jó a kapcsolatom velük. Dolgozom, kulturált, jól fizető, jó környezetű helyen. Még tetszik is. Akkor? Keresem magamnak a problémákat, nem vagyok unatkozó háziasszony, sem plázacica, egy egyszerű nő vagyok. Érzésekkel, kívánságokkal, vágyakkal.

Ha valaki ismeri az életem, csodálkozik, hogy én elégedetlen vagyok. Voltam már padlón, olyannyira, mint szerintem közületek senki. Ahonnan nincs lejjebb- több mint két évig, kilátástalanul, elzárva a világtól, a gyerekeimtől, az életemtől. Csak magamban hittem, és jól tettem. Sikerült. Fentről zuhantam le, és most indulok vissza fel. Rendeződött a magánéletem, lassan anyagilag is talpra állok, de elgondolkodom, hogy nem kompromisszumot kötöttem-e azért, hogy ne egyedül éljek. Igen, félek a magánytól. Nem attól, hogy egyedül éljem le az életemet - hiszen van családom, de, hogy a férfi azért kell-e, mert a biztonságot jelenti. Nem anyagilag, hanem érzelmileg, kötődésileg. Akkor is, ha problémás, vagy csak én látom az általam kivetített problémákat? Nem áltatom magam, az én koromban ritka az a társ, aki még nem égette meg magát, akit nem köt gyerek máshoz. Próbáltam is JÓ lenni, mindenkihez. Megszokták, és amikor nem hozom ezt a formát, akkor már nem kellek. De, lehet, hogy én gondolkodom túl, és önzően ragaszkodom minden perchez, minden érzéshez. Nem tudok osztozni, még a férjem gyerekeivel sem. Főleg azért nem, mert látom, hogy szeretetet, megbecsülést csak tőlem kap. A többi csak használja őt. De vele erről nem tudok beszélni, begubózik a csigaházba, ha a volt feleségéről, vagy a gyerekeiről van szó. Úgy érzem, egyetlen rossz szavamra képes lenne elhagyni engem, akkor is, ha szeret és tudja, hogy rossz döntést hozna. A legutolsó ilyen mondata az volt, hogy úgy látszik, ő képtelen az együttélésre. Pedig nem, csak nem tudja, mit tegyen és egyszerűbb a menekülés. Én meg szenvedek ettől, és kínzom magam a felesleges gondolatokkal, kutakodok, mindenről tudni szeretnék. Már ott tartunk, hogy a telefonjából törli az ex minden üzenetét, hívását. Holott sosem mondtam rá, hogy ne beszéljenek, sőt támogattam, hogy a gyerekek miatt legyen több kommunikáció. Egyetlen dolgot kértem, hogy ne a volt nő életének legyen a része, csak a gyerekeké. De valamiért nem tud neki nemet mondani.

Múlt héten olvastam egy írást egy férfitől, akit „fogva tart” az ex. Ez van nálunk is. Vagy beletörődök, vagy lelépek. Úgy látom, más választás nincs. Önző vagyok? Kishitű? Vagy egy egyszerű mindennapi nő? Mit akarok? A magam módján boldog akarok lenni, és ennek a feltétele ezek szerint, hogy a partner csak rám fókuszáljon, vagy az én feltételeim szerint.

Egyedül vagyok ezzel? Vagy csak én merem kimondani? Néha olyan, mintha nincs gondom, akkor kreálok magamnak egy elképzelt problémát, beleélem magam és előbb-utóbb bevonzom azt. Ahelyett, hogy mosolyogva élnék, élvezném a napsütést, a kirándulásokat, a szeretetet, nem... nekem még több kell. Hát ez van, mit tegyek?