A minap szemtanúja voltam egy jelenetnek. Egy háromtagú család, anyuka, apuka, és  5 éves forma kislányuk a pénztárnál. Zsúfolt gyorsétterem, kígyózó sorok, hosszas várakozás. Sorra kerültek, és miközben a 30-as, csinos anyuka leadta a rendelést, a kislánya mellette ugrándozott, megkísérelt felmászni a pultra. Az anyuka arcát látva, pontosan bele tudtam érezni magam a helyzetébe. Korábban hosszú percekig igyekezett lekötni kislányát, hogy elviselhetőbbé tegye a várakozást számára, a kabát rámelegedhetett, éhesen, türelmetlenül várt, több, mint 10 perce. Látszott rajta, hogy átfut az aggodalom az arcán: talán zavarnak másokat, nem elég a feszült helyzet, még a kislány is rendetlenkedik. Ekkor az apuka egy mozdulattal felemelte a kislányt: „Gyere felemellek, hogy jobban láss!”

Megdöbbentem, mert valahogy jobban fakadt a helyzetből, hogy a pattanásig feszült szülők tiltani, rendszabályozni fogják a gyereket. Valami olyasmire számítottam, hogy: „Ne ugrálj, nem illik felmászni a pultra, nem látod, hogy nem férsz ide? Várj türelmesen!”

Ehelyett az apuka tűpontosan ráérzett kislánya igényére. Ő nem rosszalkodni akart, csak kíváncsiskodott. Az ő nézőpontjából a pult hatalmas, és ő szerette volna maga kiválasztani, hogy mit kér.

Egyszerű helyzet, könnyen felismerhető igény.

Mégis, sok esetben szülőként nehéz nem a tiltáshoz folyamodni, hanem erre a ki nem mondott igényre reagálni.

Mit jelent a gyermeki rendetlenkedés, agresszió?

A szülőkonzultációkon gyakran panaszolják a szülők, hogy gyerek érthetetlenül viselkedik, pedig nagy már, ismeri a szabályokat. Rászólnak, rádörrennek, kiabálnak, győzködni kezdik, vagy éppen könyörgőre fogják. Sokszor mind hatástalan.

Nemrég egy apuka mesélte, hogy a 4,5 éves fia megrúgta őt egy konfliktushelyzetben, azután, hogy kiderült, hogy az esős idő miatt, aznap délután nem játszótér lesz a program.

Az apuka tanácstalan volt a helyzetben és moralizálni kezdett:

„Hogy képzeled kisfiam, hogy meg akarod rúgni apádat?”

Majd hosszas magyarázatba kezdett:” Kisfiam, senkit sem bántunk, rúgni nem szabad. A kisgyerekek nem bánthatnak senkit, a szüleiket meg különösen nem. Nem úgy kell megoldani dolgokat, hogy rugdosódni kezdünk.”

Majd a gyerek empátiáját, lelkiismeretét akarta felébreszteni: „Nem gondolod, hogy ez fáj apának?”

Majd büntető hangnemre váltott: „Na jó, ha te így viselkedsz, akkor biztos, hogy nem megyünk be a pékségbe. Nem fogok neked kakaós csigát venni, mert ilyen minősíthetetlenül viselkedtél.”

Kétségtelenül sok mindent megpróbált az apuka, ám a helyzet nem javult. Jól tette, hogy nemtetszését kifejezte, és, hogy próbálta kizökkenteni fiát. A felpörgött, nyugtalan gyereknek azonban csak nagyon nehezen sikerült megnyugodnia.

Ott, abban a helyzetben nem tudott jobbat kitalálni az édesapa. Akár be is jöhetett volna az egyik stratégia. Hátha megszeppen, visszavonulót fúj a gyerek, vagy a büntetéstől tartva, elkezdi visszaszorítani indulatát.

A pszichológiai konzultáción sosem az a cél, hogy hibáztassuk a szülőt, hiszen a gyermeknevelés embert próbáló feladat, melyben épp az a nehéz, hogy váratlanul, spontán merülnek fel helyzetek, melyekre lehetetlen mindig jól reagálni. A szülővel közös együttgondolkodás segíthet tudatosabbá tenni a szituáció mögötti motivációkat, muníciót adva jövőbeni hasonló helyzetekhez.

A viselkedés mögött húzódó érzelmi igény

Mikor a helyzetet részletesebben átbeszéltük, az volt a célom, hogy kiderítsük a kisfiú frusztrációjának valódi okát. Ebben az esetben is úgy sejtettem, hogy van oka a hisztinek, gyermeki agressziónak. Miért viselkedett a kisfiú aznap tőle szokatlan módon? Miért lett ennyire indulatos? Kiderült, hogy hétvégén, egy vidéki út miatt nem voltak otthon, és a megszokott rutinból kiesve, kevesebbet aludt a gyermek. Tény, hogy nem szeret óvodába járni, és az ominózus eset pont oviból hazafelé történt. Panaszkodni szokott egy idősebb csoporttársára, aki előfordult, hogy bántotta őt az oviban. Megtudtam, hogy a gyermeknek alapvetően nagy a mozgásigénye és nagyon szeret a játszótérre menni.

Mindezt fontos összeszedni, hogy a szülőnek sikerüljön átvenni a gyermek nézőpontját.

A gyermek szemszögéből

A kimerült, fáradt gyermek, kevésbé tud alkalmazkodni, ingerlékenyebb, indulatszabályozása alacsonyabb színvonalú. Még a jól beszélő óvodások sem tudják magukat érzelmi szempontból jól kifejezni. A lobbanékonyság, a hangulati labilitás jelzés lehet a szülőnek, hogy a gyermek valamely fontos igénye sérült. A kisfiú hetének, napirendének áttekintésével kiderült, hogy sérült az alvásigénye, mozgásigénye és az érzelmi biztonságra való igénye. A rúgás nem a gyerek deviáns karrierjének a kezdete, hanem egy mód, ahogy  lába, keze lendítésével próbál megszabadulni az őt ért, vagy benne dúló feszültségtől.

A nem kívánatos viselkedés kezelése

1. Tömör fogalmazás, határozottság

Ilyenkor a legjobb, ha a szülő határozott marad, és leállítja ezt a fajta magatartást, néhány egyszerű, rövid mondat kíséretében: „Nem szabad!", vagy „Nem engedem, hogy megrúgj.”

Felfokozott állapotában a gyermek nem tud többet befogadni, ezért nem csak szavakkal, hanem a hangsúllyal is jelezni kell az elszántságot, határozottságot. A szülői kommunikáció ezen része határt kijelölő, tiltó, azonban itt nem áll meg a folyamat. Tiltás akkor szükséges, ha a gyermek viselkedése önmagára vagy másokra veszélyes, helyzethez nem illő. A határok fontosak, mert keretet adnak, javítva az érzelmi biztonságot.

2. Érzelmek tükrözése

Ezután néhány szóban visszajelezheti a gyermeknek, hogy tudja mi zajlik benne: „Tudom, hogy most mérges/csalódott vagy!” vagy „Tudom, hogy haragszol rám, mert…”

Ez a fajta kommunikáció hosszú távon hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek érzelmeket kifejező szókincse gazdagodjon. Továbbá a gyermek kap visszajelzést arról, hogy a szülő megérti őt, átérzi nehézségeit.

3. A tettek és szavak mögötti érzelmi igény kielégítése

Felismerte a példában szereplő apuka, hogy gyermekének feszültséglevezetésre, több mozgásra, szabad játékra, intimitásra, érzelmi biztonságra volt szüksége egy kimerítő ovis nap után.

A lényeg tehát, hogy ne vesszen el a szülő a gyerek szavai és tettei szintjén, ne csak azokra reagáljon. Elengedhetetlen felismerni a mindezek mögött meghúzódó valós érzelmi szükségletet.

Ennek az emocionális igénynek a kielégítése a cél, akkor tud a gyermek megnyugodni és feltöltődni.

A példában szereplő rugdosódó gyerek a feszültségét próbálta meg mozgással levezetni. Érdemes ilyen esetben mozgásos alternatívát felajánlani: püfölhet egy kispárnát, összefirkálhat vagy széttéphet egy lapot. Szabadjon kifejezni a negatív érzéseit, konstruktív csatornába terelve.

Korosztályi sajátosságok

Az ovis korosztállyal amúgy is kár szőrszálhasogató racionális vitába belemenni, hiszen a racionális gondolkodás csak kevéssé jellemző erre a korosztályra. Nincs szükség hosszas hegyi beszédre. Kár sok eldöntendő kérdést beleszőni a mondanivalóba. Jobb helyben kezelni a szituációt, mint betarthatatlan, távlati büntetéseket kilátásba helyezni. Tiszteletben tartva gyermek temperamentumát, időt hagyva neki a lehiggadásra, meg lehet nyugtatni, és higgadtan, később meg lehet beszélni a dolgokat.

A mozgás jelentősége

A képet árnyalja még a gyerekek mozgásszegény életmódja. Alapvetően a kisgyerek játszik, lemozogja, kiadja magából a napi feszültségeit. Ha erre nincs elég lehetősége, ingerlékenyebb lesz és sorra jönnek a konfliktusok. A napirend átalakításával, több szabad játékkal és mozgásban gazdag  életmóddal mindez változhat.

A tiltás helyett igény felismerés és kielégítés nem csak agresszív cselekedet esetén alkalmazható.

 Szülőként gondoljon arra, hogyha a gyerek:

-nyafog: lehet, hogy fáradt, megnyugvásra vágyik.

-ingerlékeny: elképzelhető, hogy éhes.

-nem bír megülni a fenekén: nem mozgott eleget aznap.

-magához ragadná az irányítást: érzelmi biztonsága rendült meg.

-nem akar egyedül lenni: intimitásra, érzelmi közelségre vágyik.

Ezek nem szótárszerű értelmezések, a szülő ismeri legjobban saját gyermekét, így neki kell ráérezni arra, hogy mi lehet a valódi érzelmi igény, vagy éppen hiány, melyet jól-rosszul kommunikál a gyermek. Mindig gondolni kell az életmódból fakadó alap biológiai szükségletek kielégítetlenségére.

Nincsen egy biztos recept, ám ez a működésmód - a sorok között olvasva ráérezni az igényre-, a harmonikus szülő-gyerek kapcsolat kulcsa.

Gondolja át, hányszor tilt vagy korlátoz egy nap! Ezek egy részében próbáljon alternatívát kínálni, mely kielégíti gyermeke valós érzelmi, ki nem mondott igényét. Az első példában az apuka felemelte kislányát. Milyen végtelenül egyszerű megoldás! Néha egy jól felismert gyermeki igény több órán keresztül tartó családi konfliktust spórol meg!

Nem az a cél, hogy ne legyen többé feszült helyzete, vitája, konfliktusa gyermekével. Cél, hogy kevesebb legyen, kisebb érzelmi amplitúdóval járjon, és alapvetően az legyen gyermeke érzete, hogy Ön jól érti, jól szereti őt.