"Anya beteg."
"El fogunk válni."
"A papa kórházba került."
"A macskádat elütötte egy autó."
Nyomasztó élethelyzetek. Veszély. Krízis. Veszteség. Csupa olyasmi, amitől a szülő legszívesebben megkímélné gyerekét. Talán ezért van, hogy sokan ahhoz a megoldáshoz folyamodnak, hogy nem mondják el a gyereknek. „Kicsi még, úgysem értené.” „Ha jól csináljuk, nem veszi észre.” Kegyes hazugságok, hogy megóvják a gyereket. Közben épp ezzel ártanak neki.
A gyerekek rendkívül érzékeny lények, akik a felnőttek legkisebb rezdüléseiből, non-verbális jeleiből is olvasni tudnak. „Mintha feszültebb lenne a hangulat.” „Nem úgy viselkednek körülöttem az emberek, ahogy szoktak.” „Anya sokat sír és többet telefonál a mamával.” „Apának váratlanul el kellett utaznia.” „Nagy ajándékot kaptam gyereknapra, ami nem szoktam.”- gondolhatja, mert árulkodó jelek mindig vannak.
Valami zavar támad az erőben, de nincs rá magyarázat. Csak terelés, hümmögés, bagatellizálás van. A gyerek lassan egyedül marad az érzéseivel. Nem kérdez többé, nem feszegeti a témát.
Közben ott munkálkodik benne a feszültség. Nem tudja pontosan, hogy mi van, de tudja, zsigereiben érzi, hogy van valami.
Egy középosztálybeli, egygyerekes család fordult hozzám gyermekneveléssel kapcsolatos tanácsért. A beszélgetések során kiderült, hogy a közelmúltban az apukánál rákot diagnosztizáltak. A szülők nem akarták beavatni a 9 éves lányukat, így az apa úgy csinálta végig az egész gyógyulási folyamatát, járt el a kemoterápiás kezelésekre, majd feküdt sebészkés alá, hogy erről az egészről nem beszéltek otthon. A 3.-os lánynál először csak tikk jelentkezett: egyre többet és sűrűbben pislogott, az orrát húzogatta. Majd rémálmai lettek. Aztán elkezdte kérdezgetni az apját, hogy: „Ugye biztosan értem jössz az iskolába?”- holott sosem hagyták ott sehol. Halálfélelem lett úrrá a gyereken, nem mert elaludni és rettegni kezdett a betörőktől. Éjszaka megébredt, és, mint kiskorában átkéredzkedett a szülői ágyba. A szülők tanácstalanul álltak a változások előtt. Elmondták, hogy mivel a gyerek nem tud apja betegségéről, ezért ez biztos nem lehet a tünetek oka. Megkértek, hogy derítsem ki mi lelte a gyereket, hogyan tudnának segíteni rajta.
Pannit mély érzésű, értelmes lánynak ismertem meg. Egyik alkalommal épp történeteket találtunk ki, mikor meséjét így fejezte be: „Az apukamadár a kismadár megmentésére indult. Visszatette a kipottyant madárfiókáját a fészekbe, majd leült az ágra, elhagyta az ereje és elpusztult. Ez az élet rendje. A kismadár felnőtt lett és kirepült a fészekből.”
Szokatlan végződés a fészekből kipottyant kismadár történetének befejezésére. Beúszik az apa betegségének, halálának a képe, azzal együtt, hogy a kismadár hirtelen kell, hogy felnőtté váljon, gondoskodjon saját magáról. Mindez egy gyereknél, aki elvileg semmit sem tud apja betegségéről.Szinte tapintható, ahogy tudattalan módon, a képzeletvilág köntösében mégis megjelenik az erről való tudás, fantáziatartalmakkal keveredve.
Családi titok esetében a nem tisztázott, elleplezett tartalmak felnagyítva, még óriásibbra és félelmetesebbre színezve, mint, amilyenek, szűrődnek át a gyerek érzelemvilágába, szorongást okozva. Nem tud róla a gyerek, de hatással van a viselkedésére. Szorongóbb lesz, fél éjszaka elaludni, tart a betörőktől, nem akar eltávolodni a szüleitől. Újra felüti a fejét a szeparációs szorongás, veszít önállóságából.
Ez történt Panniék családjában is, ahol a visszajelző szülőkonzultáción jeleztem a szülőknek, hogy Panni szenved a tabusított téma okozta feszültségtől, beszélniük kell vele erről. Mondatról, mondatra átbeszéltük a szülőkkel, hogy mit mondjanak lányuknak, ami nem sokkolja, de mégis érthetővé teszi számára az elmúlt hónapok eseményeit. Két szülői beszélgetésbe telt, mire megértették és elfogadták Panni szülei, hogy be kell avatniuk lányukat a történések megmagyarázásába, akkor tesznek vele jót. Panni meglepően jól reagált a hallottakra. Az emberi test működéséről kezdett el érdeklődni, és tikkje elmúlt. Végre lehetett otthon beszélni azokról a dolgokról, amik addig is foglalkoztatták! Ahogy Panni szorongásra utaló tünetei javulni kezdtek, úgy értették meg a szülők, hogy Panni megváltozott viselkedése, mind összefüggött megrendült biztonságérzetével, amit az apa betegségének eltitkolása gerjesztett.
Családi titok esetében tiszta vizet kell önteni a pohárba! Amit érez, tapasztal a gyerek, azzal összhangban lévően, az igazat kell mondani neki. Egyszerű mondatokkal, a fejlettségi szintjének megfelelően, nem elárasztva egyszerre túl sok információval. Újra és újra válaszolni kell a kérdéseire. Ne féljen szülőként a gyerek negatív érzéseitől, heves érzelmi válaszától, ezek természetes reakciók, melyek segítik a történtek egészséges feldolgozását. Ne legyen tabu téma a családban, ne hazudjon a gyereknek kíméletből, mert a nyomasztó titok megbetegít!
