A 3 éves pakolja el önállóan a játékait. 4 évesen öltözzön fel egyedül. Az 5 éves ne játsszon zajos játékkal, mikor kistestvére alszik. A 6 éves merjen fagyit kérni az idegen fagyiárustól. A 7 éves legyen szorgalmas és kötelességtudó az iskolában. Sok frusztráció származik ilyen, és ehhez hasonló mindennapi a helyzetből, mind a szülő, mind a gyerek számára.

Mindennapi bosszantó helyzetek

Nem hozza ki a szennyest a szobájából. Ledobja a kabátját a földre. A falat összefogdosva közlekedik a lépcsőn. Holmijaira nem vigyáz. A használt zsepit eldobja. Szája maszatos és észre sem veszi. A félig megevett szendvicset a táskájában felejti. Idén már 2 sapkát, egy tornazsákot és egy kulacsot elveszített. Fülel, mindenbe belekotyog, de ha neki szólunk, mintha meg sem hallaná. Öltözködéskor nem találja meg a kikészített ruhát. Elküldjük valamiért, de útközben elfelejti hová indult.

Ismerős helyzetek?

Mi állhat a háttérben? Igénytelen a gyerek? Nem érdekli, hogy mit mondanak neki? Használ minderre a zsörtölődés, többszöri rászólás, az emelt hang? Nem.

Más módszerre van szükség! Talán kicsit vigasztaló lehet, hogy nem csak az Ön gyereke ilyen, hanem a legtöbb. Neki máshol van a figyelme. Nem képes akaratlagosan irányítani a figyelmét olyan dolgokra, amik nem érdeklik. Ilyen helyzet sok adódik, például, ha játékból hívja el fürdeni, vagy vacsorázni, ha rászól, hogy ideje pizsamába öltözni. A jó hír az, hogy ez a fajta gyerekkori ’szórakozott professzorság’ nem eredményez koszban élő, rendetlen felnőttet. Idővel megérik a gyerek, és mindezek a dolog fontossá válnak neki. De jó eséllyel majd csak akkor, amikor már elkerült a szülői házból, és önmagáért kell felelősséget vállalnia.

Ne legyen elvárása szülőként a gyereke felé?

De legyen. Fontosak a határok, keretek, és a reális: a gyerek életkorához, személyiségéhez, képességeihez és korábbi tapasztalataihoz illő elvárások.

A gyerekek alkalmazkodó készsége, teljesítménye és frusztráció tűrése rendkívül hullámzó, szélsőségesen ingadozó tud lenni. Részben ez az oka annak, hogy a szülők miért teszik olyan gyakran túl magasra a lécet. Hajlamosak vagyunk a felnőtt intellektusból kiindulva gondolni a gyerekre és racionális lényként kezelni őt, azonban kiskamasz korig a gyerekek működése egészen sajátos. Belső világuk gazdag, érzelemviláguk színes, képzelőerejük nagy és ebbe a működésmódba csak hosszú tanulási folyamat után épülnek be a külvilág szabályai és elvárásai. Az óvodában segít a konform hatás: ott megkóstolja a főzeléket, egyedül megy mosdóba, segítség nélkül öltözik. Az iskolában szorongani kezd attól, hogy rossz jegyet kap, vagy lemarad a többiektől, így ott összeszedi magát, követi a szabályokat, igyekszik megfelelni. Azonban egy gyerek teljesítménye függhet attól, hogy eleget alszik-e, bújkál-e benne betegség, fonthatást érez, épp intenzív fejlődésen megy keresztül, a családban érzékelhető feszültségektől, és még sok más tényezőtől. Emiatt egyszer képes lehet 130%os teljesítményt nyújtani, és kiválóan megfelelni, míg máskor alulról súrolja a 40%-ot. Nagyon fontos szülőként belátni, hogy mi az, amit a gyerek nem akar és mi az, amit nem tud. Ez merőben megváltoztathatja a szülő attitűdjét, hozzáállását, és előfordulhat, hogy ráérezve a gyerek elakadására, nehézségére, megértőbben, türelmesebben tud hozzá viszonyulni.

 Kapcsolatjavító tippek

A magas szülői elvárások következtében azt élheti meg egy gyerek, hogy ő nem elég jó, nem tud megfelelni. Ez rombolóan hat a szülő-gyerek bizalmi kapcsolatra. Így, ha azt látja, hogy a gyerek kiborul, befeszül, ellenáll: adjon több segítséget! Bontsa részekre a feladatot, lépésről, lépésre, együtt hajtsák végre az elvárt dolgot. Elvárható, hogy pakolja el a játékait egy 3 éves? A legtöbb 3 éves önállóan erre még nem képes, így érdemes játékosan vele együtt elpakolni. A négyévesek még sokszor bizonytalanok abban, hogy milyen sorrendben kell a ruhadarabokat felvenni, illetve, hogy aznapra milyen ruha való, és a jobb-bal megkülönböztetésük sem kialakult még. Emiatt érdemes egyesével adni az instrukciókat, segíteni a sorrendben, ahelyett, hogy azt mondja: „Öltözz fel!”. A legtöbb öt évesről elmondható, hogy nem rendelkeznek még belátással, nehezen megy nekik a szempontváltás, így erősen ingadozó lehet, hogy mennyire tudják figyelembe venni, hogy mit okoznak környezetüknek (pl. hangos játék a baba alvás idejében). A fagyiárusnál megtorpanó 6 évessekkel valószínűleg az a helyzet, hogy még csak most tanulják az idegenekkel való kommunikációt, világukban egy ilyen helyzet szokatlannak számít, illetve mindig a szülő vitte a vezető szerepet vásárlásokkor. Matematikai ismeretei, pénzfogalma sem stabil, így sok gyerek szorongva reagál az új helyzetre. A hét évesek nagyon játékosak még, és valljuk be, nem sok gyereket tud lekötni a frontális oktatás, továbbá kevesen választják önként a leckeírást a focizás, legózás vagy szerepjátékozás helyett.

Nem kell aggódni, mindezekre a dolgokra a gyerek képessé válik majd, csak kicsit később. Nem szabad másokkal összehasonlítani, csakis önmagához képest mérje fejlődést. Legrosszabbat akkor tesszik, ha hagyják, hogy -a ki tudja, honnan a fejünkbe került?- elvárásaik okán megromoljon gyerekükkel való érzelmi kapcsolatunk. Hosszabb távon gondolkodva nem az a lényeg, hogy 5 évesen tud-e már cipőt kötni, hanem, hogy az a benyomása alakul-e ki szüleiről, hogy szeretik és támogatják, értékesnek és jónak látják, és, hogy fordulhat hozzájuk, ha bántja valami.