Három év telt el a pandémia kezdete óta. Egy hatéves gyerek életének ez a fele, teljes mértékben érintve a szocializációra, társas együttélés szabályainak elsajátítására szánt, - a három éves kortól, a közösségbe kerüléstől számítható - meghatározó éveket. Aszerint osztályozva, hogy a gyermeket hány éves korától kezdve érintette a Covid okozta szorongáskeltő légkör és a karantén, illetve attól függően, hogy milyen megküzdési mechanizmusok álltak rendelkezésre a család és a gyerek részére, különböző tüneteket és kimeneteleket látok.

Kamaszok

A kamaszok életében a közösségi léttől való eltiltás pont az otthonról, a szülőkről való leválás és az önállósodás természetes lélektani folyamatát vágta el. Találkozni a barátokkal? Elmenni egy moziba? Első szerelmével kézen fogva sétálni a Margit-szigeten? Mindez aggodalommal övezetté vagy erősen ellenjavalttá vált, ha nem éppen lehetetlenné.

Az online oktatás mintegy legalizálta a saját számítógép vagy más okoseszköz jelenlétét a kamasz szobájában. Innentől kezdve a szülő sokkal nehezebben látta át, hogy mikor tanul, ír házifeladatot, dolgozik valami iskolával kapcsolatos dolgon a gyerek és mikor csak szörfözik a neten, a közösségi médiában posztolgat vagy éppen chatel ismerősökkel. Sok szülőnek a kamaszkorral járó bezárkózás, és intimszféra igény miatt, már nem volt meg az a bizalmi kapcsolata gyerekével, hogy faggatózás nélkül ki tudja deríteni, hogy pontosan milyen időtartamban, mit csinál gyereke az interneten. A kamaszok bioritmusa felborult, osztálytársak összekapcsolódva az online térben hajnali kettőig nyomták a lövöldözős számítógépes játékot. Ha ez feltűnt a szülőnek, azt a választ kapta: „Dehát holnap nincs iskola! A többiek is ezt csinálják.” „Legalább ez az öröme legyen meg a gyereknek, ha már beszorultunk a négy fal közé…”-gondolta sok szülő és hagyta.

Sok kamasznál így a sport, mozgás, hobbi, barátokkal való találkozás helyét és idejét az online világ váltotta fel, ahol még jobban ki voltak téve, napi 6-12 órában is akár a számítógépes játék kiváltotta felfokozott érzelmi állapotoknak és az ennek nyomán kialakuló függőségnek. A szülők arról számolnak be, hogyha kérik a gyereket este 9-kor, hogy most már hagyja abba a gépezést, a kamasz durván odaveti: „Jól van már, mindjárt!” és állandó konfliktusforrás maradt, hogy a meddig gépezhet a tinédzser.

Másodlagos hatásként megjelenik a vloggerek, insta-sztárok, média-celebek hatása, akivel többet ’találkozott’ a gyerek, mint hús-vér emberekkel, így befolyást rá, ők gyakoroltak, nem a szülői értékrend. 110 ezres sportcipő kell, 200 ezres telefon kell, korlátlan bankkártya hozzáférés kell, hogy a számítógépes játékban virtuális kiegészítőket tudjon vásárolni. Fokozottabban ilyen materialista dolgok iránt fordult a kamaszok figyelme, szinte megtapadva, beszűkülve ezeknél.

Sokan befejezve az általános iskolát, középiskolába kerültek ezen három év alatt, ahol az új közösségben még inkább ezekkel a külsőségekkel (márkás ruha, cipő, kütyü) próbálnak maguknak megfelelő pozíciót kivívni az osztálybeli hierarchiában. Az osztályon belüli kapcsolódások nem olyan erősek a sok megszakítás, hiányzás miatt. Alakul a közösség, csak lassabban, és a Covid legnehezebb időszaka után is megmaradt az online világ térhódítása, a kerettelenül sok számítógépezés, az éjszakázás. Ezek a szokások nehezen változtathatóak.

Mi lehet a megoldás kamaszokat nevelő családokban?

A kamaszokkal nem lehet oda visszatérni, ahol három évvel ezelőtt meg lehetett volna fogni a dolgokat. Nem lehet tiltással, korlátozással nevelni. A kamaszt partnerként kezelve kell kialakítani az új, egészségesebb szokásokat, erősítve, bátorítva az ’offline’ sikereket, barátságokat, élményeket. Dolgozni kell a szülő-gyerek kapcsolat újjáépítésén, hogy kamasz meg merjen osztani dolgokat saját magáról, kétségeivel merjen szüleihez fordulni.

Az általános iskolás korosztály

Másoknál az óvodás évek vége és az iskolába kerülés első éveit érintette a pandémia. Így a 7-10 éves korosztálynál az figyelhető meg, hogy mind a szocializáció, mind a tanulmányok terén lemaradással küzdenek.

A közösségbe beilleszkedés természetes módon alakul, ahogy van lehetőség karanténhiányzás nélkül végig csinálni egy tanévet. Az idei talán az első ilyen év. A tanulás terén látható, hogy az iskolai óraszámnál jóval kevesebb, -vagy egyáltalán nem elérhető- online tanítás/tanulás nem tudta úgy megszilárdítani az alapokat. A tananyag amúgy is sok, száraz. Elképesztően gyors a haladás diktált, elvárt tempója. Nehéz begyakorolni az elsajátított tudásanyagot, az nem válik készségszintű tudássá. Alapokról van szó, mint: az ABC, a szorzótábla, betűk írása, olvasás. Az a gyerek, aki ezeknél az esszenciális dolgoknál digitálisan otthonról volt kénytelen tanulni, vagy sokat hiányzott, miközben az iskolában az osztálytársak ezeket tanulták, nagy hátrányba kerül. A tananyag további részébe a lemaradás behozása nincs beépítve, úgy haladnak tovább, mintha mi sem történt volna. Így a szülő kénytelen lesz magánúton fejlesztést biztosítani gyerekének, ha nem akarja azt látni, hogy a gyerek fél, sír, utál iskolába járni, mert elakadt valamivel, nincs sikerélménye. Jó képességű gyerekekről beszélünk, akik részképességzavarokat mutatnak egyes területeken, pl. írás, olvasás elsajátítása. Okolható ezért a gyors tempó, és az, hogy nem tudtak jól rögzülni, begyakorlódni a Covid éveiben tanult dolgok.

Ennél a korosztálynál az is jellemző, hogy jól tájékozódnak, állandóan fülelnek, nagyon sok minden eljut hozzájuk a felnőttek világából. Így ők a legveszélyeztetettebbek abból a szempontból, hogy könnyen túlterhelődnek, számukra feldolgozhatatlan ingerekkel találkozhatnak. Látják a híradót, hallják a rádiót, tudnak a halálesetekről, megfogadják a figyelmeztetéseket: kezet kell mosni, maszkot kell hordani, ám mindeközben a stressz és szorongásszintjük nő. „Én is meghalhatok? Baja eshet a szüleimnek? Megfertőzhetjük a nagyiékat?”

Körükben az olyan pszichológiai tünetek, mint elalvási és alvási nehézség, szeparációs szorongás, kényszeres cselekvések (például kényszeres tisztálkodás), hangulati labilitás erősödtek fel. Ennek hátterében bizonyosan ott van az is, hogy évek óta azt közvetíti számukra a felnőttek világa, hogy a világ veszélyes hely: láthatatlan vírusok, bacilusok ólálkodnak körülöttünk. A jelenség pszichológiai hátterében tetten érhető a szülők kezdeti tanácstalansága, kontrollvesztett érzése, és az a bizonytalanságérzet, és jelentős életvitel-napirend-beli felborulás, ami a gyerekeket közvetlenül is érintette. A világ esetlegesebbé, kiszámíthatatlanabbá vált. Sok gyereket, -nem csak ebből a korosztályból- érintett a szülők egzisztenciális bizonytalansága, egyes szektorokban: vendéglátóipar, turizmus, előadóművészet, zenészek stb… munkalehetőségek szűntek meg, bizonytalan időre.

Ugyanakkor meg kell említsem azt is, hogy valakiknek jót tett a sok otthonlét. Ők főleg azok a gyerekek, akik nem érezték jól magukat óvodájukban, iskolájukban és feltöltötte őket a sok otthon, családi körben való tartózkodás. Ettől függetlenül, természetesen a cél nem ez lenne (otthon lenni tanév közben), hanem olyan megfelelő egyensúly megtalálása, ahol, mind az iskolai környezet, mind az otthoni érzelmi légköre biztonságos, amikor a gyerek mindkét szintéren komfortosan érzi magát, és szívesen tölt itt is-ott is időt.

Mi lehet a megoldás az általános iskolás korosztálynál jelentkező pszichológiai tünetekre?

Sok gyerek ingerelárasztásban él. Tv-t, képernyőt néz napi több órában. Hallja, látja az aggasztó felnőtt tartalmakat. Nincs kitől kérdeznie. Nem érti pontosan mi történik, nincsen számára elérhető, korának megfelelő magyarázat. Ezen kell elsősorban változtatni: kapják vissza gyerekkorukat, ahol a kortársakkal való együttlét, a sport, a mozgás, a közösségi életben elért sikerek építik a személyiségét, ahol nem kell láthatatlan veszélyforrások miatt aggódni.

Az iskolai, tanulási nehézségeket érintően: érdemes felvenni a kapcsolatot a pedagógusokkal, pontosan felmérni a gyerek nehézségeit tanulás terén, és megfelelő egyéni fejlesztési tervet kidolgozni számára, gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus bevonásával. Előfordulhatnak esetek, ahol az iskolaváltást is meg kell fontolni, a tanulásban lemaradt -és ezért egyre motiválatlanabbá váló- gyerek számára megfelelő környezet megtalálásának érdekében.

Óvodások

A legkisebb korosztálynál elsősorban a szocializáció maradt ki. Nem mehetett bölcsibe, szórványosan járt csak oviba. Egy időre megszűnt a fokozatos beszoktatás lehetősége, ez sok gyerek és család számára tolerálhatatlan volt. A beilleszkedés sok küzdelem, sírás árán sem valósult meg, ez kudarcélményként maradt meg. A hosszabb távú hatásokat később fogjuk látni, valakinél az iskolára való felkészülést szolgáló évek maradtak ki. A szocializációs nehézségek lehetnek: túl irányító, domináns egy gyerek, egy idő után nem akarnak vele játszani a többiek, mert nem képes kompromisszumot kötni. Megfigyelhető az ellenkezője is, valaki túl félénk, elhúzódik a gyerekektől, csak a felnőttek társaságát keresi. Ezek a tapasztalatlanságból is fakadó hiányok, működési sajátosságok orvosolhatóak: a közösségben töltött évek hatására a tanulási folyamatok beindulnak és képesek jó irányba terelni a gyerek viselkedését.

Ez a legkisebb korosztály azt tapasztalhatta meg, hogy többet volt otthon, mint lett volna: ez komfortos volt számukra, nem jelentett terhet. Azonban a szülő lehetetlen helyzetbe került, mert két teljes munkaidőt kívánó feladatot látott el egyszerre, egy időben. Home office-ban otthonról dolgozott, miközben a 4 éves gyerek is otthon volt. Sok feszültséget generált ez a távolról sem ideális helyzet. A gyerekek megélése itt az volt, hogy a szülő jelen van fizikailag, de mégsem elérhető érzelmileg. Nehezen érthető egy kisgyerek számára, hogy miért nem lehet anyához vagy apához szólni, mert éppen telefonál, vagy fontos meetingje van.

Remélem, hogy ezen korosztály számára visszazökken a világ a normál kerékvágásba, ahol beszerezhetik vagy bepótolhatják a közösségi élményeket. Ez a közösségben megvalósuló tanulási folyamat elengedhetetlen ugyanis a szabályok elsajátításhoz és a társadalmi normák, szokások megismeréséhez.

Konklúzió

Kijelenthető egyáltalán, hogy túl vagyunk rajta? Éppen csak kezdjük látni a rövid távú pszichológiai hatásokat. Talán itt is igaz a mondás: ami nem öl meg, az megerősít. Legközelebb, hasonló helyzetben, már lesz megküzdési mintánk, tudjuk mire érdemes odafigyelni.

Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy sok családban jót is hozott a pandémia okozta élethelyzet. Sok családtól hallom, hogy: „Nekünk jó volt a Covid! Végre kiszálltunk a mókuskerékből, több időt tölthettünk együtt.” „Visszakaptam a családomat!” fogalmazott így nálam egy apuka, aki a Covid nélkül nem láthatta volna, ahogy járni kezd az egy éves kislánya, vagy lemaradt volta 2 éves fia első mondatairól. Sok munkahely rugalmasabb munkaidőt engedélyez azóta is, melyből profitálnak a családok. A reziliencia, lelki ellenállóképesség lényege, hogy levonjuk a tanulságokat, és megerősödve szálljunk ki egy krízishelyzetből. Ehhez az szükséges, hogy lássuk, értsük a rövid és hosszútávú szociális-érzelmi-és pszichés hatásokat, hogy kezelni tudjuk -akár szakmai segítséget igénybe véve- a felmerült nehézségeket.