Hol van az a gyerek, aki jókedvű, életvidám, a ’helyén van’? Aki le tudja foglalni magát telefon, számítógép, playstation nélkül? Aki kitartóan sportol, aki szorgalmasan, elkötelezetten gyakorolja azt, ami nem megy elsőre. Felelősségeit, kötelezettségeit korának megfelelően elvégzi. Első szóra indul fürdeni, fogat mosni. Nem válogatós, változatosan táplálkozik, nem édesség-vagy szénhidrát függő. Egy esti mese és jóéjt puszi után, átalussza az éjszakát. Aki a változásokat rugalmasan kezeli, nem ragaszkodik körömszakadtáig ahhoz, hogy úgy legyenek a dolgok, ahogy ő elképzeli. Új dolgokra nyitott, kortárs közösségbe hamar és jól beilleszkedik. Tanáraival, szüleivel, testvéreivel kedves, tisztelettudó? Másokkal empatikus, jó az önbizalma, önértékelése. Családi élete rendezett, korának megfelelő környezetben, kellő mennyiségű ingerben, élményben van része.

Valaki a gyerekére ismert a leírás alapján?

Nem igazán?

Felmerül a kérdés, hogy létezik-e egyáltalán ilyen gyerek? Miért ilyen ritka?  Sokan a felsorolás egy kis részével is beérnék, nem is kéne mindennek egyszerre megfelelni.

A munkám során inkább olyan gyerekekkel kerülök kapcsolatba, akik mérhetetlen sok figyelmet igényelnek szüleiktől. Kis korban rászoknak a telefonozásra, nélküle magukat nagyon nehezen tudják lekötni. Mindennapos csatározás, hogy a gyerek eljusson fürdeni, fogat mosni. Az étkezéskor válogat, vagy felpattan az asztaltól. Gondolkodása merev, rugalmatlan, a változásokat nehezen viseli, a kudarctürő képessége a nullához tendál. Késleltetni nem tud, impulzusai, negatív érzései azonnal a felszínre törnek, szinte minden gátlás nélkül. Környezetére nincs tekintettel, testvéreivel sokszor ellenséges, erősen rivalizáló a viszonya.

A szülők gyakran eszköztelenségről, tehetetlenségről számolnak be. Gyakran megfigyelhető az a családi dinamika, hogy az otthoni jó hangulat azon múlik, hogy a gyermek milyen passzban van. Előfordul, hogy hetekig szinte kezelhetetlen, semmi sem jó neki, dühkitörései, kiakadásai vannak - akár napi több -, vagy éppen annyira szorong, hogy a korábban elsajátított képességei, például, hogy egyedül el tudjon aludni, önállóan felöltözzön vagy képes legyen a nagyszülőknél aludni egy estét – visszafejlődnek. Szinte minden ezzel küzdő családban probléma a szokásos napi rutinok kivitelezése, ilyen az időben lefekvés, vagy a reggeli gördülékeny készülődés és időben elindulás.

A szülők kétségbeesetten kérdezik a szakembereket, hogy: „Ez még normális?!” „Talán autista vagy hiperaktív a gyerek? Valami más baja van?”

Szeretnének gyermeküknek segíteni, és maguknak is, mert szülőként nagyon nehéz tolerálni az őket gyakorta nyúzó, sértődékeny, szélsőséges hangulatingadozások közt mozgó, óriási kiborulásokat produkáló, másfél órás elaltatási szertartást sok éve igénylő gyereküket.

A szülők elmondják, hogy társukkal nem tudnak két szót váltani, ha ébren van a gyerek. A párkapcsolatuk romokban, hiszen évek óta külön alszanak, mert a gyerekkel kell aludni, hárman meg lehetetlen elférni egy ágyban, mert a gyerek forog, mint a motolla egész éjjel.

Alapvetően egészséges, okos, érzékeny, értékes és sok szempontból teljesen ’normális’ gyerekekről van szó. És mégis…

Miért van ez a sokféle nehézség és tünet?

Ha egyedi esetről lenne szó, akkor könnyen foghatnánk nevelési hibára.

Persze, van a családi légkörnek, a nevelési stílusnak, a gyermek kötődésének és a tágabb környezetnek is jelentősége. De! Ezek a családok, ahol -időnként vagy tartósan, nehezen kezelhető gyermeket nevelnek- biztonságos, meleg, szeretetteli légkört biztosítanak gyermekeik számára.

Akkor talán genetikai oka van? Ilyen a gyerek természete, amit örökölt? Részben ebben is lehet igazság, hiszen a gyerekeknek már születéskor is vannak temperamentum jegyei. Olyan alaptulajdonságok, vagy személyiségvonások, amiket biztosan nem a nevelés hatására mutat. Közelebb járunk azonban az igazsághoz, ha a veleszületett készlet és a környezet, nevelés hatásait együttesen tekintjük. A legújabb kutatások az epigenetikával foglalkoznak, ami azt vizsgálja, hogy a génjeinkben megjelenő sokféle lehetőség közül, melyik tud, melyik fog a felszínen, a viselkedésben megmutatkozni, és ez nagyban függ a minket érő környezeti hatásoktól.

Talán magzati korban érte őket valamilyen káros hatás, ami hat az idegrendszerre? Szülés közben lépett fel komplikáció, és jött létre egy oxigénhiányos állapot, mely mindezeket a tüneteket okozhatja? Koraszülötten jöttek a világra? Az esetek csak egy elenyésző részét tudjuk bizonyítottan mindezzel magyarázni.

Napjainkban drasztikusan megnövekedett az autizmus spektrumon lévő gyerekek száma? Egyre több az ADHDs, a köznyelvben csak hiperaktívnak nevezett gyerek? Ezeknek a gyerekeknek nem diagnosztizált valamilyen betegsége lenne? Ennek megállapítása alaposabb egyéni kivizsgálást igényelne, ám kizárt dolognak tartom, hogy ezek a gyerekek, mind autizmussal élnének, vagy ADHDs-ek lennének, mindamellett, hogy ezen tünetegyüttesek egyes jegyeit mutatják.

Tapasztalataim azt mutatják, hogy nem egyedi esetekről van szó, hanem egy egész generációt érintő jelenségről. Sok ilyen gyerek van. Nagyon sok. Még úgy is, hogy ugyanazon családon belül lehet olyan gyermek, akire hat a magyarázat és betartja a felállított szabályokat, míg a másik gyereket nógatni kell, szétszórt, ellenáll a legtöbb helyzetben és bár vele foglalkoznak messze a legtöbbet a szülők, mégis ő a legelégedetlenebb.

Nem arról, van szó, hogy ők a ’nem-normálisak’, ilyet ne mondjunk egy gyerekre. De mi lehet velük? Nem úgy viselkednek, ahogy elvárható lenne. Nem tükrözik vissza a beletett szülői figyelmet, erőfeszítést. Mi a diagnózis?

Mi lehet a háttérben?

Hosszú évek tapasztalata alapján, sok ilyen esettel találkozva, arra jöttem rá, hogy egyfajta belső feszültség munkálkodik a gyerekekben. Biztosan okolható a felgyorsult világunk, a káros, megterhelő, nem koruknak való ingerekkel való tartós elárasztás. Az egészséges fejlődéshez szükségek mozgásos és kapcsolati tapasztalatok gyér volta, amit a Covid csak súlyosbított.

A mai gyerekekre jellemző, hogy rendkívül tájékozottak, kognitívan a korukat megelőzik. Testileg gyakran szintén fejlettebbek, sokukat kinézetük alapján idősebbnek tippelnénk.

Érzelmileg azonban  -talán pont az őket érő túl sok inger miatt- lassan érnek. Idegrendszerük éretlen, érzelmeiket nehezen tanulják meg szabályozni, negatív impulzusaik elsodorják őket, innen a sértődések, dühös kirohanások, kiborulások, merev ragaszkodás valamihez, az újdonságok elutasítása, a kudarctól való félelem. Túltelítődnek, frusztrálódnak, ám nem egy konkrét dologtól, hanem az életmódtól, és annak egymásra épülő hatásaitól.

Ennek a három területnek: kognitív, testi és érzelmi érettségnek a jelentős színvonalbeli eltérése, és az életkorhoz való nem passzolása (magasabb, vagy alacsonyabb szintje) a belső feszültség egyik forrása.

Ehhez jön még hozzá egyeseknél a napi rendszeres képernyőzés-kütyüzés-telefonozás, ami szintén feszültséget generál, terheli az idegrendszert.

Majd további okként nevezhetjük még meg a napirend elcsúszását, ahol a gyerek étrendje tele van gyorsan felszívódó szénhidráttal, mely jelentős vércukorszint ingadozást okozva hangulati labilitáshoz, irritáltsághoz vezethet. Keveset alszik, amitől csökken az alkalmazkodóképessége és a frusztrációs tolerancia küszöbe. Alig, vagy nem eleget mozog, mely hiányában kevésbé van lehetősége konstruktív módon megszabadulni az őt terhelő feszültségektől, és aránytalanná válik az elvárt kognitív munka (koncentráció, tanulás, új ingerek befogadása) és a testmozgás eloszlása (testileg nem fárad ki, nincs igénybe véve).

Egyéni életkori sajátosságokkal, érzékenységekkel, családi jellemzőkkel kiegészítve: létrejön a képlet. Az a gyerek, akivel nehéz, aki leszívja a szülők energiáit.

Mi a diagnózis röviden?

Életkori sajátosságok + szórt képességprofil + ingerelárasztás + napirendi elcsúszások (nem megfelelő étrend, kevés alvás és mozgás)

Furcsa, hogy milyen gyakori jelenségről van szó, még sincs rá egy szó, vagy kifejezés.

Semmilyen diagnózisnak sem szabad öncélúnak lennie. A lényeg az, hogy lássuk, hogy mit lehet tenni, hogy ez javuljon. A cél nemcsak az, hogy a szülő sikeresebbnek, kompetensebbek érezze magát, és békésebb, harmonikusabb családi életet tudjon kialakítani, hanem az is, hogy a gyermek jobban érezze magát a bőrében.

Hiszen neki sem jó, ha címkét kap: „Te morgós vagy, veled nem jó játszani, kibírhatatlan a természeted, ebben a családban minden rendben lenne, ha te nem lennél ilyen”. Ezek a címkék károsak és negatívan hatnak a gyermek sérülékeny, még kialakulóban lévő önértékelésére. Közben nem tehet róla, hogy ilyen. Inkább csak reagál, ő is elszenvedője saját belső frusztrációinak.

Sok szülőnek már az is megnyugvást jelent, ha tudja, nem ő rontott el valamit, és nincs komoly gond gyerekével. „Erről van tehát szó!”- gondolják megkönnyebbülten. Ez a jelenség olyan, amelynek nem egy oka van, hanem sok tényezőből tevődik össze. Hasonló környezeti hatásokra nem minden gyermek reagál ugyanúgy.

Azonban, ha gyermekére találónak érezte a tüneteket, érdemes megfontolni, hogy a kiváltó okok közül, mi az, amin képes változtatni. Mire tud hatni? A gyermek testi érésére a legnehezebb hatással lenni, hiszen az csak történik, előre beprogramozott módon. Más dolgokra: hogy milyen ingerek érik a gyereket, milyen keretek közt él, mennyi segítséget kap Ön szülőként, jobban tud hatással lenni.

Lehetnek olyan időszakok, mikor a gyermek részképességeinek színvonala egyenletlen, ez lehet életkori sajátosság is, mely idővel rendeződik. Az arányosságra érdemes törekedni, a kognitív túlsúlyt ellensúlyozandó a rendszeres testmozgásnak, limitált képernyőzésnek, kortársak között töltött szabad játéktevékenységnek jótékony hatása lehet az érzelmi érésre.

Az érintett gyerekek még érzékenyebbek, sérülékenyebbek, kiszolgáltatottabbak, a külvilágból jövő ingerekre még fogékonyabbak társaiknál, így, ha úgy érzi meghaladja erejét mindez, merje szakember segítségét kérni!