Vlagyimir Putyin, Rodrigo Duterte, Recep Tayyip Erdogan, Orbán Viktor az Economist európai kiadásának címlapján

 Közismert tény, hogy azok a személyek, akik a nagy szabadságban és demokráciában a pénzügyi elit, avagy az őket képviselő politikusok eszméit, tevékenységét kritizálja, arra össztűz irányul. A már unalomig ismételgetett listáról előkerül minden tétel, kezdve a nácizástól, folytatva az antiszemitázással, egészen a homofóbiáig bezárólag. A tévékben, újságokban, az interneten komoly kampány kezdődik, melyben igyekeznek mindenkit meggyőzni, hogy az a bizonyos illető miért is rettentően káros, buta, gonosz stb.

 Egy normális ember ilyenkor, egy ennyire hatalmas gépezet támadásával szemben meghátrál és rosszabb esetben esetleg még elnézést is kér, amiért létezni merészel, de feltehetőleg a továbbiakban már inkább csendben marad. Sejthető, hogy a sok médiamunkás, megmondó ember és leginkább az őket pénzelők célja éppen ez. Elhallgattatni a kritikus hangokat. Lehetséges ez sikerül is nekik egy ideig. De attól még tömegek fognak magukban, csendben kritikusak maradni velük szemben.

 Megmondom őszintén, én is kénytelen vagyok e blog mögé bújni, avagy bevallom, Megamovieboy a valóságban nem létezik. Ennek oka, hogy még egy fiktív személyiség mögé bújva is meglehetősen otromba megnyilvánulásokkal találom szembe magam. Saját személyemmel vállalva a véleményemet pedig legalább háromszor annyi személyeskedő támadás ér. Éppen emiatt én is a saját személyemet védve inkább csendben maradok, de csak a saját személyem nevében. Annyit tudok tenni, hogy amíg én hallgatok, addig Megamovieboy él és virul és megmondja a magáét

 Csakhogy, ha mindenki így tesz, abból hogyan lesz népképviselet? Ki fogja a csendes kritikusokat képviselni? Ilyenkor kerülnek elő a demokrácia szuperemberei, akiket nem fog az ultraliberális, internacionalista szélsőbal golyói, aki nem hogy meghátrál, nem hogy csendben marad, hanem annál inkább, egyre hangosabban mondja a magáét. Ők a pénzügyi elit rémálma. Az ember, aki felett nincsen hatalmuk. Azoknak, akik a világot akarják irányítani, az irányíthatatlan ember a legnagyobb félelme. Aki nem fél semmitől, belefingik a nulláslisztbe, a rajtkőről pisál a medencébe és vigyorogva szarik bele az operaház zongorájába.

 Ráadásként az elit a saját félelmei miatt, egyre nagyobb volumenű támadásokat indítanak, ezáltal egyre nagyobb sajtónyilvánosságot biztosítva a szembeszegülőknek. Ők maguk építik fel, erősítik meg a saját mumusaikat. Amikor pedig eljön a szavazás napja, azok, akiknek a kritikáját addig elhallgattatták, akiknek addig némáknak kellett tettettniük magukat, azok leszavaznak arra, aki merte vállalni a támadásokat és kiállt az igazáért. Amikor az illető győz a választásokon, akkor tovább folytatják a támadásokat, újságjaik címlapján szerepeltetik az elit többi ellenségével együtt, mint valami ketrecbe zárt mutogatni való veszélyes állatokat.

 De már késő. A szellem kiszabadult a palackból. Már mindenki tudja, hogy lehetséges bármilyen hatalmas ellenszélben is kiállni a saját igazunkért. Már lehet tüntetni Merkel, vagy Macron ellen. Nem kell csettintésre a nagy ember elé járulni, nem kell elfogadni a lekezelő ostoba szavakat. Hüledezik az elit, nem értik mi történik. A demokrácia, ha nem is tökéletesen, de működik. Az emberek arra használják, amire azt kitalálták, szavazással küldik el az elit bábjait a hatalom közeléből. Persze ahol az elit többet oszt vissza a népnek, ott még hatalomba maradhatnak, de a kizsákmányolt országok polgárai sorra ellenük fordulnak.

 Lehet azt mondani, hogy aki kiáll a demokratikus eszmékért az elnyomó elittel szemben az őrült, bolond, exhibicionista, elmebeteg, hatalommániás, paranoinás, meg a többi amiket írkálnak róluk. Lehet, hogy azok, de amikor a normális polgárokat elhallgattatják, akkor kerülnek elő a demokrácia szent őrültjei, akik őrült dolgokat mondanak, őrült dolgokat tesznek, de az elittel ellentétben demokratikus támogatottságuk van. Olyan embereknek támogatása, akik bátrak felvállalni az ismeretlen új utat az elit által propagálttal szemben, akiknek nincsen vesztenivalója, vagy nem fél elveszíteni azt amije van.

 Azt mondani, hogy a demokrácia csakis liberális és jogállami lehet, tévedés. Demokrácia ott van, ahol a népnek hatalma van. Lehet, hogy nincsen egy deka safespace sem, de amíg a demosz dönt, addig az demokrácia. Ahol pedig az elit dönt a nép helyett, sorozatosan annak ellenében, majd a megválasztott újabb vezető ismét elárulja a megválasztóit és az elit utasításait hajtja végre, az a rendszer pedig egy aljas elnyomás a demokrácia köntösében. És lehet bármilyen jogállami, meg liberális, attól az csak egy elnyomó diktatúra, semmi más.