Poharas fagyimustra

2020. augusztus 14. - Feiertag Erik

Egy ideje már nem csak áruházak polcairól vehetünk le poharas jégkrémeket, hanem éttermek is házhoz viszik, például a Don Pepe, ahonnan mi is rendeltük néhányat. Három ízt kóstoltunk meg, volt köztük kellemes meglepetés és csalódás is, úgyhogy itt az ideje, hogy megosszak ezekkel kapcsolatban néhány gondolatot.

_fagyi_01.jpg

Először is azt, hogy drágák, de annyira nagyon talán mégsem. Számoljunk csak utána: a Spar infocmációi szerint körülbelül 400 gramm egy bödön (elfelejtettem felírni a dobozokon szereplő adatot, így kénytelen vagyok most erre hagyatkozni), ami 2500 forintba kerül. Egy gombóc fagyi olyan 40 gramm körül szokott lenni, és 250 forintért adják (és akkor még nem is mondtam igazán komoly árat). Tehát 10 gombóc áráért kapunk nagyjából 10 gombóc fagyit. Persze a nagyobb kiszerelésű, jóval olcsóbb Carte d'Or jégkrémekhez képest nyilván drága, ugyanakkor a mérleg másik nyelvére feltehetjük a Häagen Dazs fagyizók közel 800 forintos gombócárait.

De alapvetően nem annak a bizonygatására kezdtem írni ezt a posztot, hogy márpedig ezek a poharas jégkrémek baromira megérik, mert nyilván nem ez a helyzet. Inkább három ízt szeretnék kitárgyalni, hogy ha már valaki berendeli őket, ne tapogatózzon teljesen sötétben (bár a termékek neve elég jól körülírja, mire lehet számítani).

_fagyi_05.jpg

Kezdem az egyetlen rossz tapasztalattal: a Magnum Dupla Sós Karamellel. Alapvetően a koncepció jó, tehát a vanília fagyi és a sós karamell passzol, és ízletes is, de egyszerűen annyi csoki kerül bele, hogy minden mást elnyom, és inkább érződik végül egy csokoládé szeletnek, mint fagylaltnak. A termék egyik hirdetett specialitása, hogy a pohár oldalát összenyomva roppan egyet - mert kívül csokival van beborítva. Oldalt, alul, felül, mindenütt csoki, és még a jégkrémbe is jutottak szilánkok. Ez pedig egyszerűen túl sok, és elveszi az étel jégkrém mivoltát. 

_fagyi_03.jpg

A Ben & Jerry's desszertek azonban igencsak bejöttek. A Chocolate Fudge Brownie megmutatja, hogy lehet jól túltolni a csokit. Mert maga a fagylalt csokoládé ízű, nem pedig a fagylalt mellé kapunk három tábla Milkát. A benne lévő brownie darabok pedig nagyon feldobják az egészet, puhák, kicsit nyammogósak, nem úgy mint a Meki féle ropogós rettenet.

_fagyi_02.jpg

A harmadik variáns, ami számomra inkább korrekt kategória, szintén a Ben & Jerry's desszertje, a Cookie Dough íz. Ez lényegében vanília fagylalt, nyersnek ható, de nyilván így fogyasztandó sütemény tészta gumókkal, melybe csoki darabok is kerültek. Nekem kicsit túl kendőzetlenül édes élmény volt, de egyáltalán nem rossz, érdemes vele tenni egy próbát az édesszájúaknak.

Mutattam tehát három ízvilágot, hogy mire érdemes számítani ezektől a nem túl olcsó, de rendelés szempontjából eléggé elérhető poharas fagylaltoktól. Nem váltják meg a világot, és a Carte d'Or jégkrémei ár/érték arány mellett variációban is többet kínálnak, azonban ezek nem rendelhetőek vacsora mellé például a Don Pepéből, ahol időről-időre van rájuk valamilyen menüs vagy más akció is.

A képeket Amazonról és a Magnum oldaláról szereztem, saját fotókat nem használtam mert nem éreztem elég jól sikerültnek őket.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr5116139334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása