Nem tudom kiismerni ezt a Taylor Sheridan gyereket. Az író a 2015-ös Sicarioval hívta fel magára a figyelmet, amit nagyon sokan szerettek, ám én úgy éreztem, hogy a film leggyengébb eleme pont a forgatókönyv volt. Aztán jött A préri urai és az őt rendezőként is a térképre helyező Wind River, amiken nehezen lehetne bármi fogást találni. Be kellett látnom, hogy a fickó igenis tud, mikor pedig kiderült, hogy a Sicario folytatásában nem lesz benne az idegesítő FBI-ügynökcsaj, minden adottnak tűnt, hogy a második rész azzá a filmmé váljon, amivé az első nem tudott. Mikor megjelentek A zsoldos alcímmel kiegészített alkotásról az első vélemények, meglepődve láttam, hogy a Sheridant addig éltetők sincsenek túlzottan elszállva tőle. Moziban nem is reszkíroztam vele és milyen jól tettem! A Sicario 2 ugyanúgy tele van hatalmas lehetőségekkel, ahogy elődje, csak másképp megy mellé, mint az.
Sheridan ahhoz nagyon ért, hogy izgalmas figurákat és szituációkat teremtsen, viszont a történeteinek a magja általában elég csenevész. Most sincs ez másképp. Az előző részben megismert Alejandrot (Benicio Del Toro) visszahívja kormányügynök barátja (Josh Brolin), hogy ugrassza egymásnak a jövedelmüket embercsempészéssel kiegészítő mexikói drogkartelleket. A terv, hogy elrabolják az egyik nagyfőnök lányát (Isabela Moner) a konkurencia nevében, ám mikor a helyzet eldurvul, a politikusok megvonják a támogatást, Alejandro pedig magára marad Mexikóban. Azt hinné az ember, hogy ez csupán a kezdet, amiből bármi lehet, de valójában az előbbi két mondattal nagyjából el is meséltem a filmet. A Sicario 2 nem is tűnik teljes alkotásnak. Mintha csak egy tervben lévő sorozat bemutatkozó epizódja lenne, mely felvázolja mire számíthatunk a későbbiekben. Az oké, hogy Sheridan trilógiában gondolkodik, de az már a legkevésbé sem, hogy semmit nem visz végig, amibe a második rész belevág. Abba jobb nem is beleképzelni, hogy mi lesz, ha nem készül el a vágyott befejező rész, amire a film langyos fogadtatása miatt megvan minden esély.
Már a film előzetesein érződött, hogy nincs egészen rendben a folytatás. Sejteni lehetett, hogy az a totális háború, melyet ígért nem fog megvalósulni, és tényleg így lett. A zsoldos kezdése pedig tele van a várakozásokat felfokozó pillanatokkal. Szikár, ugyanakkor kemény szóváltások, melyek azt kommunikálják felénk, hogy nagyon durva élmény vár ránk. Ezt eleinte többé-kevésbé teljesíti is, az akciójelenetek odavágnak, ahogy azt kell. A film vizuálisan is jól ki van dolgozva, habár az az érzet időről-időre újra rám tört, hogy ezt vagy azt a jelenetet az első rész rendezője, Denis Villeneuve zseniális operatőre Roger Deakins segédletével jobban meg tudta volna oldani. Stefano Sollima, akivel pótolták a felkérést egyéb elfoglaltságai miatt passzoló Villeneuve-t, is tehetséges, de azt a feszült atmoszférát, melyben a Sicario annyira jeleskedett, csak részben képes visszaadni.
A Sicario 2 nem Sollima miatt bukik el végül, hanem újfent Sheridan forgatókönyve tesz be. Mikor kb. a film felénél lefújják a beharangozott háborút és a történet fókuszába Alejandro és a családját meggyilkoltató kartellfőnöknek a lánya kerül, még él a remény, hogy a hirtelen irányváltás vezet valahová. Benicio Del Toro még azt is el tudja hitetni, hogy ugyanaz a fickó, aki az előző részben ártatlan gyerekeket lőtt agyon, legbelül még mindig egy érző, mitöbb jólelkű ember, és ez nem semmi. Szerencsésen választották ki partneréül Isabela Monert is, de bármennyire remekel a két színész, sebtében kialakuló kötődésük egymáshoz mégse teljesen hihető. Sheridan túl sokat akar markolni, a könyörtelen világból pedig, ami felrajzol, egyszerűen kilógnak ezek a hamiskás érzelmi átalakulások. Még a szabályokra nem sokat adó, de a barátjához lehetőségeihez mérten lojális akciófőnököt alakító Josh Broliné is, aki annyi mélységet ad egyetlen a semmibe meredő tekintetnek, hogy azért Oscar járna.
- Nem bosszultad te meg már az első részben a családodat?
A Sicario folytatásában is van egy mellékszál, amiről sokáig nem lehet tudni, hogy mit akarnak vele, ám míg az első részben a helyére került, a megismételt trükk ezúttal besül. Egy szimpla kölyökről szól, akiből kartellfutár lesz. Önmagában visszafogottan érdekes az ő története. Minimalistán, de jól van elbeszélve. Kár, hogy Sheridan végül arra használja, hogy széteső cselekményének egy borzasztóan erőltetett löketet adjon. Történik ugyanis, hogy a srác véletlenül meglátja Alejandrot egy parkolóban, majd újra kiszúrja őt, mikor át akar kelni a határon, aminek a valószínűsége a nullához közelít. Más szóval baromság, slendrián írók szokták ilyen csalásokkal kihúzni magukat a szarból. Mikor aztán valaki túlél egy fejlövést és ebben az állapotában még kilométereket is meg képes tenni, na ott a Sicario 2 úgy megugorja a cápát, hogy onnantól csak mesefilmként lehet rá tekinteni. Ha kicsit korábban véget érne, az segíthetett volna, de még egy kis epilógust is odaken, aminél már majdnem azt vártam, hogy Marty McFly hátulról berohan "visszajöttem a jövőből" felkiáltással, és kiírják, hogy folytatása következik. Hozzá kell tennem, a Vissza a jövőbe 2 annak ellenére se keltette egy fél film benyomását, hogy akkor már javában készült a harmadik része. A Sicario 2 sajnos igen.
ÉRTÉKELÉS: 50%
