Hidegháború

Zimna wojna

2018

Pawel Pawlikowskival nagyot megy a lengyel filmgyártás az Oscarokon. 5 éve az Ida-val elvitték a legjobb külföldi filmnek járó Oscart, Lengyelország történelmében először. Még az operatőri top 5-be is bekerültek. Ezúttal megismételték a bravúrt. Sőt még Pawel is bekerült a legjobb rendezők közé. A Hidegháború bizonyos szempontból csúcs minőségű alkotás, de mégis jelentős az a problémája, ami miatt évek múlva el fogjuk felejteni.

Mert bizony szerelmes filmet láttunk már rengeteget mostanság. Be nem teljesültet, operációs rendszerbe szerelembe esőt, homoszexuálisat, minden évben egy nap találkozósat stb… felsorolni is kár, mert tényleg nehéz a témába újat mutatni. Pawlikowski viszont az arcunkba döngöli, hogy a szerelem mindennek felett. Szép üzenet, de ehhez kellene egy olyan erős körítés is, ami hagyja, hogy sodorjon bennünket.

Az mindenképpen dicséretes, hogy rendezőnk felnőttnek néz minket. Teljesen kerüli a szentimentalizmust, a túl és belemagyarázást. A Hidegháború egy se veled, se nélküled történet bő évtizeden át követve  egy zongorista Wiktor (Tomasz Kot) és egy énekesnő Zula (Joanna Kulig) kapcsolatán keresztül. A férfi igen tehetséges, aki a kommunizmus idején már Párizsban zenél, míg a lány sem tehetségtelen, de kisugárzása és karakán kiállása löki előre karrierjében. Nyilvánvalóan működik köztük a kémia. Kulig alakításában teljesen új életet és árnyalatokat kap a karakter. Egy veszélyes, mégis szenvedélyes nő, akit néha nehéz elviselni, de mégis ragaszkodna hozzá az ember. Wiktor egy kicsit tipikusabb sármőr. Sajnos Pawlikowski viszont elkerülte a kevesebb-több mondást, és bele-bele ássa magát a problémákba, amik vagy kidolgozatlanul lógnak a levegőben, vagy csak elhalnak útközben. Leginkább a szabados időkezelésből adódik ez.

Ugrálunk éveket, és az ezeket kitöltő hézagokat a film fantáziánkra bízza. Ez szép, csak keveset kapunk belőlük és a történelemből is ahhoz, hogy ezt ki tudjuk találni. Töredezett az elbeszélés mód és csak jönnek jönnek a nagyjelenetek, amik csodálatosan vannak fotózva ugyan, de pont a háttér hiánya miatt lesz drámaiatlan. Még nekünk érintett európai embereknek is. Azt viszont meg kell hagyni, hogy ezektől eltekintve profin szerkesztett, igényes és ízléses darab, ahol néha rendezőnk megmutatja: Mi mindenre vagyunk képesek egy érzésért. Akadályokat lépünk át, megint máskor ott hagyjuk a fenébe, esetenként sírunk, nevetünk, szorongunk és hülye döntéseket hozunk, de a szerelem már csak ilyen és ez remekül átjön.

Összegzés: Ha nem is ismétli meg az Ida bravúrját, azért érdemes tenni egy próbát a Hidegháborúval is, mert különleges szerelmi történet és filmélmény, de ne várjuk a csodát ettől a 81 perctől. Ahhoz túl kevés ez az idő.