Együtt sikerülni fog!

Kiegyensúlyozott étkezés az alapja mindennek.

2018/08/19. - írta: RiaRia

asparagus-1307604_640.jpg

95 kiló vagyok, újra fogytam, igaz, utaztam is, ez eléggé nehéz volt a nagy melegben. Most 21-től újra egy kihívás elé állítom magam. A fő mondanivalója az elkövetkezendő hónapnak az, hogy 15 perc szobabicajt be kell tartani minden nap. Meg még nem szabad hülyeségeket ennem. Ez a két szabály van, amit be kell tartani. Később, ha sikerül az egy hónap, újabb kihívások következnek.

Kiegyensúlyozottan étkeztem az utazás alatt is, és a pár nap alatt is, amíg nem voltam itthon. Háromszor ettem egy nap, és normális adagokat. Vagyis nem kell félni attól, hogyha eszünk, akkor hízni is fogunk. Ha jól van megválogatva az étrend, lehet fogyni elég jól. Mondjuk a sok mászkálás a vonatok után, és másfelé is, az is megtette a hatását. Ma pihenőnap van, holnap van a felkészülési nap, amikor is már figyelni kell, hogy mi is az, amit megeszem. Még tortát, fagyit (nem keveset!) is ettem az elmúlt pár nap alatt, ami azt bizonyítja, hogy a nasi is beleférhet a fogyókúrába.

Egy receptet szeretnék megosztani veled, a http://macikonyha.blogspot.com oldalon találtam:

Leveles pogácsa, krumplis-tejfölös

Mindig azok a legfinomabb és legjobban sikerült sütemények számomra, amelyek nem egy bizonyos recept szerint készülnek. Megérzés, tapintás, kóstolgatás, és szemmérték az, amire hagyatkozom ilyenkor. Sosem bízom magam vakon egy-egy leírásra, persze ha mégis "recept szerint" kezdek is el sütni vagy főzni, valamelyest mindig eltérek tőle. Kivétel nélkül. Most is csak azért mértem le a hozzávalókat, hogy fel tudjam jegyezni ha jó lesz a végeredmény. Bizony jó lett, de még mennyire!

 

  • 90 deka liszt
  • 4 db főtt krumpli
  • 30 deka margarin
  • 5 dl tejföl
  • 1,5 ek. só
  • 2/3 kocka élesztő
  • 1 kockacukor
  • 1 tojás
  • 1 dl tej
  • a hajtogatáshoz kb. 10 deka margarin
  • a kenéshez 1 tojás
  • köménymag

A krumplit héjában megfőzöm, még melegen megpucolom, majd lereszelem. A kockacukorral elkevert langyos tejben felfuttatott az élesztőt hozzáöntöm a liszthez, akárcsak a tejfölt, és a tojást. Hozzáadom a sót, a margarint és a reszelt krumplit, majd összegyúrom. Letakarva meleg helyen jó 3/4 óráig kelesztem. Egy ujjnyira kinyújtom, majd vékonyan megkenem a szobahőmérsékletű margarin felével. Összehajtogatom a tésztát, letakarom, és 20 percre a hűtőbe teszem. A 20 perc lejártával újra kinyújtom, margarinnal megkenem, összehajtogatom, és újabb 20 percre a hűtőbe teszem.

 

Lisztezett deszkán jó ujjnyi vastagra kinyújtom a tésztát, tojással megkenem és egy kb. 6 cm átmérőjű szaggatóval kiszaggatom. Mielőtt a margarinnal megkent tepsire tenném a pogácsákat, reszelt sajttal és köménnyel megszórom őket egyenként. A tepsin még kb. 20 percig pihentetem, majd 190-200 foknál készre sütöm. A tésztából megmaradt részeket összegyúrom, tojással megkenem, sajttal leszórom és kockákra vágva sütöm meg.

 _________

Nagyon finom! Jó étvágyat!

_________

Az, hogy ingadozik egy-két nap alatt a súlyom, az nem meglepő, én már hozzászoktam, és nem ijedek meg tőle. Viszont az elkövetkező egy hónap alatt nem fogom mérni a súlyom. Most a pár nap alatt sem mértem, csak az övön, a nadrágon vettem észre, hogy fogytam. Azután itthon tudtam csak ráállni a mérlegre.

Gyere, tarts velem erre az egy hónapra is, jó kis kalandnak nézünk elébe! :)))

komment
süti beállítások módosítása