Együtt sikerülni fog!

A mérleg mindig mást mutat.

2018/09/23. - írta: RiaRia

yoga-3605913_640.jpg

94.5 kilót mértem ma reggel, ami azt mutatja, hogy egy nap alatt is lehet komoly változásokat elérni. És szerencsére nem a mérlegem rossz, van, amikor ennyi lemegy egy nap alatt, van viszont, amikor nehezebb a küzdelem a súllyal. Ezért nem szabad emiatt elkeseredni, folytatnom kell tovább, mert jó úton haladok. És a mérleg attól függően, mikor mérem magam, mindig mást mutat.

Most, a tízórai kivételével eszem rendesen, egy kis nasi is be van tervezve. Reggeli, ebéd, nasi, és vacsora. De többet nem eszem, és ekkor is annyit eszem, hogy jóllakjak, ne legyek éhes. Ha lehet, kerülöm a cukros dogokat, mert azok tényleg nincsenek jó hatással rám. Zöldségfélékből szinte korlátlanul lehet enni, hiszen a sok rost is megteszi a hatását és kevés kalória van bennük. Persze vannak kivételek, de biztosan nem a salátától eszem túl magam időnként.

Tegnap volt ruhapróba, és nagyon sok minden rámjön azokból a ruhákból, amiket eddig kénytelen voltam mellőzni. 7-kor, 12-kor, 16-kor, és 18 órakor eszem. Ezeket mindig betartom, mert két étkezés között jó ha több óra is eltelik. A nasi az kevés, mert nemsokára ugye jön a vacsora. Uzsira, nasira (egy db gyümölcs, vagy joghurt, tegnap pl. tonhalsaláta volt), ami fékezi az éhségemet, de nem engedi, hogy túl sokat egyek. Vacsorára is a tonhalsaláta volt, de pirítóssal, és paradicsommal. Mivel ezután már nem ettem semmit, annak tudható be az, hogy most reggel ilyen látványos eredményt értem el. De attól is függ, hogy mikor mérem magam. Tegnap ruhában voltam 96 kiló, és délután, evés után, ma reggel viszont már ébredéskor lemértem a súlyom. Úgyhogy sok minden közrejátszik abban, hogy mennyit mér a mérleg. De én két kiló ingadozását el tudom fogadni, hiszen nem lehet úgy fogyni, hogy matematikailag is egyensúlyban legyek a számokkal. Egy valamit szeretnék ezért tenni. Nem naponta ugrálok a mérlegre, hanem rendszeresen, hétfő reggel mérem majd mindig a súlyom. Ez biztosan sokkal megközelítőbb eredményt mutat majd, és a valósáhgoz is közelebb lesz.

Ha lehet, ezért igyekszem a bejegyzést is hétfőre időzíteni, talán jobban követhető, hogyan is alakul ezután a súlyom. A tanulság mindebből csak annyi, hogy sosem szabad feladni, vagy megijedni, ha néha többet mutat a mérleg, mert szerencsére van esélyünk mindig a javításra. Ha tovább folytatjuk, amit elkezdtünk, sikeresek lehetünk idővel. :)

 

 

komment
süti beállítások módosítása