Együtt sikerülni fog!

Egy jó könyv, ami segíthet lefogyni (ha már épp fel akarnád adni!)

2021/02/24. - írta: RiaRia

coffee-2542045_640.jpg

Fél kilóval kevesebbet mutat a mérleg mutatója ma reggel, így eddig februárban 4 és fél kiló az eredmény. Szuper! :) Rendszeres étkezés, napi 3x-i evés és közte semmi. És! Nem érzek éhséget egyáltalán! Néha valamilyen halvány hiányérzetem mintha lenne, de nem vagyok éhes, csak tudatosul bennem, hogy azért no, kevesebbet eszem, mint előtte. A betegség miatt is, de egyébként is rengeteg folyadékot iszom, ami szintén segíti ezt.

Ráadásul olyan ételeket eszem, ami ízlik, amitől jóllakom, és amit szeretek is. Most, a sok fogyis könyv közül elkezdtem olvasni a 17 napos diétát. Dr. Mike Moreno a szerző. Olvasmányos a stílusa, és közérthetően írja le a fogyás buktatóit. Ez a könyv a New York Times bestseller könyve, nem véletlenül. Gyors és tartós eredményt ígér. Egy orvos segít a tanácsaival. Elmagyarázza többek között, mi a különbség a zsigeri és a bőr alatti zsírpárnák között és hogyan lehet ezeket eltüntetni. A zsigeri a belső szervek elzsírosodását jelzi. Így megtudhatjuk, hogy miért nagy a pocakunk, ha el vagyunk hízva, és hogyan tüntethető ez el. Gyors és hatékony eredményt ígér, mert tudja, hogy minden fogyókúrázó ezt szeretné elérni, főleg a kezdeti szakaszban. Nagyon jó kis könyv, bátran ajánlom a gyors és tartós fogyás eléréséhez. Először nem kér többet a szerző, mint 17 napot, ami olyan kevés egy hosszú távú diétában, hogy könnyen betartható, és már ezalatt látványos eredményt lehet elérni, ami segíti az önbizalmunkat, sikerélményt ad, és tartós is. Én kiegészítésképpen olvasom most, mert ki ne szeretne gyors eredményeket látni?!

Ha lemennek a fogyókúra elején az első kilók, olyan nagyon boldogok leszünk, hogy lesz kedvünk tovább csinálni, tovább folytatni azt, amibe belevágtunk. Az biztos, hogy nagyon kevesen vannak, akik sok kilótól szeretnének megszabadulni és van türelmük kivárni egy hosszú folyamat végét. Mindenki gyors eredményeket szeretne látni. Ehhez kiváló segítség ez a fantasztikus könyv. Olvasd el, biztosan nem fogod még kölcsönadni sem, mert segítséget találsz benne a magad számára.

Amit érdemes megjegyezni, ha fogyókúrázunk, az az, hogy legyünk tisztában azzal, mit is ehetünk a diétánk során. Egyik fogyis könyv sem ámít azzal, hogy bátran együnk mindent, mert varázsütésre le fogunk fogyni. Valamilyen szabályt, szabályokat be kell tartani, hogy eredményesek lehessünk. Az imént említett könyvben rátalálsz a saját orvosodra, a háziorvosodra, aki megtanít lefogyni. Ha elmegyünk a háziorvosunkhoz, nem mindig jut idő arra, hogy részletesen megbeszéljünk egy komoly fogyókúrát, amit tudunk is tartani. Most a kezedbe kapsz egy olyan segítséget, amire régóta vágytál, egy háziorvos segít neked majd lefogyni. És, garantálom, hogy nem fogsz csalódni, ha elolvasod a könyvet.

---

Én a februárt már dicsőségként értékelem, ahhoz képest, hogy nem tudtam jól fogyni még egy hétig sem mostanában. Négy és fél kiló nagy eredmény nekem, és már ez a pár kiló mínusz is mutatja, hogy érdemes megkeresni a saját utunkat, és érdemes kitartani. Sok sikertörténetet olvastam, amiben a látványos fogyás nem indult be csak kb. fél év múlva. Ezért örülök, hogy egy hónap alatt sikerült nekem is leadnom majdnem öt kilót !!! :)))

Írjad az eredményeidet, hogy lehessen mihez igazodnod. De talán elég az is, ha egy olyan ruhadarabot választasz ki a magad számára, amibe most még nem férsz bele, de a célod az, hogy ez sikerüljön minél hamarabb. Így mindig előtted lesz a motivációd.

Emlékszem, hogy tél elején nagyon izgultam, mert alig fértem bele a télikabátomba. És még ezt is sikerült kihíznom, újat kellett vennem, muszájból. 48-50-es méretet sohasem hordtam, de addig-addig ettem mindenféle egészségtelen ételt, hogy sikerült ezt elérnem. Azóta már a mostani fogyásnak köszönhetően kicsit már lezser rajtam a télikabátom, és újra beleférek a régi kihízott kabátomba is. Nem megoldás, hogy mindig újat és újat veszünk a ruhaneműkből, ha kihíztuk. A megoldás az, ha vissza tudunk fogyni a kedvenc ruhadarabunkba. :)

Keress, kutass egészen addig, amíg rá nem találsz a saját egyéni diétádra. Tarts ki, és ne add fel a bizalmadat a fogyókúrához. Mindenki le tud fogyni. Csak egyesek túl korán abbahagyják a fogyókúrát, mert vagy elmegy a kedvük, vagy túl macerásnak tartanak betartani mindent, amit kell. Gondolj erre, ha legközelebb épp fel akarnád adni a diétádat!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása