Becslések szerint minden negyedik magyar felnőttet érint, így bátran kijelenthetjük, hogy a porckorongsérv népbetegség. Ez az adat nem csupán sokkoló, de elszomorító is. A porckorongsérv – vagy, ahogy a páciensek emlegetni szokták, a gerincsérv – ugyanis az esetek nagy részében könnyen elkerülhető lenne. Ha azonban kellő tájékozottság híján a genetikára fogjuk a kór kialakulását, hajlamossá válunk széttárni karjainkat és az önsajnálat végtelen tengerében elmerülve kijelenteni, hogy semmit sem tehetünk ellene. Hatalmas (és végzetes) tévedés! A porckorongsérv ugyanis a közhiedelemmel ellentétben elsősorban életmód eredetű probléma, nem a nagymamától örököltük, mi magunk dolgoztunk meg érte hosszú éveken át, keményen. A megelőzés és a gyógyulás kulcsa tehát szinte kizárólag a mi kezünkben van.
Testünket arra tervezték, hogy egész nap mozgásban legyen. Az a néhány évtized, amit az emberiség tekintélyes része ülőmunkával töltött, egyelőre nem volt elegendő ahhoz, hogy az evolúció „akcióba lépjen”, azaz csontozatunk, izomzatunk, anyagcserénk átalakuljon és alkalmazkodjon a civilizáció egyik legfőbb vívmányához, a mozgásszegény élethez.
Szerveink tápanyagellátásáról a véráram gondoskodik, a táplálék a vérkeringéssel jut el az egyes szövetekhez. A porcok – így az egyes csigolyák közt található puha porckorongok is – azonban hátrányos helyzetben vannak. Önálló vérellátás híján a vér (és ezzel együtt a tápanyag) csakis a mozgás hatására létrejövő nyomáskülönbség révén, úgy is fogalmazhatok, hogy egyfajta "pumpáló hatás" által képes eljutni a környező szövetekből a porcsejtekhez. Mozgás hiányában a porc nem kap elegendő tápanyagot, így kopni kezd. Nem véletlen, hogy a szakemberek oly gyakran hangoztatják (és a páciensek előszeretettel engedik el a fülük mellett): porckopás esetén nem a pihentetés, épp ellenkezőleg, a mindennapos testmozgás jelenti a legfőbb gyógymódot.
A fentiekből egyenesen következik, hogy mozgás nélkül az ún. „porcépítő” szerek hatóanyagai sem jutnak el rendeltetési helyükre, tehát teljességgel értelmetlen a fotelban gubbasztva marékszám szedni a különféle pirulákat.
A mozgásszegény életmód ugyanakkor nem csupán a porcok, porckorongok, de az izmok és a kötőszövet (inak, ízületi tokok, szalagok stb.) gyengüléséhez is jelentős mértékben hozzájárul. E szövetek egyik fontos feladata az ízületek stabilizálása és tehermentesítése. Ha a kötőszövet és az izomzat (különösen a mélyizomzat) nem működik megfelelően, az egyes ízületeket (ezáltal az ízesülő csontok végét borító porcot és a csigolyákat egymástól elválasztó porckorongot is) érő terhelés a fiziológiáshoz képest jelentősen megnő, magyarul az ízület jócskán túlterhelődik és drasztikusan felerősödnek a kopásos folyamatok.
S ha mindez nem lenne elegendő, a gerincet napi 10-16 órán keresztül érik a különféle természetellenes és rendkívül káros terhelések. Ha ülőmunkát végzünk, a C-betűként meggörbülő gerinc és az előretolt fej megtöbbszöröződő súlya, ha állómunkát (pl. ápoló), az állandóan ismétlődő, egyforma, megerőltető mozdulatok (pl. betegek emelgetése) terhelik jelentősen, lapítják el, és – miután jobbára a test előtt, előrehajolva dolgozunk – préselik általában hátrafelé, a gerinccsatorna irányába a már amúgy is túlterhelt, tápanyaghiányos porckorongokat mindaddig, amíg a porckorong külső, rostos gyűrűje kiszakad, és kialakul a porckorongsérv. Nem meglepő, hogy a folyamatot jelentősen felgyorsítja az állandó extra terhelést jelentő túlsúly.
A porckorongsérv jellemzően lassan és alattomosan, évek, évtizedek alatt alakul ki, és sokáig „néma”. A porckorongban ugyanis nincsenek idegek, tehát nem képes arra, hogy „érezze” a degenerálódás folyamatával járó fájdalmat. Az első jel általában az izom és kötőszövet (fascia) eredetű fájdalom, amely a tartós túlterhelés (pl. ülés közben előretolt fejünk folyamatos megtartása) következtében jelentkezik. Ilyenkor masszírozgatjuk (vagy masszíroztatjuk) bőszen nyakunkat, vállunkat, derekunkat, reménykedve abban, hogy a lazítás hatására a feszesség és az ezzel együtt járó fájdalom mintegy varázsütésre elmúlik. De vajon mitől múlna el, ha a néhány perces masszázst követően rögvest visszaülünk az irodai székbe és ott töltjük szinte az egész napot? Heti egyetlen 60 perces masszázskezelés nem képes kompenzálni a 40-50 órányi (2400-3000 percnyi) káros, egyoldalú terhelést. A fájdalom – és ezzel együtt a porckorongok degenerálódása – tehát továbbra is velünk marad.
Szintén a porckorong ellapulása következtében jelentkezik az ún. „idegbecsípődés” is, amely ugyan őrületes kínt okoz, ám miután az esetek többségében a fájdalom néhány nap alatt spontán csökken, a páciens abban a tévhitben éli tovább mindennapjait, hogy meggyógyult.
A becsípődés azonban nem betegség, csupán a porckorongok degenerálódására figyelmeztető jelek egyike. A gerinc fájdalmas segélykiáltása, amely azt jelzi, hogy a porckorongok ellapulása következtében az egyes csigolyák közelebb kerültek egymáshoz, így a gerincet stabilizáló, eredetileg feszes, két egymás fölötti csigolyát egymással összekapcsoló ízületi tokok lazává váltak. A laza ízületi tok egy rossz mozdulat hatására becsípődhet az ízesülő felszínek közé, ez okozza az elviselhetetlen kínt. Hasonlóképp "idegbecsípődésnek" definiáljuk azt a jelenséget is, amikor valamely szövet (kiszakadt sérv, csontcsőr vagy egyéb degeneratív lágyrész szaporulat) hirtelen megnyomja, mintegy "becsípi" az adott területen a gerinccsatornából kilépő ideget.
Végül a túlterhelés következtében egyre jobban ellapuló és kiboltosuló porckorong már oly mértékben kidomborodik, hogy egyszer csak hozzáér a környező szövetekhez (például a fentebb említett, a gerinccsatornából kilépő idegekhez) és nyomást gyakorol ezekre. Ilyenkor jelenik meg a jellegzetes karba vagy lábba sugárzó zsibbadás, fájdalom, attól függően, hogy a nyaki vagy az ágyéki gerincszakasz érintett, hisz az itt kilépő idegek idegzik be a karokat (nyak) és a lábakat (ágyék, keresztcsont).
A páciensek nagy része sajnos csak akkor ébred, amikor már nagy a baj, és még ilyenkor is hibázik. Akár lustaságból, akár információhiány következtében előnyben részesíti az egyszerűbbnek tűnő passzív – gyógyszeres, masszázsos, csontropogtatásos stb. – kezelést a macerásabbnak vélt aktív terápiával – gyógytorna, mozgásterápia – és az életmódváltással – a káros terhelések megszüntetése és rendszeres testmozgás – szemben. Fogalmazhatunk úgy is, hogy oki helyett tüneti kezeléseket választ. Igen rosszul teszi. A fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő gyógyszerek ugyanis csupán a degeneratív folyamatokkal (porckopás, porckorong ellapulás, kiboltosulás és -sérv) együtt járó tüneteket, az esetleges gyulladást és a fájdalmat nyomják el, az okot, azaz a gerinc túlterhelését – és ezzel együtt a porckorong folyamatos degenerálódását – éppúgy nem csökkentik vagy szüntetik meg, ahogy a masszázs vagy a csontkovácsolás sem.
A közhiedelemmel ellentétben a műtét sem jelent végleges megoldást, főképp akkor nem, ha az elengedhetetlen kisebb-nagyobb életmódváltás elmarad. Az invazív beavatkozás eleve minden esetben komoly kompromisszum, hisz számos hátrányos következménnyel jár. Ez az oka annak, hogy általában csak súlyos, előrehaladott esetekben – széklet, vizelet visszatartási zavar, bénulás stb. – operálják meg a beteget. Ráadásul, ha a páciens a műtétet követően – abban a hitben, hogy meggyógyult – visszatér a régi kerékvágásba, és a probléma kialakulását okozó káros terheléseket (tartós ülés helytelen pozícióban, mozgásszegény életmód, nehéz súlyok emelgetése stb.) nem szünteti meg egyszer és mindenkorra, a degeneráció és a műtét együttes következményeképp gyengült és sérült szövetekben jóval könnyebben alakulhat ki újabb porckorongsérv, vagy újul ki a régi. Általános (és igen komoly) problémát jelent tehát a műtéttel és az azt követő életmóddal kapcsolatos hiányos, vagy nem elég egyértelmű és hangsúlyos betegtájékoztatás. A páciensek nagy része hajlamos ugyanis azt hinni, hogy a műtéttel végleg megoldódnak a gondjai, és csodálkozik, amikor újra és újra a műtőasztalon köt ki.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy bizonyos esetekben nem lehet szükség gyógyszeres kezelésre vagy műtétre (utóbbira szerencsére igen ritkán, csupán az esetek 10 százalékában, leginkább a sokáig kezeletlenül hagyott, elhanyagolt porckorongsérvek esetében). A passzív terápia azonban önmagában édeskevés. Miután a probléma kialakulásához életmódbeli tényezők vezettek, ha a beteg továbbra sem hajlandó a karosszéket sportcipőre cserélni, és a kór kialakulását okozó káros terhelések is változatlanul fennállnak, a probléma nem múlik el, sőt, a háttérben egyre súlyosbodik.
Megtévesztő lehet az időnként spontán bekövetkező látszólagos és átmeneti javulás. A porckorongsérv ugyanis a migrénhez hasonlóan szeret bújócskázni, a páciens időnként panaszmentes, máskor erős fájdalmat is érezhet. A tünetek azonban nem, vagy legalábbis nem feltétlenül állnak arányban a kór súlyosságával, tévedés tehát azt hinni, hogy az átmeneti tünetmentesség gyógyulást jelent.
Végül következzék a legfőbb kérdés: mit tehet a páciens, ha meg szeretné előzni a probléma kialakulását, vagy valóban meg kíván gyógyulni? Miután fogyasztói társadalomban élünk, általában itt jön az a rész, hogy "csupán annyi a dolga, hogy megvásárolja ezt a párnát (tetszőlegesen behelyettesíthető derékövvel, hátpánttal, ergonomikus székkel, denevérpaddal, rózsaszín vagy kék pirulával stb.), és minden gondja egy csapásra megoldódik". Nos, sajnos ki kell Önt ábrándítanom. Csodaszerek és módszerek nem léteznek. Kár minden egyes napért, amit valódi oki kezelés nélkül tölt, bízva abban, hogy egy párnában, pirulában, ráolvasásban vagy egy gerincguru személyében rátalál a nem létező azonnali és végleges megoldásra. Ha valóban tenni akar gerince egészségéért, a munka oroszlánrészét egy szakember irányítása mellett ugyan, de Önnek kell elvégeznie.
Első körben érdemes felkeresni egy gerincproblémákra szakosodott gyógytornászt/mozgásterapeutát, és részt venni egy átfogó mozgásszervi állapotfelmérésen.
A szakember megvizsgálja, milyen állapotban van a gerince, milyen mozgásszervi problémákkal küzd, hogyan és miért alakultak ki a panaszok. Megtudhatja azt is, hogy mik azok a problémák, amelyek fennállnak ugyan, de egyelőre nem okoznak panaszt. Mindezeken felül fény derül arra is, hogy genetikai adottságaiból és életmódjából adódóan milyen mozgásszervi betegségekre hajlamos, így megelőzheti a betegségek kialakulását és/vagy súlyosbodását. Az állapotfelmérés eredményének függvényében a terapeuta ellátja Önt az életmóddal kapcsolatos tanácsokkal, megtanítja a helyes ülést, állást, ergonomikus munkavégzést, illetve segít összeállítani egy, az Ön számára megfelelő, akár otthon is végezhető mindennapos mozgás/edzésprogramot.
Ha netán a porckorongsérv már olyan stádiumban van, hogy orvosi ellátást (legyen az gyógyszeres vagy akár műtéti) is igényel, a passzív kezelés mellett minden esetben szükség van oki terápiára is, amely személyre szabott (és nem az internetről lelesett, hisz nincs két egyforma betegség) mozgásprogramot, gyógytornát vagy mozgásterápiát, és ezzel párhuzamosan kisebb-nagyobb életmódváltást jelent.
Bár a terápia segítségével néhány hónap (és semmiképp nem egy-két hét, ahogy azt sokan hiszik) alatt általában komoly javulás érhető el, az utómunkálatok bizony egy életen át tartanak. Ha ugyanis a későbbiekben visszatér káros szokásaihoz, a porckorongok ismét túlterhelődnek és a panaszok előbb-utóbb törvényszerűen kiújulnak. Nem a genetikán és nem is a szakembereken, elsősorban Önön múlik tehát, hogy tovább szenved, avagy kitartó munkával végre panaszmentessé válik.
Feövenyessy Krisztina
a Balance Gerincközpont vezetője
