1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.12.06. 07:23 HaFr

A magyar külpolitikai kilátásokról

Képtalálat a következőre: „orosz magyar eu”

Szlovénia nem adja meg magát a Putyin-Orbán-Habony tengelynek. Szerencsére a magyar minta már nem tűnik vonzónak Európában, a korábbi félelmeink dacára ma úgy tűnik, elmúlt a lehetősége az áttörésre. Lengyelország is beleunni látszik a (mienknél jóval enyhébb) orbanizációba. Ha a Brexitet is sikerül visszafordítani, a Putyin kezére játszó "sárga mellényeseket" hazaküldeni és Macronnak stabilizálnia a hatalmát, Németországban a centrista CDU-jelölt lesz a pártvezér, az EU-ban tavasszal meggyőzően szerepel a centrum, Weber pedig megválasztva valóban elkezd foglalkozni az európai értékekkel is, ezzel párhuzamosan sikerül az orosz információs hadviselést végre megbízhatóan feltartóztatni, a demokrata képviselőház - noha az amerikai külpolitika alapvetően elnöki hatáskörbe tartozik - visszatereli Trumpot az atlantista irányba, illetve az utóbbi harciassága Kínáról az oroszokra tevődik át, akkor könnyen lehet, hogy megint érvényesül a magyar külpolitikai hagyomány és nemcsak megint beszorulunk a rossz oldalra, de a legtöbbet is veszítünk vele.

Sok a "ha", de az EU talán már elérte a mélypontját. Magyarország még messze van attól, mert az ottani stabilizáció itt agressziót fog szülni és a magyarok kárára akarja majd élezni a két "tábor" közötti helyzetet. Kevés az esély arra is, hogy ha az EU stabilizációja előrehalad, akkor az Orbán-kormányt kívülről meg akarnák majd buktatni; nem lesz ez senkinek érdeke, ha már csak a magyaroknak tud ártani, a nyugati érdekeket viszont kiszolgálja a megfelelő gazdasági környezet fenntartásával. Eközben az olajárak újabb esése és az energiapiac átalakulása, az esetleges újabb fegyverkezési verseny a 80-as évek után megint a padlóra fogja vinni az oroszokat, amihez a gazdaságuk állapotát látva nem sok kell már; szóval nekünk Pakssal, az ide koncentrálódó orosz gazdasági és külpolitikai érdekekkel, bankokkal, hírszerzői hálózattal, a fontos embereknek nyújtott menekülési útvonallal - egyszóval derékig az orosz hínárban - az egyik oldalon, a szövetségi rendszereinkben elszenvedett bizalomvesztéssel a másikon oldalon, pusztán alacsony hozzáadott értékű gazdasági beszállítóként, így együtt, nagyon rossz lehet. Mármint nekünk, a magyarok 95%-ának.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr7614442370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2018.12.06. 08:40:33

Ehhez képest goszpogyin Pútyin legújabb húzása: felbérelte az észak-írországi Demokratikus Unionista Pártot, hogy ne szavazza meg a Berxit-megállapodást az EU-val, ezzel elérve vagy a kemény Brexitet, vagy legalább a tovább nyúló bizonytalanságot.

Erősödnek arra is a jelek, hogy g. Pútyint meg a kínai Főelvtárs bérelte fel... Az igaz, hogy ha az oroszokat végre-valahára, nagy nehezen sikerülne kiiktatni, akkor a kínaiak is a fasz kellemetlenebbik végén találnák magukat.:-)

DrGehaeuse 2018.12.06. 10:01:48

" a Putyin kezére játszó "sárga mellényeseket" hazaküldeni "

Pl. ezeket?

hirhugo.hu/wp-content/uploads/2018/12/mszp_parbeszed_ujhelyi_karacsony_toth_bertalan_sarga_melleny.jpg

Ez akkora poén, hogy nem bírtam kihagyni! Bocs! :-D

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.06. 10:10:06

@DrGehaeuse: dettó :) bár ezek egyszerűen csak hülyék

DrGehaeuse 2018.12.06. 11:11:28

@Moin Moin: " a kínaiak is a fasz kellemetlenebbik végén találnák magukat.:-)"

És ki lenne annak a szerszámnak a kellemesebbik végén?

Megjegyzem, szerintem már az USA sincs abban a helyzetben hogy Kínát kordában tartsa. Akkora a kölcsönös függés a "nagyok" játékterepén is, hogy senki sem szívathat senkit tetszőlegesen. Igazán keményen az olyan kicsik kerülhetnek a szopóágra mint Magyarország. Ezért kell borzasztóan figyelni a nagyok faszlengetéseit...

zipe moha 2018.12.06. 11:51:11

..nem tudom..én másként látom...a globális kotlátlan,irányitott adosságteremtés és a kigofolyoként muködö offshor szisztéma..plusz a globális state capture..kombinácioja messze tulment azon a vörös vonalon,aminek mára már a kamatait és költségeit a reálgazdaságok le tudják dolgozni.a kegyelmi állapotot az alacsnyra tolt kamatszintek és az alacsonyra tolt olaj ár tartja fenn...átmenetileg.ebböl az következik,hogy mivel a magyar politika...kulpolitika mindössze korlátozott önvédelemre képes...igyekeznek védelmet keresni a folyamatokkal szemben...bárhol ..mindenhol...két eshetöség lehet ...a cérna a globális gazdaságban szakad el...ekkot háborut szetveznek ,igy tunnek el a bunjelek...ha társadalmakban szakad el,a mértéktelen kiszipolyozás miatt....akkor
lokális polgárháborut szerveznek...megtámogatando a meggyengult lokális elitet...ugyanakkor akár milyen ok miatt szakad,a termelöeszköz monopol koncentrácioja miatt a nagyon nagy polgárság arisztokráciának öltözve,uj feudalizmust bevezetve mindvégig kézben fogja tartani a hatalmat...játszottak a tuzzel és megégtek a népek.." örulök,hogy kedvelitek a könyvem...de..az 1984-et nem használati utasitásnak irtam.."..mondhatná a szerzö

DrGehaeuse 2018.12.06. 12:30:47

@zipe moha: attól taratok, túl sok dologban vam igazad!

És még a klímakatasztrófa lehetőségét be se vettük a képletbe...

Khonsu 2018.12.06. 13:26:31

@Moin Moin:

Nem tanácsos sem az oroszokat sem a kínaiakat teljesen "kiiktatni", mert abból sokkal több kár származhatna, mint haszon. Elegendő megvalósítani kedvenc követelésüket, a többpólusú világrendet, és ennek részeként befolyásukat kiszorítani a nyugati civilizációs tömbből. Vagyis mindössze azon intézkedéseket alkalmazni velük szemben, melyeket ők is előszeretettel alkalmaznak a nyugattal szemben odahaza. :)

Khonsu 2018.12.06. 14:04:41

@zipe moha:

Valószínűleg nem ez fog történni. Túl kézenfekvő lenne, megtörtént már korábban is, ezért kalkulálnak a lehetőséggel, és igyekeznek elkerülni. Épp ezért sokkal valószínűbb, hogy a helyzetből ennél "unortodoxabb" kiutat fognak találni. Miközben ugyanis a különféle hagyományos és kevésbé hagyományos(nak tűnő) politikai erők a hagyományos és kevésbé hagyományos(nak mondott) filozófiáik birkóznak egymással a figyelem középpontjában (és valójában semmit sem oldanak meg), történnek érdekes dolgok a pálya szélén is...

Halad a digitalizáció, a Szilícium-völgyben (és csatolt részein) pedig szépen sorban megszületik a jövő. Sokkal több dolog van ám ott, mint ami eddig szolgáltatásként vagy hírként (bulvárosítva) elért a tömegekhez...

Amikor majd minden részlet összeáll, nem lesz politikai erő vagy filozófia, mely képes lesz vele szemben talpon maradni, amikor az emberek saját szemükkel látják és saját maguk által tapasztalják, hogy a megoldásaik működnek, végre tényleg működnek...

Persze addig még sok bit lefolyik az interneten, de feltartóztathatatlanul eljön ennek a majomparádénak a vége meglásd. Az idő ellenében senki sem győzhet...

Moin Moin 2018.12.06. 15:09:26

@Khonsu: Miért ne lenne tanácsos?

"Egy diktátorral nem lehet kiegyezni. Nem lehet meggyőzni őt; mindig elmegy az abszolútig.
Egy diktátort csak le lehet győzni - az övénél nagyobb erővel!
De amíg él, addig diktátor akar maradni..."

zipe moha 2018.12.06. 15:31:16

@Khonsu: ...jelenvalot alkoto gazdasági, társadalmi alépitményröl illetve a mai civilizácio kiépulése során felhalmozott történelmi tapasztalatokrol tud elstartolni a jövö is....ettöl nem tud eltekinteni a szilicium völgy sem....ha a jövö felépitményének tekintenénk is,az alépitmény még mindig kiszaladhat alola,vagy épp csak felhasználja a totális pozicioi biztositsára...tehát a következményei fokozottan válhatnak mai fogalmaink szerint szélsöségessé..mint látod,nem vagyok optimista,hisz része vagyok 99% nak...esetleg egy,a társadalom erejét fokuszállo ellenerö még kiegyensulyozhatná,a népekre rázuditani készulö szélsöséget

Khonsu 2018.12.06. 16:05:30

@Moin Moin:

Azért, mert a diktátor elmozdításával még nem változik meg az a bonyolult társadalmi, "civilizációs" háttér, mely az adott országban a diktatúra alapját biztosította.

A háttér átfogó megváltozása nélkül az aktuális diktátor elmozdításával valószínűleg csak azt éred el, hogy egy másik diktátor ül a helyére, vagy valami még rosszabb.

Ez jól látható a "demokráciaexport" eredményein.

Oroszország és Kína pedig akkora erőt képviselnek, hogy nagyon nagy baj lehetne belőle, ha félremennének a dolgok.

Ezért aztán szerintem elegendő lenne a nyugati civilizációs tömbön belüli károkozási képességeiket felszámolni, nem szükséges a hazai rezsimek megdöntése.

Ezt indokolná a nyugati világ globális gazdasági súlyának csökkenése is. Az egy pólusú világrend fenntartása túlságosan költséges a nyugat számára. Egyes világrészeket célszerű lenne átengedni más pólusoknak, hogy így a költségekből is nagyobb hányad jusson nekik.

Úgy gondolom, eljött az ideje annak, hogy a Nyugat most egy kicsit önmagával foglalkozzon.

Khonsu 2018.12.06. 16:22:45

@zipe moha:

Megértem az aggodalmad, még bőven van a dolgokban bizonytalanság, de szerintem a történelem során még sohasem volt korábban ekkora esély egy pozitív kimenetelre. Nagyon lejt a pálya.

Szerintem a 99% és 1% problémaköre is alaposan átértékelődik a nem túl távoli jövőben, ugyanis a gazdasági szerkezetváltás és a virtualizáció erősödése is egy olyan világot vetít előre, ahol bár a vagyon a mainál is koncentráltabban lesz jelen, de annak jelentősége a hétköznapi élet során csökken, akár teljesen el is jelentéktelenedhet.

Magyarul: egy olyan világban, ahol a legtöbb ember helyett gépek dolgoznak, ahol elterjedtek a megosztáson alapuló szolgáltatások, ahol az alapvető szükségleteket piaci alapokon működtetett alapjövedelem garantálja, és ahol az emberek egyre nagyobb részt élik életüket virtuális világokban, senkit sem fog érdekelni, hogy mekkora tőke koncentrálódik az ennek hátterét biztosító technológiai cégekben.

Moin Moin 2018.12.06. 19:42:52

@Khonsu: Kezdem a közepén, aztán a többi:

Hogy a valóságban mekkora erőt (pontosan milyen téren is? Gazdaságit? Katonait? Tőkeerőt?) képvisel Oroszország és Kína, az indokolt kérdés. Oroszországot egyszerűbb letudni: akkorát, mint Olaszország – és kb. olyan szar állapotban is van a gazdasága, részben hasonló okok következtében (társadalmi mentalitás, a politikai-gazdasági elit viselkedése és kontraszelektált összefonódása). Jellemző, hogy az orosz állami számvevőszék elnöke is tragikusnak ítéli az utóbbi évtized orosz növekedési mutatóit és a várható jövőt is… Az is jellemző továbbá, hogy mind abszolút összegben, mind a költségvetésen belüli arányát tekintve évek óta csökkennek az orosz védelmi kiadások is.
Kína…

Kínában a gazdaság „mesterségesen felfújt” állapotban van, óriási a fedezetlen-visszafizethetetlen belső adósság (ennek zöme árnyékbanki struktúrákban van). Ennek méretét egy fél évtizede is már 3000 milliárd dollárosra becsülték, azóta szerintem ez a szám akár meg is tízszereződhetett. Ha ezt összevetjük a kínai devizatartalékokkal (kb. 8000 milliárd dollár, azaz kevesebb, mint a belső, kifizethetetlen adósság!), akkor elrémisztő a helyzet… A kínai párvezetés/-vezető jelenleg előre menekül (mi mást is tehetne?): elengedi a beruházások finanszírozását, hogy ezzel próbálja a gazdaság növekedésének zuhanását fékezni. (Részben ennek eszköze a külföldi fejlesztés/befektetés: főként Afrikában, de Európában is, itt cégfelvásárlásokkal és technológia-megszerzéssel. Erről alább lesz még szó.)

Ugyanakkor – szintén a legfelős vezető akaratának-habitusának megfelelően – azzal is próbálják kézben tartani a gazdaságot és kicselezni a benne működő veszélyeket, hogy mesterséges intelligencia-alapú társadalmi kontrollt vezetnek be. (Hogy ez a valóságban mennyire valós adatokkal fog dolgozni tudni, ill. – ebből következően is – mennyire lesz hatékony, az kérdéses…) Ennek viszont van egy kikerülhetetlen, kiküszöbölhetetlen következménye: a társadalmi, politikai, ideológiai és bűnüldözői kontrollal arányosan csökken a lehetősége a spontán állampolgári kooperációnak és az eredeti gondolatok köztérbe kerülésének. Ez magyarul azt jelenti: csökken az emberek közti bizalom, ami erodálja az együttműködés-készséget, továbbá lefékezi a kreativitást és annak gazdasági hasznosulását. Ez utóbbinak oka az emberi viselkedés egyik sajátossága: a hozzáigazodás-késztetés és az ezzel járó öncenzúra. Mármost, a kínai társadalmi stratégia alapvetően sem innovatív és individuális – sokkal inkább normakövető -, így eleve alacsony a képessége az IGAZÁN EREDETI gondolatok, találmányok, technológiák és rendszerek kifejlesztésére. Ez egy hosszabb téma lenne, de most fogadd el egyszerű tényként…

Visszatérve Kína „erejéhez”: a fentiek egyértelműen egy akarnok, ambíciókkal fellépő, de az erőforrás-fejlesztés (és az annak 21. századi alapját-motorját képező innovációs potenciál) terén gyenge monstrumot láttatnak velünk. Hogy ez mennyire a valóság és mekkora veszély Kína jövőbeni világpozíciójára, jól megmutatja az az kétségbeesett és ellentmondást kiiktató stratégia, amely Hszi Csin-pinget jellemzi: az ilyen vezető akkor nyerhet teret, ha a jóltájékozott döntéshozók úgy látják, „nagyon össze kell kapniuk magukat, bármi áron!”. ha nem így lenne, akkor egyszerűen nem tűrné el ezt a „stílust” egy egyébként annyira korrupcióra hajlamos elit, mint a kínai… Akárcsak a már emlegetett olaszok elődeinél, a rómaiaknál: végveszélyben választottak diktátort.

…Most arról, hogy miképpen szigetelhetjük el az orosz és a kínai ellenséges behatolást és törekvéseket a nyugattól és azon belül Európától: ahogy írtam fentebb, Kína igyekszni bevásárolni magát az EU-tagállamokba – nos, ez ellen fel kell lépni! „Egyetlen kilogramm gabonát, egyetlen liter benzint sem szabad otthagyni az ellenségnek”, ahogy Sztalinjóska monda… Az oroszok esete egyszerűbb: minél inkább feljönnek az alternatív energia-előállítási technológiák, annál kevesebbet fog érni az orosz szénhidrogén-vagyon. Addig is a béka segge alatt kell tartani az árukat, mint történt az az utóbbi években.

Ehhez persze az kell, hogy Trump és az „alt right” mielőbb kikerüljön a szemétdombra: ebben jön jól a megerősített fake news-szűrés, de ennek mikéntjei messze túllépnék e komment kereteit...:-)

GyMasa 2018.12.06. 21:00:30

@zipe moha:
Én is attól tartok, hogy két út áll avilág előtt:
- A Blade runner féle, korlátlan corporate disztópia
VAGY
- Az 1984 féle, totális államkontroll alapú disztópia...
Mondjuk egy lehellettel talán a Corporate alapú disztópia jobb lehetne, mert ott mondjuk csak simán hagyják éhendögleni a lustákat, míg egy '84 stílusú világban ugye kockadobással döntenek BÁRKINEK a haláláról...

GyMasa 2018.12.06. 21:04:20

@Khonsu:
"...senkit sem fog érdekelni, hogy mekkora tőke koncentrálódik az ennek hátterét biztosító technológiai cégekben. "
Ja, pont mint az ókori Rómában.
Amíg megvolt a cirkusz meg a kenyér, addig nem volt gond...

Khonsu 2018.12.07. 16:39:11

@Moin Moin:

Igaz, de ez pont azt támasztja alá, hogy szükségtelen a nyugatnak erőforrást pazarolni az orosz és kínai rendszerek megdöntésére, mert azok a gazdasági helyzet miatt amúgy is korrekcióra kényszerülnek.

Annak kis esélyét látom, hogy ne tudnának felülkerekedni a problémáikon, bár a társadalmi stratégia miatt ("alapvetően sem innovatív és individuális", ahogy írtad) nyilván alacsonyabb hatásfokkal működhetnek ezek a gazdaságok, de működhetnek.

Veszélyként elsősorban nem a gazdasági (bár Kína esetében az is jelentős) inkább a biztonsági/hadászati kockázatokra céloztam. Nem mindegy, hogy ki, illetve milyen szándékú politikai erő parancsol ezen országok hadseregeinek, illetve dönti el, hogy kiknek szállít fejlett haditechnikát.

Itt pedig felmerül a gondolat, hogy bár a mai helyzet sem rózsás, lehetne ennél sokkal rosszabb is.

Így vagy úgy, de valamit kezdenünk kell ezekkel az országokkal, és nem hiszem, hogy a "kiiktatásuk" tanácsos vagy egyáltalán járható út lenne.

Mivel a világgazdaság összesített értékteremtő képessége és így közvetlen és közvetett csatornákon át a nyugati világ jóléte/növekedése/fejlődése szempontjából is hátrányos lenne ezen országok összeomlása/elszegényedése, így ezt mindenképp érdemes lenne elkerülni, a szándékos kiváltását pedig mindenképpen ellenjavallottnak tartom.

Ezért továbbra is úgy gondolom, hogy bár az orosz és kínai befolyást ki kell szorítani a nyugati civilizációs tömbből, érdemes megelégedni annak teljesülésével és nem terjeszkedni túl a más térfelére, az ugyanis túl magas költséggel és túlságosan bizonytalan eredménnyel járna.

Amire mindenképp oda kell figyelni, az az, hogy a nyugati világban lehetőleg szilárd legyen a nyugati "technoszféra" dominanciája, és ne tudjon oda túl nagy mértékben beszivárogni a keleti technoszféra.

Ez azért fontos, mert (ezt most én sem fejtem ki bővebben) nagy valószínűséggel már akár 1-2 évtizeden belül minden egyébnél fontosabb tényezővé válhat, hogy egy adott világrész mely technoszférához tartozik. Fontosabb, mint az államok és kormányaik.

Khonsu 2018.12.07. 16:48:26

@GyMasa:

Valami olyasmi, azzal a különbséggel, hogy ami felé most tartunk, annak "biblikus" mérvű következményei lehetnek. Olyan dolgok válhatnak valóra hamarosan, amiket a mai emberek többsége sem könnyen tudna elképzelni, azt pedig még kevésbé, hogy ez még az ő életében megtörténhet.

Khonsu 2018.12.07. 16:57:17

Úgy látom megindult a troll invázió...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.07. 17:26:44

"Németországban a centrista CDU-jelölt lesz a pártvezér.."

ezt kipipálhatjuk

Khonsu 2018.12.07. 19:24:52

@HaFr:

A mindenkori vezetőinknek különös érzékük van a vesztes oldal megtalálásához. Ez egy igazi hungarikum.

Khonsu 2018.12.07. 19:47:50

@GyMasa:

Egyik sem lesz. Túlságosan földhözragadt elképzelés mindkettő ahhoz képest ami jön. :)

Mondjuk úgy, hogy az interszubjektív valóságok elérik fejlettségük legmagasabb fokát és jelentős részben átlépnek az objektív valóságba, "materializálódnak".
Isten/istenek fognak életre kelni.

Mindeközben pedig ezek az interszubjektív valóságok az általuk, vagyis saját képzeletünkből a technológia segítségével teremtett virtuális világba/világokba szippantják az embereket.
Eljön az ország, mely "nem e világból való".

Minden, a fejlődés teljes logikája ebbe az irányba mutat. Amit magunk körül látunk, a vallásoktól a technológiai vállalatokig ennek a logikának a megjelenési formái, eszközei.

Khonsu 2018.12.07. 20:19:07

@Khonsu:

Szóval ez sem "korlátlan corporate disztópia", sem " totális államkontroll alapú disztópia" nem lesz.

Hanem ami eddig az elménkbe volt bezárva, az kiszabadul onnan... Testet ölt, világokat teremt, meg effélék...

Szóval inkább úgy lehet elképzelni, mintha bibliai eseményekbe vagy valamilyen fantasy-ba csöppennénk.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.12.07. 23:58:40

@GyMasa: "Amíg megvolt a cirkusz meg a kenyér, addig nem volt gond... "

Róma nem csak megbukott, hanem előtte évszázadokon át hódított és uralkodott.

"a 80-as évek után megint a padlóra fogja vinni az oroszokat"

Imádkozzunk, hogy ez ne történhessen meg. Mert abból semmi más nem következne, csak egy korlátozott atomháború. És akkor a világnak befellegzett.

@Khonsu: "Így vagy úgy, de valamit kezdenünk kell ezekkel az országokkal, és nem hiszem, hogy a »kiiktatásuk« tanácsos vagy egyáltalán járható út lenne."

De nem ám. Ezt a nyugati országok jelenlegi nagyjai is tudják, csak szeretik a pofájukat járatni. A világgazdasági rendszerben egészen más játszmák zajlanak, mint amit a politikai szájkaraték alapján hiszünk.

"Úgy gondolom, eljött az ideje annak, hogy a Nyugat most egy kicsit önmagával foglalkozzon."

Úgy van. És kezdjék elképzelni azt a lehetőséget, hogy valamiben nem ők tudják az abszolút igazságot. Mert az a vak, pökhendi megmondósdi, amit pár főhivatalnok művel, nagyon emlékeztet buta és halandó uralkodók utolsó ostobaságaira, csak sajnos mindez most nem történelemkönyv, hanem a mi bőrünkre megy.

Boycie 2018.12.08. 02:35:21

@HaFr:
"Németországban a centrista CDU-jelölt lesz a pártvezér.."

ezt kipipálhatjuk

És azzal mire mennek? A Merkel-féle vonal sikeresen leamortizálta a pártot olyan mértékben hogy le KELLETT mondania a pártelnökségről. Most jön az akit ő választott/ nevelt az utódjának. Hát ezzel jól megoldották a problémát...
Azért érdekes hogy az első fordulóban csak 45%-ot kapott és a 2 másik jelölt jobboldalibb, antimigráncs vonalat képvisel. Az utolsó közvéleménykutatás szerint amit én láttam, a "nagykoalició" nem érte volna el az 50%-ot.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.08. 07:00:42

Habony tengely? Tulajdonképpen ki is az a szartúró seggdugasz?

GyMasa 2018.12.08. 23:09:36

@Khonsu: Uhh, bazz...Ez most kemény volt..
Én nem tudom, mi lesz a hosszútávú kifutása a dolgoknak, be a mostani állásuk nem túl bíztatató...
süti beállítások módosítása